Lugosi Győző történész, társadalomtudós, tanár, népművelő, szerkesztő, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense 2021. április 7-én, Covid-19-fertőzés következtében elhunyt. Felfoghatatlan veszteség, nem csak családja, barátai, kollégái, tanítványai, szerettei számára. Fájdalmas űrt hagyott maga után az Eszmélet szerkesztőségében is, amelynek 28 éven át volt olvasószerkesztője, szerkesztője, és amelyet mindvégig szívügyének tekintett. Ilyenfajta elkötelezettségre kevés példa akad a folyóiratok hazai történetében.

Aki ismerte Győzőt, pontosan tudja, hogy nála ez nem is működhetett volna másképpen. Amit csinált, azt teljes szívvel és odaadással csinálta. Különösen igaz ez az Eszméletre, az ügyre, amelyet a folyóirat alapítása óta képvisel, és amellyel Győző maradéktalanul azonosult. Ezért nem érezte sohasem tehernek az olvasószerkesztés gyakran igen fárasztó munkáját; ő mindenkor a lap által megjelenített szellemi-társadalmi célokért és a fiatalkora óta felvállalt ügyért dolgozott.

Győzőnek rengeteg elfoglaltsága mellett jutott ideje a családjára. Gyermekei – szám szerint öt – tudják bizonyítani. Írhatnánk azt is: a családja mellett rengeteg dologra jutott ideje. Mint közéleti ember számos funkciót betöltött amellett, hogy energiáinak óriási részét az Eszméletben „kamatoztatta”. Hosszú ideig volt a Kossuth Klub igazgatója, a Szabad Sajtó Alapítvány kurátora, elvállalta a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány alelnöki pozícióját, a József Attila Szabadegyetem szervezését és számos más társadalmi funkciót. Túlzás nélkül állítható, mindig a szegények, a kirekesztettek, az elnyomottak, az üldözöttek oldalán állt. Nem vezették karrierista szempontok, sem nárcisztikus szereplési ambíciók – úgy is mondhatnánk, nem korunk hőse volt.

Sok minden érdekelte, sok mindennel foglalkozott. A világrendszer-elmélet, mindenekelőtt Samir Amin, és a filozófus Mészáros István volt a két fő vonatkoztatási pontja. Fiatalkorától hatott rá a francia felvilágosodás és a racionalizmus – a francia marxista hagyomány egésze. Az országhoz személyesen is nagyon kötődött, kiválóan tudott franciául.
Fő érdeklődési köre a „Közel-Kelet” és Észak-Afrika volt, de írt lényeglátó, kritikai tanulmányokat az üzleti vállalkozásként működő kisegyházakról, a marxista elmélet némely összefüggéséről és a rasszizmusról. Írásait át- meg átszövi a társadalmi egyenlőség és szabadság megvalósítása iránti mély és őszinte elkötelezettség.

Legendás volt természetszeretete és állatbarátsága. Szabadidejében szívesen járt gombászni, remek gombaszakértőnek számított. Szívesen és jól főzött, gyakran látta vendégül barátait, kollégáit, hiszen a közösségi élet nemcsak a közéletben számított neki, hanem saját kis körében is nagyon sokat tett ezért.
Győzőről nem lehet tárgyszerű nekrológot írni. Olyan tudósember volt, akit nem lehetett nem szeretni: mélységes alázattal és tisztelettel közeledett a tudományhoz, nagy érdeklődéssel és szeretettel fordult tanítványai felé, tele volt segítőkészséggel, érzelmekkel és tudásvággyal, őszinte kíváncsisággal mások és a világ iránt. Nem véletlenül szerették oly sokan: Győző az az ember volt, akihez nem lehetett érzelemmentesen, „tárgyilagosan” viszonyulni. Soha nem tolta magát előtérbe. Csendes volt, türelmes, békés természetű, ugyanakkor határozott, vitakész, világlátását, tudományos meggyőződését mindig felvállaló tanárember és társadalmi aktivista, régi kifejezéssel: mozgalomszervező.

Ugyanakkor, mint érzelmes ember, részben védtelen is volt a környezetében vele szemben megnyilvánuló, rossz szándékú törekvésekkel. Volt benne bizonyos naivitás. Kiben nincs? Ha valakibe „beleszeretett”, abba belelátta a jót, hogy azután néhány esetben csalódásában nagyon „kiszeressen” a még oly jó barátból is, ezt talán mondani sem kell. De nem volt sértődős – sőt, nagyon tudott vitatkozni, nagyon tartotta magát, volt lelkiereje hozzá. Mindig megvédte az Eszmélet és saját becsületét, s akik – okkal vagy ok nélkül – megsértődtek rá, azok sem kérdőjelezték meg soha hozzáértését, az ügy iránti elkötelezettségét.

Nagyon tudott szeretni. Gyűlölni nem tudott. Csak a gyűlöletet gyűlölte. Nem állhatta a társadalmi kirekesztés, egyenlőtlenség semmilyen típusát. Gyűlölte a romagyűlöletet, a romák melletti kiállása legendás volt. Mint a Kossuth Klub igazgatója, a társadalmi kulturális öntevékenység, a felnőttnevelés legjobb hagyományait követve felkarolta a roma művészeket, kiállítást szervezett, Szentandrássy Istvánnak egy albumát is segített kiadni.
Harcolt a kirekesztés minden formája ellen. Meggyőződéses antifasiszta volt, ezt a szellemiséget a Kossuth Klub igazgatójaként is érvényesítette.

Emberségéből s szakmai elkötelezettségéből adódóan gyűlölte az antiszemitizmus, az iszlamofóbia, a ruszofóbia, egyszóval a rasszizmus minden formáját, amit az „osztálytudatosság” lerombolásaként értelmezett: a nacionalizmust és a neoliberális globalizmust egyazon érem két oldalának látta. Szaktörténeti kutatásai alapján tökéletesen tisztában volt e jelenségkör világtörténelmi gyökereivel. A világrendszer hierarchikus, elnyomó szerkezetét felkészült „tiers mondista”-ként nemcsak megismerte, hanem erős kritikai és szerkesztői odaadással bírálta is. Különösen nem szívelte azokat az „eurocentrikus” kiindulópontokat, amelyek természetesnek és jogosnak tekintik a „kollektív Nyugat” világ fölötti uralmát, s mindezt a demokrácia és az emberi jogok zászlaja alá helyezik.

Győző életében nem voltak drasztikus fordulatok, baloldali érzelmű ember volt egész életében, marxista meggyőződésén a rendszerváltás sem változtatott. Sohasem tagadta meg a múltját, inkább büszke volt rá, nem volt meggyónni valója. Világéletében egyenes ember volt, kerülte a „kurzuslovagokat”. Nem házalt soha kitüntetésekért – meg is vetette az ilyesmit.

Mindannyian szerettük Győzőt, tehát nehéz tőle búcsúzni.
Szinte egész életében egyetlen munkahelyen dolgozott, az ELTE bölcsészkarán. Tanítványai tisztelték mint igazi tanárembert, aki mindent megtett azért, hogy egyengesse diákjai útját; sokan közülük ezt dokumentálták is nagyon megható módon. Különösképpen mi, a szerkesztő és tanácsadó kollégák és barátok ragaszkodtak-ragaszkodtunk hozzá, mert minden munkát elvégzett, sokat helyettünk is.

Győző barátunk életpályája lezárult. Most mindenekelőtt az Eszmélet szerkesztőségére hárul a felelősség és kötelesség, hogy munkásságának értékeit, szervező és társadalmi tevékenységének eredményeit számbavegye, továbbgondolja és erősítse az elesettek, az elnyomottak, a társadalom dolgozó és kirekesztett többségének érdekében. Hitvallása: a kapitalizmus a maga népirtó karakterével nem mindig volt és nem is lesz mindig. Győző ezért szentelte életét a közösségi társadalom alulról történő megvalósításának; ez vezérelte magánéletében és társadalmi szerepvállalásában is. Ez volt az ő ügye és a mi ügyünk, amelyet az Eszmélet és Győző számos tanítványa is továbbvisz.

Az Eszmélet szerkesztői és tanácsadói

---

Our friend, Győző Lugosi – historian, social scientist, educator, culture worker, editor, former Associate Professor at ELTE University of Budapest – succumbed to complications he developed from a Covid19 infection on April 7, 2021. This is an unfathomable loss for his family, friends, colleagues, students, all his loved ones. After a twenty-eight-year service as editor, managing editor, and author, he left a sore void for the editorial collective of our journal, Eszmélet (Consciousness) as well. He was a deeply committed exponent of the journal and the ideas it represents. We know few examples of such engagement and responsibility in the field of scholarly journals in Hungary.

What he did, he did wholeheartedly and with devotion. That is why he never complained about the arduous, rarely rewarding work of the text editor. He has always worked for the intellectual and social causes of our journal – principles he had held since his youth.

In addition to his public activities, he has always had time for his family. The five children he left behind could testify to that. In addition to his family, he managed to find ways to engage in a broad range of undertakings. In addition to his leading role with Eszmélet, and his job at the University, he served as the Director of the Kossuth Klub (one of post-state-socialist Budapest’s leading cultural institutions that serve the cause of public scholarship), he was an active member of the board of the Free Press Foundation, he accepted an appointment as Vice President of the International Georg Lukács Foundation. He was a coordinator of the Attila József Open University and held a host of other social functions.

It is no exaggeration to say that Győző has always stood with the poor, the excluded, the oppressed, and the persecuted. There was not a trace of career consciousness or narcissistic performance ambitions in him. He was not “a hero of our time.”

He had a very broad and eclectic set of scholarly interests. He was a firm proponent of the world-systems perspective, with Samir Amin and István Mészáros as his two main intellectual interlocutors. From his youth, he had been strongly influenced by the legacies of the Enlightenment and rationalism—solidified in his location in the French Marxist tradition. In addition to Magyar, his main working languages were French—he had strong connections in the Francophone world—and English.  His main area interests were focused on the “Middle East” and north Africa, but he has also written brilliant studies on post-socialist small pseudo-churches that work as business corporations, various aspects of Marxist social theory, and on racism. His writings are suffused with an unflinching, genuine commitment to social equality and a broad sense of the idea of liberty.

His love of nature and friendship with animals were legendary. He was considered to be a great expert of wild mushrooms—we are not sure how he found the time for practising that skill. He was a gleeful, excellent cook, often hosting his friends and colleagues – including members of the journal’s editorial and advisory boards – with great gusto. He valued community not only in public but also private life.

It is impossible to write an objective obituary for Győző. He approached the craft of a scholar with humility and respect. He treated his students with much attention and empathy.  He brimmed with helpfulness, emotions and a genuine curiosity about others and the world. He never promoted himself to the detriment of others. His quiet, patient and peaceful demeanor was matched only by his resolution and readiness for debate. He was a teacher who never hid his activism. Using an old term: he was a true movement organizer.

A man of strong emotions, he was also to some extent defenseless against malice. He had a certain naiveté—who doesn’t?  He would see only the good in people he would “fall in love” with, only to “fall out” of some genuinely good friends. He was not easy to offend though. On the contrary, he knew how to argue very well, he had enormous spiritual strength. He would defend the honor of Eszmélet, and his own, and even those who took offense never questioned his professionalism and commitment.

He knew how to love intensely. Hate was alien to him.

He only hated hatred. He could not stand any form of social exclusion or inequality. He abhorred hatred of the Roma—his commitment to the case of Roma rights was legendary. As Director of Kossuth Klub, he embraced the best traditions of self-help, the socially progressive effects of art and adult education, and organized exhibitions of Roma artists.

He fought against all forms of marginalization. He was a deeply committed antifascist, and it was that conviction that drove his work as an adult educator. He loathed all forms of anti-semitism, Islamophobia, Russophobia, i.e., racism, which he interpreted as the destruction of class consciousness. He read nationalism and neoliberal globalism as two sides of the same coin. As a historian, he was fully aware of the global historical roots of those phenomena. As a well prepared “Tiers-Mondist,” not only did he study the hierarchical-oppressive structure of the world-system; he also criticized those contradictions with strong critical edge and editorial attentiveness. He was particularly incensed by “Eurocentric” perspectives that naturalize the “West’s” rule over the world while sloganeering about “democracy” and “human rights.”

Győző’s life did not feature any dramatic political reversals. Throughout his life, he was a man of the Left, and the collapse of state socialism did not shake his Marxist outlook. He has never belied his progressive origins – he was a proud man with nothing to confess, and a straight shooter. We all loved him. It is very hard to take leave of him.

Almost all his life he worked for the Humanities Faculty at ELTE University in Budapest. His students respected him as a teacher who did all he could to pave the way for their progress. Many of them have given touching testimony about that. As his fellow co-editors and advisors at Eszmélet, we were very attached to him.

The career of Győző, our friend, is over. It is now the responsibility of the editors of Eszmélet to take account of and fortify the legacies of his oeuvre in the interest of the wretched, the oppressed, the working and the excluded majority of the world’s societies. He was convinced that capitalism, with its genocidal character, used not to exist and won’t exist forever. So, Győző dedicated his entire life to a communally organized, collectively liberating society; this is the stand that defined his conduct in his private life as well as in his public engagements. That is our cause as well. Eszmélet and many of Győző’s disciples will carry it forward.

The Editors and Advisory Board of Eszmélet