A brazil népi baloldal jelöltje már több ízben indult az elnökválasztáson, ezúttal azonban a népszerűségi listák élén vetette magát a küzdelembe. (A londoni Red Pepper elemzése.)
Lehetséges egy más világ
Luis Inacio da Silva, a Munkáspárt baloldali jelöltje komoly előnyre tett szert az októberi elnökválasztási hajrában. A Lula néven ismert da Silva győzelme olyan politikai következményekkel járna, amely megrengetné a nyugati féltekét. Brazília a területileg legnagyobb és gazdaságilag legjelentősebb ország Latin-Amerikában. Három politikailag instabil országgal határos. Ezek közül Argentína a gazdasági összeomlás határán áll, Kolumbia egyre jobban kiterjedő polgárháború helyszíne, Venezuelában pedig a közelmúltban az Egyesült Államok által támogatott jobboldali politikai pártok próbálták meg Hugo Chavez elnököt megbuktatni. Mindezen felül da Silva fenntartásokat fogalmaz meg az Egyesült Államok által támogatott Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet (Free Trade Area of the Americas) irányában, ráadásul az önálló külpolitika jelszavával fémjelzett, Kubával és a kolumbiai polgárháborúval kapcsolatos nézetei a Bush-kormányzat ellenfelévé teszik.
Brazília jelenlegi elnöke, Fernando Henrique Cardoso az alkotmány szerint nem választható meg még egyszer. Az általa vezetett közép-jobb koalíció neoliberalizmusához és az állami vállalatok privatizációjához kapcsolódó korrupciója miatt képtelen volt “botránymentes”, tiszta múltú jelöltet találni da Silva ellenében. A koalíció első jelöltje, Roseana Sarney kénytelen volt lemondani a jelöltségről, miután a rendőrség a lakásán lefoglalt félmillió dollárt, amit minden valószínűség szerint egy tönkrement magáncég állami pénzalapokból “szponzorált” talpra állításáért kapott. A jelenlegi jelölt, Jose Serra is botrányba keveredett, mert a kampánymenedzserét megvádolták 15 millió dollár elfogadásával, cserébe azért, hogy segített eladni egy dollármilliárdokat érő állami acélvállalatot egy magánkonzorciumnak.
Da Silva, a Munkáspárt (PT) feje háromszor sikertelenül indult az elnökválasztáson, ám a jelenlegi támogatottsága az előzetes felmérések szerint kétszerese a második legnépszerűbb elnökjelöltének. Azoknak a száma, akik semmiképpen nem szavaznának Lulára, a közelmúltban, jelentősen visszaesett (38%). Ez a mutató a többi, relatíve nagy támogatottságot élvező elnökjelölt esetében ennél nagyobb. Ez jól jöhet Lulának az október végi végső (második körös) választás során, amikor az előzetes becslések alapján egyik jelölt sem éri el az ötven százalékot az első körben. A legfrissebb felmérések szerint Lula a finisben győzni fog.
A Munkáspárt győzelmétől tartva, május elején a nagyobb befektetési bankok, mint a Morgan Stanley, a Dean Witter és a Merrill Lynch hátrébb sorolták a befektetési biztonság alapján készített listán Brazíliát, pénzügyi válságot indítva ezzel el. A brazil valuta, a real értéke csökkent és az értékpapír-piac összeomlott.
A befektetési bankok beavatkozása erős reakciókat váltott ki. “Ezek a bankok vezetik az ország neoliberális kizsigerelését és most megpróbálják megfélemlíteni az embereket, hogy így érjék el egy olyan politikai rendszer fenntartását, amely a bankok szűk érdekeit szolgálja” – füstölgött Reinaldo Gonzalvez, a Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetem Gazdasági Intézetének munkatársa.
Még a Financial Times is “hibás lépés”-nek minősítette a bankok reakcióját, megjegyezve, hogy elnökké választása esetén da Silva minden bizonnyal visszafogott gazdaságpolitikát valósítana meg. A Financial Times szerint a munkáspárti önkormányzat igen jól működik több brazil városban. Rio Grande do Sul államban, ahol a Munkáspárt egy évtizede van hatalmon, nemcsak a szociális ellátás javult, hanem a mezőgazdasági és ipari termelés ösztönzésével is kitűnt a kormány, így ma az állam Brazília egyik leggazdagabbja. Az állam termelőkapacitásának körülbelül tizenhárom százaléka van szövetkezeti vagy állami kézben.
Lula támogatottsága nem kötődik társadalmi osztályhoz. Még a gazdasági elit bizonyos része is kezdi elhinni, hogy Lula politikája az ország reménye lehet. Az 1997-es ázsiai gazdasági válság óta Brazília gazdasági teljesítménye igencsak vérszegény; a növekedési ráták jó néhányszor elmaradtak a lakosságszám növekedési arányától. Cardoso neoliberális gazdaságpolitikája, amely lehetővé tette, hogy a spekulatív “forró pénzek” szabadon áramoljanak ki és be az országból a befektetők kénye-kedve szerint, Brazília alapvető ipari érdekeivel szemben (amely ipar elsősorban a hatalmas belső piacra termel) pénzügyi érdekeket helyezett előtérbe. “Még a brazil iparba befektető külföldiek közül is néhányan jó szemmel tekintenek Lula gazdaságpolitikájára” – mondja Gonzalvez. Lula az 1980-as évek közepén tűnt fel először, amikor a nagy, belső és nemzetközi piacra is termelő fém- és autóipari szakszervezetekre támaszkodva építette fel a Munkáspártot.
Cardoso pénzügyi – a banktőke menekülésének meggátlását célzó – intézkedéseinek részeként a hazai kamatráták 18,5 százalékon állnak és emelkednek. Brazília nemzetközi adóssága körülbelül 210 milliárd dollárra tehető, a belső adósság durván 250 milliárd dollár. Bár időről időre a sokrétű, kávéból, szójababból, marhahúsból, narancsléből, cukorból és néhány feldolgozott termékből (mint amilyen például a személygépkocsi) álló exportnak köszönhetően a kereskedelmi mérleg többletet mutat, a nemzetközi adósságmérleg és a külföldi befektetők tőkéjének kiáramlása azt mutatja, hogy Brazília éves fizetési mérlege hosszú távon deficites. Ez az állapot még több adósság felhalmozására készteti az országot – Brazília új hiteleket vesz fel azért, hogy fizetni tudja korábbi kölcsönei részleteit és kamatait, és hogy csökkentse a fizetési mérleg hiányát. Cardoso a nemzetközi pénzügyi érdekeknek megfelelően, a nehéz pénzügyi helyzet megoldásának ígéretét zászlójára tűzve, neoliberális intézkedési csomag keretében csökkentette a szociális kiadásokat és szolgáltatásokat, ám ez lakossági tiltakozást, az erőszak és a bűnözési ráta növekedését váltotta ki. Nem csoda, hogy a brazil érdekeltségekkel is rendelkező, vezető nemzetközi befektető, Soros György, a közelmúltban rámutatott arra, “a válság, amely kibontakozóban van Brazíliában, elképzelhető, hogy a végső lesz.”
Amikor a nemzetközi cégek alsóbb hitelképességi kategóriába sorolták Brazíliát, Da Silva a Cardoso által képviselt gazdaságpolitikai vonallal teljességgel ellentétes módon a következőket nyilatkozta: “A legmegfelelőbb taktika a spekuláció ellen a termelés. A termelt áru szállítását megoldó infrastruktúra, a magasan képzett munkaerő és a magas fizetéseknek köszönhetően magas belső fogyasztás vonzani fogja a befektetőket.”
Brazília társadalmi mozgalmai körében – különösen a Földnélküli Mozgalom (MST – Movimento Sem Terra) soraiban – igen erős Lula támogatottsága. Másfél évtizede az MST parlagon hagyott földeket – különösen nagybirtokokat – foglal el szerte Brazíliában. Az MST-nek elkötelezett és hozzáértő vezetése van, amely demokratikus centralista elvek mentén vezeti a szervezetet, hasonlóan a régi forradalmi és kommunista latin-amerikai szervezetekhez. Az MST centralizmusa ellenére komoly és mély kapcsolatot ápol Brazília néhány távoli közösségével is.
Az MST és a PT a nyolcvanas évek elején, az MST megalapításának pillanatában, igen közel álltak egymáshoz. Az elmúlt években a két szervezet taktikát és stratégiát változtatott; a PT győzni vágyó politikai erővé vált, az MST továbbra is az ország legszegényebbjei részére kíván társadalmi mozgalmat építeni. Előfordult, hogy Lula tartózkodott attól, hogy az MST földfoglalási akcióival kapcsolatosan kinyilvánítsa szimpátiáját.
Minden különbség ellenére, teljességgel világos, hogy az MST tagjai és szimpatizánsai a PT-t és Lulát fogják támogatni szavazataikkal az őszi választáson. A két szervezetnek közös és szó szerint halálos ellenségei vannak. Három munkáspárti polgármestert és több MST-aktivistát gyilkoltak meg az elmúlt években, sokakat letartóztattak és bántalmaztak a börtönben. Lula győzelme esetén az agrárreform újra lendületet venne, és véget érne a recesszió. A PT-n belül komoly ellentétek vannak, amelyek nem ritkán heves vitákat okoznak a párton belül. Jose Alencar liberális párti szenátor alelnök-jelöltté választása volt ebben a választási kampányban a legellentmondásosabb és legvitatottabb döntés. A Liberális Párt egy centrista párt, amely a kormányzó koalícióval kötött szövetséget. Alencar egy 500 millió dolláros vagyonnal rendelkező, a gazdagnak számító Minas Gerais államból származó textilgyáros. Alencarra progresszív, felvilágosult vállalkozóként tekintenek, alkalmazottai független egyesületeket hoztak létre, és brazil mércével mérve tisztességes bért kapnak. Alencar azt a hazai vállalkozói polgárréteget képviseli, amellyel Lula szövetséget próbál kötni kormánya s az ország megerősítése érdekében, azok ellen a spekulatív nemzetközi pénzügyi érdekeltségek ellen, amelyek szinte elkerülhetetlenül kísérletet fognak tenni arra, hogy megbuktassák kormányát, amennyiben megnyeri a választásokat.
A párton belüli másik nagy vita tárgya, hogy elismerjék-e azt a több mint 200 milliárd dollárnyi nemzetközi adósságot, amelyet az eddigi kormányok felhalmoztak. A Jubileum 2000 szervezet – egy széles bázisú ökomenikus mozgalom, amely a Brazil Nemzeti Püspöki Kar támogatását élvezi – ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy Brazília és más, harmadik világbeli országok nem tudják visszafizetni és nem is kell, hogy visszafizessék az adósságot, különösen nem azt a részt, amelyet korrupt rezsimek kormányzása alatt vett fel az ország. Ennek ellenére Lula az elmúlt hetekben úgy nyilatkozott, hogy elismeri a nemzetközi adósságállományt – ezzel a pénzpiacok további “idegesítését” kívánta elkerülni.
Más területeken a Munkáspárt alapvető változásokat szeretne. Az elmúlt évtized önkormányzati tapasztalataira támaszkodva, a Munkáspárt két áttörő és újszerű javaslattal rendelkezik: a résztvevők (vagyis az állampolgárok) bevonásával meghozott döntéseken alapuló államvezetés (participatory management of the state) és az állam stratégiai menedzsmentje (strategic management of the state). Marcus Arruda, a Munkáspárt gazdasági tanácsadója és a Kormányzati Alternatíva a Déli Félteke Számára nevű, a kereskedelmi kamarák és szövetkezetek számára kutatást végző szervezet igazgatója szerint a résztvevők (vagyis az állampolgárok) bevonásával meghozott döntéseken alapuló államvezetést az NGO-k (civil szervezetek) és a civil társadalom képviselőiből álló helyi és regionális tanácsok felállításán keresztül lehet megvalósítani. A tanácsok vitákat rendeznének és javaslatokat tennének a gazdaság-, társadalom-, kulturális és környezetvédelmi politikákkal kapcsolatosan; felügyelnék a közpolitika alkalmazását, és közvetlenül kapcsolódnának a fővárosbeli központi kormány megfelelő szerveihez. Technikai szakértőkből, a termelői és a civil szféra képviselőiből álló, specifikus gazdaságpolitikai területekkel – mint az agrárpolitika, a közlekedéspolitika, az oktatás, az egészségügy – kapcsolatos kérdések és prioritások megvitatásával foglalkozó szektorális tanácsok felállítására van szükség.
Az “állam stratégiai menedzsmentje” azt jelenti, hogy a PT szakítani akar a minimalista állam neoliberális koncepciójával, az államapparátust a brazil társadalom egészét szolgáló szociális és gazdasági lépések szolgálatába kívánja állítani. Olyan nemzeti fejlesztési programot kíván a párt bemutatni, amely a négyéves elnöki perióduson túlmutató közpolitikai intézkedéseket irányoz elő.
Például az oktatás területén a munkáspárti kormány speciális, időkeretekhez kötött programokat kíván alkalmazni annak érdekében, hogy visszaszorítsa a körülbelül 25 millió felnőttet érintő írástudatlanságot. Munka melletti tanulás-programot kívánnak elindítani a 18 éven felüli írástudatlanok számára és azoknak a felnőtteknek, akik egyszerűen folytatni kívánják tanulmányaikat közép- vagy felsőfokú szinten. A PT oktatáspolitikai programjának másik alapvető eleme az iskolai ösztöndíj program, amelynek keretében a szülők jövedelem-kiegészítést kapnának az iskolába járó gyermek után. A támogatás ezen formája nem ismeretlen a Szövetségi Körzetben; Cristovam Buarque, a PT színeiben politizáló kormányzó alkalmazta körzetében, és Cardoso is elismerte a program hatékonyságát – megpróbálta az ország más részein is bevezetni. Szélesebb értelemben a PT úgy tartja, hogy a tudományos kutatásnak és a felsőoktatásnak szorosan kell kapcsolódnia a nemzeti fejlesztési politikához, amelyet a stratégiai, a civil társadalmat a döntésekbe bevonó tanácsok alapoznak meg.
A PT győzelme megerősítheti a pártnak a nemzetközi civil társadalomhoz és szervezetekhez fűződő kapcsolatait, ezen belül is főként azokkal, amelyek tiltakoznak a globalizáció multinacionális vállalatok által képviselt formája ellen. A rio grande do sul-i PT-kormányzat volt a házigazdája Porto Alegrében 2001-ben és 2002-ben a Szociális Világfórumnak, amelynek keretein belül aktivisták tízezreit összehozó igen gondolatgazdag vitákra került sor. Ez a fórum nemcsak a Munkáspárt és a brazil társadalmi mozgalmak, hanem a résztvevő nemzetközi szervezetek berkein belül is visszhangot keltett. Brazília, a Munkáspárt és az ország társadalmi szervezetei ma fontos tervező és kísérleti alapjai a neoliberalizmus felemelkedő félben lévő globális alternatívájának.
A Szociális Világfórum 2003-ban szintén Porto Alegrében lesz. Elképzelhető, hogy elnökként Lula fogja megnyitni a változások korát jelképező fórumot. A PT kijelentette, hogy célja egy olyan, másfajta globalizáció létrehozása, amely az együttműködés, a komplementaritás, a kölcsönösség és a szolidaritás értékein alapul. Az egész országban a Munkáspárt arra törekszik, hogy a 2002-es Szociális Világfórum zászlóját lobogtassa, amelynek jelszava: “Lehetséges egy más világ”.
Igen sajátságos módon a real július másodikán érte el mélypontját, éppen akkor, amikor a brazil futballválogatott első helyezettként tért haza a futball-világbajnokságról, és milliók ünnepelték őket. Nyolc évvel azelőtt, ugyanezen a napon még pénzügyminiszterként (hónapokkal elnökké választása előtt) vezette be Cardoso a Real-tervet, amely az ortodox neoliberális gazdaságpolitika kezdetét jelképezi Brazíliában. Amikor Cardoso találkozott a focicsapattal, harsányan örült sikerüknek, feltehetőleg remélve, hogy ő és kijelölt utódja is sütkérezhet egy kicsit a siker fényében. Cardoso egyetlen szóval sem említette a Real-tervet és az évfordulót. Mind Cardoso, mind Jose Serra megpróbálta a jelenlegi spekulációs válságot Lula nyilatkozatainak tulajdonítani, mondván, nem szabad, hogy Brazíliának ilyen “felelőtlen vezetője” legyen, aki az országot “gazdasági katasztrófába” sodorja. A konzervatív brazil sajtó az O Globo médiakonglomerátum vezetésével csatlakozott a támadáshoz, megpróbálva a szavazókat Lula ellen fordítani, pontosan ugyanúgy, ahogy a megelőző választások során tette. De a mostani kampány során a brazil média Lula-ellenes irányultsága feltehetőleg kevésbé fog hatékonynak bizonyulni, mint az előző kampányok alatt. Az O Globo komoly veszteségeket könyvelhet el, és emiatt eladni kényszerül kábeltévé-hálózatát. Ennél is fontosabb tényező, hogy az emberek többsége úgy érzi, az előző kampány során a média megtévesztő hatásának köszönhetően voksolt Cardosora, és ennek megfelelően most már nem hajlandó bedőlni a média és a kormányon lévő koalíció propagandájának.
Marcos Arruda (Munkáspárt) szerint a jelenlegi pénzügyi válság pozitív fordulatot hozhat a párt számára az októberi választásokon. Úgy gondolja, a válság a kormányon lévő koalíció összeomlásához fog vezetni, és Lula győzelme “fordulópont” lesz nemcsak Brazília, de más latin-amerikai országok számára is. “A kormány saját neoliberális csapdájába esett” – mondja Arruda. “A Lula elnök által vezetett Brazília kilábalhat a gazdasági ingoványból. Lula képes arra, hogy széles néprétegeket mobilizáljon, szövetséget kössön a haladó szellemű középosztállyal, és mozgásba hozza a nemzetközi szövetségeseit. Eljött annak a lehetősége, hogy Brazília jó példával szolgáljon a többi, a neoliberalizmus valamint a multi- és transznacionális vállalatok által dominált globalizáció csapdájába esett harmadikvilág-beli ország számára.”
Roger Burbach
***
Vigyázz, a kék légy csíp!
Ha valaki fel tudja venni a globális tőke által eldobott kesztyűt, az Lula és pártja, a brazil Munkáspárt (PT, Partitido Trabhalidores). Programja radikális újraelosztást, földreformot, részvételi demokráciát és a közbefektetések kiterjesztését ígéri. Mindezek mögött igen erős népmozgalmak állnak, amelyek közvetlenül támogatják vezetőjüket a tárgyalóasztalnál, súlyt adva érveinek; a földnélküli mozgalom, azon állampolgárok, akik részt vesznek a PT által kormányzott városok “résztvevő költségvetésében” (participatory budgeting), valamint a baloldali és stratégiai gondolkodású szakszervezeti szövetség (CUT). Mindezeken felül a PT igen erős nemzetközi kapcsolathálóval rendelkezik, főként Latin-Amerikán belül; a Szociális Világfórumnak helyet adva a társadalmi igazságosságon alapuló globalizációt tűzi zászlajára.
És így tovább és így tovább. A jelek nem túl kedvezőek, még akkor sem, ha Lula nyer, ami egyáltalán nem elképzelhetetlen – a brazil elit arról híres, hogy ha veszélyben érzi magát, képes az összefogásra. Burbach beszámolója szerint, Lula elismerte az ország adósságait, annak ellenére, hogy a pártja és a diktatúra utáni alkotmány szerint az adósságokat csakis azok szigorú vizsgálata után fizeti vissza az ország (az adósság jó része a diktatúra ideje alatt halmozódott fel, és a jelenlegi kormány mandátuma alatt megduplázódott).
A probléma nem Lula elkötelezettségével van; mindez egy politikai-gazdasági háború egyik stratégiája. A bankok és a pénzügyi sajtó már most Lulát vádolja a brazil válságért – pedig attól függetlenül, hogy ki nyer, Brazíliának újra kell tárgyalnia vagy be kell szüntetnie adósságszolgálatát. Tanácsadói minden jel szerint arra ösztönzik Lulát, hogy engesztelje ki a (kielégíthetetlen) nemzetközi befektetőket, mert így vissza lehet hódítani a kevésbé elkötelezett szavazókat is. A PT aktivistái (a petisták) arról próbálják meggyőzni Lulát, ossza meg az ellenzéket azzal, hogy széles támogatottságot szerez a gazdaságilag, társadalmilag és morálisan biztos lábakon álló tárgyalópozíciónak az IMF-fel szemben, és ezzel hozza olyan helyzetbe az új PT-kormányt, hogy az ki tudja billenteni az országot abból az ördögi körből, amelybe az adósságszolgálat miatt került (hiszen a kölcsönök és azok kamatai visszafizetéséhez újabb kölcsönöket kényszerül felvenni). Az adósságszolgálat jelenleg az ország exportnyereségének 90 százalékát viszi el.
Lula stratégiájának jelenlegi iránya felvet egy általánosabb kérdést, amely más cikkeinkben is felbukkan, például Ken Livingstone londoni polgármester vagy a manchesteri tanács terveivel összefüggésben. Lula is, Ken Livingstone is és a manchesteri önkormányzat is tudja, hogy pusztán megválasztásuk ténye nem elegendő ahhoz, hogy elérjék a társadalmi igazságosság célját, amelyet mindegyikük (egymástól eltérő mértékben) a zászlajára tűzött. A megválasztott pozíciókban lévő embereknek és azoknak, akik választás keretében indulnak a pozícióért, az egyik legnagyobb problémájuk az, hogy hogyan vezessék innovatív és elvhű módon az államnak azt a részét, amely rájuk van bízva, úgy, hogy ugyanakkor őszinték maradnak az emberekhez és szembesítik őket a fennálló nehézségekkel. Az ily módon véghezvitt kormányzás segítségével a választott képviselők elkerülhetik annak a csapdáját, hogy úgy tegyenek, mintha minden problémát meg tudnának oldani, és képesek lesznek arra, hogy a különböző hatalomfajták – választási, erkölcsi és gazdasági – koalícióját létrehozva, elébe álljanak a multinacionális vállalatok, a nemzeti kormány (London és Manchester esetében) és az IMF-hez hasonló nemzetközi szervezetek (Brazília esetében) kihívásainak.
Érdemes észben tartani, hogy a multinacionális nagyvállalatok az elmúlt húsz év deregulációs hullámában nem voltak mindig képesek kézben tartani a kártyákat. Szükségük van a nemzeti piacokhoz való hozzáférhetőségre; szükségük van arra, hogy az emberek megbízzanak bennük és vásároljanak tőlük; szükségük van közföldek és infrastruktúra megvételére vagy használatára, szükségük van munkásokra, szükségük van nagy állami megrendelésekre, és így tovább. Mi másért költenének ilyen eszeveszett összegeket a megvesztegetésre, a lobbizásra és általában nemzeti és helyi politikusoknak, vezető tisztviselőknek való hízelgésre, ha nem lenne szükségük arra, hogy a maguk oldalára állítsák őket?
Amikor arra kerül a sor, hogy a politikusok alkudozzanak, gyakran elveszítik stratégiai érzéküket. Brazíliában van egy “kék légy”, amelynek csípése megváltoztatja az áldozat valóságérzékét. Elképzelhető, hogy amint a baloldal hatalomra kerül, “megcsípi” ez a “légy”, s ennek hatására a hatalmat egyszerűen csak vezetésre használja, és nem az átalakítás szélesebb körű stratégiájának részeként. Létezik “oltás” a “légycsípés” ellen. Olivio Dutra dél-brazíliai kormányzó számára, aki elvetette a belső befektetés fordi terminusát, a népmozgalomban gyökerező erős és független párt ellenszernek bizonyult. Másik ellenszer lehet a nagy elvárások ösztönzése és a kampánycsoportok támogatása, ami Kennek [Ken Livingstone a ford.] bejött a GLC-nél (az 1986-ban megszüntetett Nagy-londoni Tanácsnál. A szerk.) töltött hivatali ideje során. Remélhetőleg a petisták és a földnélküli mozgalom meg tudja óvni Lulát attól, hogy megcsípje ez a füle körül döngicsélő kék légy.