Will Hutton: The World We're in (A mi világunk) London: Little, Brown, 2002
A recenzió először a Red Pepper-ben jelent meg 2002. júniusában.
Elöljáróban hadd szögezzem le: Will Hutton barátom és volt kollégám. Politikai pedigrénk és nézeteink különbözőségei ellenére csodálom Hutton szerzőként tanusított tökéletes időzítési képességét. A mi államunk (The State We're In) című könyvét a Munkáspárt első választási diadalának előestéjén és a brit állam ambiciózus alkotmányos és demokratikus (azóta meghiúsult) reformjához fűződő nagy remények delelőjén adta közre. Most, A mi világunk (The World We're In) megjelentetésekor a széttagolt nemzetközi antikapitalista baloldal a globalizáció kényszerű tudomásul vételével és az arra adandó válasszal küszködik. A könyv kiadása egybeesik a megnagyobbodott Európai Unió alkotmányos jövőjéről szóló nagy vitával is.
Hutton központi tézise nagyon egyértelmű. Alapvető és növekvő különbségek vannak az Európai Unióban és az Egyesült Államokban kifejlődött kapitalizmusok modelljei között. Ezek nem pusztán gazdasági vagy technokratikus eltérések, hanem az Atlanti óceán két partján, a kapitalizmus és a civil társadalom közt kialakult kompromisszum különbözőségeiben gyökerező differenciák. Az amerikai kapitalizmus természeténél és történeténél fogva mélységesen ellenséges egy társadalmi szerződés koncepciójával szemben, amely szerinte fenyegetést jelent a "szabadságra" nézve. Hutton azt állítja, Európában a tőke kénytelen volt elfogadni azt a felvilágosodás generálta nézetet, hogy egy társadalom tökéletes működéséhez elengedhetetlen egy egészséges "közjó" uralma.
Miközben Hutton szimpátiájáról biztosítja az amerikai embereket és eredményeiket, gazdasági modelljük igazságtalanságait és egyenlőtlenségeit kritizálja. Kérlelhetetlenül bírálja annak Wall Street diktálta, rövidlátó, high tech "buborékos", konjunktúra-dekonjunktúra ("boom/bust") gazdaságából adódó pazarlását és a társadalmi ráfizetéseit. Radikálisok rengeteg értékes anyagra bukkanhatnak Hutton könyvében, a társadalom által a modern amerikai kapitalizmus bizarr kicsapongásaiért fizetett ár elemzésekor.
Miközben Will Hutton semmiképp sem nevezhető hagyományosan baloldalinak vagy következetesen "Amerika-ellenesnek", legutóbbi könyvének megírására nyilvánvalóan az Egyesült Államok hidegháború utáni egyetlen még létező szuperhatalomként való előretörése – annak "teljes spektrumú dominanciára" törekvése és behemót katonai ereje – miatti aggodalma késztette. A mi világunk üzenetének lényege egyszerű: nem szabad hagyni, hogy az USA rákényszerítse a világra saját értékeit és érdekeit, s Európának lehetősége van tenni arról, hogy ez ne történjen meg vele – vagy a világ többi részével.
Bár Hutton érvelésének lendülete és ereje lenyűgöző, néhány kérdés mégis felmerül. Miközben feltárja több, az amerikai gazdasági modell felsőbbrendűségét bizonygató érvelés hamis voltát (különösképp a produktivitás tekintetében), kevésbé meggyőző az európai alternatíva legbenső tulajdonságait illetően. Igaz, az európai tőke az amerikaitól alapvetően eltérő társadalmi kontextusban működik. A munkás réteg és a tőke (valamint a jólét és a profit) közti erőviszonyok nagyon különbözőek (bár Thatcher és a Munkáspárt mindent megtett, hogy Nagy-Britanniát az európaitól az amerikai modell felé mozdítsa el). Mégis, bölcsebb lett volna, ha Hutton megemlíti az európai gazdasági élet visszásságait is: az állammal való gyakran kliens jellegű kapcsolatát és az innovációkhoz való mélységesen konzervatív hozzáállását.
Óriási hiányosságok vannak az új globális rend Hutton-féle leírásában. Az úgynevezett "globalizáció-ellenes" mozgalom (amely kétségkívül különböző érdekfelfogások zavarba ejtő és néha zavaros szövetsége) majdnem teljesen hiányzik. Emiatt Hutton alábecsüli a politikai radikálisokat összekötő, épülőfélben levő hálózatok, a fejlesztésekkel és az emberi jogokkal foglalkozó nem-kormányzati szervek, a szervezett munkások és a progresszív politikai intézmények világának jelentőségét – mind a fejlett kapitalista gazdaságokban, mind a fejlődő országokban. Ugyancsak rosszul méri fel a civil (vagy nonprofit) szektor aktuális gazdasági erejét, melynek – a Johns Hopkins Egyetem szerint – a termeléshez és kibocsájtáshoz való hozzájárulása egyenlő a világ termelésének egynyolcadával.
Az EU-ban történt fejlemények elemzésekor Hutton hajlamos kizárólag a nemzeti kormányok és az uniós intézmények (Bizottság, Európa Parlament stb.) közti kapcsolatokra koncentrálni. Ez nyilván fontos része a történetnek, de nem érzékelteti az alacsonyabb szintű résztvevők fontosságát, a régiókra és "kis nemzetekre" – mint például Skócia, Katalónia, Flandria vagy Bajorország – háruló kormányzati munkát. Egy jövőbeni, sokkal nagyobb Európában a legtöbb tagország még inkább az ilyen régiókkal lesz párhuzamba állítható, semmint a nagy, többnyire volt imperialista nemzetekkel, mint amilyen Nagy-Britannia vagy Franciaország.
Will Hutton íróként igen gyorsan reflektál az aktuális politikai tendenciákra, könyvének mégis megvan az a hibája, hogy még az Európai Unión belüli társadalmi demokrácia jelenlegi drámai hanyatlása, valamint a rasszisták és idegengyűlölők Burnley-től Marseilles-ig, Koppenhágáig és Rotterdamig tapasztalható rémisztő előretörése előtt lezárult. Úgy tűnik, a következő néhány évben az EU kormányait a jobbközép fogja uralni (a szélsőjobboldali populizmussal való flört veszélyes tendenciájával). A dolog pikantériája, hogy a politikai inga e kilengése egybeesik a kritikátlan gazdasági liberalizmus, dereguláció és kontroll nélküliség európai – valójában globális – visszahatásával. Az amerikai tőke high tech-jének és boom-jának kamaszkora szabad utat nyitott a stagnálás, a munkanélküliség és a dollár egész világra kiterjedő dominanciájának kérdésessé válása előtt.
Ebben a helyzetben a lassabb tempójú és társadalmilag jobban korlátozott európai gazdasági modell (és az euró) vonzereje valószínűleg nőni fog. Európa egyesítése a szemünk láttára válik valósággá. Közép- és Kelet-Európában, illetve a mediterrán térségben újabb tíz jelölt ország készül az EU-hoz való csatlakozásra, ami úgy – az évtized végére – akár 30-nál is több tagországgal rendelkezhet. Az EU még nem fejlődött koherens demokratikus és szövetséges politikai erővé, bár a jelenlegi viták éppen erről folynak. Ha ez megtörténik, potenciálisan nagyon eltérő erőviszonyok alakulhatnak ki a globális piactér és az európai politika között. Más szóval, az Európai Unió elég nagy és erős lehet ahhoz, hogy saját feltételeit, kényszereit és kontrolljait rákényszerítse a globális tőke működésére, ami még a legnagyobb, ám egyedül fellépő nemzetgazdaság számára is elképzelhetetlen.
Will Hutton érzékletesen elemzi az alapértékek és küldetéstudatok közti különbségeket, melyek az európai-amerikai szövetség töréséhez vezethetnek. Ellentétben azzal, amit Hutton állít, a repedés nem George W. Bush megválasztásakor, hanem a hidegháború utáni világ kialakulásakor keletkezett. De tagadhatatlan, hogy Bush alatt a feszültségek növekedtek. Ezek forrásai részben gazdasági jellegűek (az amerikai protekcionizmus megjelenése), részben a megítélési módok és érdekek konfliktusai (az ún. "gonosz tengelye" körüli ügyek), és egyre inkább a jövőbeni világrend nagyon eltérő szemlélete.
Bush Amerikája úgy gondolja, hogy érdekeit saját hatalmának, állítólag felvilágosult és jó szándékú, unilaterális gyakorlásával tudja érvényesíteni. Az európaiak úgy gondolják, hogy a béke, a jogbiztonság és a prosperitás csakis a legerősebb államoknak is fölötte álló globális kormányzás intézményeinek megteremtésével és a jog uralmával biztosítható. Ebből erednek az elkeseredett viták az EU által támogatott és az USA által ellenzett Nemzetközi Büntetőjogi Bíróságról, a Kyotói Egyezményről, egy erősebb ENSZ-ről stb. Kérdéses, hogy ezen ellentétek egymásra rakódása nem készteti-e az Európai Uniót saját globális missziójának autonómabb definiálására.
Amiben Hutton-nak mélységesen igaza van, az az, hogy a baloldalnak el kellene felejtenie az európai integrációval szemben tanúsított korábbi ellenállását (ismét beleértve a monetáris uniót, az eurót is). Meggyőzően érvel amellett, hogy a baloldalnak történelmi érdeke egy demokratikus és szövetségi Európa létrejöttének támogatása. A jog és a tőke megadhatja azt az Európát, melyre a baloldalnak szüksége van. A munkás rétegnek és a civil társadalomnak céljai eléréséhez egy sokkal "európaibb" Európára van szükség. Ezért kellene a baloldalnak az európai demokratikus és szövetségi alkotmányt követelők élére állnia. Ennek biztosítania kellene a jövőbeni bizottsági elnök közvetlen választásának állampolgári jogát és véget vetnie az EU-kormányok által folytatott titkolózó kormányközi jogalkotásnak, létrehozva egy nyílt, brüsszeli székhelyű, parlament típusú jogalkotó szervezetet, amely érvényt szerezne a már elfogadott Alapjogok Chartájának és sok más reformnak. Ki tudja, a következő lépés akár lehetne egy a globális kormányzási stratégiával és programmal rendelkező komoly, nemzetek feletti európai baloldal létrehozása.
***
Will Hutton: The World We're in (A mi világunk) London: Little, Brown, 2002
A recenzió forrása: Red Pepper, 2002. június.
(Fordította: Farkas Gabriella.)
