A XXI. század elejére – állítja a gyermekekről kiadott 2000. évi világjelentés – a gyerekek és az asszonyok lettek azok, akik a legnagyobb százalékban élnek szegénységben, közülük ölnek meg legtöbbet a fegyveres konfliktusok során (csak az 1990-es években több mint 2 milló gyermeket, míg a sebesült gyermekek száma 5 milló fölötti volt), valamint ők a legvédtelenebbek a fertőzésekkel és az AIDS-nel szemben. Jogaikat lábbal tapossák. Még mindig naponta több, mint 30 ezer gyerek hal meg gyógyítható betegségekben, havonta 250 ezer gyerek és fiatalember fertőződik meg HIV vírussal, és csupán 1999-ben 31 millió ember vált menekültté. Csak becslésekbe bocsátkozhatunk azon gyerekek számát illetően, akik az adósszolgaság, kényszermunka, kábítószerkereskedelem és prostitúció kiszolgáltatottjai. Bár a gyerekek többsége iskolás, 130 millióan mégsem járnak iskolába. Afrikának a Szaharától délre fekvő területein az első osztályt megkezdett gyerekek 66%-a fejezi be az általános iskolát, Dél-Ázsiában 59%-a, Latin-Amerikában pedig 74%-a. A legkevésbé fejlett országokban ez a ráta 54%. A beiskolázott lányok részaránya (Latin-Amerikát és az ipari országokat leszámítva) mindenütt lényegesen alacsonyabb a fiúkénál.
Ma több gyerek él szegénységben, mint tíz évvel ezelőtt. Az öt évesnél fiatalabb gyermekek éves halálozási rátája az ipari országokban 0,9%, a fejlődő országokban 10,1%, Kelet-Európa volt államszocialista országaiban 3,6% és Afrikának a Szaharától délre fekvő területein 17,7%. A Dél-Ázsiában élő öt éves kor alatti gyermekek 64%-a alultáplált. Afrikának a Szaharától délre fekvő területein ez 31%, Kelet-Ázsiában a csendes-óceáni területekkel együtt 23%, Latin-Amerikában pedig 11%. Egyes országokban ez a ráta még magasabb, így Indiában például 69%.
Mindemellett minden társadalomban megtalálható a családon belüli csendes erőszak, és az erőszakban felnőtt gyerekek erőszakos felnőttekké válnak.
A mai társadalmak meggyilkolják és leigázzák, elnyomják és kihasználják, kizsákmányolják és megalázzák a gyermekeket. A múlt és a jelen társadalmai egyaránt jól megítélhetőek abból, miként bánnak legsérülékenyebb tagjaikkal.
Utcagyerekek
Los Angelestől São Paulón és Bukaresten keresztül Maniláig a világvárosok utcáin gyermekek milliói küzdenek szinte háborús körülmények között az életben maradásért. A pisztoly, a kés, valamint a rendőrség és a katonaság ellen vagy akár az egymás ellen folytatott harcok könyörtelen mindennapjaik velejárói. Az Egyesült Államokban az erőszakoskodó, gyakran kábítószeres környezetben tevékenykedő bandák egyre fiatalabb gyermekeket szívnak vonzáskörükbe. Némely latin-amerikai város üzletemberei szolgálaton kívüli rendőröket és biztonsági embereket, sőt hivatásos gyilkosokat fizetnek meg azért, hogy utcagyerekeket likvidáljanak.
A városokba gazdasági okokból menekülő milliók csak növelik ezen gyermekek számát, akik napjaikat koldulással vagy szélvédőmosással töltik, és szenvedéseiken vegyi oldószerek vagy cipészenyv belélegzésével enyhítenek.
Egyedül a Fülöp-szigeteki fővárosban, Manilában több mint kétmillió gyermek él létminimum alatti szociális nyomorban. Az utcagyerekek száma itt 1995-ben több mint százezerrel nőtt, s számuk azóta is évről évre gyarapszik.
Gyermekek milliói szenvednek a közszolgáltatások összeomlása miatt. A gazdasági válságok és szerkezeti átalakítások okozta kényszerek következtében a fejlődő országok kormányainak jelentős része kényszerült arra, hogy megrövidítse az egészségügyre és oktatásra fordított kiadásait, valamint az élelmiszertámogatásokat.
Gyermekmunka
Amennyiben gyermekeket a koruknak megfelelő fizikai és pszichikai teljesítőképességüket meghaladó terhelésnek teszünk ki, és ezáltal nem elősegítjük fejlődésüket, hanem hátráltatjuk azt, gyermekmunkáról beszélünk. A gyermekmunka általában meghosszabbított (napi 15 órát is meghaladó) munkaidővel, valamint igen alacsony (olykor napi 1 márka alatti) bérezéssel párosul. A gyermekmunka legborzalmasabb formái a rabszolgaság és a prostitúció.
Az International Labour Office becslései (1996) szerint gyermekmunkában mintegy 250 millió – öt és tizennégy év közötti – gyermek érintett (1981: 75 millió; 1988: 200 millió). Közülük 50–60 millióan dolgoznak testi épségüket veszélyeztetve ill. életveszélyes körülmények között. Ázsiában 153 millió gyermek dolgozik, Afrikában 80 millió, Latin-Amerikában 17,5 millió. A gyermekek többsége az informális szektorban robotol, ahol a munkaadó rendszerint kijátssza a munkavédelmi előírásokat és a védelmet nyújtó biztosítást.
Gyermekmunka az angol szénbányákban
„A szén- és vasbányákban négy-, öt-, hétéves gyermekek is dolgoznak, […] de a legtöbben nyolcévesnél idősebbek. Ezeket a gyerekeket arra használják fel, hogy a lefejtett anyagot a fejtés helyéről a lóvasúthoz vagy a főaknához szállítsák, és hogy a bánya különböző részeit elválasztó ventillációs ajtókat a munkások és a rakományok átbocsátásánál kinyissák és becsukják. Ezekre az ajtókra többnyire a legkisebb gyermekek vigyáznak, akiknek ilymódon napi tizenkét órán át sötétben, egyedül, szűk, többnyire nedves folyosón kell ülniük, és még csak annyi munkájuk sincs, hogy megóvná őket a semmittevés butító, elállatiasító unalmától. A szén és a vasérc szállítása viszont igen kemény munka, mert az anyagot meglehetősen nagy, kerék nélküli teknőkben, a tárnák göröngyös talaján csúsztatva kell elhordani, hol nedves agyagon vagy vízen keresztül, hol meredek lejtőkön és járatokon, melyek olykor annyira szűkek, hogy a munkásoknak négykézláb kell mászniok. Ezért erre a megerőltető munkára nagyobb gyermekeket és serdülő lányokat alkalmaznak. […]
A szenet és a vasércet hordó gyerekek és fiatalok általában arról panaszkodnak, hogy igen fáradtak. Ilyen általános és teljes kimerültség még azokban az ipari vállalatokban sem észlelhető, amelyekben a legkíméletlenebbül hajszolják a munkásokat. […] Igen gyakran előfordul, hogy a gyerekek, mihelyt hazaérnek, a tűzhely előtt leroskadnak a kőpadlóra és nyomban elalszanak, anélkül, hogy egy falatot is ettek volna. A szülőknek kell az alvó gyerekeket megmosdatniuk és ágyba fektetniük, sőt, gyakran megesik az is, hogy a munkából hazatérő gyerekek útközben összeesnek a fáradtságtól, szüleik késő éjjel keresésükre indulnak, és ott találják őket az úton – álomba merülve. Úgy látszik, általános jelenség, hogy ezek a gyerekek ágyban töltik a vasárnap nagy részét, hogy a hét nehéz munkáját némiképpen kipihenjék; csak kevesen járnak templomba és iskolába, s ezek is – mint tanítóik panaszolják – minden tudásvágyuk ellenére nagyon álmosak és eltompultak. […] Az ilyen túlfeszített munka közvetlen következménye az, hogy a munkások minden életereje izomzatuk egyoldalú fejlődésében emésztődik fel; a teherhordásnál és tolásnál főleg a kar-, láb-, hát-, váll- és mellizmok feszülnek, s ezért ezek az izmok rendkívül erősen fejlettek, a test többi része viszont táplálék hiányában elsatnyul. Elsősorban a növésben maradnak el.”
Friedrich Engels: A munkásosztály helyzete Angliában [1845].
(Karl Marx és Fiedrich Engels művei 2. kötet, Budapest, 1958)
Gyermekprostitúció
Ázsiai tudósok egy csoportja 1990-ben hívta föl első ízben a figyelmet a gyermekprostitúció ijesztő mértékű növekedésére. Ennek oka a “kereslet” oldaláról nézve mindenekelőtt a szexturizmusban érhető tetten. A gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek becslései szerint Brazíliában 500 ezer gyermek él szexuális rabszolgaságban, Indiában 450 ezer, Thaiföldön a 800 ezret is elérheti a számuk, amely Sri Lankában 15–20 ezerre tehető. Ehhez vehetjük még Kenyát és Kelet-Európa egykori államszocialista országait. Ám New Yorkban és Párizsban, de még Hamburgban is egyre több gyermek prostituálódik, egyes felmérések szerint csak New York-ban mintegy 30 ezer, míg Párizsban feltehetően 10–15 ezer fiatalkorú prostituált él. Óvatos (pl. EU-bizottsági) becslések szerint világszerte 2 millióra tehető a prostituált gyermekek száma, amely évről évre növekszik.
A férfituristák 70-80%-a vásárol magának nőt a jellemzően szexturizmusból élő országokból, a szexturisták 5-10%-a veszi igénybe gyermekek szolgáltatásait. (A férfiakkal összevetve az ipari országokból származó nők igen alacsony, ám növekvő számban részesei a déli országok szexüzleti életének.)
A World Tourist Organisation szerint egyedül Thaiföldre évente 2,5 millió üzletfél utazik, számuk évente gyarapszik. A kenyai szexturistákat legalább 350 ezerre becsülik, a Fülöp-szigeteken jó félmillióval számolnak.
Az egykori “államszocialista” országok is egyre hírhedtebbé válnak a rohamosan terjedő szexuális gyermekrabszolgaság miatt. Leginkább a teljesen nyomorba süllyedt Romániában váltak az utcagyerekek jutányos tömegcikké, őket bárki nehézség nélkül beszerezheti magának a bukaresti Északi Pályaudvaron, a szegények legszegényebbjeinek gyülekezőhelyén.
Corina Atanasi, a “Gyermekek megmentői” nevű szervezet szociáis munkása szerint “a külföldiek vagy egyenesen a pályaudvarról szedik föl a gyermekeket, vagy olyan nagyobb fiúkhoz fordulnak, akik a pályaudvari gyerekekkel együtt nőttek fel. Ezek aztán beszereznek nekik két, három vagy négy gyereket. Vannak, akik az egészen kicsiket (hat-, nyolcéveseket) kedvelik, mások a tizenhárom-, tizennégyéveseket. A korhatár egyre csökken.” Sok utcagyerek nemibeteg, néhányuk aids-es, másoknak gonorrhoeája, szifilisze vagy más nemibetegsége van. A legtöbb állami kórház megtagad tőlük mindennemű kezelést, így a szociális munkások utcai ápolására szorulnak. Ám az utcai élet veszélyes. Mindennapos a gyermekek megerőszakolása. Az aurolac (enyv, amelynek a kipárolgása kábulatba ejt, kikapcsolja az akaratot és megtámadja az agyat valamint a tüdőt) és az éhség együttesen fokozzák az agressziót. Az utcagyerekek állandó veszélyben élnek, folytonos fizikai bántalmazásnak vannak kitéve, és fiatalkorú stricik kiszolgáltatottjaivá válnak, akik prostitúcióra kényszerítik őket. De éhségből is rákényszerülnek, hogy eladják magukat.
Eladott csecsemők – Latin-Amerika példáján
Főleg észak-amerikai házaspárok – de kisebb mértékben európaiak is – adoptálnak egyre növekvő számban gyermekeket Dél-Amerika legtöbb országából (leszámítva Argentínát, Uruguayt és Venezuelát). Közép-Amerika kisebb államait és a karib-tengeri szigeteket viszont ritkábban keresik föl az effajta célokkal érkező turisták.
A klasszikus “származási országok” – Kolumbia, Peru, Bolívia, Chile és Ecuador – mellett évek óta Brazília is egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. Bár Brazília hivatalosan nem közvetít gyermekeket örökbefogadás céljából olyan külföldiek részére, akik nem éltek ott legalább három évet, mégis Nyugat-Európában és Észak-Amerikában gyors ütemben szaporodik a brazil gyermekek száma anélkül, hogy az adoptív szülőknek csak az egyike is néhány napnál vagy hétnél hosszabban tartózkodott volna az országban. Hogy miképpen történik általában az ilyen adoptáció, azt szárazon írja le az egyik német tartományi rendőrség távirata:
1983. XI. 9-én feljelentés érkezett a ludwigsburgi ügyészségre Jochen W., szül.1944. VI. 1., mérnök, és Gabriele W., szül. 1947. XI. 23., középiskolai tanár – mindketten …-i lakosok – ellen közvetett okirathamisítás, hamis okirat használata valamint csalás vádjával. Mindketten beismerték, hogy egy ismerősükön keresztül, akinek a férje Brazíliában dolgozik, szert tettek egy csecsemőre, akit az anyja állítólag elajándékozott. W-né a brazil anyakönyvi hivatal előtt a gyermek vér szerinti anyjának adta ki magát. Két tanú igazolta a szülést, akiket bevezettek a születési anyakönyvbe. A gyermek minden nehézség nélkül kiutazhatott “szüleivel”. A W. házaspár a nyugat-berlini I. sz. anyakönyvi hivatalban a Brazíliában kiállított születési anyakönyvi kivonat bemutatása mellett kérte az anyakönyvbe történő bejegyzést.
Az efféle üzelmek általában csak a véletlen folytán kerülnek napfényre. Mégis, a Német Szövetségi Köztársaság tartományi rendőrségeihez intézett körkérdés kimutatta, hogy szinte valamennyi rendőrség nyomozott már hasonló ügyekben. A szülők Németországba történő visszatérésük utáni ténykedésének hasonlósága és a tartalmilag azonos magyarázatok arra utalnak, hogy a gyerekek szervezett közvetítőhálózaton keresztül jutnak Európába, s az ügyfeleknek az egész vállalkozás alatt pontos viselkedési útmutatók szerint kell eljárniuk.
A brazil gyermekek iránti növekvő kereslet egyik oka az a tény, hogy közülük többeknek világos a bőrük, mi több, szőke a hajuk. Ezek esetében sokkal kevésbé merül föl a gyanú külhoni születésüket illetően, mint mondjuk a sötét bőrű indián származású gyermekeknél, akiket legtöbbször örökbefogadásra kínálnak a dél-amerikai államokban.
Az ecuadori fővárosban, Quitóban első alkalommal 1981-ben lepleztek le gyermekkereskedelmi hálózatot, amelyet egy olasz nő működtetett helybéli orvosokkal, ápolónőkkel és szociális munkásokkal szövetkezve. Összekötőjük egy észak-olaszországi ügyvéd volt, aki innen közvetítette ki a gyerekeket. Csak mikor két általuk értékesített ecuadori gyereket nevelőszüleik bántalmaztak és erre fölfigyelt az olasz gyámhatóság, akkor lepleződött le a hálózat. A gyermekek nagy részét egyenesen az üzletben részt vállaló kórházak szülészetéről rabolták el és vitték hamis papírokkal Európába.
Piachódítás avagy a gyermekek világának piacosítása
Manapság a marketing tevékenység jelentős része a gyermekeket veszi célba. A gyermekeknek van saját pénzük, s azt a maguk szükségletei és kívánalmai szerint el is költik. A gyermekek – és ezt a szülők jól tudják – piacbővítő tényezők, minthogy befolyással bírnak a háztartások vásárlási döntéseire. S a befolyás, amelyet a gyermekek szüleik bevásárlásaira gyakorolnak, jelentős. Végül pedig a gyerek a jövő piaca: egyszer majd ő veszi meg saját magának a termékeket és szolgáltatásokat. E hatalmas potenciálra való tekintettel, melyet a gyermekek képviselnek, a marketing szakemberek milliókat áldoznak a gyerekekkel történő marketing kommunikáció minden fajtájára.
Ennek során régóta nem egyszerűen csak a gyermekeket megcélzó TV-, folyóirat-, újság- és rádióreklámokról van szó. Sok esetben a gyermekeknek szánt TV-programok és újságok létrejöttének egyetlen célja van: a reklámügyfeleknek szánt piac megteremtése. Egyre gyakrabban használt marketing stratégia a “gyermek-klubok” alapítása. Ezek a klubok eladók, gyártók, médiumok és legújabban a bankvilág kreációi. Néhány jól ismert példa: Disney-klub, Barbie-klub, Nintendo-klub. A legtöbb gyermek-klub végső célja egy adatbank megteremtése: egy olyan címlista összeállítása, amelynek segítségével létrehozható az úgynevezett “kapcsolat-marketing”. A gyerekeknek a klubok a valahova tartozás érzetét nyújtják. Ezen kívül a klubok a felnőtt világot másolják: ahogy a szüleik, a gyermekek is rendszeresen kézhez kapnak folyóiratokat, postai küldeményeket és gyakran tagsági kártyát is. A klub-folyóiratok alapjában véve reklámfüzetek, amelyekben a vállalatok saját termékeiket reklámozzák.
A gyermekeket célba vevő marketing stratégiának további csoportját képezik az eladási rátát növelő különböző tevékenységek. Szokványossá vált például, hogy gyermekfolyóiratok, zabpehelyféleségek vagy burgonyaszirmok mellé ingyenes nyalánkságokat ill. olyan mütyürkéket adnak, amelyek valamilyen sorozat részei, s ez további vásárlásra ösztönöz. Az üzletemberek “sikerként” tudósítanak arról, hogy ezzel a módszerrel egyes termékek esetében 25%-os bevételnövekedést értek el. A karakterfigura-tervezés segítségével a marketing szakemberek ügyesen használják ki a fantáziafigurák gyerekekre gyakorolt hatását. A trükk: a gyermekek vonzódásának kihasználása egy-egy kedvelt adás, figura vagy film iránt. A cél: az eladás.
Hogy a gyerekek folyóirat-reklámok olvasásával töltsék idejüket, arra az egyik módszer, hogy ezeket játék-, rejtvény-, tanácsadó rovat- vagy comic-formába öntik. A hirdetéseknek ez a formája a gyermekeknek szánt kiadványokban egyre szokványosabbá válik. Ausztriában például egy comic-füzet képregényében fontos szerephez jut a Nesquick-kakaó, Olaszországban pedig a Topolino– (Micky egér) képregények leplezetlenül közölnek információkat egy-egy videojátékról és hitelkártyáról.
Az utóbbi években a marketing szakemberek felfedezték az iskolát is, mint a reklámozás kiváló színterét. A reklámüzenetek különböző csomagolásban jutnak be az iskola falai közé. Az egyik legelterjedtebb jelenség az oktatási és továbbtanulási brosúrákba kevert szponzori hirdetés. Ezek a brosúrák gyakran tartalmaznak bonokat, piacspecifikus recepteket vagy mintákat és ajándékokat.
Számos országban közvetítők kikapcsolásával maguk a vállalkozók küldenek reklámanyagot a gyerekeknek. Ez leginkább a bankokra jellemző; ily módon informálják a címzetteket, miként tehetnek szert saját hitelkártyára. Másutt játék-, gyermekruha-, folyóirat- és könyvkatalógusokat postáznak a gyermekek címére.
A marketing szakemberek egyre inkább fölfedezik az internetet is, hogy azon keresztül vegyenek fel közvetlen és közeli kapcsolatot a gyerekekkel. Igen bonyolult elektronikus interaktív-környezeteket teremtenek, s ennek segítségével láncolják le a gyermekek figyelmét.
Mindezek következményeképpen a reklám mindenütt jelenvalóvá lett: a gyermekek úton-útfélen belebotlanak: TV-ben, folyóiratokban, sportegyesületekben, gyerekszobájukban, játék közben, reggeli közben, az iskolába vezető úton, de még magában az iskolában is. A gyerekek gyakran észre sem veszik, hogy reklámok céltáblájává lettek, oly tökéletessé vált integrációjuk ebbe a mindent elöntő média-özönvízbe, és immár szinte lehetetlen kivonniuk magukat e kereskedelmi nyomás alól. A gyermekek – egy nemrég megjelent tanulmány szerint – “a legnaivabbak minden fogyasztó közül. ők birtokolják a legkevesebbet és ők akarják a legtöbbet. Ebből következően őket a legkönnyebb megszerezni.”
Mit kell tennünk, hogy hagyjunk éhen halni 15 millió gyereket?
Maradjon nyugodtan ülve, az ujját se mozdítsa.
Egy óra hosszat. Ha akar, számoljon magában.
1.700-ig.
Ugyanis 1.700 gyerek hal meg óránként.
Hogy ez így menjen tovább, ahhoz semmit nem kell tennünk.
Mi több, segítség nélkül a helyzet még rosszabb lesz.
(Plakát. Amnesty International)
Források:
The State of the World’s Children 2000, UNICEF szerk., Genf 2000
Rolf P. Bach: Gekaufte Kinder, Babyhandel mit der Dritten Welt, Rowohlt 1986
Kinder und Werbung, Consumentenbond szerk., Beuc 1993
Kinder haben Rechte, Amnesty International Österreich szerk., 1994
Zur Situation der Kinder in der Welt 1996; UNICEF szerk., Fischer Taschenbuch Verlag 1995
Klaus Lukas: Missbrauchte Kinder, Die Globalisierung der Perversion, Orac 1999
(Fordította: Kerényi Gábor)