Az autonómiák hierarchiájára épülő társadalmat – a baloldali demokráciát – az uralom nélküli társadalomtól az különbözteti meg, hogy ebben az egymásra épülő hierarchiák bizonyos kevés számú és közösen meghatározott kérdésekben uralkodnak az alacsonyabb szintűek fölött, a parlamenti vagy párt-demokráciától pedig az, hogy az autonómiák szintjét, egymásra épülését mindig alulról határozzák meg.

1. A baloldaliság mint érzelmi jelenség

 

A politikai fogalmak általában nincsenek pontosan meghatározva, így többnyire érzelmi viszonyulásunknak megfelelően találunk érveket mellettük és ellenük egyaránt. A baloldalisággal kapcsolatban két fontos érzelmi viszonyulást kell megemlíteni.

A baloldaliság hosszú ideje szorosan összefonódott a munkásmozgalommal, illetve a marxizmussal. Az ebben rejlő tévedésekkel később foglalkozom, itt csak azt említem meg, hogy mivel a munkásmozgalomhoz és a marxizmushoz fűződő viszony a történelmi tapasztalatok miatt erősen érzelmi színezetet kapott, sokan a baloldaliságot is eszerint ítélik meg.

Az emberek egyenlősége elfogadásának kérdésében létezik egy alapvető érzelmi beállítódás. Sokan azt mondják, hogy az emberek sosem lesznek egyenlőek. Arra gondolnak, hogy az emberek nem egyformák, vagyis vannak okosak és buták, bátrak és gyávák, jók és rosszak. Mivel az lenne a kívánatos, ha a jó tulajdonságok terjednének a rosszakkal szemben, sokan úgy gondolják, hogy a társadalmat is eszerint kellene berendezni. Azzal egyetérthetünk, hogy kívánatos lenne, ha a jó tulajdonságokkal rendelkezők vezetnék a többi embert a jó felé, ám ha ez kiváltságokkal, vagyis végső soron egyenlőtlenséggel jár együtt, annak helyessége már vitatható. A baloldaliság eszméjében lévő egyenlőség gondolata lényegében arra épül, hogy minden ember lehet jó is és rossz is, tehát a jó irányában ható társadalomnak mindenkire szüksége van, az egyenlőtlenség azonban biztosan rossz. Egy példával világítanám meg az álláspontomat. Kézenfekvőnek tűnik, hogy nem célszerű a tolvajokra bízni a vagyonvédelmi törvény megalkotását, vagy a rendőrség munkáját. Ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a tolvaj is tiszteli a magántulajdont, amikor a sajátjáról van szó, csak azért lett tolvaj, mert nem tartotta magát a társadalom egyenlő tagjának.

Összefoglalva: az emberek nem egyformák, de baloldali felfogás szerint egyenlő jogokkal kell rendelkezniük. Természetesen minden kérdést külön kell mérlegelni, de az egyenlőség nem adomány, vagy jog, amit vissza lehet vonni, hanem alapvető szempont, amit mindig tiszteletben kell tartani.

 

2. A baloldali-jobboldali ellentét

 

(Elemzésem első részében mindig csak pozitív szempontból vizsgálom a fogalmakat, nem tételezek fel rosszat egyik álláspontról sem, pontosabban nem foglalkozom azokkal a negatív irányzatokkal, amelyek egyes fogalmakat felhasználnak a saját céljukra. Világos fogalomhasználat esetén ugyanis ezekről kiderül a hazugság.)

A különböző politikai fogalmak nem ugyanarra a kérdéskörre vonatkoznak. A baloldal-jobboldal kérdése arra vonatkozik, hogy a társadalom mely hányada vesz részt a hatalomban. Baloldali politika az, amely minél több embert akar bevonni a hatalom gyakorlásába, jobboldali politika pedig az, amely koncentrálni akarja a hatalmat.

Mindkét álláspontnak jó érvei vannak. A baloldal arra hivatkozik, hogy mivel az emberek egyenlők, egyforma joguk van részt venni a döntésekben. Ezt fejezi ki például az általános választójog intézménye. A jobboldal viszont arra hivatkozik, hogy az emberek nem egyformák, tehát azoknak kell vezetniük a többieket, akik arra rátermettebbek, képzettebbek. Ezt tükrözi a parlamenti demokrácia intézménye.

A baloldali politika szélső állapota az uralomnélküli társadalom, amelyet az anarchisták fogalmaznak meg, a jobboldali politika szélsősége pedig a diktatúra.

A baloldal attól a történelmi pillanattól eredezteti magát, amikor a Francia Forradalom idején a képviselőházi széksorok baloldalán ültek azok, akik nem elégedtek meg az addigi eredményekkel, hanem további társadalmi rétegeknek követeltek jogokat. A XIX. században, amikor létrejött a munkásmozgalom, a baloldaliság szinte magától értetődően összefonódott vele, hiszen a munkásmozgalom a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek jogaiért küzdött. Ám amikor a XX. században hatalomra került a bolsevik párt, kiderült, hogy esze ágában sincs kiterjeszteni a hatalmat a nép egészére, vagy mert az alkalmatlan volt rá, vagy mert a bolsevikok nem tartották rá alkalmasnak, és a marxi proletárdiktatúra kifejezést eltorzítva, a párt valódi diktatúrát vezetett be. Innentől kezdve a moszkvai és a távol-keleti munkásmozgalom alapvetően jobboldali politikát folytatott, amely erősen rányomta a bélyegét a mindennapokra is, a művészetre, a tudományra egyaránt.

 

3. A liberális-konzervatív ellentét

 

A liberális-konzervatív felosztás nem a hatalomban való részvételre vonatkozik, hanem a szabadság kiterjesztésére, illetve korlátozására. A liberalizálás az élet bármely területére érvényes lehet, nem kapcsolódik olyan szorosan a politikához, mint a baloldali-jobboldali felosztás. A liberális-konzervatív gondolkodás témaköre lehet a homoszexualitás elfogadása éppúgy, mint a halálbüntetés eltörlése, vagy akár az abortusz. Mindezek nem feltétlenül politikai kérdések, csak annyiban, amennyiben egy politikai intézménynek, általában a törvényhozó testületnek kell állást foglalnia bennük.

A baloldal-jobboldal, liberális-konzervatív fogalmak megértését megnehezíti az, hogy a baloldaliság és a liberalizmus sok kérdésben logikusan összefonódik. A nők választójogának követelése mint liberális gondolat egyben baloldali is volt, hiszen a döntésekben való részvétel kiterjesztését jelentette. Ám óriási tévedés azt hinni, hogy a liberalizmus egyben baloldaliság is, szó sincs arról, hogy aki liberális, az feltétlenül mindenkinek szabadságot akar, vagy mindenben a szabadságért küzd. Az 1848-as forradalom vezetői liberális hazafiak voltak, ám Petőfit és Táncsicsot kivéve (tudomásom szerint) egyetlen baloldali sem volt köztük, aki a nemzeti függetlenséggel együtt a társadalmi felszabadulást is akarta volna, sőt, még a nemzeti függetlenséget sem akarták minden nemzetiségre kiterjeszteni. Vagy semmiképp sem lehet baloldalinak tekinteni azokat az angol liberálisokat, akik a búr háború idején a brit birodalmi politikát támogatták. Az 1956-os forradalom ugyancsak a nemzeti függetlenségért harcolt, amelyben vállvetve küzdöttek együtt baloldaliak és jobboldaliak, és ez utóbbiak voltak túlsúlyban; kimondottan baloldali küzdelmet a munkástanácsok folytattak, de az ő harcukat is befolyásolták a nemzeti függetlenséggel kapcsolatos illúziók. Ma pedig egészen világosan látszik, hogy számos liberális politikai elitnek esze ágában sincs mindenkire kiterjeszteni a hatalmat, pusztán az a céljuk, hogy az egyik oligarchiát egy másik váltsa fel.

A liberalizmus alapvető ellentmondását ugyanis a következő probléma jelenti. Ha egy szakadék szélén valaki szabadon akar szaladgálni, kerítésre van szüksége, különben lezuhan. A mai neoliberalizmus alapvető tévedése az, hogy a szabadságot a korlátok lebontásában véli látni. Súlyosan téves illúzió azt képzelni, hogy ha nincsenek szabályok, tökéletes szabadság jön létre. Ha ugyanis lebontjuk az ember által alkotott korlátokat, nyersen hatni kezdenek a természet szabályai (mint a szakadék esetében a gravitáció), és mivel az ember a természettel (például saját fizikai képességeivel) szemben mindig alávetett állapotban marad, ez végül is rabságot eredményez. Jó példa erre a gazdasági liberalizmus: amikor a kicsiket védő törvényeket megszüntetik, voltaképpen dzsungeltörvények lépnek életbe, vagyis az erősek diktatúrája következik be.

A liberális és konzervatív felfogás közötti ellentét tehát alapvetően azt jelenti, hogy a liberálisok többre tartják a szabadságot, még ha veszélyes is, míg a konzervatívok vonakodnak egyes szabályok megszüntetésétől, mert túl súlyosnak tartják a következményeit.

A liberális-konzervatív felosztás tisztázását megnehezíti az a hiedelem is, hogy ez világnézeti különbség. Sokan azt vallják, hogy keresztény csak konzervatív lehet, míg aki liberális (szabadelvű), csak ateista módon gondolkodhat. Ez természetesen tévedés, itt most csak J. F. Kennedy elnököt említem, aki liberális és katolikus is volt egyszerre, persze anélkül, hogy baloldali lett volna.

 

4. A kétféle rendszer kapcsolódásai

 

Van tehát értelme szokatlan szópárosításoknak is: jobboldali-liberális az, aki a szabadság nevében meg akar szüntetni régi szabályokat, ám esze ágában sincs ebbe mindenkit bevonni, mert úgy gondolja, hogy ő jobban tudja, mit kell tenni, mint mások, baloldali-konzervatív pedig az, aki minden érintett bevonásával akarja fenntartani a régi szabályokat. A törvények megváltoztatása persze nem minden esetben liberális: vannak, akik éppen azért akarnak változtatni bizonyos törvényeken, hogy csökkentsék a szabadságot (például a bűnözés visszaszorítása céljából).

 

5. A baloldaliság összefüggése az uralmi formákkal

 

Logikusnak látszik, hogy baloldali diktatúra nem létezik, hiszen a mindenkire kiterjedő hatalom nem lehet diktatúra. Ugyanez vonatkozik a királyságra is. A másik oldalon álló uralom nélküli társadalom azonban önmagában véve problematikus, hiszen azt feltételezi, hogy az emberi együttéléshez szükséges szabályok mindenkinek beépülnek a lelkiismeretébe, mert ha nem, a közösségnek kell kényszerítenie a renitenseket a szabályok betartására, ez pedig már uralkodást jelent.

Marad tehát a demokrácia uralmi formája. Demokrácia azonban többféle lehet. Az alapvető felosztás szerint létezhet közvetett (képviseleti) és közvetlen demokrácia. Közvetlen demokrácia csak korlátozott számú résztvevő esetén lehetséges. A polisz-demokrácia, vagy a római köztársaság, ahol a közvetlen demokráciával kísérleteztek, csak részleges volt, az adott társadalom egy-egy szeletére korlátozódott. A firenzei Nagytanács volt eddig a legnagyobb kísérlet az újkori, közvetlen demokrácia terén, ám diktatúrába torkollott. Mindezek már keveredést is mutatnak a képviseleti demokráciával, amely a középkorban vált általánossá. A modern, parlamenti demokrácia eddigi története pedig azt mutatta, hogy ez is jobboldali uralmat valósít meg, ami csak részben magyarázható azzal, hogy a feudális, nemesi parlamentből ered. Nem csupán a tényleges gyakorlatot tekintve, amelyben az oligarchiák a demokrácia intézményeit a saját hatalmuk szolgálatába állítják, hanem elvben sem, mert a társadalom egészének voltaképpen nem teszi lehetővé a döntésekben való részvételt. A parlamenti demokrácia uralmi formáját használó államokban az állampolgárnak csak abba van beleszólása, hogy kik döntsék el a kérdéseket, sőt, már ez is csak korlátozott mértékben létezik, hiszen a választhatók körét eleve meghatározza a “politikusi osztály”. Abba pedig már végképp semmilyen beleszólása nincs, hogy miben döntsenek a döntéshozók, és főleg abba nincs beleszólása, hogy a döntéseknek megfelelően cselekszenek-e. A parlamenti demokráciák szabályai (választási törvény stb.) a polgárok döntési szabadságát súlyosan korlátozzák a legalapvetőbb kérdésekben, tehát nem tekinthetők baloldali uralmi formáknak.

A népszavazás intézménye is jó példa erre. A népszavazás elvileg baloldali intézmény, hiszen mindenkinek lehetősége van beleszólni a döntésbe. Csakhogy a mai gyakorlatban ebből is a jobboldalt erősítő intézményt csináltak. A népszavazásra bocsátható kérdéseket ugyanis nem maga a nép dönti el, hanem a választási mechanizmus, amelyet a hatalommal rendelkező csoportok (már ez is jellemző megfogalmazás) tartanak kézben.

 

6. Egy baloldali társadalom víziója

 

Lehetséges-e egyáltalán baloldali demokrácia? Erre az az egyetlen megoldás kínálkozik, amit az autonómiák rendszere jelenthet. Vagyis az az állapot, amikor az autonóm, szuverén egyén rendelkezik az önmaga fölötti hatalommal (szubszidiaritás), tehát az életét nem fölötte álló személyek, csoportok irányítják. Autonóm egyén az, akinek a lehető legtöbb, őt közvetlenül érintő kérdésben önrendelkezési joga van, akár még abban is, hogy a befizetendő adót melyik intézmények között osztja szét. Az autonómiák hierarchiájára épülő társadalmat az uralom nélküli társadalomtól az különbözteti meg, hogy az egymásra épülő hierarchiák bizonyos kevés számú, és közösen meghatározott kérdésekben uralkodnak az alacsonyabb szintűek fölött, a parlamenti, vagy párt-demokráciától pedig az, hogy az autonómiák szintjét, egymásra épülését mindig alulról határozzák meg.

Természetesen a baloldali társadalom is vezetőkre és vezetettekre osztható. Itt azonban nem fölülről irányított, önmagát gerjesztő rendszerről van szó, mert nem a megválasztott vezető határozza meg a témákat, amikben dönt, hanem az eldöntendő témákhoz választanak vezetőt. A megválasztott vezető mindig azoktól függ, akik megválasztották, így a hatalom a választóknál marad, a vezető feladata a közös döntések végrehajtása, és nem a többiek helyett való döntés. Ez még akkor is így van, ha a választók nem tartanak igényt arra, hogy minden egyes konkrét kérdésben részt vegyenek a döntésben, ami azt mutatja, hogy meg vannak elégedve a vezető döntéseivel. Mert ha nem, lehetőségük van a vezető elmozdítására.

 

7. Korunk kihívásai

 

Tisztában kell lenni azzal, hogy az önrendelkezésre épülő társadalomban nem feltétlenül születnek mindig jó döntések. Sok példa volt rá, hogy a jobboldali uralom valóban jobban tudta, mi a helyes döntés egy adott kérdésben, sőt, létezett olyan diktatúra is (például a Kádár-rendszer), amely végül is a társadalom túlnyomó többségének bizonyos érdekeit tartotta szem előtt. A baloldaliság-jobboldaliság kérdése ezen a ponton egyéni meggyőződés kérdésévé válik. Amennyiben ugyanis jobbnak tartjuk a szabad, szuverén egyének társadalmát az alávetett milliók és egy szűk kiváltságos réteg kettőségére épülő társadalomnál, akkor vállalnunk kell a rossz döntések veszélyét. Annál is inkább, mert az ellenkező megoldás sem kecsegtet túl sok jóval, legalábbis ezt mutatja a történelem. Ráadásul, egy jól működő, alulról építkező baloldali társadalomban még mindig sokkal jobban lehet kezelni az ilyen okokból keletkező bajokat, mint egy diktatórikus, felülről irányított, jobboldali társadalomban.

A mai kor legnagyobb veszélyével kapcsolatosan szeretném hangsúlyozni, a fogalmak tisztázása nem csak azzal az előnnyel jár, hogy tetten érhetők a hazugságok, hanem azzal is, hogy a “baloldali”, “liberális” stb. szavak nem használhatók többé szitokszóként az ellenfél lejáratására, vagyis tiszta fogalmakkal tudunk érvelni.

Így például ma olyanok is használják az autonómia jelszavát, akik valójában egy oligarchia uralmát erősítik. Azok a nemzetközi, individualista-liberális – elsősorban – pénzügyi körök, akik az úgynevezett globalizációt hirdetik, saját terjeszkedési politikájuk érdekében – amit a nemzetállamok egyelőre még korlátozni tudnak – a regionális felosztás megerősítését javasolják, vagyis egyfajta autonómia-rendszert tartanak kívánatosnak, a céljuk azonban valójában az, hogy olyan tehetetlen részekre tagolják a világgazdaságot, amelyek nem tudnak hathatósan védekezni a multinacionális cégek terjeszkedése ellen. Ezért az autonómiákra épülő, baloldali társadalom követelését feltétlenül össze kell kapcsolni azzal a követeléssel, hogy a reformokat a társadalom politikai szféráján kívül a gazdasági szférára is ki kell terjeszteni.

Vannak továbbá olyan kérdések, amelyekben – legalábbis egyelőre – nem lehet mindent az állampolgárokra bízni. Ilyen a környezetvédelem, a kisebbségek, betegek, önmaguk érdekeit érvényesíteni nem tudó rétegek védelme – amelyek esetében éppen az egyenlőség fenntartása érdekében pozitív diszkriminációt kell alkalmazni – továbbá az erőszak mindenféle formájának tiltása.

Különösen nehéz kérdés az, hogy hogyan lehetne létrehozni egy baloldali társadalmat, ha maga a nép nem akarja? Nyilvánvalóan sehogy. Ám ha a baloldali társadalom rendszerét részletesen kidolgozva megismertetjük az érintettekkel, azoknak a stratégiai lépéseknek a felsorolásával együtt, amelyek ehhez nélkülözhetetlenek, valószínűleg terjedni fog a gondolat.

Ezzel kapcsolatban hadd említsek meg egy konkrét példát. Én évek óta szeretném terjeszteni azt a gondolatomat, hogy a nőknek sokkal nagyobb mértékben kellene részt venniük a közéletben. Nem csupán azért, mert így igazságos, hiszen a társadalom nagyobbik fele nő, akik mind a mai napig átlagosan három-négy óra munkát végeznek ingyen, ünnepnapokon is, csak azért, mert nők, hanem mert szerintem az a társadalmi berendezkedés, amelynek alakításában a nők tevékenyen részt vesznek, sokkal kevésbé lenne erőszakos vagy bunkó. Ám azok a nők, akiket erről megkérdeztem, többnyire azt mondták, hogy nem akarnak részt venni benne. Csakhogy egy majdani baloldali társadalomban, amelyben mindenki rendelkezik az emberi méltóságnak megfelelő autonómiával, nincs is szükség arra, hogy mindenki foglalkozzon mindennel.

A társadalom nagy része ma is közömbös számos olyan kérdésben, ami csak távolról érinti. Ez egy baloldali, autonómiákra épülő társadalomban ez nem baj, hiszen ideális társadalomnak én azt tartom, amelyben a politika visszakerül az őt megillető helyre, és nem nyomul be az élet minden területére.