A társadalomszervezés, hatalomgyakorlás egyik formája, illetve technikája. Szó szerint népuralmat jelent, a valóságban valamilyen többség uralmának a kinyilvánítását. A demokrácia kategória egyrészt elméleti ideológiai elképzelésekkel, másrészt társadalmi-politikai gyakorlatokkal kapcsolatosan jelenik meg. Gyűjtőfogalom, amely jelzős összetételeiben más-más konkrét tartalmat fejez ki. A jelzős összetételek egyik része (törzsi, antik, nemesi, polgári, szocialista) történelmi, másik része (közvetlen, közvetett, formális, tartalmi, politikai, gazdasági, társadalmi) strukturális konkretizálást szolgál. E tartalmak közös vonása, hogy akikre valamilyen területen (gazdaság, politika, civil társadalom stb.) kiterjed, azok az adott területen – formailag vagy ténylegesen – egyenlő jogokat élveznek.

A demokrácia viszonyfogalom: a hatósugarába tartozók számára demokratikus, a belőle kizártak számára diktatórikus arculatot mutat. (Fogalmi ellentéte tehát nem a diktatúra, hanem az akrácia, vagyis a hatalomnélküliség.) Minden demokráciát meghatározott erők mozgatnak – meghatározott célok érdekében. Eszközei lehetnek békések és erőszakosak.

Az átfogó társadalmi demokrácia (azaz a társadalom valamennyi tagjára és területére kiterjedő jogegyenlőség) terjedelme a következő módon szűkíthető. 1. A nép fogalmának korlátozásával (belőle egyes – akár többségi – csoportok kirekesztésével.) 2. A demokratikus eljárások alkalmazásának a társadalom életének egyes területeire (pl. a politikára) történő korlátozásával. 3 A demokrácia formális játékszabályainak betartására való korlátozásával (pl. parlamentáris demokráciában).

A demokráciával kapcsolatos elméleti és gyakorlati törekvésének két irányzata alakult ki. A liberális irányzat a demokrácia formai, a plebejus irányzat a demokrácia tartalmi oldalára helyezi a hangsúlyt. A demokrácia formális felfogásában a fő kritérium a hatalom formai legitimitása. Ezzel szemben a demokrácia tartalmi felfogásában az a döntő kérdés, hogy kié a tényleges hatalom.

A demokratikus hatalomgyakorlás jellege és tartalma történelmileg változik. Ez azért is szükségszerű, mert korszakonként, illetve társadalmanként mások számítanak hivatalosan a „nép” tagjainak. A törzsi demokráciában a közös ügyekről a törzs férfitagjai egybegyűlve, közvetlenül döntenek. Az antik demokráciában szintén személyes részvételt igénylő gyűléseken határoznak a szabad polgárok a közösség dolgairól. (A döntéshozatalból ki vannak zárva a nők, a rabszolgák és az idegenek.) A nemesi demokrácia az egybegyűlt nemesség intézménye, ahol a nemesség minden rétegének egyenlő – némely időszakban valóban érvényesülő – joga, hogy uralkodót, illetve vezért válasszon, továbbá (főleg helyi szintű) adókat és törvényeket szavazzon meg vagy vessen el.

A polgári korszakban a demokrácia hivatalos formájává a parlamenti demokrácia válik: a közvetlen, részvételi demokrácia helyébe közvetett, képviseleti demokrácia lép. A képviselőválasztás (azaz a néphez tartozás) jogát eleinte különböző módokon korlátozzák (pl. vagyoni cenzushoz kötik), majd általában valamennyi állampolgárra kiterjesztik. A parlamentarizmus annyiban sorolódik a formális demokrácia típusához, amennyiben a választópolgároknak nem nyújt lehetőséget arra, hogy érdekeik és elképzeléseik konkrét képviseletére adjanak megbízást, illetve utasítást parlamenti képviselőiknek. A megválasztott képviselő, a konkrét döntésekből kizárt választóitól, az egész választási ciklusra kap felhatalmazást, egyfajta „biankó csekket”, hogy saját hatáskörében önállóan döntsön: mikor mire szavaz, illetve mit kezdeményez. Fizetését nem választóitól, hanem tőlük „függetlenítve”, az államtól kapja. Ezért érthető, hogy általában nem választói, hanem saját maga nézeteit képviseli.

A polgári demokráciát bíráló elméletek a következő két fő kérdésben kritizálják a pusztán politikai, parlamentáris demokráciát. 1. Az egyes állampolgárok számára csupán formális politikai jogokat ad, de nem teszi lehetővé a hatalomgyakorlás jellegének tényleges befolyásolását. 2. A formális demokráciát is a politika területére korlátozza, és nem biztosítja a gazdasági, kulturális stb. jogegyenlőséget (a gazdasági, kulturális stb. demokráciát). E kritikai elméletek a demokratikus tartalmaknak a társadalmi élet egész területén való érvényesítésében látják a megoldást. Ezt többnyire a közvetlen demokrácia gyakorlatának – a kapitalizmus előtti és a kora-kapitalista kezdemények továbbfejlesztése nyomán történő – meghonosításától várják. Nevezetesen: szükségesnek tartják a politikai állammal szemben a civil társadalom demokráciájának („kommün típusú demokrácia”, „tanácsdemokrácia”, „munkásdemokrácia”) megteremtését, vagyis a gazdasági és politikai élet egészének önkormányzati módon való szerveződését. A politikai állam funkcióit átvevő társadalmi (tehát nem pusztán helyi vagy részleges) önkormányzatot egyfajta mozgalomként, ezáltal a széles társadalmi tömegek iskolájaként, közvetlen cselekvésüket igénylő, általános társadalmi demokráciaként képzelik el.

A különböző alulról építkező társadalmi szerveződések és egyesületek 1990. december 1-jén tanácskozást tartottak és elhatározták, hogy létrehozzák az Ál­lampolgári Kezdeményezések Fórumát.

Felhívással fordulnak a társadalmi és érdekvédelmi szervezetekhez, szövetségekhez, mozgalmakhoz, pártokhoz, valamennyi állampolgárhoz – mind­azokhoz akik felelősséget éreznek hazánk sorsának alakításáért -: kapcsolódja­nak be a közös munkába, létrehozva annak helyi fórumait

A kezdeményezők célja, hogy túllépve a szűk elitpolitizálás keretein, a demokrácia széles társadalmi bázison teremtődjék meg. Az ország gazdasági, politikai és bizalmi válság korát éli. Ez a helyzet az anarchia, illetve a diktatú­ra veszélyét hordja magában, melynek elkerülése valamennyiünk érdeke. A ki­út csak a legszélesebb – minden rétegre és érdekcsoportja kiterjedő – nemzeti összefogással található meg.

Az Állampolgári Kezdeményezések Fóruma – építve a sajtó progresszív támogatására is – lehetőséget teremt az érdekek és vélemények nyilvános kép­viseletére és megvitatására, a politikai döntések és társadalmi folyamatok be­folyásolására.

A fórumrendszer kibontakozásához a Társadalmi Egyesülések Szövetsége fővárosi szervezetei biztosítják a feltételeket.

Csatlakozni a TESZ kerületi szervezeteinél és az Együtt Budapestért Egyesület központjában (Bp. VI., Andrássy u. 125.) lehet.

Budapest, 1990. december 1.

A modern társadalmak dichotóm társadalmak. Az egyik oldalon a hata­lom birtokosai állnak, a másik oldalon pedig a civil társadalom, amely­nek ellenőrzést kell gyakorolnia a hatalom felett. Én a hatvanas évektől kialakult álláspontom szerint fontosabbnak tartom a civil társadalom el­lenőrző funkciójának a teljesítését, mint a hatalomnak az egyik kézből a másik kézbe kerülését. Mert tapasztalhattuk, hogy a munkásból lett igazgatók is hamarabb sajátították el az igazgatói gondolkodásmódot, a hatalom gőgjét, a bürokrácia gőgjét, mintsem elsajátították volna a profi ismereteket, amelyek egy igazgató tevékenységéhez szüksége­sek. Többek között ezek a tapasztalatok vezettek oda, hogy számomra a hatalomért való harc másodlagos jelentőségű.

Ezért van az is, hogy noha szinte mindegyik pártban találok szim­patikus vonásokat, de mégis mindegyiknek ellenzéke vagyok. Viszont nagyon fontos az számomra, hogy a civil társadalomban, és ezen belül elsősorban a munkásságban legyenek olyan mozgalmak, mozgások, akár pártok is, amelyek nem a hatalomért versengenek, hanem ezt a kontrollfunkciót teljesítik. Ez nem azonos a szakszervezeti érdekvédel­mi funkcióval. Ez a társadalom érdekében kifejtett ellenőrző tevékeny­ség.

Számtalan alkalommal láttam ennek a hiányát, és azt, hogy ez mi­lyen károkhoz vezetett a nemzetgazdaságban. Csak egy példa: Most, hogy munkanélküliség van Magyarországon, a Puma tizenhét vállalat­tal kötött szerződést, de ebből már tizennégynél fölmondta, mert selej­tet gyártottak, a határidőt nem tartották be, és a másik háromnál is föl fogja mondani, és átmegy Szlovákiába. Most, amikor minden eshető­séget meg kéne ragadni, hogy munkaalkalmat találjunk a magyar mun­kás számára. Ilyenekre nem kerülhetne sor, ilyet nem lehetne megtenni munkás-kontroll mellett.

Úgy gondolom, hogy a civil társadalomnak nagyon sokféle intéz­ménye lehet. Éppen ezért a Munkásakadémiának – mert ugye erről akarunk itt beszélni – az egyik alapvető sajátossága, hogy semmiféle intézményhez nem kötődik, tehát független.

A tagjai – tehát akik a négy évet elvégzik, azaz nyolc szemesztert – egyaránt működhetnek egyházi szervezetekben, szakszervezetek­ben, pártokban. Tulajdonképpen nem lehet azt mondani, hogy maga ez az akadémia a civil társadalomnak ehhez vagy ahhoz az intézmé­nyéhez kötődik. Csakis a kontrollfunkcióhoz.

Miért éppen Munkásakadémia, mire utal az elnevezés?

Ezt a kérdést sokan feltették nekem, mondván, hogy lejáratott a szó a „munkás". Én munkáson olyan embercsoportot értek, akinek a munká­ját a hatalmat gyakorlók határozzák meg. Ez igaz egy irodai alkalma­zottra is. Őket is a Munkásakadémia lehetséges tagjainak tekintem. Nem értem bele azt, aki hatalommal rendelkezik mások munkája felett, és nem értem bele azt, aki önálló, aki fölött nincsen hatalom (például értelmiségi vagy kisvállalkozó). A munkás tehát az, aki alárendelt hely­zetben van. Egy kicsit provokatívan használom persze a szót, de szán­dékosan.

Hogyan jött létre az alapítvány? Kik csatlakoztak és hogyan működik? Egyál­talán, honnan áll rendelkezésre a szükséges pénz?

Az alapítvány egyelőre az én pénzemből áll. Ennek a következő a tör­ténete: 1988-ig rokkantsági nyugdíjat kaptam. Ez olyan ötezer forint kö­rül volt, először kevesebb, aztán az öt százalékkal növekedett; de aztán egyszer csak hirtelen, anélkül, hogy kértem volna, a Grósz-kormány a fejemhez vágta, hogy nem nyugalmazott gazdasági tanácsadó, hanem nyugalmazott miniszterelnök vagyok, és e szerint illet meg a nyugdíj. Természetesen visszaadhattam volna a pénzt, mint ahogy visszaadtam az autót. De nem adtam vissza, hanem megcsináltam belőle ezt az alapítványt. Remélem, hogy lesznek további támogatók is. Sem­miképpen nem szeretnénk olyan támogatót, mint amilyen például az állam vagy a pártok, mert a pártsemlegességet vagy az államtól való függetlenséget fontosnak tartjuk. De csatlakozhatnak különböző alapít­ványok, vagy akár vállalkozások, akik leírhatják az adóalapjukból. Akár Nyugatról is; jó kapcsolataim vannak például a Renner Intézettel.

A Munkásakadémia szervezeti intézményi formái egyébként már kialakultak. A kuratórium, és egy negyven-ötven tagú pártfogó testület már dolgozik, és ezzel együtt fontosnak tartom, hogy neves kül­földi előadók is szerepeljenek a programban, hogy tágabbra nyithassuk a hallgatók horizontját, látókörét.

Hogyan lesz valaki tagja az akadémiának? Milyen korból, hogyan toborzódik a tagsága?

A hallgatókat a pártoló testületeken keresztül próbáltuk toborozni, nem túl sikeresen. A következő félévben másképp próbálkozunk majd. Most talán egy bizonyos egyoldalúság jellemző az első évfolyamra. Úgy tű­nik, többségében a munkástanácsok emberei jelentkeztek. Ez egyéb­ként nem baj, a munkástanács-mozgalom a mostani állapotában, szellemében hasonlít egy kicsit ahhoz, amit én a munkáskontroll letéte­ményesénél szükségesnek látok.

Most indul az első szemeszter. Egy évfolyamon hozzávetőleg 25 hallgató lesz, és ha teljesen kiépül minden évfolyam, akkor nagyjából 100 tagja lesz az akadémiának.

El akarják ismertetni az itt szerzett végzettséget? Egyáltalán ad valamilyen igazolást az akadémia?

Természetesen ad majd valamiféle igazolást arról, hogy ezt a nyolc szemesztert a hallgató végigjárta. Ha magának a Munkásakadémiának lesz tekintélye, akkor ennek a papírnak is, ha meg a Munkásakadémiá­nak nem, akkor a papírnak sem lesz. Ez ugyan nem képesít semmire, de hát mire képesítettek, mire képesítenek például a különféle igazga­tói továbbképzések? Azokat mégis elismerték.

Tantárgyak egyébként nincsenek. Tematikus bontás viszont van. Az első szemeszter lényege, ha nagyon tömören akarnám mondani, az „izmusok" és a munkások. Tehát sztálinizmus, titoizmus, trockizmus, liberalizmus, meg a kereszténydemokrácia, végső soron az is va­lamiféle „izmus". Ezen belül az első témacsoport: A sztálinizmus és a munkások. A második: az önigazgatás és a munkásság. A harmadik: a posztsztálinizmus, kádárizmus. A negyedik: a szociáldemokrácia, szo­cializmus (tehát a nyugat-európai szocializmus). És az ötödik témacso­port: a kereszténydemokrácia.

Az anyagokat megkapják a hallgatók, és minden hónap utolsó péntekén van egy nyilvános előadás. Az adott témának valamely rep­rezentánsa, neves szakembere tartja. A sztálinizmus témakörben most így hívtuk meg Roj Medvegyevet. Az önigazgatás témában meghívtam Mihajlo Markovičot. A posztsztálinizmusra szeretném a Mlynařt, aki Dubček mellett dolgozott a CsKP-titkárság tagjaként. Utána jön négy előadás szombaton, amit magyar előadók tartanak. Ezt követően főleg szeminarizálás, az anyagok feldolgozása. Vasárnap délelőtt pedig úgy­nevezett közösségépítés szerepel a programban. Tehát az évfolyam­közösség alakítását szolgáló programok. Mert a Munkásakadémia egyféle társadalmi értelemben vett „koedukációt" is jelent. A legkülön­bözőbb rétegek, legkülönfélébb irányzatok képviselőinek kell megtanul­niuk az egymással szembeni empátiát, türelmet.

A második félév lesz azután a makroökonómia. A harmadik: a mikroökonómia. Tehát – mint mondtam – témacsoportok vannak, me­lyeket a legkülönbözőbb oldalról világít meg a szociológia, a törté­nettudomány, a pszichológia (főleg a szociálpszichológia). A cél az, hogy az a munkás, aki közéleti szerepet vállal, aki a kontrollfunkció gyakorlása által részt vesz a közéletben, képes legyen elég sokolda­lúan eligazodni. A mérce pedig az, hogy a hallgatóink ilyen értelemben vett kultúrájának meg kell haladnia az egyetemet végzettek kultúráját. (Nem speciális szakismeretben persze, hanem ebben az eligazodóképességben.)

Tervezzük egyébként egy bulletin-féle, egy „newsletter"-féle kiad­vány megjelentetését is, havonta, szerény keretek között, mert anyagi eszközeink egyelőre igen korlátozottak.

Hogyan szelektálnak a jelentkezők között?

Ameddig nem volt valóságosan működő akadémia, addig nem akartam a semmit propagálni, ezért került sor az első évfolyam kiválogatódására a pártoló tagok ajánlata alapján.

Lényegében két dologra figyelünk, amit előzetes beszélgetéssel próbálunk meg értékelni. Az egyik, hogy van-e az ajánlkozónak közéle­ti ambíciója, közéletiségre való hajlama. Ez alapvető dolog, mert nem privát embereket akarunk itt képezni. A másik, és ezt még nehezebb megítélni, hogy szeretnénk, ha az ide jelentkezők minél inkább kariz­matikus adottságokkal rendelkeznének. Ez független az iskolai végzett­ségtől, sőt ennek a szociális koedukációnak a szellemében akár a négy elemit végzett ember is rendelkezhet ilyen adottságokkal.

Kik a kuratórium, és kik a pártoló testület tagjai?

A kuratórium tagjai olyan személyek, akik nem elkötelezett pártem­berek. A pártfogó testületben vannak üzemorvosok, üzempszichológu­sok, történészek, de van közöttük politikus is.

Ami az előadókat illeti: a már említett külföldieket nem nagyzolásból hívjuk, hanem azért, hogy a hallgatók előtt egy kicsit szélesebb távlatokat nyissunk. Minden témához más tanárok lesznek, a csopor­toknak sincs állandó vezetője.

Még annyit: Az előadások helye a Benczúr utca 33-ban lesz.

FÜGGETLEN, DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁGOT!

A magyar társadalom jelenlegi súlyos kríziséért egyaránt felelősség terheli a világgazdasági válság terheit reánk hárító fejlett kapitalista államokat, az anti­demokratikus posztsztálini bürokráciát és azokat az erőket, amelyek az or­szágot a fejlett ipari államok és a nemzetközi pénzügyi szervezetek gazdasági-politikai és kulturális függvényévé kívánják tenni. Ma már nyilván­való, hogy az utóbbi évek, hónapok során kidolgozott, s részint megvalósított politikai és gazdasági programok, törekvések – származzanak bár a legkülön­bözőbb pártoktól, kormányoktól, pénzügyi szervezetektől – csupán elmélyítet­ték a krízist. A hatalomra került gazdasági és politikai elit hibás döntéseinek terhét a társadalom munkavállalói többsége, a nyugdíjasok, a felnövekvő nem­zedék hordozza.

A Szövetség álláspontja szerint sem az idejétmúlt bürokratikus államszo­cializmus, sem a kapitalizmus liberális vagy nemzeti-konzervatív restaurációja nem jelenthet kiutat a jelenlegi helyzetből.

A fejlődés útja csak a dolgozó és lakóhelyi önszerveződésen, önigazgatá­son alapuló társadalmi demokrácia kialakítása lehet.

A társadalmi demokrácia megvalósítása érdekében az alábbi célok elérésére tö­rekszünk:

NEMZETI FÜGGETLENSÉGET!

A külpolitika feladata a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködés kialakítá­sa; elutasítjuk a meggondolatlan konfrontációs politikát, éppen úgy, mint az ismételten egyoldalú, új függőségeket létrehozó szövetséges váltást.

Az ország függetlenségét ma elsősorban a multinacionális tőke korlátoz­za. A mesterségesen felduzzasztott, és mára már többszörösen visszafizetett adósságállományt felhasználva a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap – ki­zárólag saját érdekeit követve – olyan gazdaságpolitikát kényszerít az ország­ra, amelynek következtében profit és kamatok formájában a nemzeti jövedelem egyre nagyobb hányada áramlik át a fejlett ipari országokba. Elen­gedhetetlennek tartjuk az adósságok teljes vagy részleges leírását, a kamatfel­tételek könnyítését, a külföldi tőke spekulációs nyereségének korlátozását.

Az ország nem válhat az idegen tőke gyarmatává; ez azonban csak a ha­sonló helyzetben lévő országok együttműködésével valósítható meg.

GARANTÁLT EMBERI JOGOKAT!

A létbiztonság alapvető emberi jog. Mindenki számára biztosítani kell a mun­kához való jogot, az állampolgári jogon járó térítésmentes és színvonalas egészségügyi ellátást és oktatást. A kultúra, az autonóm alkotóműhelyek álla­mi támogatása alapvető nemzeti érdek.

Elítéljük az állampolgárokat sújtó politikai, gazdasági, vallási és etnikai diszkrimináció minden formáját, a lelkiismereti szabadság sorozatos megsérté­sét, a magánéletbe való állami és egyházi beavatkozást. A mindenkori kor­mány szerezzen érvényt az ENSZ emberjogi határozatainak!

POLITIKAI DEMOKRÁCIÁT!

Reális veszély az új tekintélyuralmi rendszer kialakulása. Követeljük a politi­kai intézményrendszer korrekcióját, demokratizálását. Meg kell védeni a poli­tikai szabadságjogokat

A legjelentősebb törvényjavaslatokat előzetes társadalmi vitára kell bo­csátani. Tiltakozunk a népszavazás lehetőségének tervezett jelentős szűkítése ellen.

Az Országgyűlés, a helyi önkormányzati, testület a népet képviselje, ne a párteliteket! Helyre kell állítani a képviselők visszahívhatóságának, beszámol­tatásának és ellenőrzésének intézményét.

A Szövetség álláspontja szerint ki kell alakítani a demokrácia népi alter­natíváját. A hiteles állampolgári akaratkifejezés biztosítására támogatjuk a la­kóhelyi és munkahelyi önszerveződéseket, az önigazgató közösségek hálózatának kialakulását.

GAZDASÁGI DEMOKRÁCIÁT!

A jelenlegi állami vagyon – létrejöttétől függetlenül – minden magyar állam­polgár tulajdona, elidegenítése csak a nemzet beleegyezésével mehet végbe. Privatizálás csak a belföldi és nemzetközi államadósság arányos részének át­vállalásával, a lakóhelyi és a dolgozói kollektívák belegyezésével történhet. Az állami, a vállalati és a szövetkezeti vagyon társadalmilag indokolatlan el­idegenítése, fiktív társasággá alakítása esetén az ezt megelőző tulajdoni álla­potokat alapul vevő vizsgálatot kell kezdeményezni.

Veszélyben az ország kenyere, valamint a parasztság és az agrárértel­miség létbiztonsága. A föld nemzeti közkincs; a belőle származó haszon csak azé lehet, aki megműveli. Meg kell akadályozni a nagyüzemi mezőgazdaság szétverését, a téeszeket a tulajdonosok önszerveződő társulásaként kell mű­ködtetni.

A Szövetség álláspontja szerint a termelés gazdaságossá tételében a tulaj­donnal rendelkező közvetlen termelő a legérdekeltebb, ez biztosítja számára jövedelme növekedését, munkahelyének védelmét. A dolgozók maguk döntsék el, milyen tulajdoni formát kívánnak létrehozni. Minden tulajdonformában meg kell teremteni a dolgozói önkormányzatokat, alkalmazni kell az önigazga­tás, a munkásellenőrzés és az alkalmazotti részvétel jogának történelmileg ki­alakult formáit. Ahol lehetséges, a dolgozói kollektíva maga válassza ki és alkalmazza vezetőit a gazdasági, műszaki, igazgatási teendők ellátására.

IGAZSÁGOS KÖZTEHERVISELÉST, ÉS ELOSZTÁST!

A tisztes megélhetés minden állampolgár alapvető joga; meg kell akadályozni az életszínvonal további romlását. A nyugdíjak, a családi pótlék, az ösztöndí­jak stb. mértéke a megélhetési költségek növekedésének megfelelően alakul­jon. A munkajövedelmeket sújtó költséges és igazságtalan személyi jövedelemadót fel kell számolni. A kieső állami jövedelmek pótlására megfon­tolandó a luxusadó és a vagyonadó bevezetése.

A Szövetség elutasítja a régi kiváltságok átmentését és új kiváltságos is csoportok kialakulását. Az ingyenkonyhák, a menhelyek, a szociális háló ígérete helyett mindenki számára állampolgári jogon – átmeneti jelleggel – biztosítani kell a munkanélküli-segélyt, az átképzés lehetőségét. A megélhetés fő formája azonban csak a társadalmilag hasznos munka lehet.

Céljainkat csak a szomszédos országokban és a világ többi részén hason­ló célokért küzdő mozgalmakkal, szervezetekkel együtt érhetjük el. Ki kell alakítani a velük való együttműködés feltételeit.

Nem kívánunk olcsó, bennszülött munkaerő lenni saját hazánkban. Szabad emberek önkéntes társulásán alapuló társadalom felépítésére törekszünk.

*

A Szövetség nyitott minden állampolgár, minden politikai, érdekvédelmi és társadalmi szervezet, azok tagjai, helyi szervezetei számára.

Csatlakozásra hívjuk mindazokat:

• akiket fenyeget a munkanélküliség, vagy már el is veszítették állásukat,
• akik úgy érzik, hogy visszaélnek hazafias és vallásos érzéseikkel,
• akik féltik a demokratikus vívmányokat,
• akik baloldali elkötelezettségűek, és ki akarnak tömi a rájuk kényszerített elszigeteltségből;
• azokat, alak felismerték, hogy a jelenlegi pártelitek nem képviselik érde­keiket, s ezért távol maradtak a választásoktól.

Felhívunk mindenkit, aki egyetért céljainkkal, aláírásával fejezze ki csatlakozá­sát a Szövetség chartájához.

*

A chartát aláíró pártok, érdekvédelmi szervezetek, munkástanácsok, társadalmi szervezetek és mozgalmak, állampolgárok és állampolgári kezdeményezések fenntartják teljes szellemi, politikai és szervezeti önállóságukat, ugyanakkor cselekvési programjuk kialakítása során figyelembe veszik a Chartába foglalt célokat, s készek együttműködni azok megvalósításában. A Szövetséghez való csatlakozás nem érinti az aláírók szervezeti tagsági viszonyát.

Szövetség a Társadalmi Demokráciáért, 1990.

*

A Szövetség a Társadalmi Demokráciáért mozgalom szervezését és adminiszt­rációját a Baloldali Alternatíva Egyesülés végzi.

Tartalomjegyzék

1. Bill Lomax : A feje tetejére állt világ. Két forradalom Magyarországon: 1956 és 1989
2. Marton Imre : Nyugat-Európa az átrendeződő világrendszer szorításában
3. John Rees : Az új imperializmus
4. Tót Éva : Hogyan védekeznek a háztartások? – Beszélgetés Sík Endrével
5. Ékes Ildikó : Hogyan élünk az ezredforduló küszöbén? Egy 6.000 háztartásra kiterjedő kérdőíves felmérés eredményei
6. Tátrai Gábor : Az 1990-es választások – Beszélgetés Wiener Györggyel
7. Márkus Péter : Modernizációs elméletek a nyolcvanas évek hazai társadalomtudományában – Vázlat
8. Mocsáry József : Magyarország és az államkapitalizmus – Tézisek 1949 utáni történelmünk gazdasági paradoxonainak értelmezéséhez
9. Szalai Pál : Bibó eszméi nem győzedelmeskednek?
10. Vigvári András : Reform és rendszerváltás – Vázlat a magyar gazdaságpolitika és reform történetéhez, valamint a közeljövő lehetséges alternatíváinak elemzéséhez
11. Szabó András György : Korszerű-e a marxizmus?
12. Demokrácia
13. Az Állampolgári Kezdeményezések Fórumáról
14. A hatalmat ellenőrizni kell – Beszélgetés Hegedűs Andrással a most szerveződő Munkásakadémiáról
15. A Szövetség a Társadalmi Demokráciáért 1990 chartája
16. Szak Péter Otmár : Az Eszmélet 1-8. számainak név- és tárgymutatója
17. Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor : Politika és/vagy társadalom