Az Eszméletben már bemutattunk régi és új folyóiratokat, olyat azonban még nem, amelynek ismertetőnkkel egy időben jelent meg az első száma. Márpedig ez a helyzet most, a Verseny és Változás (Competition and Change. The Journal of Global Business and Political Economy) című folyóirattal, amely minden bizonnyal új színt hoz majd a nemzetközi gazdasági és politikai folyamatokról szóló vitákba.
A folyóirat két társszerkesztője az amerikai Richard Appelbaum (Center for Global Studies, Kaliforniai Egyetem) és Jeffrey Henderson (Manchester Business School, Manchesteri Egyetem), s a huszonegy tagú szerkesztő bizottságban olyan ismert neveket találunk, mint Samir Amin, Alice Amsden, Róbert Boyer, Manuel Castells, Gary Gereffi, Anthony Giddens, Domenico Mario Nuti, Saskia Sassen, Barbara Stallings, Szelényi Iván és Richárd Whitley. Közülük többen szerzői is az első számnak.
Az alapítók abból a feltételezésből indultak ki, hogy korunkban a világgazdaság példátlan átalakuláson megy át. E kissé közhelyszerű megállapítást azonban konkrétabban is megfogalmazzák: szerintük nem egyszerűen új problémák és lehetőségek állnak előttünk, hanem a mai változások alapjaiban ingatják meg az eddig alkalmazott társadalomtudomány, és főként a közgazdaságtudomány fogalmi kereteit. Minden korszak hajlamos arra, hogy fordulópontnak tekintse magát: az ismert múlt és a még ismeretlen jövő között. Különösen egy olyan évszázadban, amely számozott világháborúkat és számozatlan hidegháborúkat hozott, az államszocializmus felemelkedését és bukását, a harmadik világ számtalan konfliktusát. Úgy tűnik azonban, hogy a jelenkor változásai a felsorolt megrázkódtatásokhoz képest nagyobb horderejűek és más jellegűek; arról van szó, hogy a világ megértésében kell megpróbálni behozni évszázados lemaradást.
Beköszöntőjükben a társszerkesztők – Hodgson és Lazonick nyomán – úgy értékelik a neoklasszikus közgazdaságtant, hogy annak gyökerei egy rég elmúlt valóságba nyúlnak. A mai viszonyok jobb megértéséhez hasznosabbnak tartják a Frankfurti Iskola hagyományát, Veblen és Schumpeter evolucionista közgazdaságtanát, valamint Bhaskar „kritikai realizmusát". Nemcsak az irányzatok, de az egyes szaktudományok között is hidat kíván építeni a folyóirat, amely közös fórumot kínál az üzleti gazdaságtan, a politikai gazdaságtan, a szervezetszociológia, a gazdaságföldrajz, a nemzetközi kapcsolatok és a fejlődés-tanulmányok iránt érdeklődőknek egyaránt.
A tőke globalizációja – írja Appelbaum és Henderson – gyökeres változást hozott a legutóbbi évekig egymástól elkülönítve értelmezett három világban. A piaci alapú ipari országok a nemzeti alapú monopoltőke kora után új típusú globális versenyben vesznek részt. A transznacionális vállalatok sokközpontú hálózatainak kialakulása megkérdőjelezi a kapitalizmus centrumának földrajzi körülhatárolhatóságát. A szocialista országok államközpontú ipari rendszerei – részben saját súlyuk alatt – összeroppantak, s ezekben az országokban szabadpiaci kísérletek szemtanúi vagyunk. A szocialista gazdaságok eltűnésének következménye az is, hogy e pillanatban a vallási nacionalizmus az egyetlen mozgalom, amely általában tagadja a kapitalizmus létjogosultságát. A harmadik világ is megszűnt mint homogén gazdasági tér. Ez nem azt jelenti, hogy kimúltak volna a világgazdasági polarizáció mechanizmusai, hanem azt, hogy a centrum-periféria viszonyok már nem külön centrum-országokhoz és periféria-országokhoz kötődnek, hanem egy sokcentrumú transznacionális hálózathoz.
A világgazdaság különböző tőkés formák amalgámja, s a világméretű verseny nemcsak az egyes vállalatok között folyik, hanem a különböző tőkés rendszerek között is. Az egyes nemzetgazdaságok – és sok esetben az annál' kisebb egységek – számtalan változatát mutatják az iparpolitikának, az állam-tőke kapcsolatnak, a piaci allokáció és az átjelzések alkalmazásának, a tulajdonlásnak és a vállalatvezetésnek, a profitabilitás időhorizontjának, a jóléti rendszereknek és ezek viszonyának a versenyszférához.
A közelmúlt technikai vívmányai példátlan szervezeti rugalmasságot tesznek lehetővé, s így többen – például Castells – „információs fejlődési módról" beszélnek. Bár a termelő egységek mobilitását egyes irányzatok – különböző okokból és jelleggel – időnként túlhangsúlyozzák, tény, hogy a „globális áruláncok" kialakulása (Gereffi kifejezése) az új termelési struktúra alapköve lett. Sokan vannak, akik önfeledten ünneplik a flexibilitást, a rugalmas felhalmozást, de látni kell, hogy az új nemzetközi munkamegosztás a függő és egyenlőtlen fejlődés új formáit is magával hozta.
Az egyenlőtlenségek kialakulása megfigyelhető a „világvárosokban", amit többen – például Sassen és Castells – éppen a globális irányító szerepükre vezetnek vissza. A települések jellegével párhuzamosan alakul át a nemzeteké. A kelet-ázsiai tapasztalatok azonban arra figyelmeztetnek, hogy. messze nem a nemzetállam „haláláról" van szó, hanem inkább újszerű szerepekről és eszközökről, az iparpolitikától a jóléti rendszerek működtetéséig (Amsden). A szabadpiaci kísérlet, az úgynevezett sokkterápia okozta rombolás láttán Kelet-Európában is valószínűsíthető, hogy az átalakulás a tudatos iparpolitika felé vesz irányt.
A munka világát hétrétű világtörténelmi átalakulás jellemzi. 1. A fordizmus látszólagos összeomlása, a foglalkoztatás és a javadalmazás rugalmassá és egyben bizonytalanná válása. 2. A munkaerő számottevő részének elnőiesedése (feminizálódása) a jelenlegi, nemek szerint szegmentált munkaerő-piacon belül. 3. Az ipari munkahelyek szerepének csökkenése és a szolgáltató szektorbeli foglalkoztatás bővülése a fejlett gazdaságokban. 4. A nyugati, és főleg amerikai értékeken nyugvó fogyasztói kultúra globalizálódása. 5. A vándormunkaerő újbóli megjelenése mint a világ ipari rendszereinek fő hajtóereje. 6. A neoliberális politikák térnyerése, amely a kormányok ideológiájától függetlenül – döntően az IMF és a Világbank szerkezeti kiigazítási programjain keresztül – a szakszervezeti aktivitás és a jóléti ellátás csökkenéséhez vezetett, meghatványozva a foglalkoztatás bizonytalanságát, aláásva a társadalmi kohéziót. 7. Új ipari és iparosodó gazdaságok kialakulása az ázsiai, latin-amerikai és kelet-európai fejlődő világban, amelyek az olcsó, és néha szakképzett munkaerő tartalékseregét kínálják, nemritkán az..Engels korabeli Manchester munkakörülményeit idézve.
A mai világgazdaságban nincs többé szükségszerű kapcsolat a vállalatok sikeressége, valamint az általános nemzetgazdasági prosperitás és az alacsony jövedelmi egyenlőtlenségek között. Ezt a kapcsolatot tudatosan kell létrehozni és működtetni; a kormányoknak kell kényszeríteniük a vállalatokat, hogy a nemzeti és nemzetközi célokhoz igazítsák stratégiájukat. Mindez – látva a jelenkori gazdaság anarchikus tendenciáit – valószínűleg sokkal több intézményes szabályozást tesz szükségessé a nemzetközi gazdaság egészére nézve is.