A mottó a művész önéletrajzából való, s híven tükrözi máig tartó lelke-sedését hivatása iránt. Keleti Éva 2011-ben ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját nagysikerű tárlattal a Budapest Galériában s több mint kétszáz oldalas kétnyelvű albummal. A tárlat és az album is a Visszapillantás/Flashback címet kapta.
Keleti Éva az ELTE fizika-kémia szakos hallgatójaként került gya-kornoknak a Magyar Fotó Állami Vállalathoz 1951-ben. Félbehagyta az egyetemet, s a nagy generáció (Langer Klára, Reismann Marian, Hollenzer Béla, Sándor Zsuzsa, Vadas Ernő, Papp Jenő, Botta Ferenc) tagjaitól tanulta a szakmát. 1956-ig a Magyar Fotónál, majd utódjánál az MTI-Fotónál dolgozott riporterként.
1976 és 1989 között az Új Tükör című képes hetilap képszerkesztője lett, majd az Europress fotóügynökséget vezeti (kisebb megszakítások¬kal) máig.
Aktív fotográfusként az 1950-es évektől a rendszerváltozásig örökí¬tette meg a folyton változó, alakuló, néha előre, néha inkább hátralépő Magyarországot. A klasszikus hírügynökségi fotós munkát igazán nehéz időkben kezdte. Bár a témaválasztást és a riportok szakmai megformálá¬sát is szigorú szabályok közé szorították az 1950-es években, ő is – mint kollégái közül a legjobbak – igyekezett a legtöbbet kihozni a munkájából. 1956-tól riporteri tevékenységének fő területe a kultúra lett. Meghatóan szép, meghökkentően bravúros táncképeken át, a színházak világának édes-bús őrületéig, a színészek millió arcának, igaz és eljátszott gesz-tusainak megörökítéséig vezetnek el bennünket képei. S még tovább. Ugyanis írók, költők, festők, zenészek, filmesek és még politikusok is a lencséje elé kerültek. Jobbára úgy, ahogy még sohasem láttuk őket. De nemcsak Örkénytől Ránki Dezsőig, hanem Alfonzótól John Steinbeckig szinte mindenki, aki számított az elmúlt öt évtizedben.
A halálosan beteg színészről, Timár Józsefről készült fotóját a Nemzeti Színház előtt szoborként láthatjuk viszont. A Latinovits-Ruttkai házaspárt megörökítő képsorozata írókat ihletett meg, ezek a képei mára már afféla kultfotókká váltak. Páratlan arcképcsarnokot tudhat a magáénak a hazai kultúra évtizedeiből, az idelátogató számos világhírességet is sorra fényképezve.
A fotográfus Keleti Éva a fényképezésen túl is tud valamit. Előtte ki-tárultak az otthonok ajtói, s ő szinte családtagként kerülhetett egészen közel amúgy gyakran zárkózott modelljeihez. Mi a titka? A türelem, a szakmai odaadás, az empátia, az ember tisztelete. Egész alkotói pályája erről vall.
1989 óta nem fotografál aktívan, de a magyar fotográfiai közélet meghatározó alakja. Magyar és nemzetközi zsűrik és testületek tagja, elnöke.
Több kiállítást szervezett (1956-os forradalom, Magyarország a Duna gyöngye, Yousuf Karsh, Robert Capa, Kinyílt fiókok), s könyveket szer-kesztett és társszerkesztett (Elfelejtett képek, Várkonyi László, Vadas Ernő, valamint a Film, Színház, Muzsika és a Riportművészet sorozat).
Számos díjjal ismerték el munkáját: 1975: Balázs Béla-díj; 1987: érdemes művész; 1997: Arany Tulipán-díj (World Press Photo); 1999: életműdíj; 2000: Magyar Művészetért; 2002: A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; 2005: Táncsics Mihály-díj, 2007: Aranytoll; 2008: Prima Primissima Díj; 2011: Táncsics Mihály Életmű Díj.
