Fekete György: Nőj föl! – Egyén és társadalom… Válogatott mentálpedagógiai írások Győr, Havilah Kiadó, 2009
Bizonyára fura figurának tűnök azzal a megállapításommal, hogy a világirodalom egyik humánummal teli csúcsteljesítményének tartom Jaroslav Hašek: Švejk c. regényét. De most nem ezt ajánlom. Ezt a furcsa olvasói beállítódásomat csak azért kell előrebocsátanom, mert Fekete György tanulmánykötetét is a humánum erkölcsi igényét szem előtt tartva szeretném értékelni.
Gimnáziumi magyartanárom, Takács István nevezte lélekformáló időknek a gyors társadalmi változásokkal járó korszakokat. Az utóbbi évtizedeket is bizonyára így minősítené. A lélekformáló idők kedveznek a művészeti stílusváltozással együtt járó teljesítményeknek, de gyakran hatnak kedvezőtlenül bizonyos egyénekre, mert az alkalmazkodás vagy az ellenszegülés mentális teherviselése kibillentheti őket normális lelkiállapotukból. (Természetesen minden korszakban lehetnek olyan egyéni sorsok, amelyek hasonló kimenetelűek, tehát a problémák csak gyakoribbak a lélekformáló időkben.) Egy társadalmi hanyatlással járó, emberöltőnyi időszakban, amikor a progresszió irányába mutató, gyökeres változtatás reménye csekély, különösen fontos az egyének megóvása, esetleg kezelése azért, hogy kínjaikat enyhíteni lehessen, vagy teljesítményüket csökkentő mentális problémáit kiküszöbölhessék. Olyankor, amikor közösségek bomlanak fel, vagy létre sem jöttek, egy-egy személy szempontjából tekintve különösen kedvező, ha az illető mentális épségének megóvása, esetleg helyreállítása kisközösségben valósul meg. Természetesen eleinte csak csoportról lehet szó, amely a csoportvezető irányításával és a csoporttagok egyre aktívabb részvételével közösséggé formálódhat, sőt, Makarenko szerint kategorizálva az egymást követő stádiumokat,[1] akár a prosperitásig is eljuthat a közösség. Az ún. csoportterápia nem új technika, a közösségben nevelés sem az, de Fekete György komplex mentálpedagógiája már új. A szerző korrekt módon leírta, hogy az andragógia fogalomkörébe tartozó mentálpedagógiának mely részei alapulnak elődei eredményein. Ezek közül számomra újdonság volt a szakmai körökben ismert hősterápia, dr. Avar Pál munkásságának eredménye.[2] Fekete György Avar doktor kliense, majd tanítványa volt, aki mesterétől sok hatásos és humánus módszert lesett el, ugyanakkor feltalált egy teljesen új eljárást is, az ún. bűnbakkereső cseretechnikát. 1997-től 2004-ig működtette az időközben felszámolt OPNI-ban az általa létrehozott Mentálpedagógiai Gondozót és Módszertani-képzési Központot, ahol eredményes klinikai praxis folytatása mellett számos kiképzést és szupervíziót[3] vezetett. A képzésekhez szükséges pedagógiai tevékenysége során bizonyára hasznára volt eredeti, történelemtanári végzettsége. A bölcsészdiplomával szerzett egyéb kompetenciák, új szakmai munkájának (pszichiátria, addiktológia, mentálhigiéné) tanulságai, és a belőlük származtatott metodikai alkotásai széles körű publikálása során is hasznosultak.
Az önmagunkra is vonatkozó mentálpedagógiai csoporttechnika hasznos lehet egy kezdő csoportvezetőnek, ha valaki példát vár tőle, mert a feladatszabás szövegéből nem érti meg, hogy mi a feladat. A részletes útmutató alapján úgy tűnik, mintha a kötet a szerző minden, mentálpedagógiai csoporttechnikára és emberismeretre vonatkozó tudását tartalmazná. Több évtizedes elméleti és gyakorlati ismeretgyűjtés, rendszerezés és didaktikai megfontolás strukturált kompendiuma (sűrítménye) és számos példával illusztrált esettanulmánya segíti a terapeutát[4], illetve az akár terapeutává fejlődő pácienst/klienst is. Ahhoz azonban, hogy valaki biztonsággal vezessen egy csoportot, nagyon sok gyakorlásra van szükség, mert számos esetben a kreativitás nélkülözhetetlen, és az ehhez kapcsolódó kompetencia egy részét mesterétől kell ellesnie a képzők képzésére szolgáló foglalkozásokon.
Miben nyilvánul meg a mentálpedagógia humanitása? A célja eleve humánus, hiszen a különféle mentális gondokkal küzdő embert kívánja megszabadítani e gondoktól, illetve fejleszteni szeretné az ún. „montázs” személyiséget[5], hogy az egyedfejlődési szintjének megfelelő felnőtt személlyé váljon. Ez utóbbi cél részben eszköz is, hiszen gyakran az a mentális probléma oka, hogy nem fejeződött be az önálló, felelősséget vállaló felnőtté érés folyamata. A mentálpedagógia eszközei is tartalmaznak számos humánus mozzanatot. A Fekete György által kidolgozott részletes metodikával folytatott csoportfoglalkozáson, vagy az egyéni terápia során is megkapja a célszemély az illő tiszteletet. Ki kell alakulnia egy kölcsönös bizalmi viszonynak. Ugyanakkor követelmény az őszinteség és a fokozatos szembenézés a mentális probléma okaival. Makarenkóval szólva úgy is mondhatnánk, hogy „követelek tőled, mert tisztellek”. A csoportfoglalkozások során a vezető és segítője is ügyel arra, hogy mindenki megőrizhesse méltóságát, ne legyen kitéve sértegetésnek, inzultusnak, illetve megbélyegzésnek. A felnőtté érlelt személy kevésbé védtelen olyan manipulálással szemben, amelyet ordas eszmék jegyében irányoznak rá. Napjainkban az ilyen veszélyeztetésnek naponta tanúi lehetünk. Az effélének, mint amilyen például a rasszizmus és konkrétan az antiszemitizmus, Fekete György fenti tanulmánykötetében is számos cikket szentelt. Az antihumánus személlyé válás kockázatát[6] csökkentheti a kitettséggel (kirekesztettséggel!) szembeni felvértezettség, leginkább a valós önismereten alapuló frusztráció-feldolgozás képessége.
Lukácsi az a gondolat, [7] hogy „az emberi belső (tudat, öneszmélet, öntudat, lélek) döntő fontossága abból ered, hogy alapvetően ennek állapotán és beállítódásán múlik a külső lehetőségek kihasználása”. Ennek illusztrálására két rajzot javaslok Georg Kühlewindtől.[8] (Én egészen mást szemléltetek velük saját előadásaimon – Informatikai alapok és Kibernetika –, méghozzá az elemek közti kapcsolatok fontosságát, azaz a struktúra és a minőség összefüggését.) Mindkét rajz túlvilági helyzetkép. Annyi a közös bennük, hogy a túlvilág lakóinak ellátása azonos: forró étel van a kondérban, és minden lakónak nagyon hosszú, jó hővezető anyagból készült kanala van, amelyet nem képesek a saját szájukhoz emelni.
A pokollakók rettenetesen szenvednek az éhségtől. A helyzetet reménytelennek tekintik, saját gondjaikba feledkeznek, bizalmatlanok társaikkal szemben. Van, aki többször is ugyanazt kísérli meg, de eredménytelenül, és van, aki durcás stb. Nézzük meg a mennyországbeli állapotot!
Ezek a lakótársak egymás szájához emelik a kanalat, mert bíznak egymásban. Tudják, hogy ha kötelességüket teljesítik, akkor ez velük szemben is megnyilvánul. Saját szükségletük kielégítését az együttműködés teszi lehetővé. Erre a kapcsolatra nyitottak, és emelt fővel munkálkodnak.
Fekete György és kiképzett kollégáinak munkássága azt a humánus célt szolgálta, hogy a rászoruló egyént a mentálpedagógia eszköztárának segítségével megszabadítsa a földi pokoljárás szenvedéseitől. Aki őket kívánja követni a gyakorlati humanizmus útján, annak a Nőj föl! – Egyén és társadalom… c. tanulmánykötet jó kiindulásul szolgálhat.
***
Kb. az 1960-as évek vége óta a pedagógusok, ifjúságkutató szociológusok és személyzeti vezetők felfigyeltek arra, hogy a 18. életévüket betöltött fiatalokra is jellemző egyfajta infantilizmus. Az akceleráció következtében lecsökkent az ivaréretté válás ideje, ugyanakkor a társadalmi és egzisztenciális érettség későbbre tolódik. Ezen a társadalmi-biológiai helyzeten is felépülhet montázs-személyiség. A felsőoktatásba kerülő hallgatók között is sok olyan – elsősorban a nappali képzési formára felvett – gólya található, akire alaposan ráférne egy felnőtté érlelési folyamat. Sok gólyánál tapasztalni önértékelési zavart, figyelemkoncentrálási és elvonatkoztatási képességbeli hiányosságot. Néhányan a felsőoktatási intézményben, a felzárkóztató képzések során szembesülnek először alapvető tárgyi tévedéseikkel és ismerethiányukkal. Vannak olyan hallgatók is, akiknek komolyabb mentális gondjaik is vannak (súlyos empátia-elégtelenség, érzelmi kulturálatlanság, indulatkezelési képtelenség). Mindezek alapján úgy vélem, hogy megfelelő adaptációval, de a mentálpedagógia alapvető szakmai követelményeiből nem engedve kidolgozható lenne egy olyan személyiségfejlesztőtréning-tematika, amelytől azt remélem, hogy elősegítené a felsőoktatási intézményben folyó szakmai munkát, és jó hatással lenne a hallgatók személyiségére is.
[1] a/ az egyéni követelés, b/ a kollektív követelés és c/ a prosperitás szakasza.
[2] Avar Pál: Hősterápia. Gyorsuló idő, Budapest, Magvető Kiadó, 1988.
[3] A szupervízió olyan speciális szakmai személyiségfejlesztő módszer, amelynek alkalmazása nélkülözhetetlen a segítő foglalkozásúak – köztük a szociális területen személyes gondoskodást végző szakemberek – hivatásgondozásában, saját mentálhigiénéjében, szakmai továbbképzésében és munkájának minőségbiztosításában. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szupervízió
[4] A terapeuta valamilyen foglalkozást vezet, amelynek során a résztvevők valamely része gyógyul, avagy fejlődik. http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__egyeb-kerdesek__3926335-mit-jelent-a-terapeuta-szo
[5] A kötetbeli, illetve a kigondoló Avar Pál által használt szóalak: montázs-személyiség; jelentése és a többi mentálpedagógiai alapfogalom értelmezése megtalálható a Felnőttoktatási és -képzési lexikon A-Z-ig c. könyvben. Főszerkesztők: Benedek András, Csoma Gyula és Harangi László. Magyar Pedagógiai Társaság. Budapest, OKI Kiadóház. 2002, a „Mentálpedagógia” szócikktől kezdve.
[6] Kockázat=veszély és kitettség. A hétköznapi életben többféle szót használunk, amikor kockázatról beszélünk, és ezek közül némelyik félrevezető. A kockázatot és a veszélyt gyakran felcserélhető fogalomnak tekintik.
- Veszély: az a mód, ahogyan egy tárgy vagy helyzet károsodást okozhat.
- Expozíció:annak a mértéke, hogy a károsodás valószínű fogadója mennyire lesz kitéve a veszélynek.
- Kockázat:annak az esélye, hogy a károsodás bekövetkezik.
http://www.mavesz.hu/index.php/hu/biztonsagtechnika/altalanos
[7] Tütő László: Lukács György osztályszemléletének forrásvidékén – Egy „olvashatatlan” könyvről, Eszmélet 110. sz. (2016. nyár), 121.
[8] Georg Kühlewind: Normálistól az egészségesig. A tudat higiéniája. Budapest, Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány, 1991. 74.
