Még Marx viszonylag jó ismerőinek fejében is meggyö­keresedett az a vélekedés, hogy Marx (és Engels) a szo­cialista forradalom kitörését Angliában vagy esetleg égy másik fejlett tőkés országban „várta" volna. Ez a hi­edelem a legmakacsabb tévedések közé tartozik, noha Marx és Engels felfogásának vulgáris leegyszerűsítésén alapszik. Nem lehet eleget írni és elég autentikus szö­veget idézni arról, hogy Marx a szocialista forradalmat hosszú és szakaszos folyamatnak gondolta, valamint hogy az új forradalmi folyamat kezdetét éppenséggel a (mai szóval) perifériáktól remélte.

Ráadásul, figyelve a világgazdasági és politikai fejle­ményeket, reményét mindig a változó körülményekhez alkalmazkodva fogalmazta meg. Most azonban – félre­tolva az ezzel kapcsolatos kérdések sorát – olvassunk el egy 1850-ben írott fejtegetést, melyet ugyancsak nem lehet eleget idézni a marxi gondolkodás dialektikájá­nak megvilágítására.

„Miként a válság periódusa – írja Marx – később kö­vetkezik be a kontinensen, mint Angliában, ugyanúgy a virágzásé is. Az elsődleges folyamat mindig Angliá­ban megy végbe; Anglia a polgári világegyetem demiurgosza. Annak a ciklusnak különböző fázisai, melyen a polgári társadalom újra meg újra átmegy, a kontinen­sen másodlagos és harmadlagos formában következnek be. Először is a kontinens aránytalanul többet vitt ki Angliába, mint bármely más országba. Ez az Angliába irányuló kivitel azonban ismét Anglia helyzetétől függ, különösen a tengerentúli piachoz való viszonyától. To­vábbá Anglia a tengerentúli országokba aránytalanul többet visz ki, mint az egész kontinens együtt, úgyhogy a tengerentúli országokba irányuló kontinentális kivi­tel mennyisége mindig Anglia mindenkori tengerentúli kivitelétől függ. Ezért ha a válságok először a kontinen­sen hoznak is létre forradalmakat, azok alapja mégis mindig Angliában van. Erőszakos kitöréseknek termé­szetesen előbb kell sorra kerülniük a polgári test végtag­jaiban, mint szívében, mivel a kiegyenlítődés lehetősége itt nagyobb, mint amott. Másrészt a kontinentális forra­dalmak Angliára való visszahatásának foka egyszer­smind a hőmérő foka, amely megmutatja, hogy ezek a forradalmak mennyiben teszik valóban kérdésessé a polgári életviszonyokat, vagy mennyiben érintik csupán politikai alakzataikat." (Karl Marx, Osztályharcok Franciaországban: Marx-Engels Művei 7, Budapest 1962. p. 93.)

*

A csendes-óceáni térségről – 1850-ben

A „Neue Rheinische Zeitung. Politisch-ökonomische Revue" 2., 4. és 5-6. füzetében olyan „Szemle" sorozat jelent meg aláírás nélkül, amelyről megállapítható volt, hogy Marx és Engels közösen írta. Az 1850. februári (2.) számban megjelent első közleményben, annak is „Lon­don, 1850. január 31-én datált részében többek közt egy különlegesen érdekes fejtegetés olvasható Ameri­káról és a világkereskedelem központi területeinek vár­ható áthelyeződéséről. Ez a belátás csaknem páratlan a múlt században, az érvelés pedig egyedülállóan széles látókörről tanúskodik. így kezdődik:

„Most áttérünk Amerikára. Az itteni események kö­zül a legfontosabb, még a februári forradalomnál is na­gyobb fontosságú tény a kaliforniai aranybányák felfe­dezése. Már most is, alig tizennyolc hónap elteltével, előre látható, hogy ennek a felfedezésnek még Amerika felfedezésénél is sokkal nagyobb szabású eredményei lesznek. Háromszázharminc esztendeig az Európából a Csendes-óceán felé irányuló egész kereskedelem a leg-meghatóbb türelemmel a Jóreménység fokának vagy a Horn-foknak a megkerülésével folyt A Panama-föld­szoros áttörésére vonatkozó valamennyi javaslat meghi­úsult a kereskedő népek korlátolt féltékenységén. Ti­zennyolc hónapja fedezték fel a kaliforniai aranybá­nyákat, s a jenkik máris hozzáfogtak egy vasútvonal, egy nagy országút, s a Mexikói-öbölből kiinduló csator­na építéséhez, máris rendszeresen közlekednek gőzha­jók New Yorktól Chagresig, Panamától San Francisco-ig, máris Panamában összpontosul a csendes-óceániai ke­reskedelem, s a Horn-fokot megkerülő útvonal elavult. Egy 30 szélességi fok hosszúságú tengerpart, a világ egyik legszebb és legtermékenyebb tengerpartja, mely eddig jóformán lakatlan volt, most szemlátomást átvál­tozik gazdag, civilizált országgá, amelynek sűrű népes­sége a legkülönbözőbb törzsekbeli emberekből kerül ki, a jenkitől a kínaiig, a négertől az indiánig és malá­jig, a kreoltól és mesztic tői az európaiig. A kaliforniai arany patakokban zúdul Amerikára és a Csendes-óceán ázsiai partvidékére, s a legdacosabb barbár népeket is belesodorja a világkereskedelembe, a civilizációba."

S most megjelenik előttünk a világtörténelem jelleg­zetesen marxi képe, mely az ókortól kezdve a XIX. szá­zadig, sőt a mi jelenünkig hatóan nyújt biztos fogódzó­pontokat a történelem értelmes felfogásához. A szöveg közvetlen folytatása ez:

„Másodszor kap a világkereskedelem új irányt. Ami az ókorban Türosz, Karthágó és Alexandria, a közép­korban Genova és Velence, ami eddig London és Liver­pool volt, a világkereskedelem központja, az lesz most New York és San Francisco, San Juan de Nicaragua [San Jüan del Norte (Greytown)] és León, Chagres és Panama. A világforgalom súlypontja, amely a közép­korban Olaszország, az újabb korban Anglia volt, most az észak-amerikai félsziget déli fele. A vén Európa ipa­rának és kereskedelmének hatalmas erőfeszítéseket kell tennie, hogy ne induljon ugyanolyan hanyatlásnak, mint Olaszország ipara és kereskedelme a XVL század óla; hogy Anglia és Franciaország ne jusson ugyanoda, ahol Velence, Genova és Hollandia ma áll. Néhány év múlva gőzhajókkal rendszeres postajárat lesz Angliából Chagresig, Chagresból és San Francisco-ból Sydney-be, Kan­tonba és Singapore-ba. Hála a kaliforniai aranynak és a jenkik fáradhatatlan energiájának, a Csendes-óceán mindkét partja nemsokára ugyanolyan népes, a kereske­delem szántára ugyanolyan nyitott, iparilag ugyanolyan fejlett lesz, mint most a Bostontól New Orleansig húzó­dó tengerpart. Akkor a Csendes-óceán ugyanolyan szere­pet játszik majd, mint most az Atlanti-óceán, az ókor­ban és a középkorban pedig a Földközi-tenger. Az egyet­len esély arra, hogy az európai civilizált országok akkor nem kerülnek ugyanolyan ipari, kereskedelmi és poli­tikai függésbe, amilyenben most Olaszország, Spanyol­ország és Portugália van, egy társadalmi forradalomban rejlik, amely – ameddig még van reá idő – átalakítja a termelési és érintkezési módot magának a termelésnek a modern termelőerőkből fakadó szükségletei szerint, és ezzel lehetővé teszi olyan új termelőerők létrehozá­sát, amelyek biztosítják az európai ipar fölényét, és így kiegyenlítik a földrajzi helyzet hátrányait." (Karl Marx és Friedrich Engels, Szemle: Marx-Engels Művei, Budapest 1962. pp. 214-215.)

A világtörténelmi „szemle" nem szorul magyarázat­ra, sem pedig részleteinek korrekciójára. A felvázolt fo­lyamat hatalmas méretekben zajlik ma is a szemünk előtt.