1988 szeptemberében lépett a nyilvánosság elé egy magát alternatív baloldalinak valló társadalmi szervezet, a Baloldali Alternatíva Egyesülés (hivatalos rövidítése: BAL). A szervezet az eltelt húsz év során tucatnyi kiadványt jelentetett meg; rendszeresen szervezett rendezvényeket, el­méleti fórumokat; ismételten közzétett nyilatkozatokat, állásfoglalásokat; több olyan gyakorlati kezdeményezést indított útjára, illetve támogatott, amely az elméleti alapállásához illeszkedett. Tevékenysége mégsem tekinthető sikeresnek, ha eredeti célkitűzésével, egy más típusú rend­szerváltozás előmozdításával szembesítjük.

Az eredetileg néhány száz fős tagság elöregedett, illetve megfogyatko­zott. A szervezet gyakorlati próbálkozásai kevés maradandó eredményt hoztak. Honlapja (www.bal.hu) is csekély visszhangot vált ki. Ugyanakkor számos törekvésük felbukkan az ifjabb generációnál, valamint különböző később alakult civil szervezeteknél – ösztönösebb, illetve részlegesebb formában. Ez arra utal, hogy a rendszerváltás után továbbéltek – sőt bizonyos esetekben felismerhetőbbekké, ezért nyomasztóbbakká vál­tak – olyan, annak idején a BAL által megfogalmazott alapproblémák, amelyekre ma mások is keresik a válaszokat.

Az alábbi visszatekintésnek nemcsak az a célja, hogy dokumentáljon egy nem szokványos elméleti és történeti kísérletet, hanem az is, hogy a mai válaszkeresők számára hozzáférhetővé tegyen bizonyos – esetleg hasznosítható – elméleti és gyakorlati tanulságokat.

I. A „Baloldali Alternatíva" eszmeiségéről

A BAL a társadalmi önszerveződések támogatására alakult mozgalom. Kinyilvánított alapfeladata egy termelő és önkormányzó közösségek együttműködéséből felépülő, önmagát megszervező társadalom lehető­ségeinek elméleti és gyakorlati keresése. Tagjai e feladat végrehajtására szerződtek, szövetkeztek egymással.

A BAL a „létező szocializmus", az államszocializmus szocialista ellen­zékeként jött létre. Önmagát – a hagyományos baloldalhoz viszonyítva – alternatív baloldalként határozza meg.

Az alternatív baloldal – negatív, defenzív megközelítésben – az ál­lammal és az államilag legitimált intézményekkel (politikai pártok, tőkés magántulajdon stb.) szembeni társadalmi önvédelmet tekinti baloldali tevékenységnek. Az alternatív baloldal – pozitív, offenzív megközelí­tésben – a társadalom, a civil társadalom önszervezői, önkormányzói, önigazgatói törekvéseit, tevékenységét tekinti baloldalinak.

– Az alternatív baloldal nem pártokban gondolkodik, hanem egyének közvetlen együttműködésében, ezért számára minden párt jobboldali. Ugyanakkor megérti, ha tagjai más szervezetekben aktuálpolitikai tevé­kenységet folytatnak.

– Az alternatív baloldal nem parlamentáris politikában gondolkodik, hanem közvetlen demokráciában. Számára a parlamenti politika a közha­talom gyakorlásának elidegenült, emberellenes, uralmi formája. Ugyan­akkor megérti, ha tagjai részt vesznek a parlamenti politizálásban.

– Az alternatív baloldal nem politikai államban gondolkodik, hanem civil társadalomban, az egész társadalom önszerveződésében. Számára – végső, elvi megközelítésben – minden állami intézmény emberellenes. Ugyanakkor megérti, ha tagjai – a reális erőviszonyok között mozogva – állami intézményekhez kapcsolódnak.

– Az alternatív baloldal nem tőkés piacgazdaságban gondolkodik, hanem szükségletre termelő, közvetlen társadalmi gazdálkodásban. Számára – végső, elvi megközelítésben – minden piaci intézmény (magántulajdon, bérmunka stb.) emberellenes. Ugyanakkor megérti, ha tagjai – a reális erőviszonyok között mozogva – kapcsolódnak a tőkés piacgazdasághoz.

II. A BAL alapdokumentumairól

1987 végén, 1988 elején néhány fiatal elhatározta, hogy megpróbálja egyesíteni azokat a 1970-es évek óta szerveződő magyarországi cso­portokat, amelyek a fennálló rendszerrel szemben humanista, baloldali alternatívát keresnek. Hosszabb elméleti előkészítés után 1988 szep­temberében felhívást tettek közzé a Baloldali Alternatíva Egyesülés megalakítására. A Felhívás – elhatárolódva mind a neosztálinizmus, mind az újkonzervativizmus változataitól, és ezek bármiféle kombinációjától – deklarálta: célunk egy önkormányzó közösségek együttműködéséből fel­épülő társadalom lehetőségeinek keresése. Az önkormányzó társadalom eszméje tudatosan kilép az állami megoldások vagy piaci megoldások hamis dilemmájából, és radikálisan szakít a gazdasági liberalizmussal kombinált politikai bürokratizmus eszményített európai gyakorlatával.

A Felhívás nyomán érdeklődők részvételével hónapokig tartó platform­viták zajlottak, aminek végeredménye a Baloldali Alternatíva Egyesülés Alapelvei címmel került nyilvánosságra. Az Alapelvek óvott a már körvo­nalazódó átalakulásoktól:

„A Baloldali Alternatíva elfogadhatatlannak tartja, hogy az erőforrás­okért, jövedelmekért, pozíciókért egymással versengő kiváltságos cso­portok (elitek) a lakosság feje fölött osztozkodjanak a társadalmi termé­keken, és az állampolgárok érdemi megkérdezése nélkül döntsenek nagy horderejű, hosszútávra hatást gyakoroló ügyekben. El kell kerülni, hogy a társadalom kettéhasadjon egy elitre és egy fokozatosan relatíve (néhol abszolút módon) elnyomorodó többségre, amelyre a kettős – állami és magántőkés – kizsákmányolás terhe, valamint önmaga túlhajszolásának kényszere nehezedik."

A szöveg rámutat arra, hogy a gazdálkodás tőkés és bürokratikus-adminisztratív szervezése egyaránt gazdaságtalan. Mivel dologi célok puszta eszközeiként kezelik a termelőket, nem érvényesülhet két alap­vető gazdálkodásbeli lehetőség: 1.) az emberek öntevékenységének, alkotó hajlamainak társadalmi méretekben való felszabadítása és 2.) a szükségletekhez, fogyasztói igényekhez igazodó, ezáltal a pazarlást mérséklő termelés lehetősége.

„Szükségesnek tartjuk hangsúlyozni – fogalmaz a szöveg -, hogy mind a magántőke, mind a hivatalnoki irányítás pazarló módon, korlá­tozott hatékonysággal gazdálkodik a társadalmi erőforrásokkal. Egyik sem engedi kellően érvényesülni a tényleges szükségletek szerinti termelést, a tehetséget, az öntevékeny kezdeményező készséget. Ezek érvényesülését vagyoni illetve adminisztratív, politikai eszközökkel gá­tolja. A politikai bürokrácia és a tőke társadalmi gyökere közös: olyan állapotok jellemzői, amikor a dolgozók nem urai saját létfeltételeiknek, hanem azokkal egy kisebbség rendelkezik, és egyenlőtlen csere sze­replőivé teszi az embereket. Ezért szükséges egy olyan társadalmi és gazdálkodási forma (termelési mód) kialakítása, amely a jelenlegieknél egyidejűleg gazdaságosabb és humánusabb. Ez csak akkor lehetséges, ha maguk a dolgozók alakítják ki saját létfeltételeiket, és szervezik meg tevékenységüket (a termeléstől a fogyasztásig, a tanulástól a pihenésig és szórakozásig)."

Az egyidejűleg olcsóbb és jobb, gazdaságosabb és humánusabb termelés megköveteli az emberközpontú szemlélet és az erre épülő tár­sadalomszerveződés kialakulását. Egy ilyen változás a társadalmi élet egészét átfogó új társadalmi mechanizmus létrejöttét feltételezi.

A dokumentum a következőképpen jellemzi a közelmúlt tévelygéseit és a javasolt kiutat. „Az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott, hogy csupán az egyes társadalmi területek (gazdaság, politika, kultúra stb.) belső megreformálására törekedni nem jelent kiutat az ország számára, sőt ez ismétlődő válságokhoz vezet. Az ilyen reformtörekvések – szándékuktól teljesen függetlenül – hatásukban konzervatívak: a meglevő társadalom­szerkezet és társadalmi mechanizmus továbbélését, vegetálását segítik elő. A nemzet gazdasági, politikai, kulturális és morális talpra állása nem valósítható meg gazdasági vagy politikai reformokkal, új gazdasági vagy új politikai mechanizmusok bevezetésével. Ez a cél csak általános (valamennyi társadalmi területet átfogó) társadalmi reformmal érhető el – a társadalom egész működésének demokratizálásával: öntevékeny és felelős társadalmi önkormányzati rendszer megteremtésével. Egy ilyen változás minden gazdasági és politikai hatalom társadalmasítását: a gazdasági, politikai és kulturális monopolhelyzetek, előjogok felszámo­lását jelentené. Vagyis egy olyan új társadalmi mechanizmus kialakítását, amelynek középpontjában a dolgozó, szükségletkielégítő és társadalmi­lag cselekvő ember áll, és amelyben a rendszer egésze önkormányzó közösségek együttműködéséből épül fel. Ebben az esetben a dolgozók – össztársadalmi méretekben – maguk döntenek a társadalmi erőforrások hasznosításának módjáról. A termelői közösségek nem bérmunkások­ként, hanem a társadalmi termelési eszközök tényleges tulajdonosa­iként tevékenykedhetnek: helyi és országos szinten egyaránt maguk határoznak a munkájukhoz szükséges bürokrácia alkalmazásáról (ezek javadalmazásáról, eltartásáról), érvényt szerezhetnek a társadalmilag leggazdaságosabb termelési-gazdálkodói eljárásoknak. E folyamat során lehetőséget kapnak arra, hogy megtanuljanak felelősségteljes döntéseket hozni: az általuk hozott döntések előnyeit élvezni és hátrányait elviselni. Tehát az önkormányzati (általános társadalmi) demokrácia a gazdálkodásbeli, társadalmi és politikai önszerveződésen, öntevékenységen túl nevelődési és kulturálódási folyamat is: lehetővé teszi az emberek min­dennapi viselkedésének, életmódjának, erkölcsiségének megváltozását, a személyiség gazdagodását és biztonságát."

Az Alapelvek megfogalmazása szerint: „a Baloldali Alternatíva legál­talánosabb célja egy termelő és önkormányzó közösségek együttmű­ködéséből felépülő, önmagát megszervező társadalom lehetőségeinek elméleti és gyakorlati keresése. Egy ilyen társadalom megvalósulása a következőket feltételezi:

• A termelés a lakosság tényleges szükségleteihez igazodik.
• A szükségletekhez igazodó gazdálkodás követelménye csak ak­kor teljesül, ha nincs monopolizálható tulajdon a társadalomban, ha megszűnik a javakhoz jutás gazdasági vagy politikai hatalmon alapuló lehetősége.
• A társadalom minden tagjának esélyegyenlőséget biztosítanak az alábbi két kérdésben: l.) valamennyi szakmához, foglalkozáshoz korlá­tozás nélküli hozzáférést (a tudás, ismeret monopóliumának felszámo­lását); 2.) a termelési tényezőknek a hozzáértés kiválósága (és nem a tulajdoni előjog) alapján való működtetését (minden tulajdon használatát a mindenkori legalkalmasabbaknak kell lehetővé tenni).

Egy ilyen rendszerben felértékelődik a szakértelem, és a közösség állandó ellenőrzése alatt fejti ki hatását.

• A magukról gondoskodni képtelenek (gyerekek, idősek, betegek) ellátása az önkormányzó közösségekre hárul. E feladat teljesítése ér­dekében szükséges a nemzeti jövedelem egész elosztási rendszerét a lakosság javára megváltoztatni. Csökkenő mértékű állami és növekvő mértékű lakossági hatalomra van szükség. Maguk az állampolgárok döntsék el, hogy milyen feladatokat akarnak központosítani.
• A társadalom itt vázolt szerveződése a jelenlegitől eltérő hatalmi szerkezetet jelent. Minden gazdasági és politikai hatalommal az egyé­nek közvetlen közösségeinek kell rendelkeznie. Ha ügyeik intézését az egyének (illetve közösségeik) közvetlenül maguk végzik (vagy – ha úgy döntenek – alkalmazásukban álló megbízottaknak adják át), nem alakul­hat ki velük szemben álló hatalom és hivatal.
• Az önkormányzó közösségek rendszere egyesíti a gazdasági, a politikai, a kulturális stb. teendők ellátását. Az életfeltételek teljes körét önmaga szabályozza. Méreteit a lakosság önszerveződési képességei határozzák meg. Létrejöhet területi, munkahelyi vagy más rendezőelv alapján."

A vázolt távlati elképzeléshez való közeledés szándékából az alábbiak következnek:

1. Alapvetően fontosnak tartjuk a természeti és társadalmi környezet minőségének védelmét.
2. „Az elitek hatalmával, a korporációs és pártrendszerek bürokráci­áival szemben társadalmi mozgalmak rendszerének kialakulását szor­galmazzuk. Ez az apparátusok funkcióinak fokozatos átadását feltételezi önszervező munkahelyi, lakóhelyi stb. kollektíváknak."
3. A fennálló nemzetközi erőviszonyok miatt Magyarországon több­szektorú vegyes gazdaság működik, amelyen belül törekedni kell közvet­lenül társadalmi szektor kikísérletezésére. Ez a fogyasztók és a termelők alulról szerveződő, közvetlen együttműködésének területe.
4. Olyan politikai intézményrendszerben gondolkodunk, amely a jelenlegi gyakorlatot nem a liberális hatalomgyakorlás, hanem a közvet­len, részvételi demokrácia irányába fejleszti tovább. A jogállamiság, a polgári szabadságjogok és a parlamentarizmus ugyanis nem jelentik a társadalom radikális demokratizálását: a gazdasági egyenlőtlenségek­kel valamint ezek politikai egyenlőtlenségekké válásával szemben nem nyújtanak garanciákat.

A Baloldali Alternatíva Egyesülés 1989. februári hivatalos megalakulá­sakor elfogadott Alapítólevél részben megismétli, részben konkretizálja a korábban jelzett elképzeléseket. Megállapítása szerint a politikai és a gazdasági bürokráciák – minden belső pozícióharc mellett – közös törek­vése: tartósítani a versengő elitek uralmát, vagyis átmenteni a fennálló hatalmi rendszert, az állami és tőkés kizsákmányolás rendszerét. Ezért tényleges kiutat nem a hatalmi elitek cseréje, hanem csupán a gazdasági és a politikai hatalom társadalmasítása jelenthet. Vagyis olyan alulról szerveződő társadalmi önkormányzás, amelyben a dolgozók közvetlenül rendelkezhetnek a társadalmi erőforrások, valamint a termelési célok fölött, és önállóan érvényesíthetik törekvéseiket.

Az Alapítólevél ismételten leszögezi: a Baloldali Alternatíva legáltaláno­sabb feladata: egy termelő és önkormányzó közösségek együttműködé­séből felépülő, önmagát megszervező társadalom elméleti és gyakorlati lehetőségeinek keresése.

Az 1990 őszi közgyűlés elfogadta a BAL tevékenységét több évtizedre megalapozni hivatott Elvi programot.

Az Elvi program az Alapítólevél szellemében részletezi és pontosítja azokat a célokat és alapelveket, amelyeknek a BAL tevékenységét meg kell határozniuk. Ugyanakkor ez a program – a mozgalmi jellegből következően – csak kerete lehet a BAL tevékenységének. „Mindennél fontosabbnak tartjuk ugyanis – szögezi le a dokumentum – az emberi életfeltételek javítására irányuló társadalmi önszerveződéseket. Ezek sokféleségét nem lehetséges egyetlen programba tömöríteni. Ezért programunk konkrét és szerves folytatásának tekintjük azokat a megnyil­vánulásokat, akciókat, amelyeket az egyének és társadalmi csoportok a BAL szellemiségével összhangban kezdeményeznek. A BAL feladata e kezdeményezések ösztönzése, irányultságuk tudatosítása, és ha szük­séges, akkor összehangolása."

Az Elvi program az embert, az egyéni szabadságot, a személyiség kibontakozását tekinti központi értéknek. (A Baloldali Alternatíva olyan egyetemes emberi értékek és érdekek köré szerveződik, amelyek lehe­tővé teszik a személyiség szabad, szűkölködéstől mentes kibontakozá­sát.") Alapvető célként kezeli a társadalom tagjai közti emberi léptékű kapcsolatok kialakulását, amelynek a civil társadalom a terepe. Eszközei: 1.) személyes kooperáció, 2.) önszerveződés, 3.) szükségletelvű gazdál­kodás, 4.) közvetlen demokrácia.

A civil társadalom felértékelődését mutatja az alábbi szövegrészlet: „Nyugat-Európa jelenleg legprogresszívabb és legmodernebb erőinek azokat a mozgalmakat tekintjük, amelyek az ember és az ipari civilizáció összhangját, 'emberszabású' kapcsolatát igyekeznek megteremteni. Ezek a mozgalmak – elutasítva az ember és a természet gazdasági kizsákmányolását, a környezetromboló technológiákat és az egyének po­litikai hatalmaknak való alávetését – egyrészt az ember és természeti kör­nyezete, másrészt az egyén és társadalmi környezete közötti egyensúly kialakítására törekszenek. A bürokratikus állami és gazdasági hatalmak kényszereivel szemben fő eszközük a civil társadalom mozgásterének növelése: az állampolgárok társadalmi-közösségi önszerveződésének (bázisdemokrácia stb.) elősegítése. Mi a dolgozók Európáját akarjuk, a tőke és a bürokrácia Európája helyett."

1. Személyes kooperáció

A program rámutat a civil társadalom meghódításának módjára és a benne rejlő esélyekre. A hierarchikus rendszereket – hangsúlyozza – az egyének közvetlen együttműködésén alapuló, úgynevezett kooperatív rendszerekkel kell felváltani.

A személyes kooperáció, az egyének által szervezett együttműködés nem korlátozódhat gazdasági, politikai, kulturális vagy más kérdésekre, hanem kiterjed a társadalmi élet minden területére.

„A civil társadalomnak a legkülönbözőbb területeken kísérletet kell tennie arra, hogy felszabaduljon az állam és a tőkeviszony fennhatósága alól. Az embereknek érdekük olyan kooperációba lépni egymással, amely szükségleteik kielégítését megbízhatóbbá, olcsóbbá, humánusabbá teszi… Nem elérhetetlen cél a saját sorsunk irányítása, jövőnk befolyá­solása. Az 'államszocializmus' kudarcára nem a tőkediktatúra az egyetlen alternatíva. Lehetségesek olyan kooperatív rendszerek, amelyek képesek bonyolult, sokszintű szabályozásra, és kiküszöbölik a meghaladni kívánt társadalmi formák káros hatásait."

2. Önszerveződés

Az Elvi program „nem a hatalom megszerzésének, hanem az ember­hez méltó élet megszerveződésének programja. Ezért másodlagosnak – bár nem mellékesnek – tartjuk, hogy a benne foglaltak irányába milyen csoportok, szervezetek tesznek lépéseket."

Az emberhez méltó élet megszerveződésének legalkalmasabb kerete az önigazgatás és az önkormányzat fokozatain keresztül a társadalmi önszerveződés felé történő fejlődés. Az önigazgatás, az önkormányzat, az önszerveződés a társadalmi kiszolgáltatottság csökkenésének foko­zatait jelentik.

„Önszerveződésnek tekintjük – fogalmaz a dokumentum -, ha egy közösség céljait és belső feladatmegosztását maga alakítja ki, nincs társadalmi környezetére utalva (nem függ tőle), hanem azzal szabad kapcsolatokra léphet. Az önszerveződés nyitott, mivel lehetővé teszi a szabad társulást, illetve kiválást, így semmilyen szempontból nem korlá­tozza az egyént. Sőt az önszerveződő közösségekbe kapcsolódás éppen az egyéni szabadság kiteljesedésének feltételeit biztosítja, a személyiség lehetőségeit megsokszorozza." Az önszerveződésben olyan önérték rejlik, amely az egyének önbecsüléséhez is vezet.

A BAL Elvi programja „nem szűken politikai vagy gazdasági, nem kor­mánypárti vagy ellenzéki program, hanem a társadalmi önszerveződés programja." (A BAL felépítése és működése is ezt az önszerveződést kívánja idézni.)

A távlati célnak tekintett társadalom az önszerveződő közösségek szabad társulásaiból épül fel. „Legszerencsésebb egy teljesen alulról építkező, a települések fokozatos szövetkezésén alapuló önkormányzati rendszer lenne. Ebben a megoldásban a közigazgatási határokat nem egy elkülönült államhatalom jelöli ki, hanem a természetes együttműkö­dés méretei." „Az egész egységesülési folyamatban az 'ország' akkora legyen, amekkorát a benne élők demokratikusan meg tudnak szervezni. Minden 'mesterséges' határ az önkény és gyűlölködés kiváltójává vál­hat."

Az önszervező társadalom perspektívájához illeszthetők a legkülönfé­lébb lakossági (civil) öntevékenységek.

„A BAL támogatja és ösztönzi a munkahelyi (dolgozói) és lakóhelyi (területi) önigazgatási, önkormányzati, önszerveződési kezdeménye­zéseket, segíti megalakulásukat és működési formájuk kialakítását. Hasonlóképpen ösztönzi a nem területi, nem munkahelyi alapon szerve­ződő érdekcsoportokat, érdekközösségeket, ha azok céljai humánusak, vagyis ember- és környezetbarátok. Mindenkit arra ösztönzünk, hogy önállóan kezdeményezze ilyen önkormányzatok (például utcabizottságok, munkástanácsok, jogsegélyszolgálatok, termelői és fogyasztási szövet­kezetek, klubok stb.) létrejöttét. Ezen öntevékeny formák olcsóbban és humánusabban tudnak működni, mint a profitszempontokat követő vagy mint az állami szervezetek. A társadalmi öntevékenység a döntések társadalmasítását is jelenti."

3. Szükségletelvű gazdálkodás

A társadalmi önszerveződés feltétele az élet anyagi alapjairól való gondoskodás, a termelés. Ennek megfelelően foglalkozik a program a gazdálkodás kérdéseivel.

„A BAL hosszú távú célja olyan gazdasági-társadalmi rendszer elő­segítése, amely a közvetlen emberi szükségleteknek alávetett termelé­sen nyugszik, és nem a tőke profitcentrikus vagy az állami bürokrácia újraelosztó logikáján alapul. Egy ilyen gazdálkodás előfeltételei csak gyökeres intézményi változásokkal és az emberek új magatartási szo­kásainak, normáinak kialakulásával jöhetnek létre. Mindezt egy hosszú, nem erőszakolt, keresgélő-próbálkozó társadalmi tanulási-begyakorlási folyamat teremtheti meg. Ezeket a formákat nem kell a semmiből ki­agyalni, hiszen a legfejlettebb termelőerők működtetésekor már meg is tapasztalhatók – egyelőre állami bürokratikus vagy tőkés burokban – a modern közösségi tulajdon hatékony formái, azok a technikai, szervezési és társadalom-lélektani előfeltételek, amelyek lehetővé és szükségessé tesznek egy – a mainál humánusabb és termelékenyebb – gazdálkodási rendszert."

A program szorgalmazza azokat a megoldásokat, amelyek középtávon közelebb vihetnek egy szükségletelvű gazdálkodáson nyugvó társadalmi rendszerhez. Leszögezi: mind gazdaságossági-hatékonysági, mind er­kölcsi okok miatt előnyben részesítjük a közösségi tulajdonosi megoldá­sokat minden olyan esetben, amikor az lehetséges és célszerű (kollektív dolgozói tulajdon). Szükségesnek tartjuk, hogy az állami tulajdon zöme az ott dolgozók munkástanácsainak (dolgozói kollektíváinak) irányítása alá kerüljön.

Gazdaságos, költségkímélő eljárás az is, „ha szélesebb méreteket ölt a közvetlen termék- és szolgáltatáscsere a lakosság különböző csoportjai közt. Ez nem igényelné a tőke és az állam jelenlétét. Bebizonyosulnának egy alternatív kísérleti gazdálkodási szektor előnyei. És nyilvánvalóvá válnának a tőkés és állami újraelosztás hátrányai."

4. Közvetlen demokrácia

Az Elvi program hangsúlyozza, hogy a parlamentáris demokrácia ke­vésbé kedvező a közvetlen demokratikus társadalmi önszerveződésnél. A közvetlen demokrácia szorgalmazása a pártformák meghaladását is szolgálja. A személyes kapcsolatok, a lelkiismereti, meggyőződésbeli stb. kötelékek lehetnek olyan erősek és hatékonyak, mint a zártabb szervezeti formák.

Ennek szellemében, az önkormányzati elvnek megfelelően kell átala­kítani mindazokat a korábban központosított funkciókat, amelyek meg­oldására a helyi közösségek is képesek. A közvetlen demokrácia egyik fő mércéje az, hogy mennyire esik egybe a döntést hozók és e döntés által érintettek köre.

„A közvetlen szükségleteken nyugvó társadalmi önszerveződéshez a hatalom és tulajdon demokratikus decentralizálásán keresztül vezet az út. Ez minden valódi társadalmi demokrácia előfeltétele. Az elmúlt kétszáz évben a tőke és az állami bürokrácia – közös gazdasági és politikai érdekeiből következően – rendre elhárította vagy letörte azokat a társadalmi mozgalmakat, amelyek tőle eltérő szerveződési elveket követtek és nélkülük akartak létezni." Csak ez emberek együttes ereje képes arra, hogy az államdiktatúra és a tőkediktatúra helyett egy szük­ségletelvű közvetlen demokráciát teremtsen.

Az Elvi program megfogalmazza a BAL fő társadalmi vállalásait:

1. Közvetít a különböző világnézetű, de a társadalmi önszerveződés felé orientálódó csoportok között. „Magyarországon a BAL – sajátos helyzetéből fakadóan – arra törekszik, hogy ezeknek a különféle áram­latoknak közvetítője, serkentője, ha szükséges, egyik koordinátora le­gyen. A közvetítő, ösztönző, összehangoló szerepkör egyidejű vállalása megfelel annak a célunknak, hogy széles társadalmi önszerveződési folyamatok kialakulását tartjuk kívánatosnak, de éppen a dolog civil önszerveződő jellegéből következően ilyet nem tudunk és nem is aka­runk 'csinálni'."
2. Segíti a társadalmi együttműködési készség kialakulását. „A BAL a társadalmi küzdelmek civilizálására, az emberi együttműködési kész­ség erősítésére törekszik. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy az előjogokkal rendelkező és a háttérbe szorított rétegek közt ritka az érdekegyezés. Mind elméleti, mind erkölcsi-politikai alapállásunk a gazdaságilag, politikailag, kulturálisan alávetettek; a kizsákmányoltak és a kiszolgáltatottak mellé állít bennünket. Elsősorban az ő társadalmi megerősödésük és felemelkedésük érdekében tevékenykedünk."
3. Értékrendet, világnézetet munkál ki és népszerűsít, tudatosít. „A fenti értelemben vett baloldali mozgalmak jelenleg meg vannak fosztva hiteles önkifejező nyelvi eszközeik jelentős részétől, mivel eszménye­ikkel és értékeikkel oly sokszor és sokféleképpen visszaéltek, illetve azokat arra méltatlan hatalmi csoportok pusztán ideologikus eszközként bitorolták. Ezért a BAL egyik feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon egy korszerű – már a XXI. századra tekintő – baloldali értékrend és világnézet kimunkálásához."
4. Segítséget nyújt a programban említett alternatív gazdálkodási szektor kikísérletezéséhez.

Nagyobb történelmi rálátással gondolja tovább az alapdokumentumok­ban megfogalmazott feladatokat az az összegezés, amely a Baloldali Alternatíva Egyesülés tagjaihoz 1994 márciusában intézett körkérdésre („Létezik-e Magyarországon a parlamentáris politikával szemben baloldali alternatíva?") beérkezett válaszokból készült. Lényegében az eredeti programot próbálja meg alkalmazni a megszilárdult tőkés viszonyokra.

Történelmi tapasztalatként a következőket szögezi le:

„Nincs olyan társadalom, amelyben a közügyekkel kapcsolatos kér­dések intézése (vagyis a tágan vett politika) kizárólagosan egy módon szerveződne. A legzsarnokibb állam sem képes fennhatóságát, ellen­őrzését, irányítását kiterjeszteni a közszféra egész mozgására, minden apró részletére. Vagyis a politikai állam központi 'racionalitása' mellett (tehát ha úgy tetszik, vele szemben!) spontán módon és szükségképpen kialakulnak olyan mozgások, kapcsolatok, amelyek közügyeket érintenek, ennyiben politikai funkciókat látnak el. Állami és 'spontán' politika egymás melletti (mivel kiegészíti egymást), ugyanakkor egymással szembeni is, hiszen a másik nem teljes, nem tökéletes voltát, nem mindent átfogó jellegét is visszatükrözi. Ezért nem meglepő, hogy egymást kiegészítő egymás mellett élésük a történelem során számos esetben ellenséges egymás mellett éléssé alakult át. A hivatalosat kiegészítő vagy pusztán kényszerűségből eltűrt szerveződés alternatív hatalommá, a hivatalos politikát – szándéka szerint illetve tendenciájában helyettesítő ellen­hatalommá nőtte ki magát (pl. a szovjetek, a lengyel Szolidaritás). A gazdasági, társadalmi, politikai rendszerváltások általában ilyen kettős hatalom révén és útján következnek be."

Mindebből a jelenre az alábbi következtetések adódnak:

• A közügyek intézésének nem ideális, mindent átfogó formája a „par­lamentáris politika";
• A mellette kialakuló spontán vagy tudatos alternatív szerveződések csak akkor tudnak vele konkurálni és tőle feladatokat (ezáltal hatalmat) elhódítani, ha olcsóbban vagy jobban működnek;
• Ha olcsóbban és/vagy jobban működnek, akkor – legalább elvileg lehetőségük nyílik arra, hogy a parlamentáris politika mellett (azt tagadva vagy háttérbe szorítva) ellenhatalmat építsenek ki, sőt – kedvező felté­telek esetén – megalapozzanak egy rendszerváltást.

A szövegben az alternatívakeresésnek defenzívebb és offenzívebb formája vetődik fel.

1. A defenzív forma a személyiség védelmezésére, alternatív élet­formáinak biztosítására irányul a különböző külső kényszerekkel, erő­szakos beavatkozásokkal szemben (parlament, piaci automatizmusok, uniformizálás stb.). Mivel bizonyos egyéniségeknek, személyiségeknek csak a hivatalos hatalmakkal szemben van esélyük egyéni szabadság­ra, ezért arra kényszerülnek, hogy különböző társulásokat, önmagukat megszervező közösségeket hozzanak létre. Ezek az önszerveződések a társadalmi önvédelem spontán, nem ideológiai tudatossággal létrejövő formái. Ebben az értelmezésben valamennyi antikapitalizmus, a tőkés rendszer minden gyengítése (passzív ellenállás, együttműködés meg­tagadása különböző területeken, központi fennhatóság gyengítése stb.) – közvetlenül vagy áttételes formában – potenciális szövetséges lehet egy baloldali alternatíva megteremtéséhez.

2. A társadalmi önszerveződések offenzív, ideológiailag tudatos formái nem érik be a passzív önvédelemmel, hanem egy kiépítendő alternatív hatalom, ellenhatalom sejtjeinek, részelemeinek is tekintik magukat.

A körkérdésre adott válaszok alapgondolatát erősíti meg az 1998. május 1-jei BAL-füzet (Kommunista kiáltvány a XXI. századra). „A cent­rumkapitalizmus gazdasági és katonai erőfölénye, illetve munkásságának felemás érdekeltsége következtében nincs közvetlen lehetőség a tőkés kizsákmányolás rendszerének politikai megdöntésére. Ez azonban nem zárja ki eleve a tőkés rendszer társadalmi-kulturális meghaladásának esélyét. Az utóbbi a civil társadalomban, a mindennapi életben végbe­menő forradalmasodás: a civil társadalom tőkés formájának fokozatos felváltása a civil társadalom humánus formájával, vagyis termelő egyének társulásával. A tényleges világtörténelmi cél a civil társadalom forradalma, ennek megvalósulásához segédeszköz a politikai forradalom. Másrészt a civil társadalomban végbemenő átalakulás készíti elő és alapozza meg magát a politikai forradalmat…

Egyrészt kialakíthatók olyan életformák (termelési formák, önkéntes társulások, szabadidőformák), amelyek elősegítik az egyének személyes szabadságának megnövekedését, valamint közösségi kapcsolatainak gazdagodását. Másrészt lehetséges törekedni arra, hogy a humánus civilizáció alternatívája kulturális, gazdasági, társadalmi ellenhatalom­má szerveződjön a civil társadalomban. Ez olyan párhuzamos hatalom tudatos kiépítését jelenti, amely mind a politikai állammal, mind a civil társadalom államilag manipulált mechanizmusaival szemben 'burkolt polgárháborút' folytat."

III. A BAL tevékenységéről

A BAL dokumentumaiban megfogalmazott elképzelés szerint a szervezet távol marad a hivatalos politikától, a pártoktól, és ezzel (ezekkel) szem­ben a helyi, illetve funkcionális önszerveződések létrejöttét és működését igyekszik támogatni. Végső megközelítésben olyan, a nagypolitikától, pártpolitikától, politikai közhatalomtól független, vele párhuzamosan fel­építendő civiltársadalmi hálózatnak (önszerveződő közösségek plurális hálózatának) a kialakulását kísérli meg elősegíteni, amely a közvetlen demokrácia eljárásait alkalmazza. A területi csoportokon túl keletkeztek funkcionális csoportok (így környezetvédelmi, pedagógus-, bányász-, emberjogi csoport, illetve a társadalmi önkormányzást segítő tagozat), valamint funkcionális bizottságok (pl. gazdaságpolitikai, oktatáspolitikai, munkás-, politikaelméleti bizottság), amelyek saját hatáskörben tevékeny­kedtek és tettek közzé nyilatkozatokat, állásfoglalásokat. A decentralizált pluralista eszmény gyakorlati érvényesítését a szervezet belső működé­sében jól illusztrálja az Alapszabály 12. pontja: „Az egyes közösségek a saját nevükben önállóan nyilatkozhatnak, az Egyeztető Bizottság állás­foglalása után a közösségi vélemény továbbra is képviselhető kisebbségi álláspontként". Az alapítók között olyan ismert személyiségek is voltak, mint Andor László, Bizám György, Görög Tibor, Havas Ferenc, Juhász József, Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor, Karvalics László, Krausz Ta­más, Lóránt Károly, Lugosi Győző, Makai Mária, Márkus Péter, Mocsáry József, Murányi Zoltán, Szabó András György, Szalai Pál, Szász Gábor, Szigeti Péter, Szücs Katalin, Tálas Péter, Thoma László, Trencsényi László, Tütő László.

A BAL kereste és megtalálta a kapcsolatot és az együttműködést a hasonló célkitűzésű szervezetekkel és személyekkel nemcsak Magyar­országon, Közép-Európában és Nyugat-Európában, hanem az Egyesült Államoktól és Oroszországtól Ausztráliáig. Nem utolsósorban a közvetlen demokráciára való törekvés miatt csatlakozott a szervezethez az ún. demokratikus ellenzék több tagja (így Szalai Pál és Mikes Tamás). Egy a nyolcvanas évek eleje óta működő szellemi műhelyből (úgymond a szer­vezethez közel álló) folyóiratként alakult meg 1989-ben az Eszmélet.

A BAL számos kísérletet tett a társadalmi önszerveződés elősegítése érdekében, de ezek – a végeredményt tekintve – sikertelenek maradtak. A kudarc egyik fő oka az aktuálpolitika: a civil önszerveződés (ezen belül a közösségi önvédelem) gondolata nem tudott érdemben konkurálni a többpárti parlamentarizmussal (illetve a hozzá kapcsolódó illúziókkal). A politikai pártokban, a politikusokban való reménykedés – a lakosság dön­tő többségénél – erősebbnek bizonyult a saját kezdeményezés, önálló döntés és személyes felelősségvállalás alternatívájával szemben.

A végső sikertelenség másik oka magának a szervezetnek a történeté­ben, tevékenységében rejlik. A BAL rendezvényeinek és állásfoglalásai­nak a többsége nem közvetlenül a megfogalmazott általános célkitűzés­hez illeszkedett, nem annak lett alárendelve. A gyakorlati feladatra való összpontosítást elméleti, ideológiai, sőt aktuálpolitikai témák hátráltatták. Vélhetően ez is szerepet játszott a tagság elöregedésében, az aktív tagok megfogyatkozásában.

A vázolt helyzet ellenére (vagy éppen amiatt) érdemes felidézni néhány olyan próbálkozást, amely az elmúlt két évtizedben – közvetlenül vagy áttételesen – a kitűzött célra irányult.

1. A társadalmi önszerveződés, önkormányzás gondolatának, elméleti és gyakorlati lehetőségeinek népszerűsítése, illetve törté­nelmi hagyományának tudatosítása:

– Önkormányzati kísérletek a XX. században című konferencia (1989);

– Önkormányzat – ma című konferencia (1989);

– Önkormányzati kerekasztal rendezése (1989);

– Párbeszéd a munkásönkormányzás és munkás-önigazgatás lehe­tőségeiről (1989);

– Munkástanácsok ma és holnap című rendezvény (1990);

– Vita a munkástanácsok lehetőségeiről (1990);

– Fórum a dolgozói és a lakóterületi önkormányzásról (1990);

– A munkástanácsok magyarországi története című rendezvény (1990);

– A társadalmi-gazdasági rendszerváltás alternatív programja című előadások, rendezvények (1993);

– Fórum a közvetlen demokráciáról (1993);

– Önkormányzás – vagy az elitek uralma című kötet megjelentetése (1995);

– A társadalmi-gazdasági átalakulás alternatív baloldali programja (Humanista esély a XXI. századra) című kiadvány megjelentetése (1996);

– A közvetlen demokrácia politikai intézményrendszere című rendez­vény (1998);

– Márkus Péter: Globális antikapitalizmus – humanista baloldal – köz­vetlen demokrácia című kötetének kiadása (2000);

– József Róbert: A sárkányok megszelídítése (Mese az összefogásról az iskolán innen és túl) című kötetének megjelentetése (2001);

– Varjas András: Öntevékenység, társadalom, tudomány című köteté­nek megvitatása (2004);

– Konferencia rendezése a munkástanácsokról (2006);

– Az 1956 pozitív öröksége: a munkástanácsok című kiadvány meg­jelentetése (2007).

2. A társadalmi önszerveződést korlátozó nemzeti intézmények és folyamatok (politikai állam, politikai pártok, képviseleti demokrácia, privatizáció, bürokratikus piacgazdaság stb.) elemzése, bírálata, illetve a velük szembeni ellenalternatívák keresése.

A. Szervezői tevékenység:

– „Társadalmi önkormányzati mozgalom" elindítása (1989).

– A társadalmi szervezetek oldalán részvétel az ún. Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain, ahol a BAL-nak sikerült elérni, hogy az új Alkotmány elis­merje a termelői közösségek kollektív tulajdonhoz való jogát (1989). Ezt a jogot az MDF-SZDSZ paktum 1990-ben megszüntette.

– Az eredeti, munkástulajdonért szerveződő Munkástanácsok Orszá­gos Szövetsége megalakulásának segítése (1990).

– A „Szövetség a társadalmi demokráciáért" mozgalom meghirdetése (1990).

– Társszervezőként részvétel az Állampolgári Kezdeményezések Fóruma megalakításában (1990).

– Társszervezőként részvétel a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács (TÉT) megalakításában. (1991).

– Kísérlet munkacsere adatbank létrehozására (1992).

– Társszervezőként részvétel a Civil Parlament megalakításában (1993).

– Kezdeményezőként részvétel a Humanista Társadalmi Egyetem létrehozásában (1998).

B. Nyilatkozatok, fórumok:

– Felhívás a pártvagyon társadalmi hasznosítására (1989).

– Nyílt levél az országgyűlési képviselőkhöz az átalakulási törvény tervezetéről (1989).

– Tiltakozás a külföldi tőkéseknek adandó kedvezmények ellen (1989).

– Állásfoglalás a dolgozói tulajdon megteremtésének szükségességé­ről (1989).

– Privatizáció-kritikai fórumok (1993, 1995).

– Nyilatkozat a privatizációs folyamatról (1994).

– Körkérdés a tagsághoz, és a válaszok összegezése: „Létezik-e Magyarországon a parlamentáris politikával szemben baloldali al­ternatíva?" (1994).

– Körkérdés a tagsághoz, és a válaszok összegezése: „Milyen kisebb és nagyobb akciók lehetségesek a kapitalizmus térhódításával, a tőke emberellenes uralmával szemben a mai Magyarországon?" (1995).

– Műhely-vita a dolgozói tulajdonról (1996).

– „A tőkés társaságok világuralma" című könyv megvitatása (1997).

– „Pénzkímélő cserekörök" című fórum (2000).

– „A piacgazdaság alternatívája: a 'szivárványgazdaság'" című ren­dezvény (2001).

– „Az argentín válság és a gazdasági önvédelem megszerveződése" című rendezvény (2002).

– „Alternatív gazdálkodási formák" című fórum (2004).

– Film és vita pénzhelyettesítő eljárásokról (2008).

3. A társadalmi önszerveződést korlátozó nemzetek feletti intéz­mények (Világbank, Valutaalap, NATO, Európai Unió, ICC, WTO stb.) elemzése, illetve a hozzájuk való kapcsolódás bírálata:

– Az IMF és a magyar adósságválság című rendezvény (1995);

– 1995-96-ban rendezvények, állásfoglalások, röplapok, demonstrá­ciók a NATO-ba való belépés ellen;

– 1998-ban rendezvény és konferencia a NATO jugoszláviai beavatko­zása ellen. Részvétel a Balkán Békéjéért Mozgalom elindításában;

– 1998-ban kritikai rendezvények a Világbankról, az Európai Unióról, a NATO-ról;

– Részvétel a Valutaalap és a Világbank politikája elleni demonstráción a Világbank budapesti képviseleténél (2000);

– 1999-2001. NATO füzetek sorozat megjelentetése:

1. Hátunk mögött NATO, fejünk fölött EU

2. Törvénysértések a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztéri­um, a rádió és a televízió NATO propagandájában

3. Ramsey Clark: Vádirat Clinton, a NATO-tagállamok kormánya és mások ellen emberiségellenes bűnök, valamint a nemzetközi és a hazai jog megsértése miatt

4. Nemzetközi bíróság ítélete a NATO-országok vezetőinek háborús bűneiről;

– Társszervezőként részvétel a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) budapesti konferenciája alkalmából tartott demonstráción (2000);

– Részvétel a Valutaalap és a Világbank közgyűlése alkalmából ren­dezett prágai demonstráción (2000);

– 2000-2001 Globális kapitalizmus – globális antikapitalizmus című előadássorozat:

1. A globális kapitalizmus intézményei

2. Seattle, Davos, Budapest (Civil kezdeményezések a globális kapitalizmussal szemben)

3. A fennmaradás társadalmi programja

4. A Mozgósítás a Prágai Tüntetésekre csoport tájékoztatója a prágai demonstrációról

5. Összefoglaló jelentés a világbanki kölcsönök hatásairól (SAPRI-kutatás)

6. Egy évvel Seattle után című nemzetközi konferencia Párizsban

7. Új antikapitalizmus – aktív humanizmus (Az elmúlt év megmoz­dulásainak tapasztalatai Seattle-től Prágáig);

– Részvétel a budapesti NATO-csúcs alkalmából rendezett demonst­ráción (2001);

– Részvétel, illetve tájékoztatás az Európai Szociális Fórum éves rendezvényeiről (2002, 2003, 2004, 2006, 2008);

– Részvétel az ATTAC Magyarország megalakításában (2002);

– Tájékoztató a nemzetközi ATTAC mozgalomról (2002);

– Részvétel a Magyar Szociális Fórum mozgalom megalakításában (2002);

– Lehet más a világ (A Szociális Világfórum dokumentumai) című kiadvány megjelentetése (2002);

– Részvétel az I. Magyar Szociális Fórum miskolci tanácskozásának megszervezésében (2003);

– Részvétel a tervezett iraki háború elleni demonstrációkon (2004);

– Rendezvények a Társadalmi fórum vagy osztályharc című francia kiadványról (2006);

– Tájékoztató a Küzdelem az összefonódott hegemóniák ellen című konferenciáról (2006).

4. Kritikai vizsgálat és tiltakozás a természeti környezet rombolása ellen:

– Ökoszociális piacgazdaság című rendezvény (1995);

– Környezetvédő elvi program készítése (2001);

– Részvétel a kiotói egyezmény aláírását megtagadó Egyesült Államok nagykövetségénél tartott demonstráción (2001);

– Környezetvédelem Magyarországon. Zöld szervezetek bemutatko­zása (2001, 2002);

– Rendezvények ökológiai problémákról (ivóvízszennyezés, talajszeny-nyezés, génmódosított növények stb.) (2001, 2002, 2005, 2007);

– Tájékoztató a Greenpeace magyarországi tevékenységéről (2003);

– Részvétel, illetve tájékoztatás a környezet- és természetvédő társa­dalmi szervezetek országos találkozóiról (2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008);

– Részvétel a Nagyerdő védelmében tartott demonstráción Debrecen­ben (2004);

– Állásfoglalás Tubesről (2007); IV. Következtetés

A BAL eddigi történetének egyik fő tanulsága: akkor van esély mérhető eredmények elérésére, ha sikerül az erőfeszítéseket valamilyen egyér­telmű cél megvalósítására összpontosítani. (Természetesen nemcsak a cél elérése, hanem a megvalósulásához való közeledés is mérhető eredménynek számít.)

A BAL esetében egy nagyobb távlatú, a tőkés rendszeren túli horizont, perspektíva képezi az alapvető, átfogó célt. Fő feladat: a legkülönbözőbb konkrét helyzetekben, a mindenkori erőviszonyok között megtalálni a célhoz illeszkedő reális eszközöket.

A cél világos, egyértelmű megfogalmazásából következik, hogy min­den cselekedet, minden konkrét lépés vagy a célhoz való közeledés részeként, elemeként, tetteként (tehát a cél megvalósulását elősegítő eszközként) értelmezhető, vagy ellenkezőleg, a célhoz való közeledés elmulasztásának minősül. Egy akció vagy része és eszköze a célmeg­valósító folyamat egészének, vagy hátráltatja azt.

Szükséges határozottan megkülönböztetni és különválasztani a hosszú távra szóló stratégiát és a rövid távú, aktuálpolitikai tetteket. A stratégiai politika minden lépése a megfogalmazott távlati célra irányul, ezért magában hordozza, valamennyi mozzanatában tartalmazza a kitűzött célt. Ebben az esetben a cél és az eszköz nem szétválasztható, vagyis egynemű.

A rendelkezésre álló eszközök csekély száma és csupán távlati hatása, eredményessége a gyorsabban visszaigazolódó aktuálpolitikai akciókban való részvételre csábíthat. De a lélektani előny komoly veszteséggel jár: a stratégiai cél háttérbe szorulásával, a rá koncentráló figyelem eltere­lésével, végeredményben a megfogalmazott cél gyakorlati feladásával. Ezért – bármily fontosak lehetnek a pusztán reálpolitikai, aktuálpolitikai küzdelmek – a stratégiai politika híveinek tudatosan le kell mondani a bennük való részvételről azok javára, akik a napi politikára szakosodtak. Az ő feladataik – a választott és vállalt nézőpontból – nem tekinthetők a BAL feladatainak (és más, szintén távlati nézőpontot választók felada­tainak). Az ő rövid távú sikereik a BAL nézőpontjából nem sikerek ( mert nem távlati sikerek).

Szükséges, hogy valamely cél gyors elérhetősége, megvalósítható­sága ne homályosítsa el a perspektivikus látást és gondolkodást. A két törekvés észrevétlen összecsúszásának, egybemosódásának kockázata miatt az optimális eljárás: határozott, egyértelmű munkamegosztás meg­teremtése a távlati, stratégiai és a közvetlen napi politika között.

A reálpolitikai éleslátás és a távlati stratégiai tisztánlátás eltérő ké­pességek és készségek kialakítását igényli. Ezért a kétfajta politizálás közötti munkamegosztás megköveteli, hogy művelői személyükben is elváljanak, elkülönüljenek egymástól: mások koncentráljanak a távlati célokra és mások a napi politikára.

A stratégiai politikát folytatók más távlatból nézik, ezért szükségkép­pen másnak látják a mindenkori jelent, mint azok, akik teljesen benne élnek. Nagyobb távlatból nézve elvontabb a viszonyulás a konkrét átmeneti erőpozíciókhoz, amelyek így kevésbé befolyásolják a válasz­tásokat, döntéseket. Ugyanakkor a gyakorlati reálpolitika képviselői azoknak a folyamatoknak, tendenciáknak jelentős részétől kénytelenek elvonatkoztatni, amelyeknek a jelen csupán mozzanata, átmeneti pilla­nata. Mindenkori döntésük – a közvetlenül elérhetőnek tűnő gyors siker érdekében – tudatos absztrakción nyugszik. Szükségképpen foglyai maradnak koruk erőviszonyainak, mintegy beleragadnak a jelen köz­vetlen lehetőségeibe.

Nyilvánvaló, hogy a mindennapi gondokkal, megélhetési problémákkal küszködő emberek számára korántsem mindegy, hogy melyik pártok jutnak be az Országgyűlésbe, illetve alakítanak kormányt. Még azok is hajlamosak a feltételezett kisebbik rossz mellé állni, akik nem hisznek a pártrendszerben és a képviseleti demokrácia bürokratikus uralmi me­chanizmusaiban. Hajlamosak a meggyőződésükkel szemben engedmé­nyeket tenni, kompromisszumokat kötni annak érdekében, hogy a még rosszabbat elkerüljék. A következetes reálpolitikai döntés: a rövidtávú túlélés, a ma és a holnap szempontjai által irányított döntés, amely szá­mára a holnapután már nem létezik. Nem is létezhet, mert számára az áttekinthetetlen és beláthatatlan. A holnaputáni „özönvíz" már kiesik a látóteréből, kívül esik a horizontján.

A stratégiai politika számára viszont épp ellenkezőleg: az önálló, önma­gában értelmezhető ma és holnap nem létezik, mert azokat önmagukban nem, csak hosszabb folyamatok részeként tudja érzékelni.

A BAL alapdokumentumaiban megfogalmazott távlati perspektíva (az uralom nélküli, hierarchiamentes, párt nélküli társadalom) szempontjából, illetve a hozzá való közeledés kritériuma alapján minden párt egyenérté­kűnek, egyaránt negatívnak mutatkozik. Innen nézve a pártok árnyalatai eltűnnek, egybemosódnak: nem mutatkoznak érdemi különbségek a pártok között.