A gazdálkodásnak az a történelmileg meghatározott formája, amelyben az életfeltételek újratermelését, a gazdaság működését emberi akarattól független, öntörvényű automatizmusok (profitmaximalizálásra való törekvés kényszere, profitráták kiegyenlítődési tendenciája, értéktörvény stb.) irányítják. A munkaerőnek, a termelés eszközeinek és a termékeknek az elosztását piaci mechanizmusok közvetítik. A piacgazdaság alapjellemzője a tőkék, áruk és munkavállalók tökéletesen szabad, minden korlátozástól mentes versenye. E versengésnek – és ezért a piacgazdaság működésének – fő gátjai a kővetkezők:
- tőkehiány;
- a munkaerő szabad mozgásának bármilyen akadályozása;
- gazdasági monopolhelyzetek;
- gazdaságon kívüli (pl. állami-politikai) beavatkozás a piaci automatizmusokba.
A piacgazdaság kialakulásának alapvető előfeltétele a tőkék bősége, ami megakadályozza mesterségesen magas árak vagy inflációs helyzet létrejöttét. A tőkék bősége és szabad áramlása következtében az árak ahhoz igazodnak, hogy minden tökének (függetlenül attól, hogy például az oktatás, a kenyérgyártás vagy a luxusszolgáltatások területén fektették be) lényegében azonos profitot kell hoznia. Tudós, művész, politikus, közvetlen termelő stb. egyaránt bérmunkásként értékesíti, a szabad piacon árulja munkaerejét.
Csupán a XIX. század első felének Angliájában jött létre nemzeti méretekben a piacgazdaság többé-kevésbé kifejlődött formája. Egy-két évtizedes fennállása során egyrészt a szabad versenyt akadályozó gazdasági monopóliumok kialakulásához, másrészt olyan társadalmi és politikai konfliktusforrások (12-14 órás munkaidő, gyermekmunka, nagyszámú munkanélküli, tömeges kivándorlás stb.) keletkezeséhez vezetett, amelyek csökkentése érdekében a kormányzat politikai eszközökkel korlátozta a piaci mechanizmusok érvényesülését. A piacgazdaság területének visszaszorításával, állami adók kivetésével, a tőkejövedelmek egy részének levonásával és újraelosztásával, átcsoportosításával megakadályozta a társadalmi és politikai feszültségek olyan mértékű kiéleződését, ami már a rendszer stabilitását fenyegetné- Ettől kezdve csak a nemzetgazdaságok egyes szektoraiban létezik – többé-kevésbé ténylegesen szabad versengést megvalósító – piacgazdaság.
A piacgazdaság megteremti a tulajdonosok (a tőketulajdonosok) gazdasági demokráciáját, ami a tulajdonosi előjogokra és tulajdonbeli hierarchiákra épülő szabad konkurencia területe. Ezzel szemben egy valóban demokratikus versenygazdaság (amely a bérmunkások számára gazdasági kiváltságoktól mentesen biztosít esélyeket) nem ismeri el sem az állam, sem egyes csoportok, sem magánszemélyek tulajdonosi monopóliumait.
