József Attila szerint "Marx történelemfelfogása négy ténnyel számolt, midőn fellépett. A történelmi fejlődés elvével (Hegel), az új ipari technikával, a terhei alatt nyugtalanul mozgolódó munkássággal és az ún. utópikus szocializmussal, melynek nem harcos, hanem békés, nem proletári, hanem általános emberi jellege volt." A marxizmus szocializmusa, szerinte – humanizmus. "Humanizmus, de éppen a legemberibb jelenséget – az elmebetegséget és a neurózisokat – nem lehet vele megérteni" – vallja. Ezért fordul Freudhoz és a pszichoanlízishez.

Nemrégen bukkant elő az a meghatározás, amelynél pontosabb és időszerűbb elképzelhetetlen: "József Attila a költészet maga. Tragikus sorsa révén éppen a sors iróniája, a Történelem tette azzá, úgyhogy ha egy ma emberének az utcán (történetesen!) a költészetet hozza valami az eszébe, elsőre alighanem az ő nevét fogja társítani hozzá."¹ Lehet, hogy az utca emberének még nem mindig kézenfekvő vagy már nem egészen automatikus ez a társítás. Az viszont bizonyos, hogy időszerű helyére állítani itt és most azt a költőt, aki maga a költészet, mivel ebben aligha lehet váltásról szó. József Attila a költészet maga, akiről a feltehetően Babits ihlette Németh László 1929-ben a Nyugat decemberi számában alpári dühvel azt írta, hogy "Az a gyanúm, hogy a dalnak ez az apátlan-anyátlan Kakuk Marcija szívesen elálldogál a tükör előtt s elébb költötte meg József Attilát, a szappanfőző és a kefés asszony gazdátlan árváját, mint az itt közölt verseket". Németh Lászlónak ekkor volt bátorsága arra figyelmeztetni, hogy azt ne higgye "ez a mitugrász önjelölt proliköltőcske, hogy izgága, mocsári széptevésével bárkit megtéveszthet: a Parnasszusnak ma is akad még szakavatott őrző-védelmező embere"² .

Lukács György, akinek esszéi 1908-ban sorra jelentek meg a Nyugatban, mégsem érdemelt ki helyet a magyar Parnasszuson. Babits kitessékelte A lélek és a formák c. esszékötet szerzőjét. Lukácsnak – írta bírálatában – bár vannak "Finom és előkelő gondolatai finom és előkelő lelkek számára", vélhető, "hogy ezek a gondolatok a legteljesebb mértékben németek. Írójuk bámulja azt a ködös és sokszor magvatlan modern metafizikát, amit a legújabb német írók a magas kritikába vittek… Inkább ragaszkodik ahhoz a modern, kissé affektált német terminológiához, amely iránt mi – bevalljuk – leküzdhetetlen ellenszenvvel vagyunk."³

Nem az érdekesség kedvéért idéztem fel ezeket az afférokat, hanem inkább azért, mert Babits véleménye korántsem volt egyedi vagy kivételes, hanem a korabeli magyar értelmiségi elit számottevő és jeles részének jellegzetes beállítottságát reprezentálta. A jelen polgári filozófia, különösen a modern német metafizika képviselői, álláspontjuk szerint, ködös, magvatlan teóriák szerzői voltak. (Vajon kik lehettek ezek? Talán Heidegger és Jaspers, esetleg Wittgenstein vagy Cassirer, netán Adorno, Horkheimer és Marcuse, vajon Bloch és Spengler? Kiknek a kissé affektált német terminológiájáról van szó, mely leküzdhetetlen utálatot váltott ki a magyar Parnasszuson?)

Indokolttá teszi Babits ítéletét idézni az is, hogy a jelenben szintén akad híve Lukács esszékötete megértéstől mentes "leleplező" minősítésének. Somos Róbert írja: "Úgy tűnik, az irodalomkritika szellemi valóság, amely betör a filozófiába ezen mű révén. A kritikus pozícióját stilizálja át Lukács a filozófus pozíciójává. Irodalmi művek szubjektív interpretációja az esszégyűjtemény, amelynek szervező eleme életfilozófiai problematika: élet és mű, kritika és filozófia, a megformált élet és műalkotás viszonya. Lukács persze (sic!) számos gondolatot vesz át a bécsi esztétáktól, Beer-Hofmanntól Schnitzlerig, leginkább Rudolf Kassner hatása érezhető esszéin."⁴

Térjünk vissza a valósághoz! A szappanfőző és a kefés asszony árvája feltehetően már megint harmadnapja nem evett. Milyen irritálóan idegesítő volt ez az ifjú orvos számára, pláne, hogy és ahogy a "törékeny nyeszledék" ezt megírta! Nála az éhezés döbbenetes élmény, életrajzi esemény (!), ami Bécsben is megesett vele. A költő húszévesen került Bécsbe. Leírja: "Beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus-Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. Lábán Antal igazgató, amikor tudomást szerzett rólam, ezt megszüntette, ebédet adott a Collegium Hungaricumban s tanítványokhoz juttatott."⁵

A nem magyar gondolatok írója találkozik a Nincsen apám, se anyám szerzőjével, a proletárköltőcskével, aki éppen Bécsben éhezik, s a takarítás mellett egyetemre jár és szívességből könyveket cipel a hátán Lesznai Annának⁶ . De nem csak éhezett. Lesznai Anna mesélte Vezér Erzsébetnek: "Hatvany Laci küldte hozzánk, és amikor megjelent, akkor még egy vidám, kedves fiú volt, azt mondta, hogy a Hopp bácsi öltöztette föl, és még egy pár barátunk, és nagyon-nagyon meg volt vele elégedve. Próbáltunk segíteni egy kicsit, de nekünk se volt sok gyönyörű férfiruhánk."⁷ Találkozásáról Lukáccsal József Attila vidáman tréfálkozva, ugyanakkor nagyon is komoly büszkeséggel számol be Lucie Asszonynak (József Jolánnak): "Itt említjük meg, hogy Lesznai Anna (Jásziné), Balázs Béla és Lukács György igen nagy költőnek tartanak, különösen az utóbbi – mint az első világirodalmi – nem kozmopolita! – kvalitásokkal rendelkező proletár-lírikust, aki hivatva van mielőbbi nagyobb pénzküldeményedet kézhez venni."⁸ Valamivel később és valamivel – de nem sokkal – komolyabb hangvételben említést tesz Espersit Jánosnak arról, hogy "Életem eddigi folyása nagyjából ugyanaz, ami már előbb is a csavargók védjegye alatt iktattatott. Bécsben hamar megszerettek. Jobb és baloldaliak egyaránt, Lukács György, Ignotus, Balázs Béla, Lesznai Anna, Hatvany Lajos báró az ismertebbek közül"⁹ .

A szeretetre éhes József Attila tudta, hogy a baloldaliak között kicsoda Lukács György, és most azt is megtudta, hogy mire tartja őt a Geschichte und Klassenbewußtsein szerzője. Valószínűleg nem olvasta egészében ezt az 1923-ban Berlinben a Malik Verlagnál megjelent könyvet, amely tanulmányokat tartalmazott a marxista dialektikáról¹⁰ , és a XX. századi filozófiai gondolkodás egyik legvitatottabb, de ugyanakkor egyértelműen egyik alapvetően meghatározó filozófiai műve lett. A könyv tanulmányai közül több már korábban megjelent baloldali folyóiratokban. A Kommunismus 1920-1921-es évfolyamaiban közölte például az Osztálytudat, a Legalitás és illegalitás, a Rosa Luxemburg, a marxista rövidített változatait. Nem állítható, hogy ezek szélesebb értelmiségi körökben Magyarországon ismertté váltak. Magyar szerzőtől magyarul és németül a 20-as években nem túl sok ismertetés született erről a könyvről (Fogarasi Béla, Révai József, Radványi László, Rudas László, Szende Pál írtak róla) a négy vaskos kötetet kitevő recenziók sorában¹¹ .

József Attila nem felejtette el Lukácsot¹² . Pár év elteltével, amikor 1931-ben elvetélt kísérletet tesz folyóirat indítására, a Valóság első számában közzéteszi Laurent György álnéven Lukács Goethe-tanulmányát¹³ .

Radnóti Miklós a 30-as évek elején szerette volna "föltámasztani kevés társammal az új magyar irodalom kritikáját". A kevés társ között ott volt József Attila, aki Forrás a sivatagban c. kritikájában elmarasztalóan szólt Hankiss Jánosnak és Juhász Gézának a magyar irodalomtörténetről franciául kiadott művéről, és hiányolja belőle Lukács Györgyöt, aki szerinte "világszinten magas értékű esztétikai-bölcseleti munkásságot kifejtő" tudós¹⁴ .

A magyarországi marxisták tetszését József Attila Egyéniség és valóság c. írása mellett valószínűleg Lukács Goethe-cikke sem nyerhette el, hiszen az ekkor uralkodó szektás proletárforradalmi állásponttól teljesen idegen volt, hogy Lukács kiemelte Goethe azon nézetét, mely szerint a költőnek a különöst kell megragadnia, s csak azon keresztül az "egészséges" általánost. "Ezen elvek keresztülvitelében van Goethe költői nagysága. Itt a feltörekvő polgárság realista-forradalmi költészetének örököseként lép fel."¹⁵

József Attila és a modern polgári filozófia áramlatainak témája bonyolult, nem teljesen feltárt, ráadásul itt nincs lehetőség arra, hogy kielégítően, minden részletébe bevilágítva átfogó képet nyújtsak arról, hogyan voltak jelen, jelen voltak-e egyáltalán Magyarországon a modern filozófiai áramlatok. (Természetesen jelen voltak. Jelen volt például az a hegeliánus Benedetto Croce, akit Tverdota György József Attila filozófiai forrásai közé sorol¹⁶ , és akinek Esztétikáját – melyet a már negyedik átnézett kiadásból fordított 1911-ben dr. Kiss Jenő – és a hozzá tartozó Az esztétika alapelemeit pedig 1917-ben kiadták magyarul.¹⁷ ) Konkrétabb és egyben tágabb, de talán itt még fontosabb kérdés az, hogy volt-e, s ha igen, milyen volt századunkban az a magyar filozófia, amely magába szívta (szívhatta volna) a kortárs európai filozófiát. A kérdésfeltevéssel rögtön egy vitatott probléma kellős közepén találjuk magunkat, amely elemzésének azonban nem itt a színhelye. Perecz László, A magyar filozófia a XX. században c. kétkötetes mű egyik szerzője nagyon határozott választ ad a kérdésre: "A magyar filozófia – néhány emigrációban született munkásságon kívül – eddig egyetlen nemzetközi mércével is meghatározó teljesítményt mutathat fel, Lukács György (1885-1971) életművét."¹⁸

Csak epizódo(ka)t ragadhatok ki, amelyek egyediek ugyan, de meggyőződésem szerint jellegzetesek. Vitathatatlan, elismert és dokumentált például Nietzsche jelentősnek tartott magyarországi recepciója. Figyelemre méltó azonban, hogy Fülep Lajos, aki 1910-ben lefordítja A tragédia születését, kismonográfia méretű előszavában Nietzsche értékelése helyett előbbre valónak tartotta minél több szövegének idézését.

A különféle erőteljes hatások és értékelések sorából egyet szeretnék kiemelni, Babits 1911-ben írt Nietzsche mint filológus c. írását. A rendkívüli műveltséggel rendelkező költőfejedelem¹⁹ főhajtása Nietzsche előtt azon alapszik, hogy szerinte ő "az egyetlen nagy filozófus, aki valóban szakember volt a filológiában"²⁰ . Feltűnő, hogy Babits számára nem Nietzsche, a német poéta jelentős költői teljesítménye volt fontos és érdekes, de ami még ennél is feltűnőbb, hogy írásában meg sem említi A tragédia születése költőjének Richard Wagnerhez intézett ajánlását. Babits ugyanis mindenekelőtt azt akarja kimutatni, hogy Nietzsche filozófusként is (vagy annak ellenére?) egész életében filológus maradt²¹ .

A nyugati ideológiai tendenciák és filozófiák adaptálása Magyarországon jórészt a konzervatív irányzatok dominanciája közepette ment végbe, ez felelt meg leginkább a Horthy-korszak hivatalos szellemiségének. Babits konzervatív liberalizmusa, melybe "parnasszista" vonások is vegyültek, azonban sok tekintetben szemben állt ezzel a kurzussal, amit világosan mutat Julius Benda az írástudók árulásáról írt művének pozitív értékelése.

Megemlítem, hogy Sigmund Freud pszichoanalízisének közismerten jelentős magyarországi hatása ugyancsak a liberalizmus egyik, a konzervatívtól azonban lényegesen különböző radikális változataként fogható fel és értelmezhető, miközben vitathatatlan (József Attila szempontjából nyilvánvalóan ez a döntő) a freudizmus baloldali hatása is.

Természetesen nem mindegy és nagyon is jellemző, korántsem véletlen, hogy milyen művek, mikor, hogyan és kiben keltenek érdeklődést, váltanak ki azonosulást. Németh László, aki sokat tanult a szellemtörténeti iskolától, tudomásom szerint nem Spengler A nyugat alkonya c. művére figyelt fel, hanem José Ortega y Gasset könyvére. A tömegek lázadásában fedezte fel a modern kapitalizmus lényegbevágó "népi" kritikájának gondolatvilágát.

Németh László múlhatatlan érdeme volt, hogy olvasta és erőteljes kritikával utasította el Sztálin A leninizmus kérdései című brosúráját, és érdeme ez még akkor is, ha bírálata jobboldali szellemiségű. Ismeretes, hogy a magyar kommunista pártban is alapvető, a filozófiai álláspontot is meghatározó műnek számított ez a füzet. A párton belül különböző egymással verekedő frakciók (Kun Béla és Landler Jenő hívei) voltak, valamint jelentős eltérések mutatkoztak a hazai és az emigrációban élő, a budapesti és a "moszkovita" csoportok között. Véráldozatokkal, tragédiákkal terhes történet ez. A párton belül a húszas évek végén színre lépett egy "új marxista nemzedék, melynek első jelentkezése az 1928-ban megjelent Madzsar József és Sándor Pál szerkesztette Társadalmi Lexikon volt, s ez sok szempontból eltért attól az iránytól, melyet a pártban a Kun-frakció határozott meg. Mindenekelőtt visszaállították az elmélet jelentőségének hangsúlyozását, s ebben a tekintetben feltétlenül Lukács György követői voltak. Másrészt… már a Bartha Miklós Társaságban való részvétel mutatta azt, hogy a kommunisták kezdenek többféle legális lehetőséget megragadni az elmélet terjesztésére (pl. József Attila tagja volt ennek a társaságnak). Ez az a korszak, amidőn nem csupán József Attila lép fel – mint költő, és hangsúlyozottan mint elméleti igényekkel rendelkező költő és agitátor -, hanem Bálint György, Molnár Erik, és sokan mások."²²

A Történelem és osztálytudat értékelése rendkívül ellentmondásos folyamat volt a korszak polgári liberális, kommunista és baloldali köreiben, és a mű körüli viták inkább elutasítását, mintsem azonnali befogadását eredményezték.²³ A magyar irodalmi életben egy íróról, Bálint Györgyről tudható biztosan, hogy felismerte jelentőségét. A művet azonban rendkívül aktuálissá tette az, hogy a húszas és harmincas évek fordulóján, 1932-ben jelentős változás következett be a kor Marx-értelmezésében. A változás annak volt köszönhető, hogy a német szociáldemokrata párt segítségével S. Landshut és J. P. Mayer közzétették Marx korai, mondhatni "premarxista" kéziratait.²⁴ (Ez a kiadás egyébként korántsem volt teljes.)

A Kéziratok publikálása a korábban ismeretlen művek felfedezésén messze túlmutató esemény volt. Az európai értelmiség határozottan antikapitalista beállítottságú és a fasizmussal szemben álló része saját politikai hangulatának megfelelő aktuális álláspontja lelhetett Marx antropoló­giájában, melynek perspektívájából (a kommunizmus mint a magántulajdon, az emberi önelidegenülés pozitív megszüntetése, az emberi lényeg ember általi elsajátítása, a kiteljesedett humanizmus), a pozitív humanista kritika rendkívül időszerű üzenetét olvashatta ki. Kézbe vehette az elidegenült munka egyes oldalainak, viszonyainak hallatlanul plasztikus, tömören összefoglalt s ugyanakkor egy logikus gondolatrendszer teljességét nyújtó koncepcióját. A gazdaság és a filozófia összekapcsolása a baloldali politika és világszemlélet alternatívát, elméleti módszertani programot ígért, a marxizmus új értelmezésének lehetőségét.²⁵

Az ekkor meginduló heves viták középpontjában ugyanakkor a szerkesztőknek az a határozott új nézete állt, amely két alapvető tételben foglalható össze: először is, "meghatározott értelemben a hegeli filozófia az egész marxi életmű konstitutív eleme", következésképpen másodszor, Marx elsősorban és mindenekelőtt mindvégig filozófus volt, vagyis a marxi életmű egésze, beleértve gazdaságelméletét is, filozófiai²⁶ .

Korántsem véletlen, hogy Lukács a Szovjetunióba kerülve rögtön a fiatal Marx műveinek kiadásába kapcsolódik be, és azonnal a Marx és Engels esztétikai szövegeinek feltárását végző fiatal kutatóval, M. Lifsiccel kezd együtt dolgozni és köt vele barátságot. Tevékenyen részt vesz abban a kutatásban és szövegrekonstrukcióban, amelyik Rjazanov (és Czóbel Ernő) vezetésével folyik, akik elutasították a Lanshut-Meyer-féle nem teljes összeállítást és Marx "szociáldemokrata" értelmezését. Lukács bekapcsolódik a Marx-összkiadás (MEGA), jelesül éppen az 1944-es párizsi kéziratok szövegrekonstrukciójának munkálataiba²⁷ . Ekkor publikálja tanulmányát a Marx, Engels és Lassalle között lefolyt Sickingen-vitáról, és nagy figyelmet szentel a marxi-engelsi klasszikus hagyaték időszerűségének, a haladás ellentmondásai problémájának²⁸ . A fiatal Marx kéziratainak hatásáról így ír: "Csak amikor – a Blum-tézisek hivatalos elítélése után – a moszkvai Marx-Engels Intézet tudományos munkatársaként megismerkedtem a fiatal Marx Gazdasági-filozófiai kézirataival, lett számomra világos, milyen sok helyen, mennyi döntő kérdésben nem sikerült akkor Marx tanait helyesen felfognom…"²⁹

Anélkül, hogy itt elmerülhetnék a részletekben, szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy Lukács és Lifsic ekkori tevékenysége annak bizonyítását célozta, hogy létezik eredeti, rekonstrukcióra váró, marxi esztétika. Ebből nem csak az következett, hogy a marxista művészetelméletet nem az orosz és a német (Plehanov és Mehring) szociáldemokrácia teoretikusainak esztétika örökségére kell alapozni, hanem az is (bár ezt az ortodox³⁰ nézetet nem lehetett nyíltan hangoztatni és nyilvánossá tenni), hogy a szovjet marxizmus-leninizmus folytatása, továbbfejlesztésének útja nem Sztálinhoz vezet, hanem az elsődleges cél az eredeti marxi örökség, a klasszikusok életművének, elméleti hagyatékának teljes birtokbavétele-elsajátítása.

Részben ez a magyarázata annak, hogy Lukács a harmincas években megtagadta és egyben megőrizte a Történelem és osztálytudat koncep­cióját. A fiatal Marx kéziratai ugyanis egyértelműen igazolták könyve Marx eldologiasodáselméletének értelmezését, s ezen túl is "valójában az ő álláspontját támasztották alá a szovjet marxizmusban egyre inkább eluralkodó lapos pozitivizmussal és vulgáris materializmussal szemben… A Történelem és osztálytudat [ugyanakkor – Sz. L.] – Lukács akkori állításaival ellentétben – nem jelöli meg egyértelműen a kommunista pártban a hozzárendelt osztálytudat képviselőjét: éppen ezért kellett ezt a szerzőnek oly kétségbeesetten bizonygatnia."³¹

Úgy vélem, hogy az elmondottak a lényeget illetően érzékeltetik azokat a szellemi körülményeket, amelyek között József Attila Hegel, Marx, Freud c. írása született és amely a Szép Szó 1938. január-februári számában jelent meg, azzal a jegyzettel, hogy "1936-ban keletkezett, befejezetlenül maradt tanulmány". A befejezetlenségről mindenekelőtt az tanúskodik, hogy a közölt írásban tulajdonképpen még alig esik szó Freudról.

A tanulmány keletkezéséről (az Összes Művek jegyzetében) azt olvassuk, hogy megírásának "gondolata 1936 előtt foglalkoztathatta a költőt. Erre vallanak azok a személyes emlékezések is (Szántó Judit, Sándor Pál), amelyek szerint már 1933-34-ben hangoztatta az itt kifejtetteket, sőt egy vitáról is beszámol evvel kapcsolatban. De világosan tanúskodnak erről JA cikkei s versei is: az »Egyéniség és valóság«-tól, illetőleg A város peremén befejező szakaszától kezdve nyomon követhetjük nála a marxizmus és freudizmus összeegyeztetése gondolatát. Nyilván ennek magasabb fokú, tudományos összefoglalójául készült a »Hegel, Marx, Freud«".³²

A város peremén zárószakasza valóban (természetesen mutatis mutandis, jelképesen szólva) maga a verssé formált hegeli-marxi dialektikatétel. Freudi fordulattal lép elénk a költő, "az adott világ varázsainak mérnöke". Az általa teremtett kettősség egysége, a termelési erők és az ösztönök ellentétének dialektikája:

…gyönyörű
képességünk, a rend
amellyel az elme tudomásul veszi
a véges végtelent,
a termelési erőket odakint s az
ösztönöket idebent… ³³

Ami az Egyéniség és valóság c. tanulmányt illeti, melynek kiváló, kimerítő jegyzetanyagát (Szabolcsi Miklós munkája) itt nem kell ugyan részletesen felidézni, kommentárra azonban szükség van. Mindenekelőtt arra térek ki, hogy a kortársak ezt az írást nagyon bonyolultnak, sőt egyenesen érthetetlennek tartották, olyannyira hogy József Attila barátai is rászorultak arra, hogy elmagyarázza gondolatait, ami mutatja az akkori átlagos filozófiai műveltség hiányosságait. Fejtő Ferenc pontosan jellemzi a helyzetet: "József Attila az első folyóirat hasábjain, melyet együtt alapítottunk és szerkesztettünk… egy hegeliánus tanulmányt írt, valamit tényleg értettem belőle, mert Attila jó néhány éjszakán át elmagyarázta és lefordította."³⁴ A történet fontos eleme, hogy Fejtő arra kérte a költőt, tanulmányát "fordítsa le az olvasók részére Hegelből legalábbis Marxra, – de megkötötte magát. Mint ahogy Baudelaire a burzsoákat, úgy akarta ő épatírozni kávéházi vitapartnereit hegeli fejtegetéseivel, amelyekben a tárgyi és alanyi valóság viszonyáról volt szó"³⁵ . Fejtő láthatóan azért nem értette egészen helyesen József Attila makacsságát, mert nem vette számításba azt az új megközelítést, ami Marx fiatalkori kéziratai alapján alakult ki Marxról mint (hegeliánus) filozófusról.

József Attila rekapitulációja már kiindulópontjában eltér Lenin közismert, a marxista kézikönyvekben olvasható álláspontjától, mely szerint a marxizmus három forrásból jött létre és három alkotórészből áll. Szerinte ugyanis Marx történelemfelfogása "négy ténnyel számolt, midőn fellépett. A történelmi fejlődés elvével (Hegel), az új ipari technikával, a terhei alatt nyugtalanul mozgolódó munkássággal és az ún. utópikus szocializmussal, melynek nem harcos, hanem békés, nem proletári, hanem általános emberi jellege volt"³⁶ . Már itt kitűnik az alapvető módosítás: a proletárdiktatúra elve helyett József Attila annak az elvnek híve, mely szerint a marxizmus (szocializmusa) humanizmus. Az elidegenülés és az "általános emberi jelleg" antinomikus szembenállása a kapitalizmusban a fiatal Marx kézirataiban olvasható alapvető mondanivalója, elvontabb filozófiai megfogalmazásban: az elidegenülés nem más, mint az emberi lét és lényeg közötti ellentmondás: a tőkés kisajátítás társadalmában az ember lényegi erői (kibontakozásuk mint cél) az emberi lét puszta fenntartásának eszközévé válnak.

József Attila felteszi a kérdést: "miért nincs még szocializmus?", "hol csúszott hiba a számításba?", "hogy lehet tehát, hogy egy hatvanmillió lakosú állam polgárainak fele a fajtisztaságot látja ma történelmi célnak?". Ezekre a pontos kérdésekre a korabeli sztálinista ideológia nem tudott kielégítő választ adni.

A fiatal Marx kutatói szerint a párizsi Gazdasági-filozófiai kéziratok (akárcsak A tőke) valójában nem csupán a hegeli filozófia tanulságaira épülnek, hanem a Marx által a későbbiekben (1844 után) erőteljesen bírált Feuerbachnak nem annyira szavaira, mint inkább a szellemére, a vallási elidegenülés kritikájára, materialista antropológiájára, szeretetfilozófiájára. József Attila erős rokonszenvet érez Feuerbach iránt, úgy látja, hogy "Hegelnél az ész működik – öntudatlanul – a művelődés erkölcseiben, Feuerbachnál az erkölcsiség lép elő tudatosan és teszi ésszerűvé a különböző korok vallásos képzeteit"³⁷ . Tisztában van természetesen a marxi Feuerbach-bírálattal, ám ennek lényegét nem fogadja el. József Attila az embernek mint nembeli lénynek a felszabadulását az elidegenülés alól úgy határozza meg, hogy a Gattungswesen fogalmát faji, nemi lénynek fordítja, s nem társadalmi-gazdasági értelemben vett nembeli lénynek. Ez magyarázza, hogy miközben teljes mértékben elfogadja és osztja a fiatal Marx álláspontját, mely szerint az "embernek az emberhez való közvetlen, természetes viszonya a férfinak a nőhöz való viszonya. Ennek a viszonynak a jellegéből következik, hogy az ember mint faji lény (Gattungswesen) mennyire lett magáé és mennyire fogadta el magát; a férfinak a nőhöz való viszonya az embernek az emberhez való legtermészetesebb viszonya"³⁸ , e viszonyt elsődlegesen lelki-érzéki meghatározottságnak tekinti.

Magától értetődik, hogy az emberi lényeg és az elidegenülés értelmezésében fellelhető különbség nem egyszerűen az eltérő szóhasználatból vagy fogalomértelmezésből fakadó különbség. Mindenesetre József Attila úgy látja, hogy Marx és Feuerbach között egyenlőségi viszony áll fenn. "Marx szemére veti Feuerbachnak, hogy a nemiséget »idealizálta«. Feuerbach éppígy felróhatná Marxnak, hogy ő pedig »materializálta« a nemiséget."³⁹ Marx valóban nem pszichologizálta a nemiséget. A döntő különbség hátterében azonban a pszichoanalízis, Sigmund Freud áll. "Egy új természettudomány, a pszichoanalízis azonban azzal a felfedezéssel vált betegségek gyógyító módjává, hogy a tudat képes a lét közvetlen alakítására, ha másként nem, hát úgy, hogy kivet magából, elfolyt oly gondolatokat, amelyeket éppen a természetes lét sugalmaz, s ezzel az elfojtással annyira megváltoztatja a létet, hogy az egészséges ember beteg emberré válik. Az érzékien-ésszerűen gondolkodó lényben létrejön pl. az a vallásos kedély, az a valóságos lelkiállapot, amelynek fogalmát olyan mulatságosnak találta Engels Feuerbachnál."⁴⁰ Nagy veszteség, hogy József Attila tanulmánya ott szakad félbe, ahol még számos részletkérdésre választ várunk és választ kaphatnánk.

Az irónia nem annyira Marxot, mint inkább Engelst veszi célba. József Attila epés megjegyzése ellenére zseniális ösztönnel ráérzett arra, amit valójában Marx vallott és Engels idézett, hogy Feuerbach "nem egy tekintetben összekötő kapocs a hegeli filozófia és a mi felfogásunk között". 1845 tavaszán Brüsszelben Marx, aki materializálta a nemiséget (szerinte ugyanis a lét képes a tudat közvetlen alakítására és nem fordítva), azt írta, amit József Attila nem vett észre⁴¹ , hogy Feuerbach materializmusának fő fogyatékossága, "hogy a tárgyat, a valóságot, érzékiséget csak az objektum vagy a szemlélet formájában fogta fel, nem pedig mint emberi érzéki tevékenységet, gyakorlatot, nem szubjektívan"⁴² .

József Attila minden elismerése mellett ugyanakkor úgy érzi, hogy túlhaladta mind Feuerbachot, mind Engelst, amikor elsajátította a pszichoanalízist. 1935-ben már a párizsi kéziratok Marxának humanizmustézisére támaszkodva vallja, hogy "A marxi-elmélet filozófia, de pszichológia is. Humanizmus, de éppen a legemberibb jelenséget – az elmebetegséget és a neurózisokat – nem lehet vele megérteni."⁴³ Ezért követi a tanulmányban Hegelt és Marxot Sigmund Freud.

A klasszikusok "mentségére" azt hozza fel, hogy "Azóta a lélektan az egyénnek, a társadalmi lénynek fejlődésében sok olyan jelenséget derített fel, amelyet a tizenkilencedik századi bölcselő nem ismerhetett. Csak érinthetett kérdéseket, amelyeket ma – éppen saját gondolatrendszere igazolására – világosabban tekinthetne át"⁴⁴ . Ezzel együtt távolt állt tőle az ebben az időszakban elterjedt bernsteini felfogás, amely szerint a marxizmust meghaladta az idő. Úgy véli, hogy a proletárokat az anyagi szükséglet sarkallja a történelmi folyamatban, másokat erkölcsi szükségletük viszi szocialista irányba, míg magát Marxot az elméleti szükségszerűség és "e szükségletek mindegyikében a társadalmi, azaz az emberi lényeg (kiemelés – Sz. L.) jut kifejezésre. Azok a »marxisták«, akik mindenütt és mindenben anyagi érdeket keresnek s az anyagi érdeket teszik elvvé az emberi öntudat mai fokán is a cselekedetek értelmének vizsgálatában, Marx gondolataiból egy kukkot sem értenek"⁴⁵ .

Az eddig elmondottak csupán töredékek, történeti adalékok lehetnek József Attila és az elidegenülés problémájának megértéséhez. Mindez egyetlen szűkre szabott jegyzet volt ahhoz a tágasabb, mára ugyan némiképp háttérbe szorult kérdéshez, hogy milyen színvonalat képviselt József Attila világszemléletében marxizmusa. Ami ugyanakkor ennél talán még fontosabb, hogy melyek voltak a proletárköltő által tudatosított marxi gondolatok, amelyek metaforákká, költészetté váltak, válhattak. Ennek ma is érvényes felmutatásában a fő érdem Mészáros Istváné. Meggyőződése szerint József Attila képes volt a "változót" az Irodalom és szocializmusban kifejtett elvekkel összhangban mint "végső szemléleti egészt" megragadni és eljutni "a legkülönbözőbb embertelen megnyilvánulások gyökeréhez: az emberi eldologiasodáshoz és elidegenedéshez. Így a valóság József Attila-i visszatükrözésében titáni tiltakozás jelenik meg a »merev dolgok« uralma ellen"⁴⁶ .

Teljesen világos, hogy Hegel, Feuerbach és Marx a költő számára, annak ellenére, hogy tizenkilencedik századi bölcselők voltak, elevenen jelenlevők, akik sohasem válhatnak a versben idézetekké⁴⁷ . Igaz ugyanakkor – mint Tverdota György írja – a költő utolsó nagyszabású tanulmányában "a címben foglalt három gondolkodó teóriáit kívánta meghaladni, de úgy, hogy egyben épített rájuk"⁴⁸ . Nézetem szerint mindhárman az emberiség történetében nem átmenetileg, hanem tartósan jelen lévő elidegenülés filozófusai. József Attila erre épített, és metaforáinak különös állandósága "a kor alapvető emberi viszonyainak művészileg adekvát megragadásából következik. A metaforák (amilyen például az »üveg«-é) »két világot« egyesítenek, melyek az elidegenedés és az eldologiasodás miatt a jelenségek szintjén úgy látszanak, mintha semmi közük sem volna egymáshoz, ám valójában az alapvető emberi viszonyok ellentmondásaiban találnak közös nevezőre"⁴⁹ .

Rengeteg új értelmezés született a közelmúlt József Attila-kutatásában⁵⁰ . Reményeim szerint szilárdan tartja magát az az igazság, hogy "csodálatos elme" volt. Korunk "nagy reprezentatív költője".⁵¹

 

Jegyzetek

 

¹ Marno János: A bal flótás – József Attila. Enigma. Művészetelméleti Folyóirat, 42., (Soá) 92. o. (kiemelés: Sz. L.).

² Uo. 99. o.

³ Babits Mihály: A lélek és a formák. Nyugat, 1910. nov. 1. – In: Az ifjú Lukács a kritika tükrében. MTA Filozófiai Intézet – Lukács Archívum, 1988. 69. o.

⁴ Somos Róbert: Magyar filozófusok politikai útkeresése Trianon előtt és után. Kairosz Kiadó, 53. o.

⁵ József Attila: Curriculum vitae. Dokumentumok. József Attila 1905-1937. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1980.

⁶ Lesznai Anna írja: "Bécsben ismertem meg. Hatvany Laci küldte hozzánk. Akkor még vidám, kedves fiú volt. Sokat voltunk együtt. Megkértem, hogy segítsen a könyvtáramat költöztetni. Úgy dolgozott, mint azok a régi emberek, akik a sleppes hajóról lehordták a búzát. Olyan mennyiségű könyvet rakott a hátára, hogy alig bírta." József Attila – József Jolánnak (Bécs, 1926. júl. 1. – lj.). József Attila válogatott levelezése. Akadémiai Kiadó, 1976. 420. o.

⁷ Vezér Erzsébet: Megőrzött öreg hangok. Válogatott interjúk. Petőfi Irodalmi Múzeum, 2004. 173. o.

⁸ József Attila válogatott levelezése. 108. o.

⁹ József Attila – Espersit Jánosnak. Hatvan, 1926. VIII. hónap 10. Uo. 110. o.

¹⁰ Georg Lukács: Geschichte und Klassenbewusstsein. Studien über marxisti­sche Dialektik. Kleine revolutionäre Bibliothek, tom. 9, Malik Verlag, Berlin, 1923.

¹¹ A "Történelem és osztálytudat" a 20-as évek vitáiban. Filozófiai Figyelő Évkönyve, szöveggyűjtemény I-IV. FOTIK, 1981.

¹² József Attila és Lukács György kapcsolatáról lásd Mészáros István: József Attila és a modern művészet. Argumentum Kiadó-Lukács Archívum, 2004. 185. és sk. o.

¹³ Laurent György: Goethe világnézete. Valóság, 1932. 1. 7-12. o. – A cikk németül (Illustrierte Neue Welt, 1932. 2.) és oroszul (Oktyabr, 1932. 1.) is napvilágot látott. Lukács György: Esztétikai írások 1930-1945. Szerk. Sziklai László. Kossuth Könyvkiadó, 1982. 262-267. o. – "A megjelent Valóság »hatalmas botrányt okozott« a szocialista ideológusok táborában: »a Valóság« c. szerkesztésemben megjelent budapesti lap 1. számában »Egyéniség és valóság« címmel cikket írtam. Ezt az írásomat a magyarországi marxisták majdnem kivétel nélkül támadták…" – írta maga József Attila a Korunk 1932. szeptemberi számában. Ez pedig azt jelentette, hogy azok fordultak el a laptól, akik erkölcsi-politikai és anyagi támogatásban részesítették, s akikhez szólni akart a lap. Sándor Pál emlékezésében közli, hogy »a pártapparátus megtagadta a terjesztését, állást foglalt ellene, s ezzel a lap további sorsa meg volt pecsételve«." M. Pásztor József: »Az író beleszól…« Baloldali irodalmi folyóiratok az ellenforradalmi Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó, 1980, 77. o.

¹⁴ I. m. 199. o.

¹⁵ Lukács György: Esztétikai írások 1930-1945. 267. o.

¹⁶ Fehér M. István szerint "József Attila fő interlokutora… az a Benedetto Croce, aki a neohegelianizmus jelentős képviselője, s akinek gondolkodása kanti és hegeli elemeket ötvöz. A Crocéhoz való kapcsolódás azt eredményezi, hogy Crocén keresztül (akinek filozófiáját idealizmusnak, spiritualizmusnak, szellemfilozófiának szokták nevezni) József Attila átveszi a klasszikus metafizika fő fogalmi kelléktárát – azt az apparátust, melyet Croce maga is használ -, s ezt próbálja Croce nyomán, aki bizonyos nem lényegtelen változtatásokat végrehajtott – második lépésben tovább alakítani, tágítani." József Attila esztétikai írásai és Gadamer hermeneutikája. Kalligram, 2003. 99. o.

¹⁷ József Attila: Tanulmányok és cikkek 1923-1930. Magyarázatok. Írta Tverdota György. Osiris Kiadó, 1995, 10. o.

¹⁸ Perecz László, Világosság, 1996/12. 62. o. – Nyíri J. Kristóf ugyanezen az állásponton van. "Lukács munkásságát megelőzően nem volt igazán nagy teljesítmény ezen a téren. Lukács az ő összes gyarlóságával, különböző korszakainak gyengeségeivel együtt korszakos jelentőségű személyiség, akire büszkék lehetünk." Minerva baglya. Beszélgetés Nyíri Kristóffal a magyar filozófia helyzetéről. Társadalmi Szemle, 1996/5. 15. o. – Ezzel ellentétes a véleménye többek mellett Kunszt Györgynek, l. Nihil és Ámen. Nietzsche-reflexiók. Gond-Palatinus, 2002.

¹⁹ József Attila ironikus megjegyzése: "A »poeta doctusnak« (tudós költőnek) csúfolt Babits Mihály írja azt a hülyeséget, hogy: »mi volna más az Intuíció, mint Ösztön?« És írja azt az Írástudók Árulása (!) c. »tanulmányában«!" Ez a lábjegyzet József Attila Croce-kritikájához kapcsolódik: "Croce Benedetto intuicionista esztétikája szerint a költészet nem más mint intuíció. Intuíció? Mindenki ezt mondja, holott idegen szavakat csak akkor szabad használni, ha magunk is értjük. Intuíció ti. magyarul se többet se kevesebbet nem jelent, mint szabatosan annyit, hogy szemlélet." JA, Irodalom és szocializmus. Művészetbölcseleti alapelemek. ÖM III. 85. o.

²⁰ Babits Mihály: Nietzsche mint filológus. Nietzsche-tár. Szemelvények a magyar Nietzsche-irodalomból 1956-ig. Pannon Pantheon, 1992, 294. o.

²¹ "…gondolkodása mindig megtartotta ezt a filológiai alapot: mindig az emberiség szellemi műveire és szellemi történetére (amely a legtágabb értelemben vett filológia tárgya) alapítja ítéleteit és következtetéseit, nagyon eltérően más filozófusoktól." Uo. 298. o. – A Nietzsche mint filológus és Nietzsche mint filozófus kérdés természetesen ennél jóval összetettebb, bonyolultabb probléma. L. ehhez Nietzsche, Gondolatok és vázlatok a Mi, filológusok című korszerűtlen elmélkedéshez. Nietzsche: Ifjúkori görög tárgyú írások. Európa Könyvkiadó, 1988.

²² Hermann István: Irányok és áramlatok a magyar filozófiai gondolkodásban a két világháború között. A magyar filozófiai gondolkodás a két világháború között. Kossuth Könyvkiadó, 1983, 37. o.

²³ Vö. Krausz Tamás-Mesterházi Miklós: Mű és történelem. Viták Lukács György műveiről a húszas években. Gondolat, 1985.

²⁴ Karl Marx: Der historische Materialismus. Die Frühschriften I-II. Kröner Tasch­ausgabe, Band 91. (1932) Alfred Kröner Verlag, Leipzig.

²⁵ Sziklai László: Lukács és kora. (1930-1945). 305. o. A magyar filozófiai gondolkodás a két világháború között. 305. o.

²⁶ Uo. Einleitung der Herausgeber (S. Landshut, J. P. Mayer), Die Bedeutung der Frühschriften von Marx für ein neues Verständnis. XIV. o.

²⁷ K. Marx: Ökonomisch-philosophische Manuscripte (1844). K. Marx-Fr. Engels: Historisch-Kritische Gesamtussgabe. (MEGA) Abt. Bd. 3. Hrsg. Von V. Adoratskij. Marx-Engels-Verlag. Frankfurt-Berlin, 1932.

²⁸ Lukács ebben az időszakban írt kéziratban maradt írásai: Wuzu brauchen wir klassische Erbe?, Die Widersprüche des Fortschritts und die Literatur, Warum haben Marx und Lenin die liberale Ideologie kritisiert?, Marxismus oder Proudhonismus in der Literaturgeschischte? L. magyarul: Lukács György: Esztétikai írások. 1930-1945. Kossuth, 1982. 696-740. o.

²⁹ Lukács György: Úton Marxhoz I. Magvető Könyvkiadó, 1971. 24. o.

³⁰ Vö. Lukács György: Mi az ortodox marxizmus? In: Lukács György: Történelem és osztálytudat. Magvető Kiadó, 1971.

³¹ Hell Judit-Lendvai L. Ferenc-Perecz László: Magyar filozófia a XX. században. Második rész. Áron Kiadó, 2001. 207. o.

³² József Attila Összes Művei. III. Cikkek, tanulmányok, vázlatok. Akadémiai Kiadó, 1958. 455. o. – Sándor Pál, akinél a hangsúly Freudra és nem Marxra esik, szerint "a költő már ekkor azt vallja: a tudat közvetlenül is alakítja létünket". Idézi a tanulmányt Fejtő Ferenc is (JA az útmutató 8 és 15. I.), kiemelve, hogy a tanulmány mélyén rejlő alapkérdés ("hol csúszott hiba a számításba…") az 1933-at követő időkben minden gondolkodó marxista fő problémája volt." Uo.

³³ József Attila: A város peremén. Összes versei és műfordításai. Magyar Helikon, 1963, 496-7. o.

³⁴ József Attila Összes Művei. III. 351. o. – kiemelés Sz. L.

³⁵ Uo.

³⁶ József Attila: Hegel, Marx, Freud. JA Összes Művei, 263. o.

³⁷ I. m. 264. o.

³⁸ Uo. 267. o.

³⁹ Uo.

⁴⁰ Uo. 269. o.

⁴¹ Bizonyosra vehető, hogy József Attila nem a MEGA 1932-ben kiadott köteteiből idézett tanulmányában, hanem a Marx: Der historische Materialismus. Die Früchschriften. I-II. Kröner. kiadványból, melyet J. Landhut és J. P. Mayer szerkesztett. Vö. József Attila Összes Művei. III. 455. o.

⁴² Marx Feuerbachról. (Íródott Brüsszelben, 1845 tavaszán) In: Engels, Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége. Kossuth Könyvkiadó, 1968. 78. o.

⁴³ József Attila: Új szocializmust! Hort Dezső könyve. JA Összes Művei. III. 178. o.

⁴⁴ József Attila: Hegel, Marx, Freud. 269. o.

⁴⁵ Uo. 268. o.

⁴⁶ Mészáros István, i. m. 222. o.

⁴⁷ "Hogy valaki marxista tételeket, filozófiát, alapfokú szemináriumot tudjon versben ilyen esztétikai színvonalon, ilyen szívbemarkolóan és hatásosan megfogalmazni, az, azt hiszem, a világon egyedülálló." Kertész Ákos in: Asztal körül. József Attila – 2003. Eszmélet, 60. 18. o.

⁴⁸ Tverdota György: I. m. 156. o.

⁴⁹ Mészáros István: I. m. 225. o.

⁵⁰ A legújabbak közé tartozik Fehér M. István könyve, mely a hermeneutika körébe kíséreli illeszteni József Attila esztétikáját. (József Attila esztétikai írásai és Gadamer hermeneutikája) – Vö. még: (Agárdi Péter) "…most csak fogalmakat, irányzatokat mondok: a bergsoni hatás, Freud, általában freudo-marxizmus jelenléte, az egzisztencializmus és József Attila analógiájának és viszonyának az újraélése, vagy a vallás, az abszolútum problémája…" Asztal körül. József Attila – 2003. Eszmélet, 60. 20. o.

⁵¹ Mészáros István: I. m. 233. o.