Az új ázsianizmus eszméje. A világtörténelem – ázsiai szemmel

Az ázsiai társadalmakkal kapcsolatos eurocentrikus látásmód meghaladása az európai gondolkodásban mélyen gyökerező esszencialista és expanzionista, uralmi logika elvetését föltételezi. Csakis akkor érthetjük meg az ázsiai modernitást mint a civilizációk interakciójának eredményét, ha feltárjuk a valóságos történeti előfeltételeket és mozgásokat.

Ázsiában – miként Európában is – élénk vita van kibontakozóban az Egyesült Államok hatalmának ellensúlyozására képes regionális entitások kialakítása körül. A liberális globalizáció és az "új birodalmiság" – e két nyilvánvalóan különböző fogalom – immár a katonai szerződések, a gazdasági társulások és a nemzetközi politikai intézmények vezérfonalává vált. Együttesen olyan – a politikai, a gazdasági, a kulturális és a katonai szférát magában foglaló – globális rendszert alkotnak, amit "birodalomnak" vagy "neoliberális imperializmusnak" nevezhetünk.

Ellene az európai társadalmak a regionalizmus segítségével próbálnak védekezni. A német filozófus, Jürgen Habermas "Miért van szüksége Európának alkotmányra" c., cikkében1 posztnacionális demokrácia megalkotására tesz javaslatot, amely három fő irányt követ: egy európai civil társadalom létrehozása, európai szintű politikai nyilvánosság kialakítása s olyan politikai kultúra megteremtése, amelyet az Európai Unió minden polgára magáénak vallhat.

Ami Kínát illeti, Peking néhány éve felvetette, hogy a "tíz plusz egy" formula jegyében csatlakozna a Délkelet-ázsiai Országok Szervezetéhez (ASEAN2 ), amire Japán azonmód rákontrázott, s "tíz plusz hármas" formulára (Kína, Japán és Dél-Korea) tett javaslatot. 2002-ben az egyik japán hírügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy "amennyiben Ázsia egyesítésének üteme felgyorsul (…), a regionális egység keretében a Japán és Kína közti távolság érzete önmagától elhalványul majd. Egy, az ASEAN – Japán, Kína és Dél-Korea – vezetőit közös asztalhoz ültető konferencia, amely először teremt alkalmat regionális tárgyalásokra az Egyesült Államok nélkül, elvezethet a Franciaország és Németország közötti megbékélés ázsiai változatához".3

Amikor a tíz kelet-európai ország 2004. május 1-jén belépett az Európai Unióba, egy japán diplomata és egy indiai politológus kutató javasolta, hogy Kína, Japán és India legyenek a NATO ázsiai megfelelőjének pillérei.

Tisztázni kell azonban, hogy mit is értenek az ázsiaiak Ázsia fogalmán – ami egyszerre három kérdést is felvet. Először is, az "ázsianizmus" egyes aspektusai a XIX. századtól kezdve szorosan összefonódtak a nacionalizmus különféle válfajaival. Másodszor, az Ázsia-gondolat két egymással ellentétes fogalmat takart: a japán, kolonialista jellegű tervet "az ázsiai térség közös gazdasági fellendítéséről", illetve a szocialista és a nemzeti felszabadító mozgalmakon nyugvó, szocialista Ázsia koncepcióját. Kérdés, hogy a szocialista mozgalom összeomlása után s az ázsiaiság mibenlétének újrafogalmazása közepette mit lehet kezdeni ezen örökséggel. Harmadszor: ha meg kívánjuk haladni a nemzetállamiságot, akkor Ázsia újbóli "kitalálása" feltételezi, hogy a szupranacionális állam képzete a XIX. századi Ázsia-felfogás helyébe lépjen.

Ázsia eszméje valójában nem ázsiai, hanem európai fogalom. A XVIII-XIX. századi Európában a társadalomtudományok (a nyelvészet, a történelem, a földrajz, a jogfilozófia, az államelmélet, a fajok eredetének kutatása, a historiográfia és a politikai gazdaságtan) a természettudományokhoz hasonlóan gyors fejlődésen mentek keresztül, s közös eredményeik nyomán új világtérkép rajzolódott ki. Az Európáról és Ázsiáról formált képzetek integrálódtak a "világtörténelem" fogalmába.

Montesquieu, Adam Smith, Hegel és Marx (mások mellett) megalkották az Európával szembeállított Ázsia-képet, amelyet beillesztettek a történelemről formált teleologikus felfogásba4 , s amely így foglalható össze: többnemzetiségű ázsiai birodalmak versus európai monarchikus/szuverén államok; ázsiai despotizmus versus európai politikai és jogrendszerek; ázsiai (nomád és földművelő) termelési mód versus európai városi életmód és kereskedelem.

Minthogy az európai nemzetállam és a kapitalista világpiac expanziója a világtörténelem fejlettebb lépcsőfokának minősült, Ázsia a fejlődés alacsonyabb fokára soroltatott be. Az európai gondolkodásban Ázsia nem csupán földrajzi térség volt, hanem civilizáció, sajátos, az európai nemzetállammal szembeállított politikai, illetve az európai kapitalizmustól különböző társadalmi formával; átmeneti fázis a történelem nélküli és a történelmi állapot között. E szemlélet szabott keretet mind az európai értelmiségiek, mind az ázsiai reformerek és forradalmárok számára a világtörténelemről és az ázsiai társadalmakról való felfogásuk kialakításához, a követendő forradalmi vagy reformpolitika meghatározásához, illetve az ázsiai múlt és jövő értelmezéséhez. A XIX-XX. századi Ázsia-szemlélet része volt ama gondolkodásmódnak, amely egyetemessé emelte az európai modernizációt, s azonos narratív keretet nyújtott gyarmatosítóknak és forradalmároknak egyaránt.

Az európai beszédmód Ázsiát mint a világtörténet "kiindulópontját" mutatta be. Georg Wilhelm Friedrich Hegel például így írt: "A világtörténet keletről nyugatra megy: mert Európa teljességgel vége a világtörténetnek, Ázsia a kezdete." 5 "[…] a keletiek csak azt tudták, hogy egy ember szabad, a görög és a római világ, hogy néhány ember szabad, mi pedig azt, hogy minden ember magánvalósága szerint szabad…"6 A történelem első politikai formája – Hegel szerint – a despotizmus, a második a demokrácia és az arisztokrácia, a harmadik pedig a monarchia.

E felfogás a kérdéssel kapcsolatos európai megnyilatkozások filozófiai sűrítménye. Adam Smith a Nemzetek gazdagságában a mezőgazdaság és az öntözés közötti összefüggést elemezve Kínában és más ázsiai országokban, hangsúlyozza a kontrasztot a nyugat-európai várossal szemben, amelyet a manufaktúra és a kereskedelem jellemez. Smithnek a négy történeti stádiumról való meghatározása – vadászat, nomadizmus, földművelés és kereskedelem – megfelel a régiókról és a fajokról adott definíciójának. A skót közgazdász "az észak-amerikai bennszülött törzsek"-ről mint a "legalacsonyabb szinten, a legkezdetlegesebb viszonyok között élő vadász nemzetek" példájáról, a tatárokról és az arabokról mint "pásztorkodó, fejlettebb társadalmi állapotú nemzetek"-ről, illetve a régi görögökről és rómaiakról mint "még fejlettebb társadalmi állapotot" képviselő, földművelő nemzetekről ír.7 Hegel szemléletében mindezek a kérdések a politika és az állam kialakulásának szférájába tartoznak: a legalsó fokon a vadászó "fajok" helyezkednek el, minthogy a vadászatból és gyűjtögetésből élő közösségek oly kicsiny méretűek, ami a munka állam által megkövetelt specializációját lehetetlenné teszi. A világtörténelem leírásából Hegel egyértelműen kizárja (a vadászatból és gyűjtögetésből élő) Észak-Amerikát, s a történelem kezdetét Ázsiához köti. A történelmet Adam Smith a gazdasági vagy termelési sémák alapján, Hegel pedig a vallás, a civilizáció és az állam struktúrája szerint osztja fel. A politikai vagy a termelési rendszereket mindketten meghatározott térségekkel: Ázsiával, Amerikával, Afrikával, illetve Európával kapcsolják össze, s a történeti korszakolás viszonylatában helyezik el.

Amikor Marx kifejti a társadalmi-gazdasági rendszerek fejlődésének kérdését, négy történelmi lépcsőfokot különböztet meg (ázsiai, primitív8 , feudális és kapitalista). Az ázsiai termelési mód fogalom nála a hegeli és az Adam Smith-i történelemfelfogás szintézisének terméke. Perry Anderson szerint9 Marx az ázsiai termelési mód fogalmát olyan, az európai eszmetörténetben a XV. századtól kezdve jelen lévő, Ázsiával kapcsolatos általánosításokból merítette, mint a föld köz-, illetve állami tulajdona (Harrington, François Bernier, Charles de Montesquieu), a legitim kényszer hiánya (Jean Bodin, Montesquieu, Bernier), a jogrendszereket helyettesítő vallás (Montesquieu), az örökletes arisztokrácia hiánya (Machiavelli, Francis Bacon, Montesquieu), a rabszolgasághoz közeli társadalmi egyenlőség (Montesquieu, Hegel), az elszigetelt faluközösségek (Hegel), a mezőgazdaság iparhoz viszonyított túlsúlya (John Stuart Mill, Bernier), a történelem stagnálása (Montesquieu, Hegel, Mill) stb. Mindezeket az állítólagos ázsiai jellegzetességeket a keleti despotizmus inherens velejáróinak tekintették. E képzetek együttese az antik görög gondolkodás Ázsiáról folytatott vitáiban is megtalálható.10

Az ázsiaiak szemében a modern nacionalizmus az Ázsia-gondolat továbbra is meghatározó mozzanata maradt. A különféle nacionalista diskurzusok – a japán "hagyjuk el Ázsiát, s csatlakozzunk Európához" jelszó, az orosz forradalmárok "nemzeti autonómiája" vagy a kínai forradalmárok "pánázsianizmusa" – történeti szembenállásuk ellenére valamennyien a nemzetállam és a birodalom oppozícióján alapultak.

A japán nacionalista szlogen eredete Fukuzava Jukicsi (1835-1901) egyik rövid, 1885-ben megjelent értekezésére megy vissza. "Hagyjuk el Ázsiát!", hangzik a Kína-központú világgal s a konfuciánus politikával és ideológiával szakítani kívánó felszólítás. "Csatlakozzunk Európához!" – folytatódik: Japánt európai mintájú nemzetállammá kell tenni. […]

Másként fogalmazva: Japán azáltal, hogy leválik Ázsiáról, s a térségen belül újrateremti a civilizált és a barbár, a Nyugat és a Kelet dichotó­miáját, tudatára ébred nemzetállami mivoltának. Fukuzava kijelenti, hogy Japánnak nem csupán szembe kell fordulnia régi önmagával, hanem egy újfajta tengelyt is létre kell hoznia Ázsiában.

Ám a nemzetállam felé vezető út Japán számára valójában nem Ázsia "elhagyását" s az Európához csatlakozást jelentette, hanem az Ázsiába való belépést – az Európával történő konfrontálódás érdekében. A XX. század elején meghirdetett jelszó a "kelet-ázsiai térség közös gazdasági fellendítéséről" az ázsiai japán expanzió legitimálására szolgált. E gyarmati kontextus a magyarázata annak, hogy a legtöbb kínai értelmiségi miért viseltetik fenntartással ezzel a jelszóval szemben, s miért nem hivatkozik rá szívesen.

A nemzeti felszabadító mozgalmak – az orosz forradalom által képviselt szocialista eszmeiség visszhangjaként – egy új Ázsia-koncepciót munkáltak ki, amely mint a burzsoá nemzetállam ellen is harcot folytató, antikapitalista társadalmi mozgalom kezdettől fogva az internacionalizmushoz és az antiimperializmushoz vonzódott. Ugyanakkor a japán "hagyjuk el Ázsiát" teóriához hasonlóan, a nemzeti önrendelkezési jog eszméje is a nemzetállam versus birodalom kettősségében fogalmazódott meg.

Húsz esztendővel Fukuzava Jukicsi írásának megjelenése s nem sokkal a republikánus forradalom és a Kínai Köztársaság ideiglenes kormányának megalakulása (1912. január-február) után Lenin cikksorozatot közölt Ázsiáról.11 A mai "Kína – írja – olyan ország, amely a politikai cselekvés lázában ég, heves társadalmi mozgalom és demokratikus felkelés színtere"12 , s elítéli, hogy a civilizált, haladó Európa "a maga fejlett gépiparával, sokszínű kultúrájának gazdagságával és alkotmányaival" a burzsoázia szolgálatában "támogatja mindazt, ami ósdi, halálra szánt és középkorias". Lenin és Fukuzava ellentétes látásmódja valójában azon a közös gondolaton alapszik, hogy az ázsiai modernitás az európaiból fakad; jelentősége csakis az Európával való kapcsolatban – Ázsia státusától és sorsától függetlenül – nyer értelmet.

Történeti-ismeretelméleti értelemben nincs alapvető különbség Lenin forradalmi nézetei, illetve Smith vagy Hegel felfogása között. A kapitalizmus történetét egyik is, másik is az ősi Kelettől vagy Ázsiától a modern Európáig, a vadászattól, a nomadizmustól és a földműveléstől a kereskedelemig és az iparig ívelő, evolutív folyamatnak tekinti. Lenin Ázsiával kapcsolatos nézetei a világtörténelem hegeli felfogásából, a középkori, barbár és történelem nélküli Ázsiáról adott jellemzéséből fakadnak. Ez a gondolat – Hegel plusz a forradalom – találkozik a háromfokozatú: antik, középkori és modern történelmi fejlődés sémájával (feudalizmus, kapitalizmus és proletárforradalom vagy szocializmus), s nyújt a kapitalista korszakban egyfajta keretet – az időbeliséggel és a korszakolással kiegészülve – a világ más régiói történelmének megértéséhez.

Lenin érvelése – különös tekintettel a nacionalizmus és a kapitalizmus elválaszthatatlanságára – vezérfonal gyanánt szolgál a modern kínai nacionalizmus és az Ázsia-eszme közti kapcsolat megértéséhez. Szun Jat-szen13 a "nagy ázsianizmus" eszméjéről – 1924-es kobéi látogatása során – elmondott híres beszédében14 két Ázsiát különböztet meg: az egyik, amely a legrégebbi civilizáció megteremtője, s nem ismer független államokat, a másik pedig, amely most készül arra, hogy újjászülessen. Szerinte e megújulásnak Japán a kiindulópontja, amely felmondta az Európa által rákényszerített egyenlőtlen szerződéseket, s az első független ázsiai állammá vált. Szun Jat-szen üdvözli az orosz-japán háborúban aratott japán győzelmet: "Az oroszokkal szembeni japán diadal évszázadok óta az első győzelem, amit egy ázsiai nemzet egy európaival szemben elért […]. Valamennyi ázsiai nemzet ujjong, s kezd bizakodva tekinteni a jövőbe […]. Remélik, hogy legyőzik Európát, s függetlenségi mozgalmakat tudnak életre hívni […]. A nemzeti függetlenség reménysége megszületett Ázsiában."15

Immár nem csupán a konfuciánus kultúrkörhöz tartozó Kelet-Ázsiáról van szó, hanem a multikulturális Ázsiáról, amelynek egysége a szuverén államok függetlenségén alapul. "Valamennyi ázsiai nemzet": erre az együttesre törekszenek a nemzeti függetlenségi mozgalmak, s nem az európai nemzetállamok puszta utánzására. Szun Jat-szen meggyőződése, hogy Ázsia saját kultúrával és saját elvekkel bír, amit a "királyi út kultúrájának" nevez, s szembeállítja vele az európai nemzetállamok által követett "hegemón kultúra útját". Felfogása szerint Ázsia természetes egységét nem a konfucianizmus vagy bármely más homogén kultúra jelenti, hanem egy olyan politikai kultúra, amely különböző vallásokat, hiteket, nemzeteket és társadalmakat egyesít. A "nagy ázsianizmusról" vagy "pánázsianizmusról" vallott felfogása ellentétes a modern japán nacionalizmus "nagy kelet-ázsianizmus" eszméjével. Szocialista dinamikát rejt, amely szemben áll a kapitalizmussal és az imperializmussal, s új típusú internacionalizmus felé mutat.

A szocialista értékek és a kínai hagyományok közötti kapcsolat néhány kortárs kutatót az Ázsia-gondolat újraalkotására késztetett. Így Mizogucsi Juzo szerint az olyan kategóriák, mint az "égi princípiumok" (tianli) és a "köz/magán" (gong/szi) jelen volt Kína szellem- és társadalomtörténetében, a Szung-dinasztia uralkodásától (960-1279) egészen a Csing- (Mandzsu-) ház bukásáig (1911), s ez folyamatosságot teremt a modern kínai forradalom némely gondolata és a mezőgazdasági szabályozás elvei között. Az ázsiai kultúra ezen értékek mentén történő meghatározási kísérlete ellenállást és kritikát fejez ki a modern kapitalizmussal és kolonializmussal szemben.16 Mijazaki Icsiszada, a kyotói császári iskolához tartozó, kitűnő történész már az 1940-es években hozzálátott "a Szong-kori kapitalizmus kezdeteinek" tanulmányozásához, különös tekintettel a különböző régiókon belüli, nagy távolságú összeköttetések történetére. Szerinte azok, "aki a történelmet a Szong-dinasztiától kezdve a modernitás nekilendüléseként értelmezik, eljutott ahhoz, hogy a modern nyugati történelmet a modern kelet-ázsiai történeti fejlődés fényében vizsgálja"17 . A kelet-ázsiai modernitásról vallott elmélete egybecseng a japán "nagy kelet-ázsiai térség" eszmével, ez azonban nem csökkenti elemzésének éleselméjűségét. Mint világtörténelemben gondolkodó kutató, Mijazaki rámutat, hogy a Nagy-csatorna megépítése, a nagyvárosok fellendülése és egyes árucikkek – mint a fűszerek vagy a tea – teremtették meg a kapcsolatot az európai és az ázsiai kereskedelmi hálózatok között. A mongol birodalom terjeszkedése, amely elősegítette az európai és ázsiai művészet és kultúra közti kapcsolatokat, nemcsak a kínai és az ázsiai társadalmak belső viszonyait módosította, hanem szárazföldi és tengeri összeköttetést is teremtett Európa és Ázsia között.18

Amennyiben az "ázsiai modernitás" politikai, gazdasági és kulturális jellegzetességei már a X. vagy a XI. században megjelentek – három-négy évszázaddal azelőtt tehát, hogy hasonló jegyek Európában megfigyelhetők lettek volna -, kérdés, vajon a két "világ" történeti fejlődése párhuzamosan vagy egymással összekapcsolódva ment-e végbe. Mijazaki úgy véli, hogy Kelet-Ázsia s főként Kína nemcsak piacot és eszközöket nyújtott az ipari forradalom számára, hanem a francia forradalomban testet öltött humanizmus előmenetelét is táplálta. "Az európai ipari forradalom – fejti ki – egyáltalán nem csupán Európát érintő történelmi fejlemény volt, amennyiben nemcsak gépesítésről volt szó, hanem a társadalomszerkezet egészére kiható változásról. Hogy [az ipari forradalom] végbemehessen, ehhez a burzsoázia megerősödésére volt szükség, s ehhez nélkülözhetetlen volt a Kelet-Ázsiával folytatott kereskedelemből származó tőkefelhalmozás. A gépek működtetéséhez nemcsak energiára volt szükség, hanem nyersanyagra – gyapotra is. A nyersanyagot és a piacot valójában Ázsia biztosította. Ha nem létezett volna összeköttetés Kelet-Ázsiával, az ipari forradalomra aligha kerülhetett volna sor."19

A világmozgás az a folyamat, ahogyan a sokféle "világ" kommunikál és harcol egymással, egymásba hatol, s alakítja egyik a másikat. Ezért amikor a[z említett ázsiai] történészek Ázsiát a világméretű érintkezésben elhelyezték, ráébredtek, hogy a modernitás az egyes társadalmak viszonylatában nem határozható meg, hanem csakis úgy, mint a különböző régiók és civilizációk interakciójának eredménye. Ebben az értelemben a [hagyományos] Ázsia-gondolat érvényét veszti, mert nem valamilyen független entitásról, s nem is kapcsolatok együtteséről van szó. Ázsia ilyen újrameghatározása, ahol tehát a földrész nem a lineáris[an felfogott] világtörténelem kezdete, s nem is a vége, nem autark alanya, s nem is alárendelt tárgya, lehetőséget kínál a világtörténelem újradefiniálására. Ez pedig el kell vezessen az Európa-eszme felülvizsgálatához is, minthogy Európa [eddigi] önképe alapján immár nem lehetséges képet alkotni Ázsiáról.

Az Ázsiára vonatkozó, már említett képzetek feltárják a [hagyományos] Ázsia-gondolat kétértelműségét és ellentmondásosságát. E szemlélet egyszerre kolonialista és antikolonialista, konzervatív és forradalmi, nacionalista és internacionalista. Európai gyökerű, s maga is alakítja Európa önmagáról alkotott képét. Szorosan összefonódik a nemzetállam kérdésével, és egybeesik a birodalmi látásmóddal. Ez egy Európával szembeállított civilizációfogalom s meghatározott geopolitikai viszonylatokba ágyazott földrajzi kategória. Amikor a mai Ázsia politikai, gazdasági és kulturális függetlenségét vizsgáljuk, komolyan számot kell vetnünk azzal, hogy az Ázsia-kép csúsztatások, kétértelműségek és ellentmondások közepette fogant. Másként nem tudunk túllépni e csúsztatásokon s meghaladni ezeket az ellentmondásokat, csak ha megragadjuk az őket életre hívó, sajátos történeti viszonyokat.

Az eurocentrikus látásmód kritikája nem valamiféle Ázsia-központúságot, hanem az uralom egocentrikus, kizárólagos és expanzionista logikájának elvetését kell jelentse. Nem érthetjük meg az ázsiai modernitás jelentőségét, ha elfeledkezünk az említett történeti előfeltételekről és mozgásokról. Az Ázsiával kapcsolatos újfajta képzeteknek túl kell lépniük a XX. századi szocialista és nemzeti felszabadító mozgalmak céljain és elgondolásain. A jelen történelmi feltételek közepette e reprezentációk azokra a történeti célkitűzésekre kell irányuljanak, amelyeket ezen mozgalmak nem valósítottak meg. A cél nem egy új hidegháború életre hívása, hanem a régi felszámolása, annak egész örökségével egyetemben. A feladat nem a gyarmati viszonyok visszaállítása, hanem a kolonializmus maradványainak felszámolása, illetve az, hogy megakadályozzuk születőfélben lévő formáinak kifejlődését.

Ázsia kérdése ilyenformán nem csupán a földrajzi értelemben vett Ázsiát érinti, hanem a "világtörténelem" egészét. Az "ázsiai történelem" újragondolása a "világtörténelem" újrafogalmazásának követelményét is felveti, és azt, hogy túllépjünk a XIX. századi "új birodalom" rendjén s annak logikáján.

 

Jegyzetek

 

1 "Why Europe Needs a Constitution", New Left Review, nº 11, 2001.

2 Az ASEAN-t 1967-ben öt állam: Indonézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld alapította, majd hozzájuk később másik öt állam csatlakozott: Kambodzsa, Laosz, Vietnam, Brunei és Myanmar.

3 Busho Nishikyo: "A Japán, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország közti kapcsolatok a XXI. századi kínai stratégia felől nézve" (japánul), Seikai Shuho, Tokió, 2002. február 12.

4 Marx A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai előszavában úgy vélekedett, hogy "a modern polgári termelési mód […] a gazdasági társadalomalakulat progresszív korszaka". MEM 13. k. 7. o. Az előszót Marx életében azután nem adták ki újra. Marx 1877-ben megjegyezte: nem kellett "történelmi vázlatomat a kapitalizmus nyugat-európai keletkezéséről […] átalakítani valami történelemfilozófiai elméletté a fejlődés általános útjáról, amelyet végzetszerűen meg kell tennie minden népnek, bármilyen történelmi viszonyok között éljen is […] MEM 19. k. 112. o.

5 G. W. F. Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról, Akadémiai Kiadó, Bp., 1979. 192. o.

6 Uo. 43. o.

7 Adam Smith: …(magyar nyelven: A nemzetek gazdagságáról, Budapest, 1959.)

8 Sic! Marxnál valójában ázsiai, antik, germán és kapitalista formákról van szó (a ford.).

9 Perry Anderson: Lineage of the Absolute State, Verso, London, 1979, 472. o.

10 Számot ad Smithnek és a skót közgazdasági iskolának Hegelre és Marxra gyakorolt jelentős hatásáról Ázsiával kapcsolatban.

11 "Demokrácia és narodnyikság Kínában" (1912), LÖM 21. k. 384-390. o., "Ázsia ébredése" (1913), LÖM 23. k. 145. o., "A maradi Európa és a haladó Ázsia" (1913), LÖM 23. k. 167. o.

12 "Ázsia ébredése", LÖM 23. k. 145. o.

13 Szun Jat-szen (1866-1925) az I. Kínai Köztársaság elnöke.

14 Szun Jat-szen összes művei (kínaiul), Peking, 1986. 401-409. o.

15 Uo. 402.

16 Vö. Mizogucsi Juzo: A kínai gondolkodás (japánul). Tokió, 1991; uő: Fordulópontok és megrázkódtatások a premodern kínai gondolkodásban (japánul). Tokió, 1980.

17 Mijazaki Icsiszada: Kelet-Ázsia modern korszaka (japánul), Oszaka, 240. o.

18 Uo. 151-157. o.

19 Uo. 238. L. még Philipp S. Golub: "Retour de l'Asie sur la scène mondiale". Le Monde diplomatique, 2004. október.

 

(Fordította: Lugosi Győző)