This issue of Eszmélet mostly contains articles of economic theory and economic policy. The starting question is: is there any theory that can properly catch the essence of domestic and international transitions? Is bourgeois economic theory able to show solutions both in the East and West? An article on British football presents a model of economic developments in a specific area of life where market obviously should not enter or maybe only with restrictions. In futures issues, we will address questions of culture, natural environment and information economics from a similar angle.

Table of contents

1. Szigeti Péter, Andor László, Mocsáry József, Lóránt Károly, Krausz Tamás : Can a socialist market economy exist?
2. Vigvári András : Some features of the privatisation in Hungary
3. Hugo Radice : The role of foreign capital in the transformation of Eastern Europe
4. Capital and Class
5. Paul Williamson, Dan Corry : A game without vision – Football crisis in Britain
6. Karl-Heinz Roth : The return of the proletariat and the weakness of the left
7. Trautmann László : The Hellenisation of economics
8. Hoch Róbert : On the history of economic reform – Comments to Kornai’s article
9. Krausz Tamás : Political economy against history
10. call to the G7 on debt-relief
11. Michael Knüfer : The GATT and the developing countries
12. Aurelio Martinez, Etienne Largend : Indian revolt, new guerilla movement or revolution?
13. Jean Martin : The second year of the French revolution

Az 1879-ben született Emiliano Zapata egy ki­csiny parcellát örökölt családjától. Öszvérhaj­csárként, istállómesterként és lovászként kereste kenyerét. 1909-ben a Morelos állambeli, Mexi­kóvárostól délre fekvő Anenecuilco falu lakosai beválasztották őt a helyi elöljáróságba.

Nem sokkal azután, hogy 1910-ben kirobbant a forradalom Porfirió Díaz diktatúrájával szem­ben, Zapata – kihasználva, hogy beszéli a náhuatl nyelvet – felkelő hadsereg toborzásába kez­dett.

Zapata fő célkitűzése a Porfirió Díaz uralma alatt a parasztságtól elragadott földek eredeti tu­lajdonának helyreállítása volt. 1910-ben, Díaz le­mondása után Zapata nem volt hajlandó leszerelni hadseregét mindaddig, amíg ez a követelé­se nem teljesül. Novemberben közzétette az Ayala-tervet („Plan de Ayala"), melyben megfo­galmazta az agrárreformmal kapcsolatos követe­lését:

„Az elbitorolt földeket, erdőket és vizeket… haladéktalanul vissza kell szolgáltatni azon fal­vaknak és polgároknak, akiket megilletnek… Mivelhogy a mexikóiak nagy többségének semmije sincs, azon a földön kívül, amelyen jár… ezen birtokok egyharmadát előzetes kártalaní­tással ki kell sajátítani, hogy a falvak és a pol­gárok házhelyekhez és legelőkhöz juthassanak."

Mexikóvárosban nyomban kezdetét vette a fegyveres konfliktus Francisco Madero kor­mányával, és hamar kiterjedt a környező álla­mokra is. 1912 elejére a szövetségi hadsereg már több ízben vereséget szenvedett.

Miután 1913 februárjában egy puccs megfosz­totta Maderót hatalmától, Zapata sem a helyébe lépő Viotoriano Huesta kormányának nem volt hajlandó alávetni magát, sem az észak-mexikói „konstitucionalista" ellenzékhez nem csatlako­zott. Zapatának tulajdonítják a következő (ké­sőbb a spanyol polgárháborúban is felkapott) szállóigét: „jobb állva meghalni, mint térden áll­va élni."

Huerta kormánya 1914-ben megbukott. A rá­következő Aguascalientesi Konvención a zapatista küldöttek azon véleményt képviselték, hogy a forradalmat a földért és a szabadságért, és nem pusztán az alkotmányos reformért vív­ták. Létrejött egy ideiglenes szövetség az észak-mexikói Pancho Villával.

Az ezt követő zűrzavaros és erőszakos évek­ben Zapata ellenzékben maradt az egymást kö­vető kormányok mindegyikével szemben. 1919 márciusában „nyílt levelet" intézett Venustiano Carranza elnökhöz:

„Mint polgár, akit megillet a gondolkodáshoz és a beszédhez való jog, mint paraszt, aki na­gyon is tisztában van az egyszerű nép szükség­leteivel, mint forradalmár és sokak vezetője szó­lok önhöz, Carranza polgártárs… Ön a harcot a saját előnyére és azok javára fordította, akik se­gítettek önnek a felemelkedésben, majd meg­osztoztak a zsákmányon: gazdagság, címek, üz­letek, bankettek, orgiák… A régi földbirtokokat új földesurak kerítették kézre… és megcsúfolták az emberek reményeit."

Carranza egy gondosan kitervelt csapdát állí­tott fel, hogy megszabaduljon Zapatától. Jesús Guajardo, a szövetségi hadsereg ezredese láza­dást színlelve felajánlotta Zapatának a csatlako­zást 500 emberrel, fegyvereikkel és lőszerrel. Jó­hiszeműségük bizonyítékaként néhány dezertőr zapatistát haditörvényszék elé állítottak, kivé­gezték őket, és Jonatacepec városát „elfoglalták" Zapata nevében. Konferenciát hívtak össze 1919. április 10-ére a Hacienda de Chinamecán, Zapata szülőföldjén.

Zapata csupán tíz emberével lovagolt a haciendára: a díszőrség tagjai megcélozták fegyve­rükkel, és ott lelte halálát a golyózáporban.

(A New Internationalist nyomán)