1978 sűrű év volt a franciák számára: ekkor jelent meg a legendás Nora-Minc-jelentés, amely azóta Franciaország informatizálásának programjaként híresült el, ekkor hozták meg az információhoz kötődő' jogokat szabályozó „privacy"-törvényt és a nagy info-lázban hangzott el Giscard d'Estaing nagy hatású beszéde, az „Informatika és társadalom".

Mivel a társadalom informatizálásának kérdése ekképpen a figyelem középpontjába került, minden számottevő erő igyekezett meghatározni a viszonyát hozzá. Ennek jegyében került sor arra a találkozóra, amit kis baloldali pártok és fe­minista szervezetek mintegy négyszáz (!) fő részvételével tar­tottak meg Párizsban, s ahol a cselekvés lehetséges formája­ként a kérdést vizsgáló kis terjedelmű „szemle" elindítása mellett döntöttek. Az 1980-tól elinduló folyóirat kezdetben magazin-jellegű volt, évi 4-5 szám jelent meg, számonként egy-egy szerkesztő irányításával, sok-sok nehézséggel (a szerkesztőségi helyiségek szomszédságában lévő szervezetek rendőrségi megfigyelése miatt borotvaélen táncolt az akkor már Terminal című lap is).

A Terminal egyébként nagyon sokjelentésű szó, egyszerre idézi fel az informatika világát (terminál – a központi gépre kapcsolt képernyős munkahely), a változások idő-viszonyait (terminál = határidő, ezért egy időben a címben szerepelt a 2000 szó is) és az informatikában újabban olyannyira nép­szerű útmetaforák egyikét is (terminál = pályaudvar, ahonnan indulunk és ahova érkezünk). A lap egyik szerkesztőjének közlése szerint a kezdetekkor még az Internacionálé „lutte finale" – „végső harc" kifejezése is a Terminal holdudvarába tartozott.

Ahogy az újság – a hiány pótlásaként – egyre inkább multidiszciplináris jelleget kezdett ölteni, ahogy tematikailag gazdagodott, úgy szorult egyre hátrább a direkt politikai tar­talom. A baloldaliság politikai pozíció- és tartalomzavarai kö­vetkeztében előálló mind nehezebb kategorizálási-helykeresési feladatok helyett a nyolcvanas évek végétől már a mind színvonalasabb és mind több rovatba tagolt írásoknak jól meghatározott alapértékek sorsa és védelme a központi témá­ja. Nem véletlen, hogy némi bizonytalanság után, az infor­matika új hullámát követően 1993-ban, a 60. számtól új fo­lyam indult, amelyet immár szakfolyóirat-köntösben, képek nélkül, ám társadalomelméleti hátterét tekintve még maga­sabb színvonalon ad ki a neves baloldali L'Harmattan kiadó.

A Terminal új folyama, amely alcímében az „Információ­technológia, kultúra és társadalom" fogalomhármast viseli, minden szempontból kiszélesedett. Másfél tucat szerkesztő bábáskodik az egyes számok körül (akik ráadásul a kérdéskör különböző megközelítéseivel foglalkozó egyetemi oktatók és kutatók), önálló rovatokat kapott a hálózatok, a multimédia, az elektronikus művészetek kérdése, miközben a legnagyobb hatású cikkek általában a technológia/munka rovatban, az in­formatikai stratégiákkal, illetve a technika-tudomány kapcso­lattal, valamint a hatalomnak a technika következtében elő­álló alakváltozataival foglalkozó rovatban jelennek meg. A Fórum rovatban elhangzó interjúkhoz és véleményekhez néha azonnali viták kapcsolódnak, s a legfrissebb, 1995 tavaszi 67. számmal a Terminal vitathatatlanul az informatizálás társa­dalmi kérdéseivel foglalkozó legrangosabb folyóirattá vált.

A folyóirat szerkesztőinek kiinduló tétele az az állítás, hogy az információtechnika önmagában nem megoldás a tár­sadalmi problémák kezelésére, de nem is új Big Brotherek pokoli eszköze a társadalom ellenében. Természetesen a szer­zők (akik egyébként nem kapnak és kérnek honoráriumot) vallhatják egyik vagy másik álláspontot, de a lap egésze a médiumokban terjeszteti színvonaltalan szélsőségek helyett köztes álláspontot foglal el. Mivel a valódi társadalmi hatá­sokra figyel, a következményeket elemzi és a legfontosabb kérdéseket igyekszik feltenni, óhatatlanul sajátjává válik az a kritikai pozíció, amely a körvonal-vesztett baloldali társa­dalomelméleti gondolkodás legfeltűnőbb megkülönböztető je­gye. Mert legyen szó akármilyen lap-metszetről, a valódi kérdések a rovathatárokat átszakítva megjelennek. A munka vi­lágának átalakulása az új technológiák révén, a társadalmi kapcsolatok megváltozó tartalmai, a „harmadik világ" és az informatika találkozási pontjai állandóan napirenden vannak, s ha valaki a rövid ismertetésen túlmenően kíváncsi a lap gondolkodói irányultságára, olvassa el a 61. számból Jean Lojkine cikkét az információs forradalomról, majd az indiai szakemberek exportjáról vagy a korrupció fejlődő világ-beli informatizálásáról (67. sz.) szóló Richard Heeks-tanulmányt, ezután André Vitális véleményét az állampolgár és a médiu­mok viszonyáról (65. sz.), s végül a technológiai fejlődés tár­sadalmi szabályozásának kérdéseivel foglalkozó Jacques Berleur és Ricardo Petrella-opust. Aki a szakmai kérdésekre kí­váncsi, megtalál itt az elmélettörténettől kezdve a posztmo­dern reflexiókig (előtérben Paul Virilióval) szinte mindent, miközben Dominique Desbois rendszeresen vizsgálja az In­ternet (ld. Kislexikon) fejlődésének meghatározó mozzanata­it, a Delapierre-Zimmermann szerzőpáros az informatikai ipar globalizálódásának kérdéseit, de a számítógéppel segített oktatástól a mesterséges intelligencia két paradigmájáig ta­lán nincs is olyan kérdés, amely jelenleg a kérdéskör tudo­mányosságának a fókuszában van, és a Terminálban nem sze­repel.

„Quel avenir…" – mi a jövője… – teszik fel a kérdést egy-egy területet vizsgálva a lap szerzői. A Terminal lendületének és igényességének ismeretében a folyóiratra vonatkoztatva a kérdést nem kell feltenni: híven követni fogja a valóság át­alakuló tartalmait, érzékenyen figyelve a demokrácia, az em­beri méltóság, a szolidaritás és a közösségi értékek tartomá­nyaira.