Wass Albert és a hungarizmus

Az utóbbi években Wass Albert egyre szélesebb olvasóréteg körében vált ismertté, mondhatni irodalmi-politikai etalonná. Wass irodalmi nívója, munkássága kérdéses lehet, szélsőjobboldali-nyilas politikai állásfoglalása azonban aligha.

Az utóbbi évek egyik nagy irodalmi felfedezése Wass Albert. Egyre szélesebb olvasóréteg körében válnak ismertté a sokáig ismeretlen erdélyi író alkotásai, elsősorban költeményei és regényei. Szinte minden könyvesbolt polcain megtalálhatjuk műveinek gyűjteményes kiadását, a Duna Televízió Wass Albert-napot rendezett, s neves, hitelesnek tartott közéleti személyiségek méltatják munkásságát. Eközben mind gyakrabban felejtik el feltenni a kérdést: ki is volt valójában ez az író?1 A történeti források, valamint irodalmi-politikai munkássága egyértelműen azt bizonyítják, hogy Wass Albert halála napjáig meggyőződéses nyilas volt, és a hungarista puccstól kezdve az emigrációban is nyíltan hirdette Szálasi Ferenc igazságát.

Wass Albert kapcsolata a nemzetiszocializmussal az 1936-os berlini olimpián kezdődött. A fiatal író aktív sportoló volt, és céllövőként az olimpiára is benevezett. Első helyezést ért el, de mivel magyar színekben indult, Románia óvást nyújtott be ellene, és nem vehette át az érmet. Ekkor lépett közbe a Führer, aki nem akart diplomáciai konfliktust az ügyből, ezért egy saját kezű aláírással ellátott díszes oklevéllel igazolta Wass Albert teljesítményét. Az emléklapot az író később is nagy becsben tartotta, haláláig szobája falán, ágya felett függött.2 Ezután nem sokkal, 1936 júliusában Wass Albert az Erdélyi Helikon tagja lett. A zsidó származású és liberális írók (Bárd Oszkár, Ligeti Ernő, Endre Károly, Tompa László, Balázs Ferenc) távolmaradásukkal tiltakoztak a radikális nacionalista Wass meghívása ellen. Az Erdélyi Helikon 1937-es találkozóját már a Wass-rezidencián tartották, ekkor a liberális irányzat már teljesen elhatárolódott tőle. Ezt követően a román csendőrség házkutatást tartott nála, és rövid időre letartóztatta, mert otthonában jelentős mennyiségű, Harmadik Birodalomból származó propagandaanyagot találtak.3

Wass Albert németbarát magatartása a második bécsi döntést követően teljesedett ki. 1940. szeptember 11-én érkeztek meg Vasszentgotthárdra a magyar katonák, hogy a település szomszédságában lévő új magyar-román határt biztosítsák. Főhadiszállásukat a Wass-kúriában rendezték be.4 Az eseményt követően a Wass család tagjai, beleértve az írót is, magyar és német katonai egyenruhában jártak.5 Wass Albert egy korabeli fotó tanúsága szerint még Hitler-bajuszt is növesztett. Természetesen az író ismert hivatalos portréi között sehol sem közlik a képet, amely az Egyedül vagyunk harmadik, 1944. február 11-i számában és Raffay Ernő – Takaró Mihály – Vekov Károly A gróf emigrált, az író otthon maradt. Wass Albert igazsága című könyvében reprint mellékletként megtalálható.6 A Wass család a beszállásolt katonákat és csendőröket arra is felhasználta, hogy segítségükkel megfélemlítse és terrorizálja a környező lakosságot. Segédletükkel az író apja, Wass Endre gyakran betört fehér lovon Románia földjére, és ezen akcióik során civileket is meglőttek, megsebesítettek.7 Garázdálkodásuk halálos áldozatokat is követelt. Megjelenésük után néhány nap múlva letartóztattak öt "politikailag megbízhatatlan" vasszentgotthárdi lakost, köztük a falu román polgármesterét is, akiket a Wass-kastély magtárának pincéjébe zártak. Wass Endre közbenjárására a polgármestert szabadon engedték, de két román parasztot és két zsidó lányt, Mihály Esztert és Rozáliát, a falu zsidó boltosának rokonait továbbra is fogva tartották. Elfogatásuk után többen mentek könyörögni értük, de Wass Albert elküldte őket azzal, hogy később jöjjenek vissza. Délután újra megjelentek a kastélyban, ahol az öreg gróf ráordított a boltos síró feleségére: "Nem most kellene sírni, hanem egy évvel ezelőtt kellett volna!" Ugyanis egy évvel korábban a román csendőrség nyomozást indított a Wass család ellen, akik azt az alaptalan rágalmat kezdték terjeszteni, hogy a két lány jelentette fel őket. Az egyik román áldozat, Josif Moldavan az öreg gróffal állt perben, aki egy alkalommal csúnyán összeverte, mert a parasztember több szénát kaszált le a gróf legelőjéről, mint amennyit engedélyeztek számára. A másik román áldozatnak, Ioan Catinnak szintén nézeteltérése volt a gróffal. Miután a Wass család elfogatta őket, Pakuts őrnagy elrendelte, hogy vigyék a foglyokat a megyeszékhelyre, de néhány kilométerrel távolabb, Cege határában a kísérők brutálisan végeztek a négy emberrel. A hivatalos indoklás szerint meg akartak szökni. Szeptember 23-án Ombuztelkén még több ártatlan ember életét követelő mészárlást hajtottak végre. Csordás Gergely hadnagy vezetésével lelőtték Andrei Bujor pópát, feleségét, három gyermekét, Ioan Gurzau kántort és feleségét, a falu tanítójának feleségét, anyósát és ötéves kislányát, valamit a pópa magyar cselédasszonyát, Juhász Saroltát is. És mindezt azért, mert a román földreform idején a pópa kapott egy, a megélhetéséhez szükséges kis részt a Wass-birtokból. A Wass család ezt sohasem fogadta el, és folyamatosan visszakövetelte a területet, amelyet a mészárlás után vissza is kaptak a magyar államtól. 1946. március 13-án ezért a két gyilkosságsorozatért szabott ki távollétükben halálos ítéletet a román állam népbírósága Wass Endrére és Wass Albertre mint háborús bűnösökre. (A népbíróság gyakorlata a jogállamiságot súlyosan megsértette, s miként a hasonló perekben, itt is sok jogi szabálytalanságot követtek el. Ennek ellenére a vádak bizonyíthatóak, ezért utasította el több esetben is a román bíróság az ítélet megsemmisítését. Szemben a magyar Legfelsőbb Bíróság határozatával, mely a Ságvári-gyilkosságban részt vevő halálra ítélt és kivégzett csendőrt, éppen a népbírósági körülményekre hivatkozva, felmentette.8 ) A népbírósági perben együtt tárgyalták az ügyet egyéb magyarok által elkövetett etnikai atrocitásokkal. A kollektív vádiratban településenként sorolták fel azokat a helységeket, ahol különböző etnikumú személyek ellen emberiség- és népellenes bűntetteket követtek el. A cegei gyilkosságban Wass Endrét és Wass Albertet találták bűnösnek, míg az ombuztelki mészárlásban egyértelműen Wass Albertet jelölték meg felbujtónak. 1977-es, az USA Igazságügyi Minisztériuma számára írott Rövid életrajzában az író elhárítja a felelősséget. Azt állítja, ezekben a napokban nem tartózkodott a falujában, hanem felment a hegyre, vadászházukba. A tanúvallomások viszont egyértelműen cáfolják ezt az állítását.

Wass Albert németbarátsága a gyilkosságok után még jobban fokozódott. A Szamosvidék című újság főmunkatársaként 1942-ben a Kaukázusban haditudósító. Ekkor írott cikkei igencsak elfogultságról tanúskodnak: "A németek igen megbecsülik a magyar katonát és a megfontolt, emberanyaggal takarékoskodó hadvezetést. […] A tengely győzni fog, minden jel arra mutat. Kemény, nagy áldozatokat követelő idők jönnek, de nem kétséges, a tengely marad felül." A zsidó származású magyar munkaszolgálatosok szisztematikus elpusztítását azonban éppúgy elhallgatja, mint a magyar katonáknak a civil lakossággal szemben elkövetett kegyetlenkedéseit és emberellenes bűntetteit. A mészárlásoknak orosz, ukrán és zsidó áldozatai voltak. Az író elutazása előtt betért egy étterembe, ahol egy vendég "zsidó slágert" kért, erre Wass Albert rohant a rendőrségre, és kihágásért eljárást kezdeményezett a vendég ellen. Ezt az esetet megörökíti egy antiszemita hangvételű novellájában is.9

1943-ban maga is a már említett ukrán frontra vonult be katonának, a kolozsvári IX. hadtestnél zászlósként a lovasságnál szolgált.10 A németek két kitüntetéssel is honorálták tevékenységét. Először másodosztályú vaskeresztet kapott, mert megmentette egy partizánmerénylettől a németek egyik belvízi uszályhajóját, és az egyik elfogott partizán révén az egész partizáncsoportot leleplezte, akik zavarták az orosz csatornákon szállított német vízi utánpótlást. Az ellenállókat természetesen brutálisan kivégezték. Ezt követően Wass Albert még egész sor "hőstettet" hajtott végre, ezekért első osztályú vaskereszttel is kitüntették a németek. Többek között azért, mert a szovjet csapatok által körülzárt német harccsoportot, mint régi vadászember, a mocsarakon át a bekerítő gyűrűből minden felszereléssel együtt kivezette.

Az ukrán fronton Wass Albert megsebesül, ezért hazatér Erdélybe. Otthon meleg fogadtatásban van része, a már említett Egyedül vagyunk című újság "Két vaskereszttel érkezett haza Wass Albert a keleti frontról" című cikkében hosszasan méltatja az író katonai és irodalmi erényeit. Még arról is nyilatkozik a kiadványnak, mennyire örül a nyilas újságíró, Milotay István vezércikkének az Új Magyarságban, amelyet A kastély árnyékában című regényéről írt. Arról is értesülünk, hogy Wass Albert karácsonyi szabadsága alatt belekezdett egy "magányos havasi emberről" szóló színdarab megírásába.11 Kolozsvárott 1944-ben a Magyarság című folyóirat is lényegében hasonló tartalmú cikket közöl róla.12 1944 elején Erdélyben tartózkodik, csíkszeredai, brassói és dél-erdélyi román atrocitások kivizsgálásában vesz részt. Irodalmi munkásságát is nagyra értékelik a német megszállás alatt: megkapja a Zrínyi-díjat, a Magyar Tudományos Akadémia pedig tagjai közé fogadja.13

Életének ezt a periódusát 1977-es életrajzában úgy állítja be, mintha a németek ellen foglalt volna állást. Elmondása szerint 1943-ban az Ellenzék című lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, ezért az íróra hárult a helyettesítése. Július elején két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy felügyelniük kell a lapot. Wass Albert nem bocsátkozott vitába, hanem kisétált, és egyenesen felment a hegyekbe. Két hét múlva apja barátja, az 1944-es kiugrási kísérlet egyik szervezője, Veress Lajos tábornok üzent neki, hogy keresik a németek, ezért behívatja a hadseregbe, és mint alhadnagyot Ukrajnába küldi. A német csapatok kötelékében végzett katonai szereplését elhallgatja, s ott folytatja, hogy sebesülése után 1944 januárjában Veress Lajos kinevezi őt a dél-erdélyi német-olasz bizottság kommunikációs tisztjének a román fennhatóság alatt lévő Brassóban. Feladata a románok magyarokkal szemben elkövetett jogtalanságainak jelentése, melynek következményeképpen napi 2-3 románt tartóztatnak le. Áprilisban visszahívják Veress tábornok szárnysegédjének, s felettesének vezetésével ő is részt vesz a náciellenes magyarországi föld alatti mozgalom tárgyalásain a Szövetséges Főhadiszállásokon. Ezeken a tárgyalásokon azt próbálják elérni, hogy ne az oroszok, hanem az angolok és az amerikaiak szállják meg hazánkat, de ezek a próbálkozások nem vezetnek eredményre. Mindenhol azt a választ kapják, hogy vegyék fel a kapcsolatot Sztálinnal. Szeptemberben a németek Veresst és Wass Albertet váratlanul letartóztatják, de az írót rangjának köszönhetően néhány nap múlva szabadon engedik, sőt, visszanyeri pozícióját, amelyet ezután Kovács, Fónagy és Tilger tábornokok mellett tölt be.14 Wass Albert letartóztatásáról és szabadon engedéséről azonban semmiféle bizonyíték nincsen.

Akkori politikai-ideológiai magatartásáról pontosabb képet ad egyetlen befejezett drámája, a Tavaszi szél, amely 1944. december 16-án, a Nemzeti Színházban, Kiss Ferenc nyilas színházügyi kormánybiztos igazgatása alatt került volna előadásra.15 A dráma Erdélyben játszódik az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó éveiben, 1914-ben, az első világháború kitörésekor és 1919-ben, Erdély Romániához való csatolásakor. A főhős, Tomori István, a neves arisztokrata család leszármazottja az író történelemfelfogását tolmácsolja indulatos kitörésében: "Megölik a magyart! És én nézzem?! Nézzem és tátsam a számat, mint a többi?! Hát nem! Én harcolni fogok, mint a farkasok! Mint a medvék! Engem nem lehet elnémítani! Hallod a szeleket odakint?! Tavaszi szél, a hegyek küldik, az én hegyeim! Nézd, söpör végig a városon! Ostorral hajtja maga előtt a port, a szemetet, a mocskot! Eljön az idő, amikor így söprünk mi is az országon végig! Én, vagy azok, akik utánam jönnek: lelkesek, tiszták, magyarok! Belevágunk ököllel a világba!"16

A dráma nagy figyelmet fordít a "zsidókérdés" kifejtésére. A zsidóságot teljes egészében azonosítja a nemzetközi nagytőkével, sérelmezi, hogy "a zsidók ellepték a kereskedelmet",17 és a román bankvilágon keresztül ők támogatják az erdélyi románok földvásárlását. A nemzet fogalmát így határozza meg: "Az ember legszentebb titka és törvénye a nemzet. A faji, a vérségi összetartozás. Hogy csak ezen belül, csak ezzel együtt, csak ezért, érti: csak ezért élhet az ember és töltheti be hivatását."18 Ezzel párhuzamosan kikerülhetetlen az európaiság kérdésköre is. Tomori éles szavakkal bírálja meg a hozzákényszerített arisztokrata feleség értékrendjét: "a maga divatból magyartalanított európai világa", veti az asszony szemére. Elmondja, hogy miért ment tönkre a házasságuk, miért nem tudott a lelkéhez igazán közel férkőzni: "Oda… a tavaszi széllel törhetett volna be, például. De azt sohasem kísérelte meg. Mert a szél, meg az ilyesmi, nem elég európai."19

1919-ben, az első világháború elvesztése után Erdélybe bevonultak a románok, s Tomorinak is át kellett adnia a helyét a román megbízottnak. A kaotikus történelmi helyzetről – az anyaországban őszirózsás forradalommal, tanácsköztársasággal – ilyen képet fest: "Nincs gyermekem, aki árván maradna! De van. Mindenütt. A magyarok. Magyarok! Hol vannak itt már a magyarok? Azok talán, akik részegen ordibálva eldobják a fegyvert? Vagy beállnak csaholó kutyának a zsidók közé? Egy Károlyi gróffal az élükön? Magyarok? (Megvetéssel) Magyarok…!"20 Egy francia tábornok felszólítja, hogy még aznap hagyja el Románia területét. Menlevelet is adnak neki, de ő önérzetesen összetépi. "Nem megyek el! Itt maradok!"21 – kiáltja. Azt a megoldást választja, hogy kivonul a társadalomból és a politikai életből, s visszatér fiatalkori élete színhelyére, a természetbe, fel a hegyekbe.

A színmű ismeretében az a felületes, tudományosan megalapozatlan álláspont végérvényesen megdőlt, amit Takaró Mihály képvisel: "Művei ekkor már egész Magyarország-szerte ismertek és elismertek voltak. Az akkor már nagy hírű írótól a Nemzeti Színház színdarabot kért, ám az 1944 karácsonyán bemutatni tervezett Tavaszi szél az időközben lezajlott nyilas hatalomátvétel miatt nem került színpadra." Wass Albert ezek szerint a nyilas diktatúra ellensége lett volna, nem pedig kiszolgálója. Takaró Mihály azt is leírja, hogy 1945 húsvétjának hetében Sopronnál távozott az országból, csak azt felejti el megemlíteni, hogy Szálasi bábkormánya is ugyanekkor menekült el. Vajon miért tartózkodott Wass egy helyen a nyilas kormánnyal?22 A dokumentumok alapján világosan bebizonyítható, hogy Wass Albert nem Veress Lajos körével tartotta a kapcsolatot, hanem a hungarista "szellemi elit" prominens képviselőivel, Nyírő Józseffel, báró Kemény Jánossal, Szeleczky Zitával, Henney Árpáddal, Süli Józseffel, Fiala Ferenccel, Marschalkó Lajossal, Kondorossy Lászlóval és Zas Lóránttal.

Wass Albert Németországban először a Bajorerdőben lakott, Bleibachban, Nyírő József és Alföldi Géza szomszédságában. Nyírő József, a nacionalista beállítottságú író az országgyűlés képviselőházának volt a tagja mint behívott erdélyi képviselő. A hungarista puccsot követően a Törvényhozók Nemzeti Szövetségében csatlakozott a nyilasokhoz, és szavazataival mindenben támogatta a magyar bábkormányt. Az országgyűlés közoktatási bizottságának helyettes elnöke volt (Hóman Bálint helyettese), és részt vett a könyvtári és múzeumi bizottság munkájában is.23 A parlamentet ő is követte Sopronba, majd Szálasi környezetével együtt Németországba települt át.

A két jó barát, Wass Albert és Nyírő József gyakran találkozott emigrációjuk első szakaszában. Wass Albert 1985. október 14-én, a Katolikus Magyarok Vasárnapja című kiadványban így emlékszik vissza írótársára: "Gyászos háborúnkat a Bajorerdőben fejeztem be, nem messze Nyírő Jóskától. Többször is összejöttünk bánatunkat hígítani."24 Wass Albert első felesége, Siemers Éva is hasonlóképpen nyilatkozott egy 1991-ben, Hamburgban adott interjújában: "Nyírővel a II. világháború után is igen közvetlen kapcsolatunk volt. Ő velünk együtt menekült az előrenyomuló szovjet és román csapatok elől, akiktől nem sok jót várhattunk. A Bajorerdőben volt egy darabig, találkoztunk is, mielőtt kiment volna 1950 tavaszán Spanyolországba." Arról is értesülünk szavaiból, hogy Albrecht főherceg menekülése idején, 1947-48 táján magyar írói estet rendezett Regensburgban, amelyen Wass Albert, Nyírő József és Kele János vett részt25 Nyírő Józsefet szoros baráti szálak fűzték Szálasi udvari poétájához, Alföldi Gézához is. Nyírő, amíg Németországban tartózkodott, munkatársa volt Alföldi emigrációs folyóiratának, a teisingi kastélyban kiadott Hídverőknek.26

Jó lenne feltérképezni Wass Albert és Alföldi Géza kapcsolatát is, de erről a jelenlegi tények ismeretében csak annyit mondhatunk, valószínű, hogy a nyilas emigráció megosztottsága kettejük viszonyát is elhidegítette. Wass Albert ugyanis, amikor 1949-ben áttelepült Amerikába, Henney Árpád altábornagy hungarista csoportjához csatlakozott, akik kifejezetten rossz viszonyban álltak Alföldi Gézával. (Alföldi folyóiratának, a Hídverőknek számos írása utal a konfliktusra.) Alföldi ugyanis nem ismerte el Henney Árpádot Szálasi örökösének, akit a nyilas miniszterelnök 1945. január 4-én, utólagosan vett be a kormányába mint országos munkarendvezetőt és a nemzetvezető személye körüli minisztert. Mivel volt már egy miniszterelnök-helyettes, gyakorlatilag ugyanolyan jogkörrel, Szöllősi Jenő személyében, ez az amúgy is koncepciótlan nyilas hatalmi struktúrát még kaotikusabbá tette, és minden bizonnyal megoszthatta a hungarista vezérkart. Feltételezhetjük, hogy, míg Alföldi Szöllősi mellett foglalt állást, addig Wass Albert Henney mögé állt. Nyírő József nem sokat törődhetett a konfliktussal, mivel parlamenti képviselőként lényegében Tasnádi-Nagy András németbarát politikáját képviselte. Ezért nem avatkozott bele a nyilasok belharcaiba, és minden hungaristát egyformán támogatott.

Henney Árpád a második világháború után álnéven bujkált Ausztriában, ezért nem fogták el a szövetségesek, mint a nyilas kormány többi tagját. Mikor elmúlt a veszély a feje fölül, 1948-ban Tatár Imrével és Gömbös Ernővel megalapította az emigrációs Hungarista Mozgalmat.27 Ez képezte a Hungarista Magyar Hírszolgálat alapját, mely Henney Venezuela fővárosába, Caracasba történt áttelepülése után teljesedett ki. Ekkor a világ különböző pontjain szétszóródott egyes nyilas szórványok csatlakoztak hozzá, és különféle sajtótermékeik kiadását és terjesztését is összehangolták. A Hungarista Magyar Hírszolgálat munkáinak irányítását kb. százan végezték, akikhez nyomdák és szerkesztőségek tartoztak Londonban, Münchenben, Sydneyben, Melbourne-ben és Montrealban. Ausztráliában a Kántor Béla vezette Út és cél, Londonban a Hídfő, majd ennek utódai, az Új Hídfő és a 24. óra voltak a főbb kiadványaik. Wass Albert a Hídfő újságírójaként lett a Hungarista Magyar Hírszolgálat főmunkatársa.28 A Hídfő alapító főszerkesztője a nyilas pártszolgálat budapesti vezetője, Süli József volt, aki elkerülte a felelősségre vonást emberiségellenes és háborús bűntetteiért. Londonban élt, nappal szállodában mosogatott, esténként pedig (1948-tól) a Hungarian Week című újságját szerkesztette, mely 1954-től viselte a Hídfő nevet.29 Wass Albert – Fiala Ferenc, Marschalkó Lajos, Milotay István, Málnási Ödön, Nyisztor Zoltán, Zas Lóránt és Borsányi Julián társaságában – megbízható munkatársa volt a lapnak, amelyben számos költeménye és novellája is megjelent. Süli halála után Szálasi újságírói, Marschalkó Lajos, majd Fiala Ferenc vették át a lap szerkesztését. Legutolsó főszerkesztője – ekkor már 24. óra néven szerepelt a kiadvány – Tóth Judit volt, aki Zas Lóránttal és Szemenyei-Kiss Tamással, a Hungarista Magyar Hírszolgálat utolsó főnökével (1994-98) végezte összehangoltan a tevékenységét. Szemenyei együtt dolgozott a nyilas igazságügy-miniszter, Budinszky László kabinetfőnökével, dr. prof. Ternói Lászlóval, Kántor Bélával, Tarjányi Tatár Imrével, Lovas Istvánnal, a németországi hitleri utódpárt, az NSDAP/AO neonáci irányítójával, Gerhard Lauckkal, valamint Lányi Zsolt, Torgyán József és Homoki János kisgazda vezetőkkel, továbbá Király B. Izabellával és Cseh Máriával. Informátorai, segítői Ekrem Kemál György, Szabó Albert, Lentner Csaba, Tőke Péter, Mónus Áron, dr. Varga László, Rozgics Mária és Porubszky "Potyka" István voltak. A hírszolgálatban tevékenykedett a fideszes titkosszolgálati miniszter, Demeter Ervin apja, Hajdú Demeter Dénes is, aki jelenleg a MIÉP sorait erősíti. Szemenyei 1998-ban befejezettnek nyilvánította a hírszolgálat működését, mivel a magyarországi jobboldali pártok egy része integrálni akarta őket a magyar jobboldalba, és Szemenyei gyakorlatilag a magyar neonáci mozgalomhoz csatlakozott.30 A Hungarista Magyar Hírszolgálat teljes anyagát eladta az Országos Széchényi Könyvtárnak,31 de a feldolgozásra váró anyagot egyúttal zároltatta is. Ezért e fontos dokumentumgyűjtemény, melyben Wass Albert nyilas tevékenységéről is részletes képet kaphatnánk, nem kutatható.

A Hídfő hasábjairól azonban teljes egészében kibontakozik Wass Albert hungarista világszemlélete. Az erdélyi író a nyilas lapot, az egykori háborús bűnösök szócsövét a magyar emigráció kulcsfontosságú tényezőjének, a nemzeti eszme letéteményesének tekintette. Ugyanilyen elfogultság jellemzi a Hídfő főszerkesztője, a nyilas újságíró, Marschalkó Lajos halálára írott nekrológját: "Valahányszor egy óriásfa kidől, a roppanásba beleremeg az erdő. Fejüket összedugják a szálerdő tömegfái és suttogva adják tovább a hírt. A hegygerincek őrtállói, a ritkuló óriások, sötéten összenéznek s számítani kezdik az időt, ami még hátra van. A történelem szaggatta magyar hegylánc újra kopárabb lett. Marschalkó Lajos kidőlt az élők sorából. Megüresedett helyén foghíjassá karsztosodott a magyar gyepü. Olyan ember dőlt ki, akinek helyére nem termett utánpótlás. […] Marschalkó Lajos hitet tett a maga módja szerint s hite alapján élte életét, nemzetét szolgálva. Izzó magyarságában öklelt, mint a bika, védte a magyar gyepüt körömszakadtáig, utolsó lehelletéig, mert mást nem tehetett. […] Ember ennél többet nem tehet, minthogy önmagát veti a küzdelembe, amikor nemzetéért síkraszáll. Marschalkó Lajos élete egyetlen nagy síkraszállás volt, elejétől a végéig. Hogy jobban remegett alatta a föld, mint mások alatt? Ez az óriások kiváltsága, avagy balsorsa, aszerint hogy a megrendülő föld s a felszakadó szikla milyen pillanatnyi változásokat okoz közvetlen környezetében. […] Sok sebből vérzett Marschalkó Lajos ezen az átokkal sújtott magyar gyepün. Emlékezetének adassék tisztelet: bármilyen mélyre hasítottak is olykor a sebek, a magyar szó hitet tett harcosa meg nem hátrált soha és nem roskadt térdre senki emberfia előtt. Az egyre szegényebbé karsztosodó magyar ősgerincen most már üresen marad a helye. Gyöngemarkú utódok között nem akad olyan, ki elejtett fegyverét fölragadni merné. […] Óriások természetrajzához tartozik – s ez különbözteti meg őket a törpéktől -, hogy amit tesznek, azt nem elismerésért, érdemrendekért, csengő aranyakért teszik, hanem egyszerűen azért, mert lelki alkatuk olyan, hogy másként nem tehetnek. Minden porcikájukkal élik azt, amiben hisznek s lelkük minden izzó erejével hitet tesznek amellett, amit élnek. […] Sokasodnak a törpék ezen a földön s az óriások rendre kivesznek."32

Wass Albert nem látta át – vagy nem akarta átlátni -, hogy Marschalkó Lajosnak semmiféle önálló mondanivalója nem volt, és gyakorlatilag csak annyit tett, hogy Szálasi elméleti munkáit és szónoklatainak fordulatait szó szerint lemásolta és tetszése szerinti sorrendben variálta. Marschalkó Lajos két ún. "fő műve", a hungarista emigráció "bestsellere", a legalpáribb antiszemita hangvételben megírt Országhódítók, illetve a Világhódítók. Mindkét könyve erősen torzított nemzetiszocialista szemszögből írja le a zsidóság újkori történetét Magyarországon, illetve a világban. A kiindulópontja is alapvetően elhibázott, s a náci propagandaszólamok ismételgetésén túl semmit sem tud a zsidóságról. Marschalkó hazánkban is csak a nyilas házmesterréteg számára volt tekintélyes író, az emigrációban a hungaristákon kívül mindenki elhatárolódott tőle.

Wass Albert világszemléletének kulcsa a kettős mérce. Az eseményeket, történelmi szereplőket fekete-fehérben látja, és a tényekről egyszerűen nem hajlandó tudomást venni. Kettős mércéje antiszemitizmusán kívül leginkább abban nyilvánul meg, hogy miközben a román állam és a kommunizmus rémtetteiről regényeket ír, a náci rendszer bűneit teljesen elhallgatja. Az emigrációban is megmaradt a maga szűk politikai környezetében; nem rendelkezvén kellő empátiával, más álláspontoktól eleve elzárkózott. Kíméletlenül bírálta azokat, akik 1945-ben a szovjet csapatokban felszabadítót láttak, s nem ismerte el Magyarország német megszállás alóli felszabadulását. Elhallgatja, hogy az ország lakosságának többsége felszabadulásként élte meg az eseményt, és azokról, akik elismerték 1945-öt a német megszállás alóli felszabadulásnak, ilyen sorokat ír: "Mert legyen kommunista vagy akármi: semmirevaló hitvány ember az, aki hangos dorbézolással botránkoztatja meg a halottaikat siratók fekete gyászmenetét. A gyászolók joga elsőrendű emberi jog. […] Ez azoknak a new york-i, ottawai, montreáli és miami beach-i »magyaroknak« szól, akik április 4-én örömünnepet ültek a »felszabadulás« 25 éves emlékezetére. Még ha mindaz a sok gaztett, ami huszonöt évvel ezelőtt vérbe borította Magyarországot, az ő számukra szabadulást is jelentett volna, valahonnan még akkor is elvárhattunk volna tőlük annyi ízlést és tapintatot, hogy győzelmi diadalukat az eltiportak fölött legalább ezen az egy napon, amikor mindenki más gyászol, ne fitogtassák olyan kihívő gőggel. Akik régi gaztetteiket ennyi év múlva is ünneplik, azokról nehezen hiszi el az emberi világ, hogy valóban áttértek a megbékélés szelíd útjára."33

Az Új Hídfőben is megjelent az először 1950-ben, Hamburgban napvilágot látott rövid elbeszélése, a "Kicsi Anna sírkeresztje", amely nagy felháborodást váltott ki a magyar emigrációban. Wass Albert itt a német és a szovjet megszállás összehasonlítására tesz kísérletet, természetesen a német megszállás javára. Az erdélyi magyar falu a német katonák elől elbújtatja a kommunista beállítottságú román kovácsot és a zsidó kereskedőt; a címben szereplő árva pásztorlány, Kicsi Anna visz nekik minden nap élelmet. A németek keresik ugyan a két szökevényt, de nem követnek el semmiféle kegyetlenséget, közömbösek, sőt kifejezetten jóindulatúak a lakossággal szemben. A német katonaság ilyen bemutatása eleve nem felel meg a valós történelmi tényeknek. Ellenben az oroszok bejöveteléről kíméletlen gyűlölettel ír: "Megszállták a falut. [A német megszállás kapcsán Wass Albert nem használja a "megszállás" kifejezést. – N. L.] […] Akkor már egyetlen tébolyult sikoltás volt a falu. Tépett ruhájú asszonyok futkostak eszelősen búvóhelyeket keresve. Véresre vert férfiak hörögtek az udvarban. Röhögő, durva katonák vonszoltak hajuknál fogva sikoltozó leányokat." Itt persze még nincs vége a történetnek: a román kovács és a zsidó kereskedő előbújnak rejtekhelyükről. A zsidó kereskedő rövidesen szinte szó nélkül távozik a városba, és kommunista pártfunkcionárius lesz belőle. A román kovács marad, felemeli szavát a szovjet atrocitások ellen, megpróbálja Kicsi Anna megerőszakolását meggátolni. Erre a katonák véresre verik, hiába bizonygatja, hogy ő kommunista üldözött volt, a pásztorlány pedig másnapra meghal. A kovács, miután három hét múlva felgyógyult, sírkeresztet állít Anna sírjára, melyen ez áll: "Itt nyugszik kicsi Anna és a szabadság." A kovácsot letartóztatják, a faluban teljhatalmat élvező komisszár, aki a falu papját is pincébe záratta, ledönti a temetőben az összes keresztet. Fél év múlva tér haza a kovács, "elcsigázottan, nyomorékra verve". De elültet egy fát Anna sírjára, és elhatározza, ha a fa megnő, keresztet ácsol belőle, és azt írja rá: "Itt nyugszik kicsi Anna." "Mert a szabadság addigra feltámad." Az elbeszélés annyiban illeszkedik Wass Albert világképébe, hogy – a szovjeteket leszámítva – az egyetlen egyéni jellemvonásokkal felruházott negatív szereplő a zsidó kereskedő. Az olvasók számára mindezen felül még azt az üzenetet sugallja, hogy a két ellenségeskedő nép, a magyar és a román bármikor megbékélhet, hiszen létezik egy közös ellenség, akit mindkét fél megtehet bűnbaknak: a zsidóság.34

Wass Albert más műveinek zsidóságképe sem tér el a fentebb vázoltaktól. János Andor az író Elvész a nyom című, emigrációban született regényének bírálatában szemléletes képet ad Wass Albert antiszemitizmusáról: "Zsidó figurái mind gyapjas hajúak, kajla fülűek, hajlott hátúak, behúzott nyakúak, izzadságszagúak, ijedtek, húsos, érzéki ajkakkal, akik csak üzletről és pénzről beszélgetnek." János Andor idézi a regény egyik főszereplőjéről, a zsidó származású, keresztény vallású Gottfriedről a Wass Albert által írt jellemzést is: "Ez a közülünk-valóság és nem-közülünk-valóság volt minden egyéb törvény alapja. […] Gottfried kétféle vallásban nőtt fel. Hivatalosan katolikusnak keresztelték, de a másik, belső világában Júdea sötét titkát bízták rá. Az iskolai vallásórán azt tanították, hogy Isten szerető édesatya, aki egyformán jutalmaz és büntet, odahaza pedig egy félelmetes Jehováról tudott, aki egyedül a zsidóknak az istene, s aki szemet-szemért alapon Júdea népének ajándékozta a földet, minden embereivel és minden kincseivel. […] Mi cionista zsidók számon tartjuk egymást és azokat is, akik nem tartoznak közénk, de azért zsidók. Így azokat, akik idegen hitet vettek fel, hogy azáltal könnyebben boldoguljanak a gojok között."

Ezekből a sorokból világossá válik, hogy Wass Albert a zsidóságról csak a nemzetiszocialista propagandaanyagokból tájékozódott. Gondolatmenetének legfőbb forrásai a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, Hitler, Szálasi és más szélsőjobboldali szerzők művei, illetve a hungarista sajtókiadványok (a kifejezetten antiszemita profillal rendelkező Harc, Összetartás, Magyarság). Wass Albert elvakult zsidógyűlöletén a zsidóság második világháborús tragédiája sem változtatott. János Andor erre is szemléletes példákat hoz a regényből: "A kiszabadult zsidók hetek alatt milliomosok lettek a németországi feketepiacokon. A láthatatlan hálózat újra pompásan működött. Zsidótól zsidóig nyúltak a szálak óceánokon és világrészeken át és folyt az áru, tiltott és nem tiltott utakon, szárazföldön és levegőn át." Mert "kezetekbe adom mind e népeket – mondta Jehova. Gottfried mikor az elpusztult Európából Amerikába indult, úgy érezte, hogy egy süllyedő hajóról végre szilárd földre léphet, ahol jövendőt építhet Júdea népének törvénye szerint." János Andor kritikája végén arra is felhívja a figyelmet, hogy Wass Albert más szerzőtől plagizálta regényét: "Még csak azt szeretném megkérdezni illő tisztelettel a nyilasok kedvenc házi szerzőjétől, hogy véletlenül nem olvasta-e egy angol író hasonló tárgyú és hasonló felépítésű, de nem hasonló szellemű regényét valamelyik kölcsönkönyvtárban? Mert nincs új a nap alatt…"35

1993-ban napvilágot látott Antiszemitizmus: A huszadik század ámítása című írása Wass Albert zsidógyűlölő, hungarista életművének mintegy koronája. Annyira elrugaszkodik a realitástól rosszindulatú, alantas rágalomhadjáratával, hogy bebizonyosodik, Wass Albert a magyar történelemről is csak homályos elképzelésekkel rendelkezett: "Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeztek, soha, semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból."

Éppen ellenkezőleg: a magyar zsidóság számarányát jelentősen felülmúlva vett részt az 1848-49-es szabadságharcban, ahol végsőkig kitartott, szemben más nemzetiségeinkkel és a későbbiekben magyarként képviseltette magát például az olasz Risorgimentóban is. A zsidó származású Mogyoródy Adolf emlékét, mint magyar szabadsághősét, mind a mai napig a legnagyobb tisztelet övezi Itália-szerte. Egyébként Wass Albert ezekben a sorokban az első világháború végének "tőrdöfés-elméletét" is feleleveníti. Ez a feltételezés teljesen alaptalan a források, főként a katonai évkönyvek tükrében: ugyanis számtalan zsidó származású katona vett részt az első világháborúban.

Majd így folytatja: "Már ez egymagában is elidegenítette a magyar népet, különösen a középosztályt a zsidóságtól. De a magyarországi zsidók által elkövetett legnagyobb hiba abból állt, hogy magukhoz ragadták a vezető szerepet a kommunista pártban. Először 1918-ban, amikor a kunbélákkal és a Szamuely-fivérekkel az élen, zsidók vették át az ország vezetését. Miután visszatértek a »német haláltáborokból« [A haláltábor idézőjelbe tételéből egyértelmű, Wass Albert a holokauszttagadók csoportjához tartozik – N. L.], vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték, főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista irányzat a »rendszer ellenségeinek« tekintett. […] A kivizsgálók kivétel nélkül bosszúálló zsidó férfiak és nők voltak, akik minden magyart hibáztattak azért, mert nem akadályozták meg a zsidók elszállítását Magyarországról. […] Nem csoda hát, hogy mindezek az embertelen cselekmények mélységes gyűlöletet váltottak ki a zsidók ellen általában. Amidőn a megszálló szovjet csapatok kitakarodtak az országból, a zsidóknak nem lett többé alkalmuk a kommunizmus fenntartására. Mérhetetlen összegű nyugdíjakat szavaztak meg maguknak, nyugalomba vonultak és az ország közgazdaságának vezetését vették át, a sajtóval, a televízióval, a bankhálózattal együtt. »Demokratikusnak« kijelentve magukat, demokratikus pártokat alapítottak és választásokat tartottak. Magyarország ismét szabad lett, de pénzügyileg és gazdaságilag a zsidók kezében, beleértve a sajtót és a hírszolgálat valamennyi ágát." Az 1994-es választásokra utalva szóba hozza, "jövőre választások lesznek", és az az érdekük, mármint a zsidóknak, hogy "minél több pártra szakítsák a nemzetet", hogy "a többséget kezükben tartsák". Mondanivalóját azzal zárja, "ha valaki szót emel manipulációik ellen", azt rögtön antiszemitának bélyegzik".36

Wass Albert az Egyesült Államokban abban a meggyőződésben kezdett új életet, hogy háborús szerepét itt már senki sem fogja felemlegetni. Ezért érte váratlanul, amikor 1977-ben újra előkerült az ügy. A floridai egyetem egyik rovartani professzora egy romániai konferencián vett részt, ahol a román belügyi szervek átadták neki Wass Albert népbírósági ítéletét. Az írónak ezért tisztáznia kellett magát az USA Igazságügyi Minisztériuma előtt, s ezt 1979. augusztus 22-én íródott életrajzában meg is tette.37 Az amerikai belügyi szervek elfogadták az író bizonyítható tényekkel nem dokumentálható állításait, és anélkül, hogy alaposan megvizsgálták volna Wass Albert emigrációs kapcsolatait, hamarosan be is szüntették a nyomozást. Az amerikaiak figyelmét, annak ellenére, hogy az ottani "sajtó egy része szenzációt csinált az ügyből", és Wass "bíróság elé állítását szorgalmazta", még az is elkerülte, hogy a nyilas Hídfő nyíltan támogatásáról biztosította munkatársát, aki így nyilatkozott a lapnak: "Úgy hírlik, hogy a hajszát egy Bécsben élő magyar újságíró indította el", aki a budapesti televíziónak adott terjedelmes interjújában "megrágalmazta a nemzeti emigráció vezetését. A szálak Bukarest-Budapest-Washington vonalon mozognak." Összefogtak azok, "akiknek kellemetlen a magyar emigráció Erdélyért folytatott mozgalma". Még a magyar kormány is "ilyen piszkos játékhoz segédkezet nyújtott […], Kádár ágensei útján támadta hátba az Erdélyért küzdő politikusokat. Ez olyan dolog, amire nincs mentség, csak ítélet van."38 Az Egyesült Államok azonban nem kívánta a nemzetiszocialista emigráció hálózatát felgöngyölíteni, s egy idő után teljesen feledésbe merült a téma, senki sem kérdezett rá az író múltjára.

A 80-as évek második felében, a Szovjetunió válságára reagálva Wass Albert elérkezettnek látta az időt, hogy a nyilas emigráció előkészítse a hatalomátvételt, ha sor kerül hazánkban a rendszerváltásra. Szálasi konfederációs tervét veszi elő: a hungarista munkaállam, Hungarista Magyar Birodalom, a Kárpát-Duna Nagy Haza felépítését a Kárpát-medencében. Az emigrációs nyilasok reális politikai lehetőségeiket figyelmen kívül hagyva sohasem mondtak le munkaállamuk megvalósításáról, sajtókiadványaik állandó témája a majdani birodalomépítő tevékenység szólamának propagálása. A Hídfő hasábjain Wass Albert szorgalmazza legerőteljesebben a konfederációs állam létrehozását, és mivel más közép-európai országok emigrációjának is vannak hasonló elképzelései, a hozzájuk való csatlakozást tartja a legcélravezetőbb útnak: "A Közép-Európai emigrációk politikai képviseletei már évek óta szövögetik a szálakat, hogy adott időben, egyszerre, valamennyien visszaszerezzék önállóságukat és megalkossák a Közép-Európai Nemzetek Federációját, a Balti-tengertől le a Fekete-tengerig." A többi ország emigrációja sokkal szervezettebb, "csak a magyar emigrációnak nincs, a Nemzeti Bizottmány szétesése után elismert, hivatalos képviselete". Megállapítja: "A kérdés tehát ez: bekapcsolódunk-e ebbe a közép-európai mozgalomba vagy várunk továbbra is a sült galambra." Ugyanis "a Szovjetunió, mint olyan, húsz éven belül alkotó elemeire bomlik, akár egy túlérett görögdinnye", és "a magyar nemzet politikai irányvonala nyílegyenesen halad a lassú megsemmisülés felé". A közép-európai nemzetek federációs mozgalmába bekapcsolódva Wass elképzelése szerint azt kell elérnünk, hogy "Erdély mint önálló tagállam szerepeljen ebben a tervezett államszövetségben", és "a felvidéki magyarság teljes önkormányzatot" kapjon "a szövetséges Szlovákián belül".39

A konföderációba azonban csak az általa "honképes és talajgyökeres népszemélyiségnek" tartott elemeket vonná be, a többiekkel kegyetlenül leszámolna. Antiszemita írásain kívül erre utal "Vankujok és bölcs oláhok" című cikke, melyben két ellentétes csoportra osztja a románokat: a regátiakra és az erdélyiekre. A legfőbb ellenségnek a regátiakat jelöli meg, akik Nagy-Románia híveiként "egyebet sem tesznek, csak osztogatják a parancsokat, lopják az országot, fölözik le a tetejét mindennek, amit mi itt becsületes munkával megszereztünk". Őket Wass Albert kíméletlenül elűzné Erdély földjéről: "Őszinte szívvel remélem, hogy amikor az igazságtevés napja beköszönt, legyen az tíz év múlva vagy száz év múlva, megtisztítja szép Erdélyországot a vankujoktól, s kiűzi azt, ki nem odavaló. De csakis azt. Békességszerető, igazságos magyarok s békességszerető, igazságos Marszinyin-unokák újjáépítik Erdélyt azzá, ami volt: a magyar haza közös védőbástyájává." Miként a "Kicsi Anna sírkeresztje" című novellában, itt is a magyar-román összefogás szükségességéről szól, de a két nép szövetségét itt is egy közös ellenségkép kovácsolná össze: a regáti románság. Írása Nagy-Magyarország visszaállításának víziójával fejeződik be: "S mert Isten nem csak büntet, de igazságot is oszt, kétségtelen, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a Közép-Európa egyensúlyához annyira szükséges megoldás: a Kárpát-medence egységének visszaállítása."40

A magyar emigráció egyhangúlag elhatárolódott a nyilasoktól, ezért Wass Albert tevékenységét sem tartották említésre méltónak. Habár az író olyan hangzatos címekkel rendelkezett, mint a 131 erdélyi csoportosulást tömörítő Erdélyi Világszövetség elnöke, az Amerikai Magyar Szövetség elnöke és a Lengyel-Magyar Világszövetség igazgatója, a valóságban nem sok hatásköre volt. Az emigráns Teleki Béla, az Erdélyi Párt vezetője 1978-ban ezt írja egykori politikustársának, Vita Sándornak: "Az emigrációban olyanfokú külpolitikai analfabétizmus van, hogy minden akciójuk sokkal több kárt okoz, mintha semmit se tennének. Ezek persze az erdélyi kérdést és a mai helyzetet sem ismerik. Csak demagóg szólamokkal szereznek tapsokat és áldoznak hiúságuknak. Egyik élharcosuk ez a moral insanity határán lévő, teljesen megkergült Albi."41

Wass Albert berobbanása a hazai köztudatba a rendszerváltozás után Zas Lóránt nevéhez köthető. Wass 1989-ban adta el neki műveinek kiadási jogát, amelyet a pomázi Kráter Kiadó vett meg, majd elkezdődött az író könyveinek gyűjteményes kiadása. Zas (Szász) Lóránt, a kalandos életű üzletember a hungarista emigráció meghatározó egyéniségévé vált a Hungarista Magyar Hírszolgálatban és a Hídfő, illetve az Új Hídfő szerkesztőségében folytatott tevékenységével. 1938-ban született Budapesten, majd 1957-ben szervezkedés címén bebörtönözték. 1967-ben disszidált, először Olaszországba ment, majd 1968-ban az Egyesült Államokban telepedett le. 1972-ben elektromérnöki diplomát szerzett, majd 1975-től az Amerikai Űrkutatási Intézet munkatársa volt. Üzletemberként, gazdasági tanácsadóként a világ számos helyén megfordult. Az USA kongresszusától kétszer is kitüntetést vehetett át.42 Senkinek sem tűnt fel, hogy nyíltan a nemzetiszocializmus elveit képviseli. Számos antiszemita és holokauszttagadó verse, írása olvasható a Hídfő és az Új Hídfő hasábjain. Az 1993-ban megjelent "Kétféle mércével" című írása Szendi József volt magyar csendőr felelősségre vonásával és az Egyesült Államokból való kitoloncolásával foglalkozik. Szendi 1956-ban menekült Amerikába, ahol háborús bűnössége teljesen feledésbe merült. A rendszerváltáskor a magyar politikai küzdelmekbe is bekapcsolódott, s 1990-ben a miskolci MDF pártszervezetét anyagilag is támogatta a választásokon. 1992-ben derült fény második világháborús bűneire. Szendit végül kiutasították az Egyesült Államokból, amiről Zas a Népszabadság 1993. június 19-i számából szerzett értesülést. Az egész ügyből ezt a holokauszttagadó következtetést vonta le: "A népirtás hatvan millió szovjet keresztény alattvalójával végző, vagy a brjanszki erdőben lengyel tiszteket tömegsírban rohasztó lenini és sztálini mutatója miért nem leng ki legalábbis egyvonalban a »hatmillió« egyébként is kérdőjelezhető, vagy a Babij-Yar-i emlékműnél USA elnöki beszéddel is kegyeletet adó hitleri gonoszsággal?"43 A Plata folyó című költemény alapmotívuma is a holokauszttagadás. Egy hamis papírokkal bujkáló náci háborús bűnösről szól, aki valószínűleg fiatal suhancként részt vett a haláltáborok terrorgépezetében. Amikor elfogják, mert embereket gázosított el, és azt mondják neki: "Treblinkában követted el a gaztetteket és bűnhődni fogsz", ő csak ennyit válaszol: "Tévedés – mondtam. Lehetséges?"44 Wass Albert 1980-ban figyelt fel Zas Lóránt költészetére, Jézust kiáltó című verseskötete kapcsán. A költemények olyan nagy hatást tettek az erdélyi íróra, hogy életre szóló barátságot kötöttek egymással, mely üzleti síkon is eredményes lett.45

Wass Albert magyarországi felfedezéséhez és népszerűségéhez Zas Lóránt teremtette meg a pénzügyi alapot és a kellő médiatámogatást. Az irodalom és az emigráció perifériáján helyet foglaló szélsőjobboldali, hungarista író egyik napról a másikra a magyar irodalom egyik sikerszerzője lett. Bízzunk abban, hogy a hazai nagy magyar írók panteonjába azért nem kerül be…

 

Jegyzetek

 

1 Kunstár Csaba: "Szimpátia a sötétséggel" I. , "Szimpátia a sötétséggel" II. Élet és Irodalom, 2005. 49. évf., 5., illetve 26. szám; Kunstár Csaba: "Válasz Czegei Wass Hubának" . Élet és Irodalom, 2005. márc. 11.; Kollár Erzsébet olvasói levele, Népszabadság, 2003. ápr. 1.; Szobota Zoltán: "Wass Albert, a halálraítélt jobboldali írósztár". Hetek, 2003. ápr. 25.

2 Kunstár: "Válasz Czegei Wass Hubának ".

3 Uo.

4 Kunstár: "Szimpátia a sötétséggel", I.

5 Raffay Ernő – Takaró Mihály – Vekov Károly: A gróf emigrált, az író otthon maradt. Wass Albert igazsága, Budapest, Szabad Tér – Czegei Wass Foundation, 2004. 152.

6 Raffay-Takaró-Vekov: i. m. 32.

7 Uo. 153.

8 Kunstár: "Szimpátia a sötétséggel"; a Ságvári-perről: A Ságvári-dosszié. A Legfelsőbb Bíróság és a jogállam. Budapest, Pannonica Kiadó – Eszmélet Alapítvány, 2006.

9 Raffay-Takaró-Vekov: i. m. 150.

10 Wass Albert élete. Töretlen hittel ember és magyar – a sajtó tükrében. Összeállította: Turcsány Péter. Pomáz, Kráter Kiadó, 2004. 7.

11 Raffay-Takaró-Vekov: i. m. 32.

12 Kunstár: "Szimpátia a sötétséggel", II.

13 Wass Albert élete, i. m. 7.

14 Uo. 16-18.

15 Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár – Nemzeti Színház, 1944; Magyarság, 1944. nov. 19., 6.; Összetartás, 1944. nov. 30., 6.

16 Wass Albert: Tavaszi szél és más színművek. Pomáz, Kráter Kiadó, 2004. 69.

17 Wass: i. m. 47.

18 Uo. 65.

19 Uo. 65.

20 Uo. 79.

21 Uo. 80.

22 Raffay-Takaró-Vekov: i. m. 22.

23 Az Országgyűlés Képviselőházának Naplója 369. XX. – az országgyűlés képviselőházának 374. ülése (1944. nov. 6.) és 375. ülése (1944. nov. 7.) – Országgyűlési Levéltár.

24 Wass Albert élete, i. m. 22.

25 Uo. 141-142, 148.

26 Hídverők, 1953. 21. szám, Nyírő József-emlékszám.

27 Dobszay Károly: "Wass Albert, a hungarista avagy a hülyeség ámokfutása" (2) Szittyakürt, 2003. szept.-okt.

28 Dobszay Károly: "Wass Albert, a hungarista ". Szittyakürt, 2003. júl.-aug. A cikkben Dobszay összefoglalja az ebben a tárgyban fellelhető írásokat (Kollár Erzsébet olvasói levele a Népszabadság 2003. ápr. 1-i számában; Szobota Zoltán: "Wass Albert, a halálraítélt jobboldali írósztár" című cikke a Hetek 2003. máj. 9-i számában; Szemenyei-Kiss Tamás olvasói levele a Hetek 2003. máj. 9-i számában).

29 Dobszay: "Wass Albert, a hungarista avagy a hülyeség ámokfutása", i. m.

30 Dobszay: "Wass Albert, a hungarista", i. m.

31 http://hetilap.hetek.hu

32 Wass Albert: "Az épülő híd üzen a Hídfőnek". Hídfő, 1967. júl. 3.

33 "Wass Albert írja". Hídfő, 1970. júl. 15. Wass Albert cikke mellett Hubay Kálmánné haláláról található írás, mely részletezi az internálótáborban eltöltött éveit és Szálasi özvegyével, Lutz Gizellával való kapcsolatát.

34 Wass Albert: "Kicsi Anna sírkeresztje". Új Hídfő, 1989. máj. 1-3.

35 János Andor: "Kimazsolázom Wass Albertet… Szemérmetlen lázítás, fröcsögő gyűlölet az Elvész a nyom c. kötetben". In: Wass Albert élete. Töretlen hittel ember és magyar. Pomáz, Kráter Kiadó, 2004. 90. – János Andor (1893, Makó – 1968, Monte Carlo): újságíró. 1919-től Ausztriában, 1935-től Franciaországban, az Egyesült Államokban és Argentínában élt, 1954-ben Monte Carlóban telepedett le. A Szabadság című folyóirat külső munkatársa, de írásai napvilágot láttak az Amerikai Magyar Népszavában, Az Emberben, a Hatikvában és a Világban is. Éjféli kaland című, homoreszkeket és karcolatokat tartalmazó könyve 1951-ben jelent meg Haifában. (Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Budapest, Argumentum Kiadó – Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. 443.)

36 Wass Albert: "Antiszemitizmus. A huszadik század ámítása". (Fordította Dr. Dobos Rezső, megjelent: Hungary's Today, 1993. szept. 10.) In: Wass Albert: Magyar Pólus. Pomáz, Kráter Kiadó, 2004. 320-321.

37 Kunstár: "Szimpátia a sötétséggel", I.

38 Hídfő, 1979. nov. 11.

39 Wass Albert: "A mi jövendőnk: ahogy én látom". Új Hídfő, 1988. júl. 7-8.

40 Wass Albert: "Vankujok és bölcs oláhok". Új Hídfő, 1989. júl. 1-2.

41 Kunstár: "Szimpátia a sötétséggel", II.

42 www.krater.hu

43 Zas Lóránt: "Kétféle mércével". Új Hídfő, 1993. szept. 6-8.

44 Zas Lóránt: "A Plata folyó". Új Hídfő, 1988. nov. 13.

45 Wass Albert élete, i. m. 116.