Dick Howard nevezte a posztmodern teoretikusokat antimilitáns militánsoknak a Magyar Lettre Internationale 1993 nyári számá­ban megjelent cikkében. J. Derridának most megjelent Minden dolgok vége¹ című – Kant (látszólag) hasonló tárgyú esszéivel feleselő – tanulmányait elolvasva, igen találónak mondhatjuk e jellemzést. A két írás közül A filozófiában újabban meghonoso­dott apokaliptikus hangnemről című tartalmazza inkább a poszt­modern alapvetés központi gondolatát. Az „antimilitáns militáns" jellegnek megfelelően nem direkt módon támadja a felvilágosí­tói attitűdöt. Sőt kijelenti, hogy nem is szabad megtagadni az Aufklärungot, mely „törvény és sors", „a megvilágító magyará­zat, a kritika és az igazság rejtélyes vágyaként lép fel parancso­ló erővel". Csak rögtön hozzáteszi: „ám olyan igazság vágya­ként, mely ugyanakkor magában őrzi az apokaliptikus vágyat, ezúttal, mint a világosság és a reveláció vágyát, hogy demisz-tifikálja, vagy ha jobban tetszik így, dekonstruálja magát az apo­kaliptikus diskurzust…"

A Nietzsche nyelvére, mitológiai metaforákban kifejtett előadás­módjára emlékeztető (a diszkurzív gondolkodást ezzel is igno­ráló) szöveg, János Apokalipszisével hozza közös nevezőre a felvilágosító, demisztifikáló törekvéseket. Az apokalipszis „vég­ítélet" értelmét használja fel arra, hogy azonosítsa a racionális igazságkeresést, ítélkezést a mítosszal, az apokaliptikus vággyal. „Maga az igazság a vég, a rendeltetés, a vég eljövejele pedig az, hogy az igazság lelepleződjék. Az igazság az utolsó ítélet végcélja (fin) és instanciája. Az igazság struktúrája ezúttal apo­kaliptikus volna." így a szó szoros értelmében apokaliptikus Jánosi kinyilatkoztatás csupán „példaszerű revelálása ennek a transz­cendentális struktúrának", mely a világosságot nyújtó, demisz­tifikáló gondolkodást nem kevésbé jellemzi, mint a megcáfolt misztifikációt: „mindaz, ami most a demisztifikálás vágyát sugall­hatja az apokaliptikus hangnemmel szemben, tudniillik a fény, az éleselméjű éberség, a megvilágosító virrasztás vagy az igaz­ság iránti vágyat, nos, mindaz már az apokalipszis útvonalán, mondhatnám, az apokaliptikus transzferen belül van, már János citálása vagy recitálása…"

Imigyen szóla a posztmodern Zarathusztra. Valóban antimili-táns militáns ő, hiszen nem üzen hadat sem a rációnak, sem az igazságnak. Csupán azt fejti ki, hogy mindez apokaliptikus dis­kurzus, János Apokalipszisének citálása vagy recitálása. Ezzel azonban Derrida valóban megfújta az utolsó ítélet trombitáit. Mi­közben ironizál a különböző; a Nyugat végét, az osztályharc vé­gét, az irodalom végét stb. prognosztizáló teóriákkal, maga vá­zolja fel a legapokaliptikusabb „vég" vízióját: egy olyan emberi­séget, mely nem tud és nem is akar különbséget tenni a fanati­kus irracionális hit és a racionális úton megszerezhető és ellen­őrizhető tudás, a mítosz és a tudomány között. Itt csakugyan helyénvaló ördögi gondolatról beszélni:

„Mephistopheles:
Csak vess meg észt s tudást, te vakmerő
Emberben ez a fő erő
…
Így lész feltétlenül enyém." (Goethe: Faust)

Jegyzet

¹ A Századvég Kiadó és a Gond folyóiratnak a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium által támogatott kötete. Budapest, 1993.