Az Eszméletben már bemutattunk régi és új folyóiratokat, olyat azonban még nem, amelynek ismertetőnkkel egy időben jelent meg az első száma. Márpedig ez a helyzet most, a Verseny és Változás (Competition and Change. The Journal of Global Business and Political Economy) című folyóirattal, amely minden bizonnyal új színt hoz majd a nemzetközi gazdasági és politikai folyamatokról szóló vitákba.

A folyóirat két társszerkesztője az amerikai Richard Appelbaum (Center for Global Studies, Kaliforniai Egyetem) és Jeffrey Henderson (Manchester Business School, Manchesteri Egyetem), s a huszonegy tagú szerkesztő bizottságban olyan ismert neveket találunk, mint Samir Amin, Alice Amsden, Ró­bert Boyer, Manuel Castells, Gary Gereffi, Anthony Giddens, Domenico Mario Nuti, Saskia Sassen, Barbara Stallings, Szelényi Iván és Richárd Whitley. Közülük többen szerzői is az első számnak.

Az alapítók abból a feltételezésből indultak ki, hogy ko­runkban a világgazdaság példátlan átalakuláson megy át. E kissé közhelyszerű megállapítást azonban konkrétabban is megfogalmazzák: szerintük nem egyszerűen új problémák és lehetőségek állnak előttünk, hanem a mai változások alap­jaiban ingatják meg az eddig alkalmazott társadalom­tudomány, és főként a közgazdaságtudomány fogalmi ke­reteit. Minden korszak hajlamos arra, hogy fordulópontnak tekintse magát: az ismert múlt és a még ismeretlen jövő kö­zött. Különösen egy olyan évszázadban, amely számozott vi­lágháborúkat és számozatlan hidegháborúkat hozott, az ál­lamszocializmus felemelkedését és bukását, a harmadik világ számtalan konfliktusát. Úgy tűnik azonban, hogy a jelenkor változásai a felsorolt megrázkódtatásokhoz képest nagyobb horderejűek és más jellegűek; arról van szó, hogy a világ megértésében kell megpróbálni behozni évszázados lemara­dást.

Beköszöntőjükben a társszerkesztők – Hodgson és Lazonick nyomán – úgy értékelik a neoklasszikus közgazdaság­tant, hogy annak gyökerei egy rég elmúlt valóságba nyúlnak. A mai viszonyok jobb megértéséhez hasznosabbnak tartják a Frankfurti Iskola hagyományát, Veblen és Schumpeter evolu­cionista közgazdaságtanát, valamint Bhaskar „kritikai realiz­musát". Nemcsak az irányzatok, de az egyes szaktudományok között is hidat kíván építeni a folyóirat, amely közös fórumot kínál az üzleti gazdaságtan, a politikai gazdaságtan, a szer­vezetszociológia, a gazdaságföldrajz, a nemzetközi kapcsola­tok és a fejlődés-tanulmányok iránt érdeklődőknek egyaránt.

A tőke globalizációja – írja Appelbaum és Henderson – gyökeres változást hozott a legutóbbi évekig egymástól elkü­lönítve értelmezett három világban. A piaci alapú ipari orszá­gok a nemzeti alapú monopoltőke kora után új típusú glo­bális versenyben vesznek részt. A transznacionális vállala­tok sokközpontú hálózatainak kialakulása megkérdőjelezi a kapitalizmus centrumának földrajzi körülhatárolhatóságát. A szocialista országok államközpontú ipari rendszerei – részben saját súlyuk alatt – összeroppantak, s ezekben az országokban szabadpiaci kísérletek szemtanúi vagyunk. A szocialista gazdaságok eltűnésének következménye az is, hogy e pillanatban a vallási nacionalizmus az egyetlen moz­galom, amely általában tagadja a kapitalizmus létjogosultsá­gát. A harmadik világ is megszűnt mint homogén gazdasági tér. Ez nem azt jelenti, hogy kimúltak volna a világgazdasági polarizáció mechanizmusai, hanem azt, hogy a centrum-pe­riféria viszonyok már nem külön centrum-országokhoz és pe­riféria-országokhoz kötődnek, hanem egy sokcentrumú transznacionális hálózathoz.

A világgazdaság különböző tőkés formák amalgámja, s a világméretű verseny nemcsak az egyes vállalatok között folyik, hanem a különböző tőkés rendszerek között is. Az egyes nemzetgazdaságok – és sok esetben az annál' kisebb egységek – számtalan változatát mutatják az iparpolitikának, az állam-tőke kapcsolatnak, a piaci allokáció és az átjelzések alkalmazásának, a tulajdonlásnak és a vállalatvezetésnek, a profitabilitás időhorizontjának, a jóléti rendszereknek és ezek viszonyának a versenyszférához.

A közelmúlt technikai vívmányai példátlan szervezeti ru­galmasságot tesznek lehetővé, s így többen – például Castells – „információs fejlődési módról" beszélnek. Bár a termelő egységek mobilitását egyes irányzatok – különböző okokból és jelleggel – időnként túlhangsúlyozzák, tény, hogy a „glo­bális áruláncok" kialakulása (Gereffi kifejezése) az új terme­lési struktúra alapköve lett. Sokan vannak, akik önfeledten ünneplik a flexibilitást, a rugalmas felhalmozást, de látni kell, hogy az új nemzetközi munkamegosztás a függő és egyen­lőtlen fejlődés új formáit is magával hozta.

Az egyenlőtlenségek kialakulása megfigyelhető a „világ­városokban", amit többen – például Sassen és Castells – ép­pen a globális irányító szerepükre vezetnek vissza. A telepü­lések jellegével párhuzamosan alakul át a nemzeteké. A ke­let-ázsiai tapasztalatok azonban arra figyelmeztetnek, hogy. messze nem a nemzetállam „haláláról" van szó, hanem in­kább újszerű szerepekről és eszközökről, az iparpolitikától a jóléti rendszerek működtetéséig (Amsden). A szabadpiaci kí­sérlet, az úgynevezett sokkterápia okozta rombolás láttán Ke­let-Európában is valószínűsíthető, hogy az átalakulás a tuda­tos iparpolitika felé vesz irányt.

A munka világát hétrétű világtörténelmi átalakulás jellem­zi. 1. A fordizmus látszólagos összeomlása, a foglalkoztatás és a javadalmazás rugalmassá és egyben bizonytalanná válá­sa. 2. A munkaerő számottevő részének elnőiesedése (feminizálódása) a jelenlegi, nemek szerint szegmentált munkae­rő-piacon belül. 3. Az ipari munkahelyek szerepének csök­kenése és a szolgáltató szektorbeli foglalkoztatás bővülése a fejlett gazdaságokban. 4. A nyugati, és főleg amerikai érté­keken nyugvó fogyasztói kultúra globalizálódása. 5. A vándormunkaerő újbóli megjelenése mint a világ ipari rend­szereinek fő hajtóereje. 6. A neoliberális politikák térnyerése, amely a kormányok ideológiájától függetlenül – döntően az IMF és a Világbank szerkezeti kiigazítási programjain keresz­tül – a szakszervezeti aktivitás és a jóléti ellátás csökkené­séhez vezetett, meghatványozva a foglalkoztatás bizonytalan­ságát, aláásva a társadalmi kohéziót. 7. Új ipari és iparosodó gazdaságok kialakulása az ázsiai, latin-amerikai és kelet-eu­rópai fejlődő világban, amelyek az olcsó, és néha szakképzett munkaerő tartalékseregét kínálják, nemritkán az..Engels ko­rabeli Manchester munkakörülményeit idézve.

A mai világgazdaságban nincs többé szükségszerű kapcso­lat a vállalatok sikeressége, valamint az általános nemzetgaz­dasági prosperitás és az alacsony jövedelmi egyenlőtlenségek között. Ezt a kapcsolatot tudatosan kell létrehozni és működ­tetni; a kormányoknak kell kényszeríteniük a vállalatokat, hogy a nemzeti és nemzetközi célokhoz igazítsák stratégi­ájukat. Mindez – látva a jelenkori gazdaság anarchikus ten­denciáit – valószínűleg sokkal több intézményes szabályozást tesz szükségessé a nemzetközi gazdaság egészére nézve is.