Cigányság, előítéletek, önszerveződés

A Phralipe demokratikus cigányszervezet egyik alapítójával készült interjúból tömörített monológ a mai cigánykérdés okairól, az előítéleteket támogató manipulációról, a cigányság politikai önszerveződésének szükségességéről, a kisemmizettek szolidaritásának lehetőségeiről.

„Számomra az a legfontosabb kérdés, és visszamenőleg is a leg­nagyobb probléma az, hogy sohasem ment végbe a cigánysá­gon belül korszerű társadalmiasodás, korszerű fejlődés. A ci­gányságnak természetesen van egy saját társadalma, azonban egy másik típusú, egy európaibb típusú társadalomfejlődésen, mint cigányság, mint közösség nem esett át. Ez az én vélemé­nyem szerint nem elsősorban a saját hibája miatt van, hanem amiatt a kirekesztettség miatt, amit a történelem folyamán meg­élt, és még él napjainkban is. Amikor a cigányság Európának ebbe a térségébe érkezett, akkor itt korábban kialakult keresz­tény államok voltak. És nem a legjobbkor, éppen a keresztes há­borúk idején kezdtek szivárogni a Balkán felől a cigányok. A más hitű, más öltözetű, más nyelvű, más bőrszínű ember nyil­vánvalóan azonnal szemet szúr. Ráadásul ha ez a nép még nem is civilizált az akkori értelemben véve, hanem egy félnomád vagy egészen nomád, tulajdont nem ismerő népcsoport szivá­rog be, érkezik be ebbe a térségbe, ezekbe a kultúrákba, akkor alapvetően konfliktushelyzet keletkezik. Ez feloldódhatott volna a századok folyamán, de éppen ez a másság, a kirekesz­tettség, a társadalmonkívüliség hozta azt, hogy a cigányság nem tudott olyan gyorsan integrálódni, asszimilálódni ehhez a kul­túrához.

Úgy tűnik, hogy most a helyzet kiélezett, azonban cigány­ellenesség mindig is volt, mint ahogy volt antiszemitizmus is, ezek a mechanizmusok mindig működtek, csak bizonyos törté­nelmi helyzetben élesebben látszanak. Főleg, hogyha ez még esetleg politikailag is manipulálva van, ha valamiféle érdekcso­portosulás manipulálja. Az úgynevezett állóvizes konszolidált időszakban viszonylag csend volt, nyugalom volt, mert felülről csendet parancsoltak minden területen. A szociológusok, cigá­nyokat kutató emberek tudták, hogy micsoda tömeg él nyomor­ban putritelepeken, sötétségben, embertelen körülmények kö­zött. De nem beszélhettünk róla, mert nem hagyták. Ma ezek a kérdések sokkal inkább nyitottabbak, sokkal inkább lehet róluk beszélni, tehát világossá válik, megfogalmazódik. A másik oka annak, hogy ez ma előtérbe került, az, hogy amikor egy társa­dalom valamiféle válságba kerül, akár gazdasági, akár erkölcsi válságba (az pedig tagadhatatlan, hogy a kelet-európai országok és ezen belül a mi országunk igen súlyos gazdasági, erkölcsi válságba keveredett), ilyenkor mindig keresik a bűnösöket. En­nek technikája van: a történelemből ismerünk száz ilyen példát, megkeresik mindig azt a felelőst, akire leginkább rá lehet kenni a bűnöket, akit fékezőként lehet felmutatni. A bűnbakkeresés, a bűnbakképzésnek ez a technikája rendkívül világosan megnyil­vánult például a Miskolc környéki cirkuszban, amikor a város és a megye válságát úgy próbálták látványosan kezelni, hogy a ci­gányokkal kapcsolatos intézkedéseket kezdtek el indítani, gettó­telepítési hisztériát indítottak el, egy erdőben létesítendő új ci­gányterületre koncentráltak, hogy a lakosság figyelmét elterel­jék a valódi, igazi problémákról, és ettől kezdve a cigányok bűnbakká is váltak. Teremtenek ehhez persze mitológiát is; hogy felszedik a parkettát, nem dolgoznak, bűnöznek; itt említ­hető a segélyosztások körüli különtámogatási mítosznak a meg­teremtése, ezek mind kiagyalt, manipulatív eszközök amivel bűnössé, gyűlöletessé tehetnek egy népcsoportot. Az általános felfogástól eltérően a cigányok mindig is dolgoztak, mindig folytattak valamiféle saját mesterséget, ami feltétlenül szüksé­ges volt. Az én egész családomnak, apámnak és az egész csalá­domnak valamiféle mestersége, elfoglaltsága mindig volt.

Én cigánytelepen születtem, onnan jártam fel az iskolába. Az a közösség, ahol én laktam, ez egy muzsikus közösség, akik ha kellett, muzsikáltak, ha kellett, vályogot vetettek, ha kellett kosarat kötöttek, vagy ha akadt éppen valahol a városban mun­ka, akkor elmentek munkakönyvvel dolgozni. Aztán ezek a mesterségek a paraszti gazdálkodás megszűnésével, a téeszesítéskor, az iparosítás fejlesztésével egész egyszerűen felesle­gessé váltak.

Az én családom tömegével vetette a vályogot évtizedeken keresztül és az egész falut abból építették, ám egyszer csak meg­jelenvén a közeli téglagyárak, feleslegessé vált ez a csapat. Egy része persze elment a téglagyárba, de többségüket már nem tud­ták foglalkoztatni. A családom másik fele, aki kosarat kötött, a téeszesítésnél maradt munka nélkül; már nem volt szükség a pa­raszti gazdaságokban a kosárra, a paraszt örült, ha a munkaegy­ségekből meg tudott élni, a cigányember munka nélkül maradt. Ezek az emberek mindenféle képzettség nélkül teherautóra ül­tek, a toborzók elvitték őket mindenféle iparosított területekre (főleg a szocialista városok építési területeire), s aztán ott min­denféle építőipari munkába kezdtek. Csináltak egy ilyen vatta­szerepet a segédmunkástömegeknek a befogadására, és ezzel gyakorlatilag konzerválták azt a helyzetet, hogy a cigányok ne tudjanak előrelépni. Rájuk szakadt egy másik életforma, ami nagy traumát okozhat. Egy részének sikerül asszimilálódni vagy beilleszkedni. Persze megmaradt cigánynak akkor is. Más része pedig visszaszivárog a putritelepekre, és aztán ott próbálja a ha­gyományos életét élni, de már a régi mestersége nélkül. 10-20 vagy 30-40-50 évvel ezelőtt – vidéken ma is – a cigányság többsége mindig a falu szélén lakott. Tehát gyakorlatilag egy kü­lön világban, külön társadalomban élt. Érintkezése csak akkor volt a társadalommal, a környező lakosokkal, amikor munkát kapott vagy kért tőlük, vagy ha cserélt, vagy ha vásárolt. Igazá­ból vele közösségben nem élt sohasem. Na most, amikor ez a hagyományos életforma felbomlott, és megindult a vándorlás az iparosított területek felé, akkor ez azt jelentette, hogy beszi­várogtak, bekényszerültek az úgymond civilizációba, és a konf­liktus azonnali lett, állandó lett. Két eltérő típusú életformának a találkozása már automatikusan konfliktusos, ez ugyanaz, mint amikor 1300-ban bejöttek Ázsiából vagy valahonnan Irán, Tö­rökország, Perzsia területéről a keresztény Európába, és így au­tomatikusan konfliktushelyzet állt elő. Az előítéletek megvoltak a faluszéli cigánnyal szemben, „na de hát te ott jól vagy, veled nekem nincsen dolgom, nem is bántasz, néha ugyan ellopod egy tyúkomat, de hát egye fene", hanem amikor egy egész társa­dalom, és ezen belül igazából két különböző társadalom szem­besül és találkozik, akkor ott szükségképpen kiéleződött helyzet jön létre.

Egy toleráns társadalomban, egy kulturált társadalomban ezek valószínűleg kevésbé fordulnak elő, vagy legalábbis nem ilyen élesen. De hát ha azt mondom, hogy nemcsak a cigány­ságnak kellene itt fejlődni, akár szellemileg, gazdaságilag, er­kölcsileg, hanem a befogadónak is, akkor azzal csak egy tényt említek. Ha jól tudom, Péli Tamástól származik az a megfogal­mazás, hogy a falat kétfelől kell bontani, hogy végül is ez a talál­kozás megtörténjen, de ne erőszakos találkozás legyen.

Abban hiszek, hogy ez az új típusú demokrácia (ami ná­lunk most kezd kialakulni), az új kormányzat változásokat, eredményeket hozhat, bár korábban én megkérdeztem a párto­kat, és bizony kiderült, hogy többnyire semmiféle elképzelésük nincsen a cigánysággal kapcsolatban. Több párt azt mondta, hogy külön cigányprogram minek, mert az hiszik, ők egészen egyszerűen magyar állampolgárok. Mégis úgy gondolom, hogy az új kormányzatnak feltétlenül ki kell alakítani a maga elkép­zeléseit és gyakorlati lépéseit. A cigányság nagy többsége kvali­fikálatlan munkaerő, az ő számukra feltétlenül és a lehető leg­gyorsabban a képzés lehetőségét kell megteremteni. Mert ma egy portásnak joga van eldönteni a gyárkapuban, hogy van-e felvétel vagy sincs. Szubjektív megítélés. Látja, hogy ez egy ci­gány, s azt mondja, nincs felvétel… De ha mégis beengedik a portán, akkor a munkaügyi osztályon kezdik forszírozni, hogy mennyire kvalifikált, mennyire kommunikációkész, és mennyi­re lehet rábízni munkát.

Fájdalmas látni azt, hogy Ózdon, ahol pl. 40 éves cigány kohászok vannak – persze nem szereztek szakmunkás-bizo­nyítványt, de ezt a munkát végezték mindenféle iratok nélkül éveken át -, ma tömegesen kerülnek ki a kohászatból, holott szakmunkás szinten tudják csinálni, amit kell. Egy esetleges kor­szerűsítés kapcsán rögtön feleslegessé válnak, és ők válnak fe­leslegessé. A munkába állásnál is szükséges a beavatkozás. Már nagyon régen megfogalmazódott a pozitív diszkrimináció gon­dolata, tehát, hogy mindenképpen nem többletjogokat, de el­sőbbségeket kell adni számtalan területen, így a munkába állí­tás és a továbbképzés területén. Az egyik tehát mindenképpen az, hogy a cigányok munkához jussanak, a másik pedig a tanu­lás lehetőségének biztosítása, és ehhez mindenféle feltételt meg kell adni. Ha azt mondjuk, hogy Magyarországon százezer em­ber beszéli a cigány nyelvet, akkor részükre kisebbségi és kol­lektív jogaiknál fogva lehetőséget kell adni az anyanyelven való tanulásra. Itt problémát okoz ugyanakkor, hogy a cigányság nagy többsége már csak magyarul tud, akkor ezeknek természe­tesen magyarul kell tanítani, de valahogyan mégis ahhoz a szinthez mérten. Ehhez szakemberek kellenek. Ami még fontos, az, hogy mint kisebbséget kezeljék, és törvény által is biztosítva legyen ennek a másságnak a megélhetősége. Valószínűleg na­pokon belül vagy hónapokon belül az új Parlament eldönti vagy eldöntheti a kisebbségi törvény elfogadásakor, hogy a cigányság­nak mint etnikai kisebbségnek miféle jogokat biztosít ebben. És ezen belül aztán nevezhetjük őket nemzeti kisebbségnek, et­nikai kisebbségnek, nyelvi kisebbségnek, teljesen mindegy, hogy ha azonos jogokat kap az úgynevezett nemzeti kisebbsé­gekkel . A cigányságnak is meg kell teremteni a belső integráció­ját. Ahhoz, hogy ez a belső integráció elinduljon, mindenkép­pen egyfajta önszerveződési folyamatot kell megindítani, és én ezt úgy nevezném, hogy politikai önszerveződés. Az önszerve­ződést én nem ott kezdeném, ahogy nagyon helytelenül és hi­básan egyesek elképzelik, amit én úgy nevezek, hogy a cigány kultúra iparosítása. Hogy a mi kultúránk, az a kultúra, amit folklórkultúrának neveznek, piacra kerüljön, s ettől majd a cigány­ság boldogulni kezd. Feltétlenül szükséges, hogy ez az életér­zés, amit a folklór világa teremt vagy hoz, ez éljen, fejlődjön, de hogyha csak ez marad, akkor a cigányság soha nem fog előre­lépni.

Egy sokirányú fejlődésnek kellene életbe lépni, és a hang­súlyt a politikai önszerveződésre helyezném. Azt azért tegyük hozzá, hogy a cigányságnak politikai kultúrája nincs. Honnan lenne, hiszen sosem politizált. De a magyar társadalomnak sincs politikai kultúrája ez ügyben, ebben nagy rokonságban vagyunk. Viszont ha bármilyen jogokat ki akar vívni, meg akar tartani a cigányság, ez csak politikai úton lehetséges. Az isko­láztatás, a munkába állítás, mindenféle szociális megoldás poli­tikai úton érhető el. Ezért szükséges egy alulról szerveződő, ál­lampolgári kezdeményezés alapján létrejövő valódi önszerve­ződés, mint a Phralipe is, amelyik ugyan tagsága érdekeit képvi­seli, de ezen keresztül az egész magyarországi cigányság politi­kai és kulturális érdekeit szem előtt tartja.

Az önszerveződésnek magával kell hoznia a cigányértel­miség megteremtődését és nagyobb számban való szaporodá­sát. Semmiféle politikai vagy nem politikai önszerveződés nem működik vezető egyéniségek nélkül, és afelől is – meg vagyok győződve, hogy ezt az értelmiség vállalhatja fel. És a cigányság bizony elég gyatrán, katasztrofálisan áll értelmiség dolgában. De már holnap el lehet kezdeni, hogy a legrátermettebb em­berek az önkormányzati rendszerben részt vállaljanak, és a he­lyi ügyeket megfogalmazva képviseljék a cigányság érdekeit, vagy egyeztessék az érdekeket a helyi nem cigány lakossággal. Én azonban tartok tőle, hogy a cigányság megint „intézkedés" tárgyává lesz lefokozva. Én azt látom, hogy ismét a cigánysággal szembeni elvárásokat fogalmazzák meg, és ez legalább olyan veszélyes, mint volt az MSZMP-nek a politikája.

Az előítéletek a legveszélyesebbek, még a politikai mani­pulációnál is veszélyesebbek. De akkor veszélyes igazán egy meglévő előítélet, ha azt még politikailag manipulálják is. Ná­lunk így történt, és félek, hogy így fog történni a jövőben is. Hogy mit lehet kezdeni az előítéletekkel, erre egészen egysze­rűen nincs recept.

Hát, a magyarok azt tudják a cigányokról, ami az utóbbi időben a politikai manipuláció útján eljutott hozzájuk. Azt tud­ják, hogy koszosak, büdösek, lopnak és nem dolgoznak, ezt biz­tosan tudják, de az értékeiket nem ismerik. Hiszen nem volt mód arra, hogy ezeket az értékeket megmutassák. Megmutas­suk. Tulajdonképpen nincs képük róla, nem is igyekeztek meg­ismerni. Féja Gézától olvastam valamikor néhány sort, amikor azt írja, hogy többet tudunk az indiánokról, mint a cigányokról, akik pedig itt élnek közöttünk. A magyar irodalomban sem je­lent meg a cigányemberről semmi, csak mindig valamiféle mu­latságos figuraként szerepelt, tehát hősként nem jelent meg so­sem, nem jelent meg a színpadon, a filmen sem, soha.

A pozitív diszkriminációt ott kell kezdenünk, hogy a ci­gányság értékeit kezdjük el megmutatni. Persze ez is manipulá­ció, de ez pozitív manipuláció lenne. Mert vannak értékei a nyelvében, a művészeiben, a manuális képességeiben, és szinte el sem lehet képzelni, hogy az elmúlt századokban hány száz­ezer cigányember szenvedte kárát (és persze az egész magyar térség is), hogy nem ismerhették meg ezeknek az embereknek a képességeit, hogy ezek az emberek nem kerültek be a véráram­ba, az oktatásba. Isten tudja, hány igazi nagy író lenne belőlük, hány tudós, mérnök, diplomata, miniszterelnök; hiszen nem tudjuk, soha nem fogjuk megtudni. És ez pótolhatatlan veszte­sége a cigányságnak és az egész országnak.

Az is tagadhatatlan, hogy elég sokan vannak cigányembe­rek, akik bűnöket követnek el, de ha azt mondom, ötven bebör­tönzött cigányból huszonöt politikai elítélt, akkor senki nem hi­szi el. Pedig erről van szó. Valamilyen módon a cigányságában érte a sérelem, és így keveredett törvény elé, vagy a börtönbe. Cigányozták, vagy molesztálták, vagy az előítéletet érezte és esetleg így keveredett egy verekedésbe.

A másik meg az, hogy olyan országot kell teremteni, olyan jóléti országot, ahol az emberek nem kenyeret lopnak, nem en­nivalót lopnak, tehát nem a szegénység hajtja, és ilyeténképpen az előbb említett 50 cigány bűnelkövetőből lehet hogy csak tíz lesz. Tehát lecsökkenhet. Az aztán egy másik elemzési kérdés, hogy az a tíz még miért az. Az ember nem bűnözőnek születik, az valaminek a következménye.

Ezek persze a szép célok. De egyelőre még mindennek az elején tartunk. Én el tudom képzelni, hogy itt hamarosan nem­csak cigányok körében, de más kisebbségek vagy nemzetiségek körében is egy nemzetiségi öntudatosodás megindul, mert már láthatólag meg is indult. És ha nem leli mega helyét ebben az új demokráciában a cigányság, hanem különböző atrocitások vagy társadalmi mellőztetések érik, akkor ez automatikusan vé­dekezéshez vezet. Mindnyájunk közös érdeke megteremteni azt a helyzetet, hogy ne kerüljön konfrontációba a cigányság és a magyar nemzet. Hogy ne kerüljön konfrontációba. Viszont ha itt valamiféle torzulás lesz a politikai társadalomban vagy az ön­kormányzatokban, akkor én tartok attól, hogy itt egy igazi pol­gárjogi mozgalom keletkezhet, ami felveszi ezt a kesztyűt.

De a mi szervezetünk soviniszta szervezet lenne, ha csak a cigányság érdekeit gondozná. Amikor a Phralipe megalakult, akkor világosan megfogalmazta, hogy az emberi jogok, a ki­sebbségi jogok és a kollektív jogok alapján áll: ez valamennyi kisebbségre, valamennyi emberre érvényes. Az alapvető em­beri jogokból kiindulva nekünk kutyakötelességünk akár tuda­tosan, akár ösztönösen szolidaritást vállalni mindenféle kisebb­séggel, akit baj ér.

Ebben a helyzetben elsősorban a cigányság kerül legin­kább az utcára, ők válnak munkanélkülivé. Ugyanakkor magyar emberek is válnak tömegesen munkanélkülivé. Lehet, hogy itt egy verseny, a munkásságon belüli harc fog keletkezni az elér­hető helyekért cigány és nem cigány között. És ennek már van­nak jelei is. El tudom képzelni, hogy tömegesen, százezrével lesznek cigányok és nem cigányok munkanélkülivé, és ha mégis lesz egy férőhely, akkor elsősorban magyar embert vesz­nek fel, és ez nem teremthet jó helyzetet. Nem biztos, hogy ez a két nyomorult egymással szolidaritást fog vállalni. Pedig elkép­zelhető lenne az is, hogy együtt követeljék a munkát és a ke­nyeret.

1353_06Osztojkan1.jpg

(Felvégi Andrea fotója)

A fentiek egy Osztojkán Bélával folytatott hosszabb beszélgetésünk részletei. Az ez ideig Osztojkán Béla által vezetett szervezet, a Phra­lipe ma 22 tagszervezetből áll, 1200 bejegyzett taggal rendelkezik, lapja van, tekintélyt szerzett magának, s mint Osztojkán Béla mondja: „él, és azt kell remélni, hogy fog is, és jól fog politizálni".

Várható, hogy a politikai szerveződés révén a cigányság is megin­dul a valamiféle nemzetté válás (és az általa nem kizárt), spontán asszi­miláció útján. A kérdés, hogy jövőnket továbbra is az államhatárokkal azonosított nemzetek versenye fogja-e uralni, (mert az ilyen világban mindig problémát fog okozni egy olyan kisebbség, amelynek nincs sa­ját országa, s amelytől a domináns nemzet féltékenyen őrzi az „ő orszá­gát"); vagy az a nemzetfelfogás jut érvényre, amelyben az egyes nem­zethez tartozás az egyének ügye, választása, a nemzeteknek (vagyis a különböző nemzeti identitású egyéneknek) azonos lehetőségeik van­nak az ország keretei között. S az egyének egyenlő jogai elmossák az egyes nemzetekhez tapadó értékelő mozzanatokat.

A cigányság ma proletárhelyzetű nép, s a társadalom proletarizációját az ebben érdekeltek cigánykérdéssé stilizálják, azzal leplezik.

A társadalom az osztálytársadalmak évszázadaiban, majd a néphatal­mat hazudott államszocializmus hipokrízisében túlságosan hozzászo­kott ahhoz, hogy a társadalom többségének valamilyen alapon való alávettetését természetesnek tartsa. A proletarizáció veszélyét a kü­lönböző társadalmi rétegek ma nem érzékelik eléggé, mint ahogy nincs meg a készenlét a nemzetek viszonyának, különösen a cigány kisebb­séghez való viszonynak humanisztikus kezelésére sem. Pedig nem ki­védhetetlen sorscsapásokról van szó. Kezelésük elsődleges parancsa, hogy összefüggésükben lássuk őket.

A nemzethez tartozás egyéni jogai védelmének párhuzamosnak kell lennie az egyének védelmével az induló helyzetből fakadó kiszolgál­tatottság minden formája ellen.

 1353_06Osztojkan2.jpg

(Lengyel Gábor felvétele)