Kabai Imre: Társadalmi rétegződés és életesemények. A magyar fiatalok a posztindusztriális korszakban, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2005.
Tulajdonképpen mi is a fő profilja Kabai Imre új könyvének: ifjúságszociológiai, rétegződéselméleti vagy módszertani könyv? Alaposabban megismerve a művet, úgy gondolom: ez is meg az is. A tanulmány fő jelentősége – megítélésem szerint – mégis egy új rétegződési kutatás logikájának, módszertanának kialakításában van, amely sok vonatkozásában vitára ingerlő. A könyvben kidolgozott modell ugyanis megpróbálja “összebékíteni” a korábbi rétegződéskutatási hagyományokat egy új szemponttal. Ez a modell a társadalmi meghatározottság mellett – éppen az életutak jelentőségének kiemelése révén – nagy hangsúlyt fektet az egyéni döntések szabadságára is. Úgy gondolja a szerző, hogy a vizsgált fiatalok “életeseményeinek egyéni mintázatai” olyan fontos kérdésekben, mint például az iskolaválasztás, a továbbtanulás, a munkavállalás, a párkapcsolataik alakítása, avagy a gyermekvállalás kérdései, “egyszerre egyéniek és társadalmilag meghatározottak”.
Azt a kérdést, hogy miért is volt szükség erre az új elméleti megközelítésre, már a bevezetőben megválaszolja a szerző. Manapság egyre inkább érvényesek a Merton által felvetett problémák, miszerint az utóbbi időkben “tovább szaporodtak a társadalom tagozódásának kutatásával kapcsolatos dilemmák… az emberi életfeltételek drasztikus mértékű változásaival, a társadalmi tagozódást meghatározó tényezők heterogenitásának és inkonzisztenciájának növekedésével járt együtt”. Vagy ahogy Kabai fogalmaz: “az individualizálódó társadalmi univerzumban mind nagyobb szerepet kap az egyéni szabadság, a véletlen, a vakszerencse és sok más olyan tényező, amely szinte kiszámíthatatlanná teszi az egyén életútját. …., de e mögött a látszólagos káosz mögött mind gyakrabban felfedezhetőek olyan újabb rendező elvek, amelyek mentén megérthetőek és leírhatóak ezek az individualizácis-reflekív társadalmi folyamatok”. A szerző az életeseményeket választotta tehát az új “rendező elvnek”, mellyel – véleménye szerint – pontosabban leírhatóak lesznek a társadalmi viszonyok, mint a klasszikus rétegződés-elméletek által alkalmazott mutatókkal. Míg a korábbi rétegződési elméletekben a gazdasági tényezők, életkörülmények, a munkamegosztásban elfoglalt hely, fogyasztási szokások jelölték ki a rétegeket, addig a Kabai által kidolgozott rétegződési modellben már – mindezek mellett – a különböző életesemények bekövetkeztének időpontjai is döntően befolyásolják a rétegek “kereteit”.
A könyv első részében a szerző összegzi a Magyarországon az elmúlt fél évszázadban készült empirikus rétegződésvizsgálatok legfontosabb elméleti és módszertani tanulságait. Az első komoly empirikus kísérlet a magyar társadalom rétegződésének vizsgálatára Ferge Zsuzsa nevéhez fűződik. Az 1960-as években készült nagyszabású vállalkozással kapcsolatban Kabai kiemeli, hogy számos előnye mellett a legnagyobb hátránya a modellnek az volt, hogy hiányzott belőle sok olyan ismérv, amely releváns lehet a rétegződési rendszerben. Ilyen ismérvek a kereset, a jövedelmi színvonal, a presztízs, a lakóhely, a származás vagy a fogyasztás. Ferge foglalkozott ugyan ezekkel a “hiányzó dimenziókkal” is, de nem emelte be rétegződésmodelljébe, hanem ezeknek a tényezőknek a munkamegosztás keretein belüli hatását vizsgálta csupán. A kialakított rétegződési rendszer erényei ugyanakkor vitathatatlanok: ma is egyfajta “kályha”, ahonnan kiindulhatunk, kiválóan alkalmas volt a legtöbb társadalmi differenciáló tényező modellezésére, és a nyugati szociológiában is hitelessé – mondhatni “piacképessé” – tette a magyar szociológiát.
A következő nagy rétegződésvizsgálati kísérlet Kolosi Tamás nevéhez fűződik, amelynek legnagyobb újítása így fogalmazható meg: “eljött az ideje egy pluralista társadalommagyarázatra való áttérésnek”. Kolosi már három lépcsős logikát használt a társadalmi tagozódás vizsgálata érdekében: státuszcsoportokat, rétegeket különített el, majd kísérletet tett a ’80-as évek magyar társadalmának strukturális modellezésére is. Ezt a modellépítő stratégiát Kabai “többszintű iteratív-induktív” módszernek nevezte (az eljárása során empirikus adatelemző, szintetizáló lépések egymásra épülő sorozata révén jutnak el a kutatók a kívánt háromszintű modell-együttesig – dominánsan induktív logikával), szemben a Ferge-féle kutatatás “egyszintű deduktív” eljárásával (mivel munkájuk során a deduktív elemek dominálnak, másrészt a másik két stratifikációs szint csak elméleti-metodológiai “háttérként” jelenik meg). Kabai rávilágít arra, hogy – kétségtelen erényei mellett – “az induktív és a deduktív logikai elemek egy harmonikusabb egyensúlya” kérhető számon elsősorban a Kolosi-féle kutatáson, de az idő dimenziójának a “teljes kiiktatása” volt ezeknek a rétegződésmodell vizsgálatoknak a legfőbb hiányossága.
A harmadik releváns rétegződéskutatás Szelényi Iván és Manchin Róbert nevéhez fűződik – éppen az idő, az előzmények, életutak rétegképző hatásának vizsgálata miatt emelte ki Kabai. Igaz ugyan, hogy a szerzők empirikus adatelemzések nélkül alkották meg elméletüket – amely a “megszakított polgárosodás” néven került be a tudományos közéletbe – de ebben a vizsgálatban az életútnak rendkívül jelentős stratifikációs szerepet tulajdonítottak. Ahogy fogalmaznak: “az életútjellemzők az idegen beavatkozások változói, amelyek közvetítik, tehát meg is változtatják a családi háttér hatásait.” A magyar társadalmi rétegződéskutatásban ezen kívül alig található olyan elmélet, amely az életutakra ilyen hangsúlyt fektetett volna.
A következő – a szerző által fontosnak ítélt – vizsgálat Somlai Péter családszociológiai elemzése volt, amely szintén kitüntetett figyelmet szentelt az életvezetési elveknek. Kabai kiemeli, hogy a kvantitatív vizsgálati módszerek sokat átvehetnek ezeknek a kvalitatív elemzéseknek a fogalmi apparátusából, technikai újításaiból, és a nagymintás vizsgálatok mellet szükség van ilyen típusú “mélyfúrásokra” is ahhoz, hogy jobban megérthetőek és leírhatóak legyenek az individualizálódó társadalmi folyamatok.
A rendszerváltás után született eredményekből a Kolosi Tamás, Sági Matild és Róbert Péter által végzett társadalmi rétegződéskutatásokat emeli ki a szerző. Úgy véli, hogy nem volt egy egységes adatbázis ezekhez a vizsgálatokhoz, továbbá a minta nagyság sem tette lehetővé összetettebb többváltozós elemzési technikák alkalmazását. Ugyanakkor az 1980-as évekhez képest “nem bővítették, hanem szűkítették a vizsgálatba bevont változók körét”. Ezért ez a kutatás nem volt alkalmas egy új rétegződési elmélet kialakítására, módszertani kidolgozására, csak a korábbi tagozódás változásait írhatta le.
A legújabb kísérletek közül Kabai azt a jellegzetes empirikus adatelemzést választja ki, amely a magyar társadalom tagozódását az “élet-fogalmak” segítségével vizsgálja. Fábián Zoltán, Kolosi Tamás és Róbert Péter egyik 2000-ben megjelent cikkükben a “miliőcsoportok” fontosságát emelik ki. Hradil dolgozta ki ennek elméletét, amelyben az életstílus és az értékek meghatározó szerepet kapnak a korábbi rétegképző tényezők mellett. A kutatók is elismerték, hogy ez még közel sem elégséges a társadalom struktúrájának a leírására, de – Kabai szerint – az ilyenfajta megközelítések legnagyobb hibája a “marketing-szemléletű” megközelítés logikájából ered. Ahogy a szerző fogalmaz: lényegében egyirányú ez a megközelítés, csak arra alkalmas, hogy az “output” (a vevői magatartás) okait, az egyes célcsoportok jellemzőit kimutassa, eközben nem mérlegeli a magyarázó változók társadalmi jelentőségét, csupán a “vásárlási hajlandósággal való korrelációjuk” alapján vonja be a magyarázó modelljébe, tulajdonít neki kisebb vagy nagyobb jelentőséget.
A következő – Kabai módszertanára a legnagyobb hatást gyakoroló – vizsgálat az Angelusz-Tardos-féle “kulturális-interakciós” kettős rétegződési modell volt. Az alapmotívum a modell kidolgozásánál az a felismerés volt, hogy a társadalmi rétegződéskutatások immáron nem képesek megmagyarázni a gondolkodásmódok közötti különbségeket. Angeluszék felismerték, hogy tudásszociológiai alapon kialakított rétegződésmodellekre van szükség, mert a tudati-kulturális jelenségek és a gazdasági-társadalmi helyzetet meghatározó tényezők elváltak egymástól és az előbbiek nagyobb hatást gyakorolnak a társadalom tagozódására, mint az utóbbiak. Így jön létre elméletükben az a kettős rétegződési viszonyrendszer, amelyben a gondolkodásmódok, viselkedésminták és normák önálló magyarázóerővel bírnak. Kabai szerint a vizsgálat jelentősége elsősorban az igényes modellalkotásban, az induktív és deduktív logikai kiegyensúlyozott működésében, a nemzetközi empirikus sztenderdek sikeres alkalmazásában, a multidimenziós elemzési technikában, és többdimenziós statisztikai apparátus bemutatásában rejlik. Azonban kiemeli a kísérlet hiátusait is: empirikusan nem tudták meggyőző módon bizonyítani az elméleti modelljük használhatóságát.
A szerző saját modellje megalkotásáról így vall:
“A kísérleteink újdonsága abban fogalmazható meg, hogy egyrészt igyekeztünk a többféle forrásból eredő elméleteket összebékíteni, másrészt olyan többdimenziós tagozódási modell mellett tettük le a voksunkat, amelyben az életútnak stratifikációs jelentőséget tulajdonítunk. … az elhatárolódás igényével nem lépünk fel, hanem csupán annyiban kívánjuk ’elhagyni a kutatások rutinösvényeit’, hogy közben ’nem dobjuk el a térképeket’. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ’más ösvényeken, de ugyanazon a tájon barangolunk’, mint mestereink és kollégáink, amikor megpróbáljuk feltérképezni az individualizlódó-reflexív jelenségeket az ezredforduló magyar társadalmában.”
Talán a legfontosabb újdonsága ennek a megközelítésnek abban foglalható össze, hogy Kabai egy új csoportosítási szempontrendszert alakít ki a rétegképző tényezőkre. Az Angelusz Róbert által javasolt – Blau modelljéhez képest egy finomabb – tipológiát veszi alapul, majd ezt kombinálja Blau kétosztatú tipizálásával, amely “veleszületett” és “szerzett” tulajdonságokat különböztet meg. Továbbmenve, a szerzett tulajdonságokon belül elkülöníti az “elsődleges döntési mező” attribútumait. Ide az életeseményeket, az egyéni életutak olyan “mérföldköveit” sorolja be, amelyek esetében “az egyén döntési lehetőségei nagyok és a késztetések, kényszerítő körülmények is erősek”. Olyan “kihívásoknak” tekinti ezeket, amelyekkel a mai magyar társadalomban szinte kivétel nélkül mindenki szembesül élete során: az iskolaválasztás, a munkába lépés, a párválasztás, vagy a gyermekvállalás kérdései. Külön osztályba sorolja ezeket az életeseményekhez kötődő attribútumokat, és nem csupán az egyéni döntések “lenyomatainak”, hanem rétegképző tényezőknek, azaz a társadalmi különbségeket magyarázó ok-változóknak tekintve illeszti be őket rétegződésmodelljébe. E logika mentén elkülöníti a “másodlagos döntési mező” attribútumait is (a szerzett tulajdonságok másik csoportját), ahol az egyéni döntésekre ugyan van lehetőség, de ennek erőssége, a késztetések jellege, motiváló, kényszerítő ereje lényegesen gyengébb, mint az előző csoportba soroltak esetében.
Az életciklusok, életutak vizsgálata önálló szakterületté nőtte ki magát a szociológiában. Kabai az életciklus-modell elemzésekor az “egyén életrajza” Hareven által megfogalmazott definícióját használja: “Az életszakaszokat tanulmányozó szociológiai felfogás a történelmi feltételek kontextusába ágyazva kíséri nyomon az emberi élet során állandóan változó egyéni és kollektív családi magatartás kölcsönhatását. Ez a megközelítés az egyén életútját és a családtagok viszonyát tanulmányozza a személyes és történelmi idő előrehaladtával.” Az életciklus elemek vizsgálata Kabai számára azért is nagyon fontos, mert – mint azt korábban kiemeltem – rétegződésmodelljének egyik indikátorát alkotja. Az életutat végül is a különböző életesemények (tanulás befejezése, munkába állás, tartós párkapcsolat, házasság, gyermekvállalás) bekövetkeztének ideje és sorrendisége határozza meg. A kutatás során a szerző célként fogalmazta meg annak a leírását, hogy milyen életciklus modellek jellemzőek a magyar fiatalokra, és ezeknek milyen hatásuk van a magyarázandó változókra, továbbá mennyiben függnek össze a modell többi indikátorával. A szerző korévenként lebontva vizsgálja a 18-29 évesek körében az egyes életesemények bekövetkeztének időpontját és az előfordulások százalékos arányát. Az adatok elemzése révén megállapítja, hogy a tanulás és munka világa közötti lavírozás még nem terjedt el teljesen az adatfelvétel időpontjában, a fiatalok nagy részére a “normál életút” volt a jellemző. A párkapcsolatok kialakításának időpontja egyre korábbra tolódik az adatok szerint, miközben a kibocsátó családoktól való elköltözés is viszonylag korán megtörténik. A “poszt-adoleszcencia” – a meghosszabbodott ifjúkor – jele ugyanakkor, hogy a házasságkötések aránya a fiatalabb generációk körében csökken, várhatóan időben mind inkább kitolódik, ahogy a gyermekvállalás időpontja is.
Kabai az életciklus elemzéseket és tipológiákat a 25-29 éves korosztály körében készítette el hat – illetve bizonyos összevonások után négy – életeseményre. Az egyes életesemények bekövetkeztének eltérései mentén típuscsoportokat alakított ki egy többlépcsős eljárás segítségével. Az első lépésben nem hierarchikus klaszter-analízissel egy finom tipizálást hozott létre, majd második lépésként az elkészült klasztereket összevonta, a harmadik lépésben elemezte a négy dimenzió mentén az elkészült csoportokat, a negyedik lépésben a klaszterek homogenizálását végezte el, végül az ötödik lépésben leírta a végleges típuscsoportok jellegzetességeit. A könyvben Kabai nem elemzi részletesen az összes típust, csak néhányat mutat be részletesen. Ezután azt elemzi, hogy milyen eltérések vannak, nem, településtípus, kor, anyagi helyzet, szülők iskolai végzettsége alapján a különböző “életút-típusok” között.
Ezt követi a rétegződési modell empirikus tesztelése. Tizennyolc olyan változót választott ki a rendkívül gazdag adatbázisból, amelyek az életminőség adekvát indikátora lehetnek. Csupán egyetlen magyarázandó változóra mutatja be részletesebben a rétegződési modell működését, ez a változó a fiatalok “beintegrálódása az e-társadalomba” – az Internet-használatuk alapján. Kabai variancia-analízissel vizsgálta meg, hogy az életút-elemeknek, illetve a többi magyarázó indikátornak együttesen milyen hatása van az internetezésre, és milyen interakciók találhatóak az indikátorok között. Az elemzés során egy rendkívül érzékletes leírását adja a fiatalok körében fellelhető egyenlőtlenségek rendszerének: egyszerre vizsgálja annak hatását, hogy a fiatalok “honnan jöttek” (előzmények), “hova jutottak” (jelenlegi társadalmi helyzetük), “hogyan jutottak idáig” (életút) és “milyen körülmények között” (háttérelemek).
Az empirikus vizsgálat során beleütközött abba a problémába, hogy ezek a rendkívül összetett, sok kategóriát tartalmazó változók nehezen kezelhetők egy olyan modellben, ahol az együttes hatásokat elemzi (a többdimenziós matematikai modellbe nem sikerült mind a négy változót egyszerre beilleszteni, csak kétváltozós teljes faktoriális modelleket alkalmazhatott). A továbbiakban ennek a problémának a megoldására törekszik: egy speciális visszacsatolási műveletet hajt végre, azaz elkészíti a négy magyarázó változónk attribútumainak összevonásait. Ehhez először megállapítja az egyes attribútumok közötti hierarchikus relációkat: “rangsorolja” őket aszerint, hogy a kiválasztott 18 életmód-életminőség változó mentén “hogyan viselkednek” (az egyes csoportokba tartozók mennyire kedvező vagy kedvezőtlen életminőség-mutatókkal jellemezhetőek). Egy olyan összetett modell körvonalai rajzolódnak ki, amely alkalmas a kiválasztott négy rétegképző tényező révén a tipikus réteghelyzetek elkülönítésére.
Törekszik arra is, hogy az új – összevont – változók minél több magyarázóerőt megőrizzenek a korábbi – részletesebb – modellhez képest. Először a rétegképző változók attribútumainak a sorrendjét állapítja meg, majd – egy hierarchikus klaszterezés segítségével – elkészíti a rétegképző tényezők összevont csoportját, amely során “aktívan beavatkozik” a végleges csoportosítások kialakításába (“dominánsan deduktív logika”). Ezt követően – az “induktív módszer” logikájának megfelelően – egy nem hierarchikus klaszterelemzést végez, és az eljárás során csak abba “avatkozik bele”, hogy hány csoport legyen, így a többdimenziós statisztikai eljárás mintegy “maga” alakítja ki a végső csoportosításokat. Mindkét logikai séma alapján elkészíti statisztikai elemzéseit, és kideríti, hogy az életút-elemeknek van a legerősebb magyarázó ereje. Ahogy a szerző megfogalmazta: ez annak bizonyítéka, hogy “az individualizálódó társadalmunkban az életesemények ismerete nagyobb jelentőséggel bír”, mint a korábbi évtizedekben használt réteg-ismérveké.
Kabai könyvének végén egy módszertani melléklet található, ahol részletesen leírja a modell empirikus tesztelése során használt többváltozós elemzési technikák (a variancia-analízis “teljes faktoriális modelljét” – összehasonlítva a logisztikus regressziós modellel) matematikai-statisztikai hátterét. Ezt követően egy valóságos “aranybányát” tartogat a társadalomkutatók számára a könyv. Annak a tizenhét életmód- életminőség változónak az új modell szerinti elemzését tartalmazó táblázatait is beemelte a szerző a mellékletbe, amelyeket az “Ifjúság 2000” adatbázisból a legizgalmasabbaknak gondolt, és amelyeket – terjedelmi okok miatt – nem elemzett könyvében. Itt azonban tálcán kínálja az adatokat a továbbgondolásra, elemzésre. Többek között, a droghasználat, a tervezett gyermekek száma, a különórákra járás gyakorisága, a baráti kapcsolatok intenzitása, a szórakozási intézmények látogatása változók vizsgálati adatait teszi közé.
Amint a recenzió elején is írtam, Kabai Imre könyve egyaránt ifjúságszociológia, elmélet- és módszertan-történeti tanulmány, módszertani leírás. A legfontosabb mondanivalója azonban a módszertan kialakításában és bemutatásában rejlik. Az ifjúságszociológiát mintegy ürügyként használta fel az új rétegződésmodell működésének tesztelésére. Ugyanakkor nagyon sokat megtudhatunk a könyvből a magyar ifjúságról is, arról, hogy milyen életstratégiát választanak ma a fiatalok, és hogy milyen dimenziók mentén tagozódnak csoportokba. Akit a tudománytörténet izgat, az is élvezettel forgathatja a könyvet, mert a magyar rétegződéskutatásokat részletesen bemutatva elemzi azok hiátusait és az erényeit is. Azonban a módszertan iránt érdeklődők számára igazi “csemege” a könyv. Egy teljesen kidolgozott logiko-empirikus kutatási sémát ismerhet meg az olvasó, teljes módszertani leírással, amit ráadásul “élesben” – konkrét empirikus alkalmazása alapján – mutat be a szerző.
A legnagyobb erénye a szerző művének véleményem szerint mégsem abban rejlik, amit leírt, hanem abban, hogy olyan “tabukat döntöget”, amelyekre Angelusz Róbert a könyv fülszövegében is utal:
“Az elmúlt két évtized szociológiai publikációinak egyik legszembetűnőbb vonása, hogy rendkívül elhalványult az érdeklődés a társadalmi rétegződés kérdései iránt. A struktúra és a rétegződés témája csaknem tabuvá vált. Nem születtek a korábbi évtizedek teljesítményeihez mérhető, nagy kisugárzó erejű monográfiák, s még az ilyen tematikájú tanulmányok is megritkultak. Kabai Imre könyve kétségtelenül egyfajta kihívás a hazai rétegződéskutatók számára.”
Remélhetőleg a könyv kezdeményez egy szakmai diskurzust a magyar szociológiai kutatások helyzetéről, amelynek az lenne a legnagyobb hozadéka, ha több mint 20 év után újra elindulna egy nagyszabású rétegződésvizsgálat Magyarországon.
