Krausz Tamás:
A Szovjetunió megalapításának centenáriumára – aktuális gondolatok
H. Carr és Isaac Deutscher óta sok történész adott választ arra a közhelyesnek tetsző kérdésre, miképpen volt lehetséges, hogy a két világháború által sújtott Oroszország, illetve a belőle kinövő Szovjetunió a világ második ipari és katonai hatalmává vált történelmileg példátlanul rövid idő alatt. Jelen sorok szerzője sem maradt ki azok közül, akik erre a kérdésre választ kerestek, mondhatnám: évtizedeken keresztül. Végül is titok nincsen. Hisz mindenki, legalább is a tudomány által elkötelezett szerző odajut, hogy a szovjet szocialista projekt 1917-től, az imperialista világháború elleni lázadástól, majd forradalmi tömegmozgalomtól kiindulva olyan emberi energiákat szabadított fel, olyan vonzó és lehetséges jövőt ígért itt, a Földön, amely magával ragadta a korabeli emberiség jelentős részét is. És ezzel egyidejűleg, ezt magában foglalva olyan valóban tömeges, népi alkotóerő halmozódott fel a nem kapitalista termelési és társadalomszervezési formáknak köszönhetően, amely példa nélküli az emberiség történetében, és amely nélkül ez az új ország hét évtizedes történelmi pályája teljesen érthetetlen lenne. Ezt az „alkotóerőt” mozgósította a szovjethatalom: hol diktatórikusabb, hol kevésbé diktatórikus formában, hol nagyobb, hol kisebb áldozattal, hol támogatva, hol gátolva, sőt feláldozva ezeket a „közösségi erőket„, végső soron képes volt moblizálni népek tucatjait az analfabétizmus felszámolására és a kulturális felemelkedésre, a náci Németország legyőzésére, az újjápítésre, a szovjet tudomány felemelkedésére. Lenintől Gagarinig, a „faekétől az atombombáig” persze az út hosszú és nagyon szerteágázó, a fejlődés bonyolult, kolosszális a teljesítmény és hatalmasak az ellentmondások… Éppen 100 esztendeje annak, hogy ez az ország létrejött. Ez az írás lényegében a Szovjetunió megalapításáról szól, s néhány gondolatot fogalmaz meg a mai fejlemények ismeretében.
