Példabeszéd a neemfáról – A jog transznacionalizációja és a civil társadalmi szereplők szerepe

A nemzetállami szuverenitás sorvadása, az erősödő jogi pluralizmus és a különböző jogszabályok keveredése szokatlan a nyugati ipari országokban, az egykori gyarmatok számára azonban nagyon is ismerős.

A jog transznacionalizációja és a civil társadalmi szereplők szerepe

 

Ha a következő dráma történetesen nem Münchenben, az Európai Szabadalmi Hivatalban zajlott volna le, azt mondanám, hogy az én glo­ba­lizációs téziseim illusztrálására találták ki. Először is szerepel benne a jog transznacionalizálódásának valamennyi szereplője: a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) és civil társadalmi ellenfelei, transznacionális jogászhálózatok és multinacionális konszernek és végül az Egyesült Államok kormánya. Emellett megjelenik benne a gazdasági és jogi glo­balizáció – annak minden szövevényességével és ellentmondásával –, sőt annak a sajátos új jogi pluralizmusnak a kialakulása is, amelyet a különböző, többé vagy kevésbé befolyásos szereplők a saját stratégiai céljaik elérésére használnak fel.

2000. május 9-én és 10-én az Európai Szabadalmi Hivatal II. Főigazgatóságának 3468-as termében az Indiában honos neemfa1 sorsáról folyt a tárgyalás. A vizsgálat egy szabadalom jogszerűségére irányult. A szabadalom tárgya a fa magjából készült és a természetes növényvédelemben felhasználható olaj előállítása. Az alperes a WR Grace amerikai vegyi konszern és – a fából készült termékekre vonatkozó hat szabadalom birtokosaként – az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma volt, amelyek képviseletében egy hamburgi ügyvédi iroda járt el, a felperes pedig a genetikai erőforrások szabadalmi oltalom alá vonása ellen fellépő indiai, európai és észak-amerikai nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) egy csoportja volt. A keresetet, amelyet Vandana Shiva indiai környezetvédő, Linda Bullard, az Organikus Agrármozgalmak Nemzetközi Szövetségének elnöke, valamint Magda Aelvoet, az akkori belga környezetvédelmi miniszter nyújtott be e transznacionális civil koalíció nevében, Arno Dolders svájci jogász professzor képviselte.

A felperesek tanújaként került sor Ranjith de Silva, Srí Lanka-i földműves meghallgatására. De beszámolója, amelyet a neemfa leveleinek, gyökereinek, magjának és olajának gyógyító hatásáról felhalmozódott tradicionális tudásról tartott, nem győzte meg a Szabadalmi Hivatalt. Ugyanígy az az ékesszóló érvelés sem gyakorolt hatást az ítéletre, amelyet az indiai környezetvédő az ún. “biokalózkodás” és az amerikai multinacionális konszernek által folytatott “intellektuális gyarmatosítás” ellen intézett. Ezzel szemben egy indiai gyáros nyilatkozata, akinek a cége 1985 óta hasonló eljárással állítja elő ugyanezt a terméket Indiában, véget vetett az öt éve húzódó jogvitának. A szabadalmat az újdonság hiánya miatt törölték. Mindenesetre ezzel az indiai gyáros szellemi tulajdonát védték meg az amerikai versenytárssal szemben, holott a civil társadalmi szereplők keresetüket a helyi közösségek képviseletében, a földművesek kollektív tudásának védelme érdekében nyújtották be.

 

Demokráciadeficitek a globalizációs folyamatban

 

Az előző példa szemléletesen illusztrálja hat tézisemet, amelyekben azt foglalom össze, milyen szerepet töltenek be a civil szereplők a gazdaság és a jog transznacionalizálódásának jelenlegi folyamatában.

(1) Az alulról jövő globalizáció. A neemfa körüli müncheni vita hasonló törésvonalak mentén zajlott, mint a seattle-i vagy a genovai konfliktus – a neoliberális globalizáció és annak globális hálózatba szerveződő civil társadalmi ellenfelei között. Annak a gazdasági és jogi rendnek, amely a fejlődő országok természeti kincseit a nyugati ipari konszernek rendelkezésére bocsátja, hogy ezeket azután saját “szellemi tulajdonukká” nyilvánítsák és jó pénzért eladják, ma a földművesmozgalmak és a környezetvédő nem-kormányzati szervezetek globális hálózata a legerősebb ellenfele.

A WTO TRIPS-rendszerével2 szembeni ellenállás középpontjában mind Északon, mind Délen a következő kérdés áll. Ki határozza meg a gazdasági és jogi globalizáció szabályait? A tulajdonnak, illetve a tudásnak milyen normái, illetve kinek az ide vágó normái fognak majd világszerte elterjedni? A nem-kormányzati szervezetek ezzel kapcsolatban figyelmeztetnek a globális kormányzás elégtelen demokratizmusára és a WTO hiányzó társadalmi legitimációjára. A közjó képviselőiként tényezőivé akarnak válni a nemzetközi kereskedelmi rendnek, hogy ezzel ellensúlyt képezzenek a kormányok monopóliumával és a transznacionális konszernek túlhatalmával szemben.

(2) A civil szereplők jogi kreativitása. Nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt megfigyelhető, hogy mind a transznacionális konszernek, mind a nem-kormányzati szereplők növekvő mértékben vesznek részt az érvényben lévő normák jogi megtámadásán túlmenően immár az új normák megalkotásának folyamatában is. Az utóbbi években mindkét oldal kiterjesztette ez irányú tevékenységeinek körét. Így az ma már az új jogi normák bevezetésétől, a jogalkotási folyamatban szakértőként, lobbistaként vagy érdekképviselőként való részvételtől kezdve egészen a nemzetközi megállapodások kezdeményezéséig, illetve ezek érvényre jutásának ellenőrzéséig terjed. A konszernek különösen a nemzetközi kereskedelmi rend keretében folyó jogalkotás területén voltak aktívak, emellett kormányaik oldalán informálisan részt vettek a WTO kereskedelmi viták rendezésére irányuló eljárásaiban is. Másfelől mind a nemzetközi klímakonferencia, mind a nemzetközi bíróságról szóló megállapodás megszületése elképzelhetetlen lett volna a nem-kormányzati szervezetek nagyfokú jogi kreativitást felmutató szerepvállalása nélkül. A nem-kormányzati szervezetek emellett fontos szerepet játszottak számos más nemzetközi megállapodás és törvénymódosítás előkészítésében, ratifikálásában és megvalósításában, a “debt-for-nature” swapoktól3 kezdve a korrupción át az adósságelengedés vagy a taposóaknák témájáig. Nemzetek közötti közvetítői és tolmácsszerepükből adódóan azonban egyik legfontosabb feladatuk a globális és helyi diskurzusok és cselekvési területek összekapcsolása.

Így például a növényi genetikai erőforrásoknak a biotechnológiai ipar által gyakorolt szabadalmi oltalom alá vonása és kereskedelmi hasznosítása körüli vitákra reagálva egy indiai nem-kormányzati szervezet 1998-ban ellentervezetet nyújtott be a nemesített növényfajták védelmét szolgáló európai UPOV-egyezménnyel szemben. A javaslat modellt kívánt nyújtani a fejlődő országoknak, hogy azok egy alternatív rendszert alakíthassanak ki a helyi parasztság jogainak védelmére. E Gene Campaign által előterjesztett alternatív “Convention of Farmers and Breeders” (Gazdák és Tenyésztők Egyezménye) elismerné és védené a parasztok kollektív tudását és a közösségek mint vetőmagtermelők jogait. E tervezet, amely különböző jogi forrásokból táplálkozik, összekapcsolja a hagyományos szokásjogot és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) nemzetközi küldetését azzal a céllal, hogy az élelmiszer-ellátás biztonsága terén helyreállítsa a nemzeti szuverenitást.

(3) Az itt bemutatott példán szemügyre vehetjük a nem-állami szereplők és a posztszuverén államok kapcsolatának néhány dilemmáját és ellentmondását is. Az állam mint a jogalkotás és jogérvényesítés kizárólagos letéteményesének szuverenitását szupranacionális szereplők – transznacionális konszernek és nem-kormányzati szervezetek – kérdőjelezik meg.

E “poszt-vesztfáliai világrend” irányába mutató lépések, hogy Richard Falk kifejezésével éljünk, egyfelől kiszélesítik a demokratikus részvétel lehetőségeinek körét, hiszen a nem-kormányzati szervezetek így közvetlen kapcsolatba kerülhetnek azokkal az intézményekkel, amelyek keretében az új szupranacionális kormányzás megvalósul. Másrészt viszont a nem-kormányzati szervezetek ezzel hozzájárulnak a nemzetállami szuverenitás további gyengüléséhez. További fontos problémát jelent a demokratikusan legitimált nemzetállami cselekvésre nézve az a gyakorlat, hogy a szakértők tudása mind a nemzetközi szervezetekben, mind a nem-kormányzati szervezetekben megkerüli a nemzetállami szinten intézményesült akaratot.

 

Az állam mint a globalizációt alakító tényező

 

(4) Csalafinta posztszuverén államok. A továbbra is jórészt nemzetállami keretekben szabályozott szabadalmi jog olyan példa, amely jól megvilágítja a posztszuverén államok megváltozott, ám továbbra is központi szerepét a globalizációs folyamatban – egyfelől annak elszenvedőiként, másfelől azonban alakítóiként. A WTO TRIPS-egyezményének életbe lépését követően a legtöbb fejlődő országhoz hasonlóan Indiának is meg kellett változtatnia a szabadalmi törvényeit, hogy lehetővé váljon a mezőgazdasági és a gyógyszergyártási termékek szabadalmi oltalma. E törvények ugyanis korábban a gyártási eljárásoknak és nem maguknak a termékeknek a szabadalmi oltalmazását ismerték el. Ez azonban még nem jelentette volna szükségképpen a nyugati jogszabályok átvételét, mivel a GATT, ill. a WTO lehetőséget nyújt az új növényfajták védelme terén egy nemzeti sui generis rendszer kialakítására.

A fejlődő országok azonban nem vettek tudomást a Gene Campaign által a nemzetközi nem-kormányzati szervezetek részvételével beterjesztett alternatív tervezetről, holott az valóban lehetőséget biztosítana számukra a helyi parasztság jogainak védelmére és a belső erőforrásokra támaszkodó, biztonságos hazai élelmiszer-ellátás megteremtésére. Ezt többek között az ENSZ Fejlesztési Programjának 1999. évi jelentése is feltárja (Human Development Report, 1999). Az olyan csalafinta államok azonban, mint India, inkább nem élnek ezekkel a lehetőségekkel, hogy aztán állítólagos kiszolgáltatottságukból kovácsoljanak tőkét. Saját politikai döntéseiket a külső, szupranacionális kényszerekre való hivatkozással legitimálják, elhárítva ezzel a politikai felelősséget.

(5) Az állami cselekvés fragmentálódása a jog transznacionalizálódásának egyik következménye. A gazdasági, politikai és jogi globalizáció körülményei között mind az államot, mind a nemzetállami jogot középponti, mindazonáltal viharos terrénumnak kell tekinteni, miután az állami jogon belül helyi, nemzetközi és nemzetek feletti (szupranacionális) jogi rendszerek lépnek egymással kölcsönhatásba és ütköznek össze. Ahogy az állami jog lassacskán elveszíti koherenciáját, a nemzeti jogba beleépített különböző transznacionális jogi normák együttéléséből létrejön az állami jogon belül egyfajta egymás mellettiség. India új biodiverzitási törvénye tartalmaz pl. olyan szabályokat, amelyek ellentétesek a növényfajtákról és a gazdák jogairól szóló új törvényjavaslat szabályaival, mivel a két jogszabály eltérő nemzetközi jogi forrásokra támaszkodik. Ráadásul hozzátartozik a helyi politikai elit stratégiájához, hogy saját tehetetlenségét az állami szint alatti, az állami és a szuprancionális jogi rendszerek különbözőségével és ellentmondásosságával legitimálja – Indiában csakúgy, mint valamennyi más fejlődő országban.

India az Afrikai Egységszervezettel közösen például felhívta a figyelmet a TRIPS-egyezmény, illetve a biológiai sokszínűségről szóló konvenció közti ellentmondásra, ez utóbbi ugyanis nem teszi lehetővé élőlények szabadalmaztatását. A jog transznacionalizálódásának folyamatai nem jelentenek sem homogenizálódást, sem uniformizálódást. Azaz kevéssé van szó a különböző jogi kultúrák és jogrendszerek egyneműsödéséről vagy összehangolásáról, sokkal inkább az alkalmazkodás, az átértelmezés, valamint új különbségek kialakulásának sokrétű és eleddig ellentmondásosan zajló folyamatáról.

 

Európai és posztkoloniális modernitás

 

(6) Posztkoloniális folytonosság? A Dél sok országában úgy tekintenek a globalizáció jelenlegi folyamataira, mint saját jövőjük újragyarmatosítására. Az Európai Szabadalmi Hivatal által tanúként meghallgatott földműves, Ranjith de Silva nagyszülei nem volnának meglepve a nyugati jogi normák transznacionális kiterjedése és uralma fölött. Bár azt aligha sejtették, hogy az udvarukban álló neemfa termékei egy szép napon esetleg transznacionális konszernek tulajdonát fogják képezni. Srí Lankán ugyanis a brit államjog – a gyarmati állam általi bevezetésétől kezdve mindvégig – feszültségekkel terhes szomszédságban, illetve összefonódásban élt a hagyományos jogrendszerekkel.

Ám a gyarmati állam mellett privát, üzleti szereplők is fontos szerepet játszottak a nyugati szabályok gyarmati bevezetésében, gondoljunk csak a brit Kelet-indiai Társaságra. Nagy hatalmú és részben az államtól független szereplőkként a XIX. század kereskedelmi társaságai próbáltak megszabadulni az állami ellenőrzéstől és adótehertől, vagy legalábbis csökkenteni ezeket. Másfelől viszont felhasználták mindenkori kormányaikat, akárcsak a mai transznacionális konszernek, hogy saját tengerentúli üzleti érdekeiket az általános nemzeti érdek köntösében érvényesítsék.

A jog transznacionalizálódásának és az így kialakuló jogi pluralizmusnak a jelenlegi dinamikáját, intézményi összefüggéseit és helyi hatásait kutatva izgalmas tanulságokkal szolgálhat a jogi keveredés empirikus és történeti összehasonlító vizsgálata a gyarmati körülmények közt, illetve a globalizáció korában. Például akkor, amikor a globalizációs vita során a nemzetállami szuverenitás sorvadásáról, a fokozódó jogi pluralizmusról, a jog transznacionalizálódásáról vagy a különböző jogforrá­sokra támaszkodó új jogszabályok hibrid jellegéről esik szó, amelyek a nyugati ipari országok számára újdonságnak tűnhetnek.

A többiek szemszögéből azonban a történelem iróniája, hogy – Marx elképzeléseivel ellentétben – ma néha az egykori gyarmatok képében látszik felsejleni Európa jövője. A modernizációelméleti előrejelzésekkel és az Európa újrafeudalizálódásáról szóló új elmélettel szemben a jelenlegi folyamatok inkább azt mutatják, hogy az európai modernitás egyfajta (poszt)koloniális modernitáshoz hasonul.

(Fordította: Bellon Erika)

 

Jegyzetek

1 Magas, általában örökzöld kelet-indiai fa (Azadirachta indica). Ázsia trópusi területein széleskörűen ültetik fájáért, gyantájáért, kérgéért és aromás olajos magjáért, amit orvosságnak és fertőtlenítőnek használnak. (a szerk.)

2 1993-ban, a WTO létrejöttével egyidejűleg egyezmény született a kereskedelemhez kapcsolódó szellemi tulajdonjogokról; angolul: “trade-related intellectual property rights”, közkeletű rövidítéssel TRIPS (a szerk.).

3 Ezek olyan nemzetközi megállapodások, amelyek külföldi adósságuk elengedését ajánlják fel a fejlődő országoknak, ezzel ösztönözve őket saját kiemelkedő jelentőségű természeti kincseik védelmére a természetvédelemért (a szerk.).