Különböző jelzőkkel (feudális, kispolgári, burzsoá, mun­kás-, proletár-, utópikus, állam-, nemzeti, keresztény, ag­rár-, stb.) használt kategória, amely jelzős összetételen­ként más-más tartalom kifejezésére szolgál. Ugyanakkor e tartalmak közös vonása, hogy valamilyen formában min­degyikük tagadja a szabadversenyes kapitalizmust: szemben áll annak tőke-logikájával, tisztán profit-motivált piac­gazdaságával.

Az említett szocializmusok több síkon is megjelenhet­nek: létezhetnek elméleti-ideológiai elképzelésként, eb­ből kiinduló társadalmi-politikai mozgalomként, továbbá gyakorlatilag megvalósult társadalmi rendszerként.

Minden szocialista ideológia és mozgalom – az igaz­ságosság, humánum, egyenlőség stb. elveire hivatkozva – a tőkés gazdálkodástól elválaszthatatlan társadalmi konf­liktusok mérséklésére törekszik, de közülük csak a Marx által eredetileg proletárszocializmusnak nevezett típus te­kinti feladatának, hogy a kapitalista rendszert ökonómiailag (ezáltal világtörténelmileg) meghaladja. Nevezetesen, hogy a tőkésnél termelékenyebb gazdálkodási szisztémát, hatékonyabb termelési módot hozzon létre.

A marxi-engelsi elmélet szerint a kapitalizmust világtörténelmi értelemben meghaladó szocialista formáció legfőbb jegyei (alapvető kritériumai) a következők: 1. Osztálynélküli társadalom, amely ezért nem ismer önálló hatalmi-politikai szférát és politikai államot 2 A gazdaság és a társadalom szerveződése önkormányzati alapon megy végbe: maguk az érdekelt egyenek es közösségek döntenek valamennyi gazdálkodásbeli es társadalmi kérdésről. 3. Ennek megfelelően a dolgozók birtokba veszik életük újratermelésének gazdasági feltételeit, vagyis fel­számolják az öntörvényű (ezáltal elidegenült) gazdasági szférát. Helyette szükségleteikből és képességeikből kiinduló termelési módot (társult termelési módot) hoznak létre.

Általában elfogadott nézet, hogy szocialista forradalom (szocialista jellegű forradalom) elvileg egészen különböző gazdasági fejlettségű országokban bekövetkezhet. Ez a forradalom önmagában véve mindössze a politikai hatalom megragadását jelenti valamint azt, hogy az új ha­talom a társadalmi fejlődést – világtörténelmi értelemben vett – szocialista irányba akarja terelni.

A „létező szocializmus" országait sajátos kettősség jellemzi. Ezek az országok radikálisan szembefordultak a tőkés szisztémával. Másreszt viszont nem állt módjukban, hogy kísérletet tegyenek a kapitalizmusénál gazdaságosabban működő termelési rendszer ökonómialiag szerves úton való kialakítására, mivel egyetlen esetben sem gaz­daságilag élenjáróállamban következett be a hatalom megragadása. Társadalmi-politikai gyakorlatuk kezdettől fogva jelentős mertekben inadekvát viszonyban van az ál­taluk irányadónak minősített elmélettel. Olyan bizonyta­lan, eldöntetlen jövőjű társadalmak ezek. amelyek szá­mara továbbra is fennáll a következő alternatíva. 1. telje­sen Integrálodnak a tőkés világrendszerbe; 2. jelenüket a szocializmusba való politikai átmeneti időszak valamelyik – gazdasági, technikai, kulturális fedettségük szerint különböző – szakaszként igazolják. Ezen utólagos igazolódás feltétele azonban: a politikai hatalommal (az állammal) szemben alternatív önkormányzati társadalomszerveződés megteremtése, valamint a tőkésnél termelékenyebb gazdálkodási rendszer kikísérletezése.