Az Amerikai Egyesült Államokból elindult társadal­mi mozgalom, amelynek célja, hogy a nyelvhasználat átalakításán keresztül megszüntesse a társadalmi egyen­lőtlenségeket. A politikai korrektség (PK) követői arra törekszenek, hogy kiiktassák a köznyelvből azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek az etnikumokra, a nemekre, a munkamegosztásból fakadó pozíciókra, a kulturális hovatartozásra, a testi adottságokra vonatko­zó elnyomást, elfogultságot, diszkriminációt fejezik ki.

A PK jegyében szorult ki például a szóhasználatból az angolszász világban a chairman (elnök[férfi]) szó, amely logikailag kizárta, hogy egy testületben vagy gyűlésben nők elnökölhessenek. A mozgalom fellendü­lése óta hallható a chairwomen vagy a chairlady kifeje­zés, ám az esetek döntő többségében ma már a nemi hovatartozás jelölését mellőző chair szó jelöli az elnö­köt.

A PK filozófiai alapja a posztmodern, amelynek va­lóságelemzése döntően diskurzus-elemzésre szorítko­zik, és a valóság megváltoztatását is csak a diskurzus átalakításában (esetleg azon keresztül) tartja szüksé­gesnek és lehetségesnek. Kevesen gondolhatják per­sze, hogy attól, hogy egy portást „bejáratigazgatónak" hívnak, az ő társadalmi státusza lényegesen megváltozna. A PK a másság liberális felfogásának (a társa­dalmi különbségek mellérendelő viszonyként való áb­rázolásának) túlfeszítésére szolgáltat számtalan példát, elfojtva a nyelvnek az – akár pozitív, akár negatív – értékítélet kifejezésére való képességét. így válhat a tisztességtelen emberből „etikailag dezorientált", a lustából „motivációhiányos", a gyilkolásból „semlege­sítés", a bombázásból pedig – úgymond – „a célpont­nak nyújtott szolgáltatás", illetőleg „sebészi beavatko­zás".

A PK megjelenése nem előzmények nélküli. A korai felvillanások közé tartoznak a politikai eufemizmus különféle formái, így például a „fejlődő országok" ki­fejezés megalkotása, amely az érintett nemzetek önér­zetére való tekintettel került forgalomba az „elmara­dott" vagy „kizsákmányolt országok" vagy más, a lé­nyeget jobban megragadó kifejezések helyett. Az előz­mények közé sorolható még az amerikai fekete nacio­nalisták küzdelme a fekete jelzőnek különféle negatív konnotációval történő használata ellen (fekete lelkű, feketepiac stb.), elvezetve „a fekete – szép" (black is beautiful) jelszóhoz.

A PK tehát – és itt Foucault hatása mutatható ki – rávilágít a hatalom, a kiszolgáltatottság, az alá- és fö­lérendeltség bonyolult hálózataira. Ezek valóságos át­alakítására azonban útmutatást nem nyújt, alkalmat ad viszont nem kevés csúsztatásra és visszaélésre. így például egy sor olyan kifejezés nyert polgárjogot a közgazdasági zsargonban, amelyek funkciója az, hogy az elfogadhatatlan állapotokat – és változásokat a közvéleménnyel elfogadtassák (elbocsátás helyett áramvonalasításról beszélnek, a szakszervezetek mű­ködésének korlátozása és a létbiztonság felszámolá­sa helyett a munkapiac rugalmasságáról stb.), amint az az Eszmélet 30. számában Francois Brune írásából is kiderül.

A kilencvenes évek első felében a PK sajátos vissz­hangra talált az amerikai nagypolitikában. George Bush elnök égy egyetemi tanévnyitó beszédében éles kiro­hanást intézett a PK ellen, mondván, hogy ez az egye­temeket uralmuk alá vonó baloldali értelmiségiek ter­rorját jelenti, lényegében egy új mccarthyizmussal fe­nyeget. A PK elleni támadás ilyenformán az ideológiai körítés szerepét töltötte be a – nőket és színesbőrűeket érintő – pozitív diszkrimináció hatvanas években be­vezetett formái elleni fellépéshez. Bill Clinton elnök ezzel szemben maga is a PK jegyében járt el, amikor személyi politikájában, kinevezéseiben, retorikájában gondosan ügyelt az USA etnikai és nemi arányainak kö­vetésére, bár konkrét intézkedései nem feltétlenül se­gítették a hátrányos helyzetű csoportokat.

Magyarországon a PK hatása igen szűk körű, csakúgy, mint a posztmoderné általában. Ez kulturális és nyelvi okokkal is magyarázható. A szexizmus (a nemek közötti egyenlőtlenség hirdetése, illetve az ember értékének testi adottságaiban történő meghatározása) például a magyar nyelvre – szemben a magyar kultúrával – sok­kal kevésbé jellemző, mint az angolra. Mi kezdettől fog­va hóembernek hívjuk, ami az angolban – eddig – „hó-férfi" (snowman) volt, és nem a „férfi" előtaggal képez­tünk olyan szavakat, mint emberölés, munkaerő (ango­lul: manslaughter, manpower) stb.