Az Eszmélet által képviselt baloldaliság a rendszerváltás előtti évtizedek kultúrpolitikájában a társadalomtudományi viták perifériáján megtűrt, de önálló megnyilatkozási fórumhoz nem engedett irányzatok közé tartozott. Ez a sztálini és poszt-sztálini rendszerekkel és ideológiákkal szembeni, következetesen kritikus alapállásunkkal volt magyarázható. Ugyanakkor lapunk – az 1988-90-es időszakban született sajtótermékek döntő többségétől eltérően – mindvégig kritikus maradt azzal a társadalmi rendszerrel szemben, amely a berlini fal leomlása következtében térségünkben is kialakult, és kisebb-nagyobb irányváltások után megszilárdulni látszik.
Ez a kettős kritikai magatartás egyfajta harmadikutasságnak is tartható, ami nem véletlen, hiszen az antisztálinista szocializmust Magyarországon legmarkánsabban és elméletileg is igényesen megfogalmazó Lukács György maga is vállalta valamiféle harmadik út gondolatát (“tertium datur!”) a – húsz év késéssel megjelentetett – Demokratisierung heute und morgen (A demokratizálás jelene és jövője, 1988) című művében. Lapunk ezen indíttatásán, szellemiségén sem az új domináns ideológiák (liberalizmus, konzervativizmus), sem az új keletű intellektuális divatirányzatok (posztmodern, populizmus) hatása alatt nem változtattunk. Az első tíz évben folyóiratunk lapjain közreadott írások és viták is mutatják, hogy a kilencvenes évek hazai és globális trendjei jól jellemezhetők a marxi hagyományra támaszkodva, s e munkához támaszt nyújtanak olyan elméleti rendszerek, mint Lukács Györgyé, Polányi Károlyé, Ernest Mandelé vagy Immanuel Wallersteiné. Meggyőződésünk, hogy aki meg akarja érteni a jelenkori kapitalizmusra jellemző konfliktusokat és elidegenedést, a kizsákmányolás régi és új, nemzeteken belüli és nemzetközi formáit, nem kerülheti meg a felsorolt nevekhez kapcsolódó iskolákat, és Magyarországon nem kerülheti meg az Eszméletet sem.
A kritikai elemzés, amelynek folyóiratunk első tíz évét szenteltük, a gyakorlati politizálásban is utat kíván mutatni olvasóinknak. Rendszerezett formában fejtettük ki az ellenállhatatlannak látszó neoliberalizmussal, valamint a konzervativizmus legkülönbözőbb megnyilvánulásaival szembeni érveket. A gyakorlati alternatívát keresők figyelmét felhívtuk a baloldal évszázados és elidegeníthetetlen örökségére: a társadalmi önigazgatás és önszerveződés programjára, a szolidaritás elemi igényére és történelmileg változó intézményeire. Igyekeztünk hozzájárulni ahhoz, hogy olvasóink a hagyományosnak tekintett témákon (tulajdonviszonyok, szociális egyenlőtlenségek, rasszizmus stb.) túl naprakészek legyenek olyan területeken is, mint a nemek közötti társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek problémaköre, az információs társadalom és a globalizáció trendjeinek értékelése, vagy akár a versenysportok politikai beágyazódása.
A viták azonban nemcsak a baloldal és a jobboldal között folynak, hanem a tágan értelmezett baloldalon belül is. Emiatt beszélnünk kell a baloldallal történelmileg összekapcsolódó elméleti és gyakorlati zsákutcákról is. Ilyen mindenekelőtt az etatizmus, amely mind a sztálinista, mind a szociáldemokrata hagyományban megjelent. Ilyen továbbá az utolérő fejlődés programja, amely intellektuális síkon a nemzeti emancipáció gondolatához kapcsolódott, a gyakorlatban azonban – a sztálinista ideológusok ügyködésének eredményeként, pragmatikus megfontolások ideológiai síkra emelése következtében – egy torz politikai gyakorlat igazolásául szolgált. A baloldali érzületű emberek körében megfigyelhető, újabb keletű zsákutca a szocializmusnak a liberalizmusban való feloldása, ami egyes exkommunistáknál a blairi ihletésű harmadikutasságban, a még korábban paradigmát váltóknál pedig a liberális pártokban való politizálásban öltött testet. Nem kevésbé improduktív az a fajta konzervatív baloldaliság, amely – elsősorban személyes nosztalgiákra, vélt vagy valós múltbeli sikerekre támaszkodva – a populizmus különböző válfajaival társulva próbál politikai programot kovácsolni meghaladott elméleti tételekből és legalább annyira ellentmondásos gyakorlati megoldásokból.
Az Eszmélet alapítói és szerkesztői nem rendelkeznek kész válaszokkal a kor elméleti és gyakorlati kihívásaira. Ha rendelkeznének, talán nem is lenne szükség a folyóiratra. úgy gondoljuk, hogy – az első tíz évhez hasonlóan – olyan baloldali folyóiratra van szükség, amely vitafórum a hazai baloldali értelmiségiek és aktivisták számára, egyszersmind közvetítő szerepet játszik a hazai és a nemzetközi baloldal műhelyei között. Az elmúlt években egyes lapszámaink felét, esetenként kétharmadát is azok a cikkfordítások tették ki, amelyeket eredetileg külföldi kollégáink, barátaink írtak a hazai olvasókat is érdeklő témákban. Ugyanakkor szerkesztőségünk tagjai, valamint angol nyelvű kiadványai eljuttatták a külföldi érdeklődőkhöz a hazai baloldali szerzők és fórumok elemzéseit. Az Eszmélet a következő évtizedben is az útkeresés folyóirata lesz, szerzőinkkel és olvasóinkkal egyetértésben követve az első tíz évben választott irányt.
A szerkesztők
Egy szórólap 1990-ből
“Az Eszmélet
…egyike a manapság egyre csökkenő számú társadalomelméleti folyóiratoknak,
Az Eszmélet
…elzárkózik minden durva, demagóg és szélsőséges hangtól, sosem vesz részt személyeskedő politikai vitákban,
Az Eszmélet
…kritikai alapállást foglal el minden hatalmi egyenlőtlenséggel és előjoggal szemben, származzék az gazdasági hatalomból, vagy bürokratikus hierarchiából,
Az Eszmélet
…fellép a társadalmi diszkrimináció, az előítéletek és a kulturális egyenlőtlenségek minden fajtája ellen,
Az Eszmélet
…pártoktól független lap: fórumot kíván nyújtani a baloldaliság és a humánum legkülönfélébb irányzatainak,
Az Eszmélet
…a holnapi baloldal lapja.”
