Privatizálás-reprivatizálás

Értelem szerinti fordításban: magántulajdonba adás; visszaadás magántulajdonba.

A reprivatizálás a fejlett kapitalizmusban általánosan használt szakkifejezés. Az állami tulajdonba vett nagyvál­lalatok részvényeinek eladását és így magántulajdonba való visszajuttatásukat jelenti. Ugyanis a fejlett kapitaliz­musban is kialakult az államszocializmus állami-bürokra­tikus tulajdonban lévő állami vállalataihoz hasonló állam-kapitalista szektor. Ez ott is kísértetiesen hasonló jelensé­geket mutat: túlméretezett, önkényes beruházások, stag­náló műszaki fejlesztés, rugalmatlan és pazarló gazdálko­dás, kapun belüli munkanélküliség, kontraszelekciós ká­derpolitika, az állam politikai érdekeinek előtérbe nyomu­lása a gazdasági racionalitással szemben és mindezek kö­vetkeztében egyre fokozódó veszteség. Mindez csak azért nem vezet ott a miénkhez hasonló gazdasági válsághoz, mert az államkapitalizmus csak részterület a piacgazda­ságban, így a thatcherizmus és újabban Franciaország, Ausztria alkalmazni tudja a reprivatizálást, a visszaolvasztást a piacgazdaság működő rendszerébe.

A privatizálás a nálunk használatos kifejezés. Ugyanis itt nem meglévő tőkések birtokába juttatják vissza az ál­lami vállalatokat, hanem új tulajdonosoknak kellene eladni őket. Ez okozza a folyamat nehézségeit. A vállalkozói réteg töredékével sem rendelkezik az állami vállalat részvényei­nek megvásárlásához szükséges tőkének. Marad tehát, hogy a kormány kedvezményekkel, például nagyon olcsó hitellel, adókedvezménnyel, 10-20%-os részvény, üzlet­rész kifizetésével árusítsa ki az állami vagyont, mégpedig elsősorban az uralmi elit tagjainak – akik így az általuk ve­zetett, ellenőrzött vállalatok legnyereségesebb részlegei­nek lesznek új tulajdonosai vagy társtulajdonosai, to­vábbá élelmes vállalkozóknak, akik sokszor a vállalkozás élénkítésére kapott hitelt használják fel erre.

A privatizálás, a nagyvállalatok legnyereségesebb ré­szeinek a vezetők tulajdonába kerülése, ténylegesen nem teremt valódi, a tőkét optimálisan hasznosító tulajdonoso­kat. Az állami-bürokratikus tulajdon fennmaradása és ér­telme valójában jól megfér egy részének magántulajdonba kerülésével. Az uralmi elitek, melyek az állami-bürokra­tikus tulajdon haszonélvezői, ezek után nem kényszerül­nek féllegális és illegális utakra, hanem – társtulajdonos­ként – mint legális profitot vonják ki a gazdaságból a lu­xusfogyasztást biztosító magas jövedelmet.