1992. július l-jén három, a munka világát meghatározó törvény lépett hatályba; A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII; tv. a továbbiakban: Mt), a köz­tisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv., (a továbbiakban: Ktv.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIIIL tv. (a továbbiakban a Kjt.). A három törvény az addig a törvényi szinten egységes munkajogi szabályozási rendszert a hatályuk alá tar­tozó jogviszonyok jellegének megfelelően három rész­re osztotta.

Az Mt. öleli fel a legszélesebb kört, mert hatálya – általában – minden olyan munkaviszonyra kiterjed, amelynek alapján a munkát a Magyar Köztársaság te­rületén végzik. A Ktv. a központi és a helyi közigaz­gatási szervek és a helyi önkormányzatok alkalmazot­taira vonatkozik, míg a Kjt. hatálya alá az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél foglal­koztatottak tartoznak. Igen figyelemreméltó a két utóbbi törvény viszonya az Mt-hez: a Ktv. a köztiszt­viselői körnek csaknem valamennyi munkaügyi kér­dését rendezi és külön megjelöli az Mt-nek azokat az előírásait, amelyeket a köztisztviselői jogviszony ke­retében is alkalmazni kell. Ezzel szemben a Kjt. alá tartozók tekintetében az Mt. előírásai az általánosak, és a Kjt. megjelöli azokat az Mt. szabályokat, amelyek a közalkalmazotti jogviszony keretében nem alkalmaz­hatók.

A munkaügyi szabályoknak ezt a tagolását az indo­kolta/ hogy az Mt által szabályozott munkaviszonyok keretében a piaci viszonyok érvényesülnek, ezért a törvénynek tágabb keretet kellett biztosítania a helyi megállapodásban foglalt előírások megalkotásának, a kollektív szerződés keretében történő szabályozásnak. A másik két területeit az állami és a helyi költségvetés: anyagi lehetőségei a meghatározók, ezért a Ktv. nem is ismeri a kollektív szerződések rendszerét, a közpon­ti szabályoktól helyi önkormányzati rendeletben lehet egyes esetekben eltérni. A Kjt. biztosítja á kollektív szerződéskötés lehetőségét, de csak abban a keretben, amelyben a törvény ezt kifejezetten lehetővé teszi.

Az Mt. tehát szakított azzal az éveken át követett jogalkotói elvvel, hogy az előírások többségét – az ál­lam tulajdonosi viszonyának megfelelően – központi­lag szabták meg. Az Mt. központi előírásai a követke­ző célokat szolgálják:

1. a munkaviszony garanciális elveinek érvényesíté­sét, mint például a jóhiszemű joggyakorlás követelmé­nyét, az elévülést, a jogorvoslati lehetőséget, továbbá a munkavállalókat véd és a nemzetközi egyezmények­ben is lefektetett előírások megvalósítását, mint pél­dául a munkaidő meghatározását, a túlóra mértékét, a pihenő időhöz és az éves rendes szabadsághoz való jo­got; a garanciális előírásoktól való eltérést az Mt. tiltja.

2. a munkavállalók biztonságát azokban az esetek­ben, amikor méltánylandó egyéni körülményeik kö­vetkeztében fokozott védelemre jogosultak, mint a ke­resőképtelen beteg munkavállalókat védő felmondási tilalom, a szülési szabadság kötelező biztosítása;

3. az egyes juttatások minimális mértékének meg­határozása, arra az esetre, ha a kollektív szerződés ezeknél kedvezőbb mértéket nem állapít meg, mint például a felmondási idő tartama, a végkielégítés mi­nimális összege.

4. olyan előírásokat, amelyeknek minden munkavi­szony keretében egységesen kell érvényesülniük, mint például a dolgozók- anyagi felelőssége, a munkáltató közfelelőssége, kiemelve a munkaviszony keretében bekövetkezett balesetért fennálló munkáltatói vétlen kárfelelősséget.

Az Mt. meghatározta a munkaügyi kapcsolatok és az érdekegyeztetés új rendszerét. A munkaügyi kap­csolatok területén a munkavállalók részvételi jogát a vállalat vezetésében az üzemi tanácsok rendszere ke­retében biztosítja. Meghatározza – ugyan elég szűk­keblűén – a munkavállalók érdekében fellépő érdek­védelmi szervek jogait, és biztosítja a munkavállalók szabad szakszervezet-választásának lehetőségét. Az Mt. a szakszervezeti tisztségviselők és az. üzemi taná­csok tagjai számára – feladatuk ellátása érdekében – fizetett munkaidő-kedvezményt és a munkáltatói eset­leges önkényes intézkedéseivel szemben munkajogi védelmet biztosít.

Az Mt. új elvek alapján rendezte a munkaviszony­ból származó viták eldöntését. Új jogintézmény a kol­lektív munkaügyi vita. Ez a munkáltató és az üzemi tanács, illetve a munkáltató és a szakszervezet közötti érdekvita, amelyet elsősorban érdekegyeztetés formá­jában kell feloldani, a kötelezően előírt egyeztetés, il­letve döntőbíró igénybevételével. A munkáltató jogel­lenesnek ítélt intézkedése ellen munkaügyi jogvita in­dítható, azonban az Mt. megszüntette a munkahelyi döntőbizottságokat. A munkaügyi bíróság előtti eljá­rás megindítása előtt kötelezővé teszi a munkáltatóval lefolytatandó egyeztetést, és csak annak eredményte­lensége vagy a munkáltató hibájából történő elmara­dása esetén lehet a munkaügyi bíróságnál a keresetet beadni, vagyis a pert megindítani. A munkaügyi bíró­ság ítélete ellen a felek a megyei (fővárosi) bírósághoz fellebbezhetnek. A megyei munkaügyi bíróság tör­vénysértőnek vélt ítélete ellen a Legfelsőbb Bíróság­hoz – jogi képviselettel – felülvizsgálati kérelem nyújtható be.

Az Mt-t számos vonatkozásban módosította az J995. évi LV. törvény, a módosítás az üzemi tanácsok meg­választásának módját, ezek működésének néhány vo­natkozását, valamint új intézményként az átlagkereset helyett egyes, a munkavégzés alóli mentesítési esetek­ben a távolléti díj fizetését írja elő.