Az Európa Tanács 1999. szeptemberében delegációt küldött Horvátországba, Montenegróba, Koszovóba és Makedóniába a rendezéshez és újjáépítéshez szükséges feltételek megismerése céljából. Ebben a testületben egyetlen magyarként én a kulturális és oktatási bizottságot képviseltem. Maga a téma megnevezése is tükrözi a nyugati politika teljes bizonytalanságát. Horvátország a legkevésbé sem tartja magát “délkelet-európai országnak”, míg Románia és Bulgária kifejezetten megsértődött azon, hogy kimaradt a felmérésből. A pontos cím a “volt Jugoszlávia tagköztársaságai” lett volna, de a horvátok számára a “jugoszláv” szó múlt időben is vörös posztó. A jelentést angol nyelven írtam, a hivatalos magyar fordítás csikorgó idegenszerűsége nem az én hibám. Koszovóban most tombol az etnikai terror a szerbek ellen, Horvátországban lapzártáig kérdéses a szabad választások megrendezhetősége, a Nyugat kegyét kereső montenegrói és makedón vezetés rettegve figyeli szerbbarát ellenzékét és albán kisebbségét. A jelentés annyit ad vissza mindebből, mint amennyi egy nemzetközi szervezet (utólag egyhangúlag elfogadott) riportjától várható. Keveset, szinte semmit, de a tények és a veszélyek érzékeltetésével valami keveset mégis. Montenegró, Koszovó és Makedónia a kialakulóban levő euro-atlanti birodalom protektorátusa, egyfajta mandátum-területe, s nagyjából elégedett is ezzel a helyzetével. Horvátország ugyanakkor mindent elkövet, hogy protektorátusból Magyarországhoz vagy Szlovéniához hasonlóan névleg egyenrangú tartomány legyen az új Washington-Brüsszel-i szent birodalomban. Egyáltalán nem kizárt, hogy ennek érdekében a jelentésben említett fél-diktatorikus állapotok demokratizálására is hajlandó lesz.

8535. sz. okmány 1999. szeptember 21.

Délkelet-Európa és Koszovó

A Kulturális és Oktatási Bizottság Véleményezése

Rapportőr: Hegyi Gyula, Magyarország, Szocialista Pártcsoport

Minden konfliktusban az első áldozatok között vannak a kulturális intézmények és műemlékek, iskolák és egyetemek illetve a média. Sok írónak, professzornak, újságírónak és más értelmiséginek azonban – akármelyik oldalon áll is – személyes felelőssége van az etnikai ellentétek és a Balkán szívében zajló véres, nacionalista bacchanália kirobbantásában. Miután a kommunizmusnak Jugoszláviában bealkonyult, az országnak – mint viszonylag szabad és fejlett országnak – minden esélye megvolt arra, hogy békés átmenettel jusson el a demokráciába. Az értelmiségiek azonban (pontosabban sok szerb író és tudós) “Nagy Szerbia” nevében nacionalista alapon való átalakulást kezdeményeztek. Ezt a vágyukat később sok horvát, muszlim és albán értelmiségi is visszhangozni kezdte, és természetesen a hazai és külföldi politikusok manipulációi is érvényre jutottak.

Nekünk, mint a Közgyűlés Kulturális Bizottságának, az a feladatunk, hogy védelmezzük a válság kulturális áldozatait. Ezzel egyformán fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy milyen különleges felelősséggel tartoznak a kultúra, az oktatás és a média területén dolgozók a nacionalizmus, rasszizmus és etnikai gyűlölködés elleni harcért. A bombák megállíthatják az agressziót, a fegyveres testületek helyreállíthatják a közrendet, a jogászok lefektethetik a demokrácia alapjait, de a problémák gyökere továbbra is ott van a felszín alatt, ha nincs meg a társadalomban a tolerancia igazi szelleme. Ez csakis a kultúra és a nevelés eszközeivel érhető el.

Annak is tudatában kell lennünk, hogy egy olyan soknemzetiségű, különböző vallásokat követő és hihetetlenül összetett régióban, mint amilyen Délkelet-Európa, a kultúra és az oktatás problémáinak megoldása nem ismerhet országhatárokat.

Az első kísérlet akkor történt ezen problémák teljes mélységükben való felderítésére, amikor Hegyi Gyula rapportőrként a Gazdasági ügyek Bizottságának szervezésében látogatást tett Horvátországban, Montenegróban, Koszovóban és a korábban Jugoszláviához tagköztársaságaként tartozó Macedóniában 1999. szeptember 7 – 12. között. Az idő azonban sajnálatos módon nagyon rövidnek bizonyult arra, hogy valamennyi problémát mélységében meg lehessen vizsgálni, ezért ez a jelentés főleg a médiára koncentrál, részben pedig az oktatásra. A legfontosabb megállapításokról szóló beszámoló mellékelve van.

Ezen összefoglaló meglehetős rövidsége ellenére bizonyos következtetéseket le lehet vonni. Az Európa Tanácsnak Koszovóban segítenie kell mind a nemzetközi törekvéseket, mind pedig a helyi intézményi rekonstrukciót, amelyek célja az oktatási rendszer reformja, oktatási illetve felsőoktatási politika létrehozása, a tanárképzés biztosítása, a kulturális élet újjáélesztése, hatékony média jogi szabályozás létrehozása illetve a média önszabályozása alapjainak lefektetése.

Ezzel egyenrangúan sürgős feladat a kulturális örökség védelme, a műemlékekben okozott károk felbecslése illetve olyan program létrehozása, amelynek célja a kulturális örökség rekonstrukciója függetlenül annak etnikai eredetétől. Szükség van ifjúsági és sport programokra is, amelyek sokat tehetnek a feszült légkör enyhítésében.

Hasonló célkitűzések alkalmazhatók Montenegróra is, amely több figyelmet érdemel szervezetünktől, annak ellenére, hogy erre nincs külön megbízásunk. Ilyen szellemben azonnal meg kell kezdeni a munkát Szerbiában is a demokratikus és reformista körökkel együttműködve, anélkül, hogy Milosevics esetleges távozására várnánk.

Nagyobb, regionális kitekintésben előtérbe kell kerülnie a kölcsönös kulturális kapcsolatok előmozdításának a nyíltság, a tolerancia és kölcsönös megértés jegyében.

Ezeken a területeken az Európa Tanács gyakorlata és tapasztalata valószínűleg az első és legnagyobb egész Európában, és a Koszovóban illetve körülötte kialakult helyzet példa nélküli kihívást jelent szervezetünk számára.

A Kulturális és Oktatási Bizottság szeretné kiegészíteni azokat a következtetéseket és ajánlásokat, amelyeket a Politikai ügyek Bizottságának jelentése tartalmaz. A módosítási javaslataink a következők:

1. 4. bekezdés: a “szerb és roma lakosság” után a következő szöveg beillesztése: “és az ortodox kulturáis örökség továbbra is fennálló, törvényellenes rombolása”

2. a 6. bekezdés után: egy 7. bekezdést kellene beilleszteni a következő szöveggel: “A Közgyűlés úgy véli, hogy a hosszútávú béke és demokratikus stabilitás ebben a térségben csak olyan módon érhető el, ha a kulturális és oktatási politika nagyon gyorsan a helyére kerül. Ezeknek ki kell zárniuk az etnikai gyűlölködést és támogatniuk kell a demokratikus értékeket, az emberi jogok és a kulturális különbségek tiszteletben tartását. A civil társadalom rekonstrukciója, különös tekintettel a fiatalokra, ugyanolyan fontos, mint a kulturális örökség helyreállítása.”

3. A 14. bekezdésben, az i, albekezdés után, egy új albekezdést kellene betenni a következő szöveggel: “ javaslatokat kell kidolgozni a kultúra, az oktatás és a média terén teendő intézkedésekre, amelyeket azonnal meg kell valósítani Koszovóban, valamint általánosságban véve az egész térségben.”

A LÁTOGATÁS ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSE

Horvátország

Horvátországban régi hagyománya van a jó újságírásnak és a polgári közvéleménynek. A jelenlegi helyzet veszélye az, hogy a média szabadsága jobban függ a politikai szándéktól, mint az infrastruktúra fejlesztésének valóban megalapozott szükségességétől. A független újságírók és ellenzéki politikusok szerint a kormányon levő párt (HDZ) és a Tudjman elnök körüli személyek szigorú ellenőrzést gyakorolnak a horvát média felett.

Minden létező televíziós csatornáról úgy hírlik, hogy teljes mértékben a kormányon levő párt ellenőrzése alatt áll és tény, hogy valamennyi teljes mértékben állami tulajdonban van. Egy frekvenciasávot megvásárolt egy üzletember, akiről úgy tudják, hogy “az Elnök embere”, aki egy negyedik csatornát akart létrehozni, ami eddig még nem valósult meg. Az ellenzékben levő szociáldemokratáknak van bizonyos befolyásuk a Rijekai Körzeti TV-re.

A rádió és tévécsatornák számára a frekvenciasávokat biztosító állami testület Tudjman elnök hivatalának közvetlen ellenőrzése alatt áll. Ezen testület egyes tagjai ugyanakkor az elnök tanácsadói is.

Mivel a horvátok 80 %-a csak a televízión keresztül szerez információt, a helyzet rosszabb, mint aggasztó. A választások hajnalán a hat ellenzéki párt továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy a választási törvények önmagukban nem képesek biztosítani a választás tisztaságát, ha a média függetlensége nincs meg. Amint a képviselőiktől megtudtam, “a horvát televízió teljes egészében a kormánypárt propagandájának szolgálatában áll, és az ellenzék nem tud semmilyen befolyást gyakorolni az országos televízióra, különösen az elkövetkezendő választási kampány idején”. A politikai válság elkerülése és a tiszta választások biztosítása érdekében ezeket a problémákat minél hamarabb meg kell oldani.

Minthogy a hirdetések 90 %-a az állami tévéé, a rádió és a nyomtatott média nem rendelkezik a megfelelő forrásokkal ahhoz, hogy alternatív információ forrást építsen ki. Egy nemrégiben elfogadott törvény szerint maximum a tévétársaság tulajdonjogának 25 %-a adható át külföldieknek. A Fórum 21-nek, egy független újságírókból álló csoportnak két célja van: átalakítani az állami tévét igazi közszolgálati televízióvá és egyenlő esélyek biztosítása a magántévéknek.

Az állami tulajdonban levő rádiók kötelező előfizetési díjakat szednek, de nagyon kevesen hallgatják őket. Körülbelül tíz valóban független helyi állomás van a 115 közül. Az engedélyeket hatóságok adják ki, és sokan panaszkodnak a döntések részrehajlásai miatt. Zágráb térségében a lakosság 8 %-a hallgatja az állami rádiót, míg pl. több mint 22 % hallgatja a független Radio 101-et. A Radio 101 engedélye azonban csak a zágrábi sugárzásra terjed ki. E rádió jövedelmének 95 %-át teszik ki a hirdetések, és egyes hirdetőkről úgy hírlik, nem elég bátrak ahhoz, hogy független rádióban hirdessenek. Még ennél is rosszabb, hogy a lakosság jövedelmének általános csökkenése majdnem 25 % kiesést okozott a Radio 101 hirdetésből származó bevételeiben.

A városi lakosság hozzájuthat a kritikus programokhoz és politikai vitákhoz, illetve foghat idegen nyelvű adásokat, de a vidéki lakosság főleg az állam által ellenőrzött televíziós programokat nézi.

Van néhány független napi- és hetilap. A példányszámok szerint – de nem a megjelent újságok száma szerint – elmondható, hogy a nyomtatott média egyharmada független vagy nyíltan ellenzéki. Olyan vélemények vannak, hogy a HDZ a privatizációt a média feletti politikai befolyás eszközeként használja fel.

Zágrábban járva és újságírókkal beszélgetve az ember nem tud megszabadulni attól az érzéstől, hogy az egész politikai élet végtelen botránysorozat körül forog körbe és körbe. Ezeket független újságok vizsgálják és feltárják – de nincs visszajelzés, a történetek nem tükröződnek a közvéleményben.

Az újságok fő terjesztője a TISAK, amely hatalmas országos vállalat. Standok ezreivel rendelkezik. A TISAK-ról is az a nézet, hogy a kormány ellenőrzése alatt áll. Másrészt néhány ellenzéki újságot is nyomtatnak a VJESNIK nyomdában, amelyet a kormánypárt ellenőriz. Független szerkesztőktől azt hallottam, hogy a lapoknak azonnal ki kell fizetniük a nyomdaköltséget, míg az újságjaik értékesítéséből bejövő bevételeket csak hónapokkal később kapják meg a TISAK-tól. Arról értesültem, hogy a TISAK 3 millió kunával tartozik az ellenzéki hetilapnak, a Nacional-nak. Az újság szerkesztőségében a rendőrség házkutatást is végzett és fenyegetéseket kaptak.

Horvátország jelentős lépéseket tett a háborús károk elhárításáért, valamint a sérült kulturális intézményei és műemlékei helyreállításáért. Egyértelműen el kell határolnunk egymástól azokat a bátor erőfeszítéseket és biztató előrehaladást, amelyeket a horvát nép és kormány tett ezen a területen, illetve azokat a botrányokat és antidemokratikus tendenciákat, amelyek a média világában tapasztalhatók. Ez a helyzet veszélyeztetheti az elkövetkezendő választásokat.

Montenegro

A függetlenségért harcoló helyi politikai erők szerb-pártiak, sőt Milosevics-pártiak voltak néhány évvel ezelőtt. Ma a montenegrói kormány nem akar a mai belgrádi vezetés túsza lenni. Ezt a hozzáállást a nemzetközi közösségnek tisztelnie kell.

örülni kell annak a törekvésnek, hogy közvetlen kapcsolatokat szeretnének létesíteni más országokkal és kormányokkal anélkül, hogy az elszakadás irányában a végső lépést erőltetnék. Ez különösen a kulturális kapcsolatok terén érvényesül; a művészetekben, a tudomány, az irodalom, az oktatás és a média területén. Ez a kulturális csere hasznos lehet a külföldi partnerek számára is, minthogy Montenegro messze van az ún. McWorld tömegkultúrától és világunkat igazi kulturális értékekkel tudja gazdagítani. Az Európa Tanács fontos szerepet játszhat ezen kapcsolatok kiépítésében.

Akárcsak a montenegróiakat, a médiát is megosztja a Szerbiával való kapcsolatok kérdése. A négy napilap közül egyik a kormány tulajdonában van (Pobeda) és egy másik a szerbbarát csoportoké (Glas Crna Gorci). A többi kettő a helyi kormányzatokhoz áll közel. Igy van ez a rádió és tévé csatornákkal is, és vezetőik büszkék arra, hogy nyíltan támogatják Djukanovic-ot a Milosevics rezsim ellenében.

Bár ezt a hozzáállást tisztelni kell, az általánosságban demokráciapárti montenegrói kormánynak is szüksége van a független ellenőrzésre és áttekinthetőségre. Az egyik állandó fórum a Monitor nevű független hetilap, amely 9000 példányban jelenik meg. Ezt a hetilapot nemrégiben 400,000 DM összegre bírságolta meg Belgrád. Most körülbelül ezer példányt csempésznek belőle Szerbiába, hogy független információt biztosítsanak az ottani lakosság rendelkezésére. A Monitor a központi, belgrádi rezsimmel szemben a podgoricai kormányt támogatja. Másrészt azonban megpróbálja a helyi botrányokat kiteregetni. Amint egy független újságíró elmondta, a kormány néhány tagja (A Négy Család) gyanús privatizációs ügyekbe keveredett és – bár ez nem bizonyítható tökéletesen – vannak korrupcióra és szervezett csempészetre utaló jelek is. úgy tűnik, hogy a kormány néha megkéri a Monitort, hogy csendesítse le ezeket a botrányokat (“… tudtok a problémáinkról Miloseviccsel kapcsolatban…”). 1997 óta azonban már tolerálják a hetilap kritikus hozzáállását. A Monitor átlagos olvasója 35 éves és magas szintű képzettséggel rendelkezik. A montenegróiakat – mint egy szakértő elmondta – főleg a politika és a sport érdekli. Erősen, sőt túlzottan átpolitizált társadalom.

Az állami rádió és tévé albán nyelven sugároz naponta egy órát. A tévé mindent megtesz annak érdekében, hogy a szerb nézők számára érdekes politikai programokat biztosítson és ellensúlyozza a belgrádi propagandát.

Vannak albán általános és középiskolák, de az albán tanárok képzése nem elégséges. Ezt még a hivatalos szakértők is elismerik. Másik aggasztó tény az, hogy az albán iskolákban tanított anyagot az állami hatóságok nem ellenőrzik. A Kulturális és Oktatási Minisztérium képviselői ezzel kapcsolatban elfogadták a kritikát, ami a világ ezen részén eléggé szokatlan. A tankönyvek adaptálása és nyomtatása is nehezen megoldható probléma Montenegróban.

A hasonló történelmi hagyományok és kulturális értékek miatt Montenegro fontos kapcsolat lehet a szerb demokratikus erők számára, ha nem is a belgrádi ellenzéki politikusoknak, de az értelmiségieknek és a jószándékú egyszerű embereknek mindenképpen.

Koszovó

Az elmúlt hónapok alatt kétszáznál több nemzetközi szervezetet regisztráltak Koszovóban. Politikusok, újságírók, művészek és mindenféle más, fontos személyiségek utaznak nap mint nap Pristinába. Ironikusan még azt is mondhatnánk, hogy Pristina “divatba jött”. A lakosság valódi szükségletei azonban kevéssé ismeretesek még számunkra, az európai döntéshozók számára is.

A jugoszláv hadsereg által az albán lakosság ellen folytatott, megbocsáthatatlan etnikai tisztogatás után 150 ezer szerb hagyta el a térséget önként vagy kényszerből. Majdnem a teljes szerb lakosság – beleértve az értelmiséget is – elhagyta Pristinát és ugyanígy tett sok ipari, repülésügyi stb. szakértő is.

A roma lakosság még ennél is nyilvánvalóbb módon ártatlan áldozata az albán szélsőségeseknek. Az etnikai tisztogatás elfogadhatatlan és a nemzetközileg elfogadott kisebbségi jogok járnak minden etnikai kisebbségnek a térségben.

Az ún. “szerb kulturális elsőbbségnek” most már vége, és az albánok oktatását mindenféle területen támogatnia kell a nemzetközi közösségnek. Ebben a vonatkozásban a koszovói albán civil társadalom azon erőfeszítéseit, hogy a párhuzamos oktatási rendszer fenntartására törekednek azt követően is, hogy 1991. óta a legtöbb albán professzort és hallgatót elűzték a Pristinai Egyetemről, mindenképpen biztatónak kell tekintenünk. Információim szerint a felsőoktatás (az adott körülmények között elég logikusan) a humán területekre koncentrált. Egy modern társadalomban azonban szükség van más tudományos területek szakembereire is, ami azt jelenti, hogy több berendezésre és költséges infrastruktúrára van szükség.

Sajnálatos módon az oktatás most a Koszovóban maradt szerbek számára vált nehezen hozzáférhetővé. Ebben az évben valószínűleg csak nagyon kevés szerb hallgató és tanerő lesz az egyetemen, és a szerb hallgatóknak nem állt módjukban befejezni tanulmányaikat, mivel nem tudtak másik egyetemre átiratkozni a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban.

A média helyzete pillanatnyilag nem túl biztató Koszovóban. Az első tévéállomás éppen csak elkezdett sugározni – albánul és szerbül. A napi két órás (benne öt perc szerb) televíziós adásidő azonban inkább csak kezdet, mint a valódi megoldás. A Radio Koszovo napi 10 órát sugároz albánul, szerbül és törökül. Mind a két állomást az EBESZ Médiaügyek Osztálya tartja ellenőrzése alatt.

Viták folynak a donor szervezetek és a különféle nemzetközi szervezetek között arról, hogy ki a médiaügyek felelőse. A svájci kormány pénzügyi támogatást ajánlott fel egy hivatalos rádiócsatorna létrehozására, amelynek “UNMIK Hangja” lenne a neve, de a helyszínen senki sem akart ilyen jellegű hivatalos rádiót. Az EBESZ szakértői azt javasolják, hogy a felajánlott eszközöket és pénzt a Radio Koszovo céljaira kellene felhasználni helyette. Szükség lenne a szerkesztőségek és a médiaprogramokhoz használt eszközök számára valamilyen helyiségekre. Még nem dőlt el, hogy honnan származzon a Radio Pristina dolgozóinak fizetése. Az EBESZ fenntartja azt a nézetét, hogy ez nem az ő dolguk. A tévéadókat (amelyeket a NATO bombák leromboltak) újjá kellene építeni, de kinek?

Nincs frekvencia-ellenőrzés a rádióadásoknál és bizonyos albán magánállomások szerbek ellen gyűlölködő kampányműsorokat sugároznak. A pszichológiai háttér könnyen érthető, de a gyűlölködésre uszító beszédeket többé nem szabad tolerálni.

Világos médiajog-alkotásra és hatékony ellenőrzésre, illetve szankciókra van szükség, beleértve azt is, hogy tiltó szabályozást kell hozni az etnikai és faji gyűlölködés ellen a médiában. Az Európa Tanács Média Szekciója 1999 augusztusában szakértői látogatást szervezett Pristinába a Koszovói EBESZ Misszió kérésére annak érdekében, hogy tanácsot adjanak a médiaszektor (sajtó, rádió, televízió) jövőbeli szabályozására vonatkozóan. A szakértők hangsúlyozták, hogy szükség van egy független szabályozó-hatóság létrehozására az adók vonatkozásában, amelynek feladatkörébe tartozna azon döntések ellenőrzése is, amelyeket bármely jövőbeli szabályozó-hatóság hoz. általánosabban szólva a szakértők aláhúzták annak szükségességét, hogy egy megfelelő jogi keret kellő gonddal való létrehozása szükséges egy kettős sugárzó rendszer kialakításához, amely a kereskedelmi adóállomásokból illetve a független közszolgálati adóállomásokból állna.

Jelenleg nincs szerb nyomtatott média Koszovóban. A politikai vélemények pluralizmusa nem létezik az albán sajtóban. úgy mondják, hogy a Koszovói Felszabadítási Szervezet (KLA) szoros ellenőrzést gyakorol az újságok többsége felett, beleértve a legfontosabb napilapokat is, mint pl. a Rilindja, Kohn Ditare és Kosova Sor. A Rugovához közel álló csoportok ellenőrzik az újonnan alapított Dardanna Expres c. lapot, valamint a magazin típusú Bota Sot c. újságot. Nincs olyan fórum, ahol a független értelmiség juttathatná kifejezésre nézeteit. Amint az EBESZ egyik média-szakértője kifejezte és sajnálatosnak találta: még Milosevics idejében is volt néhány kisebb újság, amelyek elkötelezettség nélkül adtak hangot független nézeteknek, míg jelenleg mindent vagy a KLA vagy Rugova pártja tart ellenőrzés alatt.

A normál üzleti tevékenység hiánya Koszovóban megnehezíti azt, hogy piaci alapon működő sajtót lehessen létrehozni. A külföldről jövő segítség és beruházások nagyon szükségesek ahhoz, hogy a médiában kialakuljon a pluralizmus.

Az ortodox keresztény hagyomány most nagy veszélynek van kitéve és az Európa Tanácsnak mindent meg kell tennie azért, hogy a sokféle etnikumot illetve Koszovó gazdag kulturális örökségét megőrizze.

A NATO-bombázások idején a kulturális örökségben okozott károk még eléggé korlátozottak maradtak és főleg a történelmi épületek szomszédságában lehulló bombákból eredtek (pl. a 14. századi kolostor Granicában és a 13-14. századi apátság Pec városában). Megsemmisültek azonban 18. században épült faházak (Damilovic) és az óvárosi központok Djaconovic és Pec városokban.

Jelentések vannak bizonyos mecsetek megrongálásáról is, amit az elvonuló szerbek követtek el közvetlenül a KFOR csapatok megérkezése előtt.

A helyzet azóta jelentősen romlott annak következtében, hogy a KLA “elégtételt” vesz a szerb ortodox örökségen. 1999. augusztus 13-án a Jugoszláv államok Szövetsége konzulátusa az Európa Tanácsnak egy olyan listát adott át, amelyben 32 “lerombolt, megrongált és kifosztott kolostor és templom szerepel, amelyek Koszovóban illetve Metohija-ban találhatók”. Ennél részletesebb listát lehet találni a Decani internetes honlapon, amelyet Fr. Sava hozott létre (www.decani.yunet.com – augusztus 19-ig 40 épületet soroltak fel és fényképek illetve dátumok is szerepelnek). Egy másik lista is van, amelyet Artamje püspök adott át Diaz de Mera-nak (ebben 42 épület szerepel, amelyeket június 13. és augusztus 4. között rongáltak meg vagy romboltak le). A Koszovóban történő eseményekről – beleértve a kulturális örökséget – részletes információt ad a nemrégiben megnyílt honlap: www.kosovo.com. Szeptember 14-én ez a honlap jelentette be az eddig valószínűleg legsúlyosabb veszteséget: a Saint Cosma ill. Damian templomra vonatkozóan, amely a Zociste kolostorban található és a tizennegyedik században épült. Híres volt a műemléknek minősülő freskóiról, most azonban földig rombolták. Ezen információ legnagyobb részét független források is megerősítették.

Az UNESCO két szakértőt küldött ki júliusban egy tíznapos misszióra. A PACE missziót, amelyre augusztus végén került sor, Diaz de Mera vezette, aki a műemlékekről a Kulturális örökség Albizottság elnökeként is kutatást folytatott. úgy tűnik azonban, hogy az Európa Tanács, az UNESCO illetve az NGO-k más akciót nem szerveztek (az Europa Nostra aggodalmát fejezte ki, de nem tudott beavatkozni).

Macedónia, a korábbi jugoszláv tagköztársaság

Macedónia súlyos veszteségeket szenvedett el a háborúból adódóan. Az ártatlan áldozat szerepéből kilépve fontos szereplőjévé kell váljon a balkáni béke és rekonstrukciós folyamatnak. A folyó két partján sétálva Skopjében az ember érzi a kulturális és szellemi szakadékot a modern macedón Skopje és a leginkább albánok lakta iszlám Skopje között. Ez a tény színt ad a városnak, de a tragikus körülmények következtében új bajok forrásává is válhat. Ezért a legfontosabb cél az, hogy a különböző etnikumok közötti béke fennmaradjon.

A nemzeti össztermékben bekövetkezett hirtelen visszaesés és a munkanélküliség megugrása ellenére Macedónia a költségvetéséből 15%-ot szán az oktatásra. Független állammá válva Macedónia – amint ezt hivatalos szakértőktől hallottam – kész arra, hogy minden szinten kiképezze a szükséges szakembereket.

Az általános és középiskolák szintjén vannak kisebbségi nyelviskolák az albán és a török gyerekek számára. A macedón kormány megpróbálja a muszlim (albán és török) lányokat a lehető legtovább az iskolában tartani, de ez nem könnyű dolog. Az oktatásuk úgy tűnik, hogy fontosabb a hatóságok számára, mint a saját családjaiknak. A Világbank külön programokat szponzorál a roma gyerekek oktatására.

A Tetovo-i Egyetem helyzete nagyon feszült.

Mind a kormánypárti mind pedig az ellenzéki politikusok és újságírók panaszkodnak a gyenge infrastruktúrára, amelyben a médiának működnie kell. A nyomdagépek nagyon régiek és az állami papírkészletek nem elegendőek. A tévé- és rádióstúdiók elavultak. Macedónia az egyetlen olyan független balkáni ország, ahol nincs egyetlen házi műholdas program sem.

Az állami tulajdonú tévé- és rádióállomások mellett van néhány kereskedelmi tévé és sok rádióállomás, köztük kalózadók is, amelyek engedély nélkül működnek. Az új kormány elkezdte az eljárásokat a kalóz rádiók ellen. Ezt azonban csak akkor lehet elfogadni, ha minden állomásnak megvan arra az esélye, hogy hivatalosan bejegyeztesse magát.

A média helyzete az elkövetkezendő elnökválasztás során döntő fontosságú lesz. Az EBESZ-szel folytatott konzultáció után a médiatörvény módosításra került és most már minden jelölt számára ingyenes kampányidő áll rendelkezésre. Többen figyelmezettek azonban arra, hogy a kampányidők fair beosztása nem jelenti automatikusan azt, hogy a jelöltek fair bánásmódban is részesülnek. A jobboldali politikusok arról panaszkodnak, hogy a magánkézben levő média “bizonyos körökhöz tartozik”, másfelől a szocialista-ellenes kormánynak saját napilapja van a Privatizációs ügynökségen keresztül. Az újságok terjesztési díja rendkívül alacsony (5–10%), ami elősegíti azt, hogy különböző újságok jelenhessenek meg. Minthogy a lakosság közel egyharmada a fővárosban él, nagy példányszám fogy a városi újságos standokon.

Az állami rádió alkalmazottai úgy vélik, hogy ők “pártatlanabbak, mint az állami tv”. úgy tűnik, hogy a legfontosabb politikai és gazdasági programokat az állami rádión keresztül sugározzák, de ezt nem tudtam személyesen ellenőrizni. Független források szerint a kampányszabályokat eddig a médiában betartották. A legintenzívebb kampányhetek azonban még előttünk állnak.

A Macedón Parlament kulturális bizottságának elnöke sürgeti, hogy Magyarország létesítsen egy ún. Alfa TV-t Budapesten, amely olyan szerepet játszana, mint a francia-német Channel Arte, egész Közép-Kelet-Európa számára sugározva műsorokat. A projektet az előző magyar kormány beindította, de a legutóbbi választás után ellaposodott. Legfrissebb információm szerint van arra esély, hogy ezt az ígéretes projektet újra lehessen éleszteni.

A beszámolót adó bizottság: Politikai ügyek Bizottsága (8533.dok.)

Véleményező bizottság: Kulturális és Oktatásügyi Bizottság

A véleményezést a bizottság jóváhagyta 1999. szeptember 20-án, a közgyűlés elfogadta 1999. szeptember 22-én

A bizottság titkársága: Mr Ary, Mrs Theophilova, Ms Kostenko