Folyóirat cikkek kategória bejegyzései

Történelem: a ráció új korszaka

Minden dolog azonos a maga történetével – miért éppen a történelem lenne kivétel? A marxista történettudományra is áll ez a Hegel-parafrázis – mutatja fel a szerző írásában. Marx hajdan közismert intenciója, miszerint „a filozófusok eddig csak különbözőképpen értelmezték a világot: a feladat az, hogy megváltoztassuk”, érvényes, de az érvényesség nem adottság. A világ megváltozott – a világértés, különösen a világ változásának megértése maga is változik, egyáltalán, a „megértés” mint olyan kétessé válik, szokás is ezt közhelyszerűen emlegetni, azzal a konklúzióval, hogy a világ megváltoztatása illúzió. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Magyar néptáncmozgalom a korai időkben – társadalmi ideológia vagy nemzeti művészet?

A magyar táncházmozgalom a ma ismert formájában az 1970-es években indult útjára. A mozgalomnak azonban jelentős előzményei voltak már a két világháború között és a II. világháborút követő években is. Ennek a korábbi néptáncmozgalomnak nincs olyan széles körben ismert legendáriuma, mint ma is működő változatának, mégis fontos vele foglalkozni, művelődés-, társadalom- és eszmetörténeti szempontból is.

Tavaszi számunk megrendelhető. A cikk az online változatban csak később lesz elérhető.

Rendeljen Eszméletet, legyen az előfizetőnk!

Az agrobiznisz terjeszkedési dinamikái a déli féltekén

A globalizáció legfőbb nyerteseinek és az igényeikre szabott rendszer tervezőinek tekinthető agrobizniszcégek folytatják koncentráló és terjeszkedő stratégiáikat. Az államok és a nemzetközi szervezetek áldásával vagy támogatásával arra törekednek, hogy a déli félteke országaira rákényszerítsék a társadalmilag kirekesztő és ökológiai szempontból pusztító hatású fejlődési modelljüket, amely ráadásul aláássa az élelmezésbiztonságot is ezekben az országokban.

Tavaszi számunk megrendelhető. A cikk az online változatban csak később lesz elérhető.

Rendeljen Eszméletet, legyen az előfizetőnk!

A részvétel tanulása: Az MST tapasztalata Brazíliában

Dél-Amerika talán egyik legnagyobb társadalmi bázisával, és legradikálisabb baloldali programjával rendelkezik a brazil földnélküliek mozgalma, az MST. Megkerülhetetlen referencia az összes kortárs baloldali parasztmozgalom számára elsősorban Latin-Amerikában, de a többi kontinensen is. Legendásan harcos földfoglalásai és a népoktatást Paulo Freire-i szellemben rendkívül tudatosan és szervezetten megvalósító autonóm rendszere méltán avatja a szervezetet a Via Campesina legmasszívabb és eszmeileg is legfelkészültebb blokkjává.

Tavaszi számunk megrendelhető. A cikk az online változatban csak később lesz elérhető.

Rendeljen Eszméletet, legyen az előfizetőnk!

Holokauszt a Nyugati Megszálló Csoport területén. Az Államvédelmi Hatóság Ügyészi Kirendeltségének jelentése Pápa Nándor és társai ügyében, 1950. január 12.

A legutóbbi időkben az intellektuális és a politikai érdeklődés előterébe került a magyar megszálló csapatok részvétele a Szovjetunió területén véghezvitt náci népirtásban. A Magyarországon kibontakozott nemzeti méretű vita megmutatta, hogy a hazai levéltárak anyagait is érdemes ebbe a kutatási irányba elmélyíteni. Az alább közölt forrás egy nyomozati jelentés, melyet sorozatos tömeggyilkosságokkal kapcsolatban folytattak le a magyar hatóságok a háború után. Kiderül, hogy a szakirodalom eddigi eredményeivel szemben a Nyugati Megszálló Csoport alakulatai aktívan részt vettek a holokauszt folyamatában.

Tavaszi számunk megrendelhető. A cikk az online változatban csak később lesz elérhető.

Rendeljen Eszméletet, legyen az előfizetőnk!