Hogyan gondolkodnak a „fiatal felnőttek” a mai Magyarországon?

Szalai Erzsébet: Koordinátákon kívül. Fiatal felnőttek a mai Magyarországon, Budapest, Új Mandátum Kiadó, 2011
Már régóta senki sem kételkedik abban, hogy Szalai Erzsébet – az Esz­mélet gyakori munkatársa – hazánk egyik legfontosabb szociológusa. Legújabb művével állításunkat újra igazolja. Lényegbevágó kérdésekre keres választ – az Eszmélet szellemében -, amelyek közül a legfonto­sabb: „vajon a mai fiatal felnőttek generációvá szerveződnek-e vagy fognak-e szerveződni […] és társadalmi cselekedetei milyen irányba befolyásolhatják a jövő Magyarországának társadalmi és politikai viszo­nyait”. Kutatásában rákérdez: milyen ennek a nemzedéknek a gondolko­dása, szokásai és önazonosságtudata, illetve mi foglalkoztatja leginkább, legalábbis városi környezetben.

A könyv előszavában a szerző megfogalmazza, hogy a második világ­háború utáni nemzedék számára „a legfőbb érték és cél a szabadság, a teljes szabadság kivívása volt. Legfontosabb történelmi teljesítménye az, hogy a létező közösségeket – közösségeit – is erodáló erősségű individualizmusától vezéreltetve lebontotta szinte az összes korlátot a globális tőke totális térnyerése előtt. És ezzel a kapitalizmus egy új szakaszához érkezett el. Következménye a piaci logika teljes uralma lett, a legrej­tettebb életvilágok szinte legapróbb sejtjeiben is. Az utánuk következő korosztály – a mai 35-50 évesek – lesz az, amely – bárhogyan kapáló­zik is ellene most – legalábbis egy időre – stabilizálni fogja a »szabad verseny« betörésének nyomán keletkezett újkapitalizmus életviszonyait […] Az empirikus munka során 130 mélyinterjút készítettünk 25-35 éves vállalkozókkal, topmenedzserekkel, politikusokkal, köztisztviselőkkel, különböző helyzetű munkásokkal, munkanélküliekkel, kismamákkal, akadémiai és egyetemi értelmiségiekkel és civil aktivistákkal, […] akik tanulmányaikat többé-kevésbé befejezték, vagy annak végén járva éppen »elindultak az életbe«.”

A beszélgetéseket lényegileg a gazdasági világválság kitörése előtt készítették el, ami nem sokat változtat a következtetéseken. A könyv három nagy részből áll. Az első rész a módszertani kérdéseké. A máso­dik, legterjedelmesebb rész az eredmények bemutatását tartalmazza. A könyv harmadik, befejező része elméleti összefoglaló, és néhány ehhez kapcsolódó új kérdést is felvet. Körüljárja a fent felvetett alapvető dilemmát.

Kiemelnék egy-két fontos megállapítást. A fiatal felnőttek számára a családi kapcsolatok jelentősége nemhogy csökkenne, hanem felértéke­lődik: az újkapitalizmus teremtette bizonytalan emberi, egzisztenciális viszonyok közepette a széles értelemben vett család nyújtja szinte az egyetlen biztos fogódzót. A politikai rendszerváltás feldolgozására és tudatosítására az iskolákban nem került sor sem a tanárok, sem a diá­kok, sem a kettőjük viszonyában. Többen beszámolnak arról, hogy már az általános iskolában megkezdődött a gazdag családból jövő gyerekek támogatása és a szegények hátráltatása.

Érdekes, hogy a személyes kapcsolatok meghatározó értékeit tekintve nagyfokú hasonlóság mutatható ki a különböző csoportokhoz tartozó fiatal felnőttek között. Ezek az értékek sorrendben: őszinteség, biztonság, kölcsönösség. A kölcsönösség azonban a megkérdezettek több mint felénél szinte tudatos számítás tárgya, vagyis „áruviszony” formáját ölti. A fiatalok társadalmi érzékenysége meglepően hasonló. Szinte mindnyá­jan igen erős kritikai éllel írják le a szűkebb és tágabb környezetükben tapasztalt társadalmi problémákat. Ezek közül messze kiemelkedik a klímaváltozás problematikája és az a meggyőződés, hogy korunkban szinte kizárólag az önzés és a pénz irányítja az emberi kapcsolatokat. A társadalmi problémák meglehetősen pontos érzékelése azonban csak egy kisebbségnél (a baloldali/zöld civil aktivistáknál) összegződik átfogó társadalomkritikában. A megkérdezett fiatalok többsége a jelenkorra sem igazán rendszerként tekint, megközelítése nem átfogó, sokkal inkább „konkrét problémára, problémákra fókuszáló”.

A szerző vizsgálata cáfol három tévhitet is. „Az egyik az, hogy a mai társadalomban már nem a végzett munka jellege, hanem például a fo­gyasztói szokások működnek struktúraformáló tényezőként, […] hogy az egyéni és kollektív identitás, valamint a habituális tulajdonságok alapté­nyezője még mindig a munkához, a hivatáshoz való konkrét viszony – a munka és a hivatás léte (ezen belül ezek stabilitása és ereje) vagy hiánya […] Másrészt nem láttuk jeleit annak, hogy a telekommunikáció új és újabb eszközei olyan fontos szerepet játszanak fiataljaink életében, mint az a közvélekedésben tükröződik […] Végül, elterjedt nézet az is, hogy a »mai fiatalok« jobboldaliak, ezen belül is konzervatívok. Vizsgálatunk ezzel szemben többségüknél inkább egy élesebb vagy homályosabb, és főként csak elemeiben, mozaikjaiban megnyilvánuló antikapitalista érzü­letet mutatott ki, melynek politikai irányultsága a vizsgálat időszakában főként bizonytalan volt.”

Többek között, a szerző arra a következtetésre jut, hogy „első megkö­zelítésben a mai fiatal felnőttek nem fognak maradandó hatást gyakorolni a társadalmi viszonyok alakulására [… Az] újkapitalizmusban nem pusz­tán az identitás, de a ráépülő individualitás is erősen veszélyeztetett, és megingásának, felbomlásának határozott társadalmi funkciója van: az identitásában bizonytalan vagy azt tudatosítani képtelen egyénből válhat a legfegyelmezettebb vagy inkább legidomíthatóbb munkavállaló és a legmeggyőzhetőbb fogyasztó [. Az] ember ma inkább iránytű nélküli, »irányítatlan« személyiség […], melyet ezért a nem is olyan távoli jövő­ben a mostani káosz felszámolását ígérő új, erős, karizmatikus vezérek a legkönnyebben hódíthatnak meg. És ez komoly veszélyforrás.”

Az igényes elemzés igényessé teszi az olvasót. így örült volna az ol­vasó, hogy ha a „fiatal felnőttekről” megtudná, milyen anyagi/társadalmi feltételek között élnek: legyen az a beszélgetés alanyainak keresete/ jövedelme vagy a fogyasztási szokásai, úgyis mint működési területeinek társadalmi/gazdasági jellege, a szervezeteik társadalmi helye és újrater­melhető természete stb. Ezek a tényezők is fontos megállapításokhoz vezethetnek. Hogy alaki kifogást is említsek: szerintem, a piacgazdaság kifejezés használata a mai magyar gazdaságra helytelen, illetve homá­lyos. A piac, illetve piaci verseny fogalma, ami vonatkoztatható az adás­vétel általános tényére, majd minden elméleti gazdasági rendszerben jelen van. Viszont ezeket azonosítani a tőkés rendszerrel egyenesen téveszme. Hiszen ebben a rendszerben a piacnak csak termelés-haszno­sítási szerepe van. Mi több, az úgynevezett piaci verseny igen korlátozott jellege a tőke összevonásának és „piacot megkerülő” működésének lényegi eredménye1 .

Jegyzet

1 Vállalati felvásárlások illetve egybeolvadások, az eladás roppant gazdag stratégiái, társadalmi tőke-munka megállapodások, beavatkozások az állam gazdaságpolitikájába, a társadalombiztosítási rendszer kiépítése, adórendszer, a tőkés tulajdonjog minden eszközzel való védelme, a rendőrség szerepe a munkafegyelem fenntartásában stb. A verseny maga is korlátozott, hiszen ke­vesek versenyéről van szó, akiknek közös érdekük az árak állandó növelése, vagyis az általános infláció. Csak egy-két áru időleges versenyét tapasztalhat­juk, amikor egy vállalat árejtés útján piacbővítéssel kísérletezik, de ez igen ritka esemény.