Az 1996-os év első heteinek nagy vitája arról szólt: mit tegyen a kormány az 1995 végén hirtelen kasszírozott többszáz milliárd forinttal. A pénzügyi kormányzat és az ahhoz közel álló szakértők azt javasolták, hogy a ter­vezetten felüli teljes bevételt az államadósság csökken­tésére kell fordítani, mert minden más megoldás fölbo­rítja a nehezen megvalósított egyensúlyt: inflációt okoz, és rontja a külkereskedelmi mérleget. Ez az aggodalom azt sejteti, hogy a legkevesebb veszéllyel az jár, ha a pénzt külföldön fektetjük be. Erre adnánk néhány öt­letet az illetékeseknek, ha még nem késő.

1. Kizárólag piackonform eszközökhöz folyamod­junk, amire lehetőséget kínálnak például a portfolió beruházások. Ennyi pénzzel már érdemes kimenni egy nagyobb tőzsdére, és kisebbségi tulajdont vásárolni a jövő ígéreteinek tartott, fellendülőben levő vállalatok­ban. Ez valószínűleg törvénymódosítást igényelne, hi­szen efféle befektetéseket a jelenleg érvényes törvények szerint nem választhatnak az állam pénzének kezelői, a hetvenkét százalékos kormánytöbbségnek azonban ez nem okozhat gondot.

A koalíció a szó szoros értelmében kamatoztathatná Sörös Györgyhöz fűződő jó viszonyát is, és megkérhet­né a jótékonyságáról ismert üzletembert, hadd vásárol­jon a Magyar Állam úgy 5-10 százalékos részesedést spekulációs alapjában, a Quantum Fundban. Onnantól kezdve a világ legjobb befektetési szakemberei forgat­nák pénzünket, valószínűleg az eddigi sikereikhez ha­sonló eredményességgel.

2. Az előzőnél is nagyobb hozamot ígérne, ha kormá­nyunk nagyszabású telekspekulációba kezdene Bosznia-Hercegovinában. A háború által feldúlt volt jugoszláv tagköztársaságban hatalmas kiterjedésű terü­leteket aknásítottak el az elmúlt évek során. Az ilyen vidékeken feltehetőleg olcsón adják a telkeket; egész megyéket felvásárolhatnánk. (Ehhez nyilván fantomcé­geket kellene alapítani, amiben gazdasági elitünknek biztosan van jártassága.)

Ezután pedig nem maradna más, mint felvételt hirdetni egyedülálló magyar nyugdíjasoknak szabad­ban végezhető, könnyű fizikai munkára. Nem kellene nagyon sokat ígérni, de nagyon keveset sem. Egy átlag­nyugdíjas vélhetően a havi nyugdíja háromszorosáért is szerencsét próbálna, ha az utazási költséget az alkal­mazó vállalat fizetné. Az egyszerűség kedvéért minden­ki menettérti jegyet kapna.

A taposóakna nem feltétlenül öli meg azt, aki rá­lép, de az egyik lábát mindenképpen szétroncsolja. Idős embereknél azonban sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen esetnél az illető az ijedségtől szörnyethal vagy infarktál. Esetleg kórházba szállítás közben életét vesz­ti. Egy ilyen megoldás nagy segítséget jelentene a tár­sadalombiztosításnak, amely az államkasszához hason­lóan tetemes hiánnyal küzd.

Az aknátlanított területek ára nyilvánvalóan meg­emelkedik, s a földet vállalatunk eladhatja az újjáépí­tésre ráhangolódott vállalkozásoknak. Vigyázzunk! Ha előzőleg olyan vállalatban szereztünk részesedést, amely az újjáépítési bizniszre utazik, könnyen előfor­dulhat, hogy az egyik zsebünkből a másikba tesszük a pénzt. Az ilyen helyzeteket – tekintettel a tranzakciós költségekre – igyekezzünk elkerülni!

3. „Aki karddal vész, karddal él" – mondták a régi rómaiak (görögök, illírek, szarmaták, vizigótok stb.). Használjuk fel a privatizációs többletbevételt arra, hogy többségi részesedést vásárlunk nálunk kisebb és elma­radottabb országok villamos energia- és gázszolgáltató vállalataiban! Előzőleg természetesen várjuk el, hogy a szolgáltatás árát fölemeljék, és a vállalatok profittal üze­meljenek.

Miután miénk a cég, könnyű a helyzetünk. Ha pél­dául egy adott évben kevesebb adó folyik be a terve­zettnél a magyar költségvetésbe, egyszerűen felemeljük a villanyáram és a gáz árát a gyarmatosított országban. Azért mind a kettőt, hogy odaát ne kelljen, a polgárok­nak a fejüket tömi azon, hogy a „piaci" árak megválto­zása miatt átállítsák-e a gázfűtést elektromosra, vagy fordítva.

A célország kiválasztásánál körültekintően kell eljár­ni. Nem árt például, ha már katonai diktatúra van ha­talmon, hiszen utólag sokkal körülményesebb egy ilyet kormányra segíteni. Egy szigorú tábornokkal, de tulaj­donképpen már egy szolidabb tekintélyuralmi rezsim­mel is jól együttműködhetünk, ha az áremeléseket eset­leg lakossági elégedetlenség kísérné.

Ha a célország tartozik a Magyar Nemzeti Banknak (nem kevés ilyen fejlődő ország van), akkor megkérhet­jük őket, hogy privatizációs bevételüket használják rög­vest adósságtörlesztésre. így a pénzünk is visszajön, és az energiaszektor is a miénk marad.

***

Elképzelhető, hogy javaslatainkat egyesek erkölcsi megfontolásokból kifogásolják. Nekik azt válaszolhat­juk: vagy moralizálunk, vagy piacgazdaságot építünk! Ezt időben el kell dönteni. Mert a kettő együtt nem megy.