„A mozgalom vár…” József Attila-sorok (újra)értelmezése

A rövid írás néhány, a munkásmozgalomhoz kötődő, félreértett vagy félremagyarázott József Attila-versrészlet megvilágítására vállalkozik.

Elöljáróban: nem ideológiai (félre)magyarázás, hanem néhány olyan, valami módon a (munkás)mozgalomhoz kötődő (vagy kötött) József Attila-versrészlet megvilágítására irányul ez a kis írás, melyeket félreértettek, félreértelmeztek, vagy egyszerűen nem vettek észre. Mindhárom csoportból egy-egy vers szerepel.

Időbeli sorrendben haladva a "Nagy városokról beszélt a messzi vándor" kezdetű, 1925-ben írt vers lenne az első. Melyet (állítólag…) az a megtiszteltetés ért, hogy Rákosi Mátyáshoz kötötték. Elsőként talán József Jolán A város peremén című, mulatságos kitalációkkal teli, József Attila életének szentelt ifjúsági regényében, illetve nevezettnek Rákosi Mátyással készült szupervonalas (1949-et írunk…) interjújában bukkan fel ez az állítás.

A történet szerint Rákosi 1925-ben, szigorú illegalitásban Budapesten tevékenykedvén, (egyik) ügyvédjénél, Makai Ödönnél lakott, és így ismerte meg, gyámján és egy személyben sógorán keresztül József Attilát. A Nagy városokról beszélt a messzi vándor (valamint még egy, részben hasonló témájú vers, A nagy városokat sehogysem tudom elfeledni állítólag Rákosi szavai nyomán keletkezett, amikor is beszélgetett az ifjú József Attilával. Némi óvatossággal így magyarázta ezt a versek 1955-ös kritikai kiadása: "A messzi vándor itt, mint az idegen a következő (A nagy városokat…) versben valószínűleg Rákosi Mátyás, aki kevéssel elfogatása előtt többször megfordult a költő sógorának és gyámjának, Makai Ödön ügyvédnek lakásán", majd ennek nyomán Szabolcsi Miklós monográfiája pedig így szól erről: "Ez a téma pedig az életrajzi adatok alapján, kétségtelenül, a Szovjetunió ideálképe, mesebeli rajza, a Szovjetunióé, amelyet az illegalitásban levő Rákosi Mátyással folytatott beszélgetések tettek József Attila számára élővé."

A verseket olvasván azonban egyáltalán nem biztos, hogy azokból a Szovjetunióra vagy netán más országok városaira, ahol Rákosi kominternes tevékenysége során megfordult, lehetne következtetni. Nemigen képzelhető el ugyanis, hogy a konspiráció szabályainak betartására igencsak ügyelő Rákosi egy alig ismert fiatalemberrel ilyesmiről beszélhetett volna.

A Makai Ödön lakásán töltött hetekről részletesen ír Rákosi 1956 után, szovjetunióbeli (gyakorlatilag kényszerlakta) évei során. Nem térnénk ki most részletesebben arra, hogy lakott-e egyáltalán Makaiéknál Rákosi. Rákosit fantáziája kissé messze ragadta: emlékezései során ugyanis a proletárdiktatúráról is beszélt József Attilának, illetve arra is utal, hogy a börtönből is igyekezett egyengetni a fiatal költő sorsát. (Makai szerepe sem egészen tisztázott: Szántó Zoltán [nem publikált] visszaemlékezéseiben, Landler Jenőre is hivatkozva, József Attiláról gyanús, nem éppen pozitív képet rajzol.) Mégis: bizonyos elemek mintha alátámasztanák legalábbis azt a feltevést, hogy Rákosi – Braun úr álnéven – Makaiéknál lakott volna. Különös módon visszaemlékezéseinek két apró hibája bizonyíthatja ezt. Nevezetesen: Makaiék Lovag utcai lakását az Aradi utcába teszi, illetve Makai keresztneve Rákosinál következetesen Jenő (és nem Ödön…). Ugyanis ha forrásokra támaszkodik, nem pedig saját (eléggé távoli) emlékeire, talán nem tévedett volna. (Ráadásul az Aradi utca és a Lovag utca nincs is olyan távol egymástól, és mindkettő a Körútról nyílik. Rákosi egyébként is gyakorta téved az utcanevekben: a párt, Kun Béláék egykori helyiségeit – a Visegrádi utca helyett – az azzal párhuzamos Ügynök – mai nevén Kresz Géza – utcába helyezi.) Mindez azonban a versek valós értékelésén, tényleges szerepén mit sem változtat.

Következő versünk problematikus időbeli elhelyezése más szempontból figyelemre méltó. A tulajdonképpeni tévesztés nem csupán mindjárt említendő versünkre jellemző. Gyakorta elfeledkeznek arról, hogy a vers általában nem a fogantatás pillanatában születik: nem pillanatkép, hanem sokkal inkább festmény; a megélt valóságot önmagába süllyesztve, újraformálva hozza a felszínre. Petőfi Nemzeti daláról is sokáig azt képzelték, tanították, hogy március 15-én írta a költő, és máris sietett a Múzeum lépcsőjéhez elszavalni, holott napokkal előbb írta, és egy későbbi eseményen szavalta (volna) el. József Attilánál maradva, csupán egyetlen előzetes példa: Magad emésztő kezdetű, voltaképpen nem befejezett versének kommentálása, illetve születése pillanatának – és megírásának – egybeesése. Néhány sorát idézzük:

Villamoson
Egy este a Széna téren
Találkoztunk. Kalapot emeltem,
Talán nyeltem,
Köszöntem, és te
Csodálkozva vettél észre.

József Jolán, a költő nővére, szuggesztív szépségű életrajzában még a valós tényről ír: "…egyszer a Japán kávéházban elmondotta, hogy egy téli estén felszállott a villamosra, és a peronon Babits Mihállyal találkozott." Vagyis itt a két esemény: a találkozás, illetve a (félkész) vers felolvasása nem azonos pillanatban történt. Ezen a nyomon indul el és téved el Basch Lóránt (a Baumgarten Alapítvány Babits melletti kurátora): "A téli esti találkozás 1934 elejére eshetett. A vers maga az izgalmas találkozás eleven hatása alatt íródott." Vagyis: közvetlen élményként tudja csak elképzelni a verset. (A vers egyébként [miként az örmény rádió ismert vicce – "igaz-e hogy…"] nem 1934-ben, hanem 1933-ban, nem télen, hanem nyáron, és nem Budapesten, hanem Lillafüreden, a jól ismert Ódával egyidejűleg születhetett, de most erre nem térünk ki.)

Vessünk még egy pillantást a fenti versidézetre. "…egy este a Széna téren…" Elképzelhető-e vajon, hogy egy ugyanaznapi találkozásról írná a költő azt, hogy egy este? Inkább "ma este", esetleg "az este" képzelhető így el csupán.

S most következne második, valódi "mozgalmi" témánk. A cím nélküli, rövidke verset, töredéket egészében közlöm.

Díványon fekszem, sziszegek:
"Na várjatok!…" S egyszerre hallom
– gyötrően munkát! kenyeret!
Kiabálnak az utcasarkon.
S rohanok, majdnem azt sikoltom –
"Várjatok hát! Megyek, megyek!…"
Mit gyerekes dac! Igazi voltom
Küzdő, emberi szeretet.

Szántó Judit, a költő élettársa közölte elsőként a verset 1960-ban. Idézzük (a nem mindig szavahihető) Szántó Juditot: "A Népszava szerkesztőségétől jöttünk le. A Rákóczi úton munkanélküliek tüntettek, munkát, kenyeret követelve. Velük akartunk tartani, de József Attila döbbenten tartott vissza: nem mehetünk velük!" Szántó Judit szavai gyanúsan egybecsengenek a verssel magával. Mivel a vers feltehetően 1934-ben született, olyan tüntetést kerestek – és végül találtak is, hála a Negyedszázados harc kronológiának, amely ilyen jelszavakat skandált. Csakhogy… az ott föllelt tüntetés nem a Rákóczi úton és nem is Korong utcai lakásukhoz közel történt: erre gondoltak ugyanis a vers elején szereplő dívány nyomán, hanem a Keleti pályaudvarnál (elég bajos és valószínűtlen a Korong utcában a Keletinél tüntetőket hallani), és nem munkát! kenyeret! követeltek, hanem Gömbös Gyula menesztését kívánták.

Gondoljunk vissza egy pillanatra a Magad emésztő példájára, és itt is magához a szöveghez folyamodjunk: Díványon fekszem… Elképzelhető, hogy bárki a saját otthoni bútoráról írná, hogy díványon? ("Díványomon", "a díványon", állhatna sokkal inkább…) Megint csak az egyidejűség téveszthette meg a kutatókat, olvasókat. Holott sokkal valószínűbb, majdhogynem biztos, hogy nem a saját díványáról, hanem az analitikus díványról van itt szó, ahol az analitikus óra során fölbuzognak korábbi (akár 1930. szeptemberi) emlékei.

Harmadik – és egyben utolsó – példánk nem a szöveg félreértésével, hanem figyelmen kívül hagyásával, "értelmezése" hiányával kapcsolatos. Két közismert versből idézünk. A Külvárosi éj az egyik. Verseskötetének is ez lett a címadó verse. Ismert tény, hogy a féllegális kommunista Társadalmi Szemlében példa nélkül álló ledorongoló bírálat jelent meg a kötetről. Sokan írtak erről: nem is érdemes erre a kritikára kitérni, vele foglalkozni. Illetve… egy mozzanata mégis figyelemre méltó.

Idézzünk a versből:

S a szövőgyárak ablakán
kötegbe száll
a holdsugár,
a hold lágy fénye a fonál
a bordás szövőszékeken.
s reggelig, míg a munka áll,
a gépek mogorván szövik
szövőnők omló álmait.

 

Gyárról, üzemről hasonlóan szépen, álmot valóval vegyítve, légiesen konkréten nemigen írtak. Mégis, éppen ezeket a sorokat pécézi ki az értetlen kritika: "Hogy a szövőnők nemcsak álmodozni szoktak, hanem heti 10-20 pengőért sorvadnak a szövőgépek mellett, arról itt nem esik szó!" Ilyetén bugyuta félreértelmezést és kioktatást másutt nemigen olvashatunk.

József Attila válaszolt is az idézett sorokra, s erről nemigen esett említés. Nem prózában, tanulmányban, nem is önfeltáró szövegben (amilyen például a sokat idézett, emlegetett Szabad-ötletek), hanem versben. Nem is akármilyenben: az egyik legismertebben, a Hazámban. Nézzük csak:

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartellekről…

Nem az akkori párt sugallta kritikának, hanem a költőnek volt igaza.