A modern társadalmak dichotóm társadalmak. Az egyik oldalon a hata­lom birtokosai állnak, a másik oldalon pedig a civil társadalom, amely­nek ellenőrzést kell gyakorolnia a hatalom felett. Én a hatvanas évektől kialakult álláspontom szerint fontosabbnak tartom a civil társadalom el­lenőrző funkciójának a teljesítését, mint a hatalomnak az egyik kézből a másik kézbe kerülését. Mert tapasztalhattuk, hogy a munkásból lett igazgatók is hamarabb sajátították el az igazgatói gondolkodásmódot, a hatalom gőgjét, a bürokrácia gőgjét, mintsem elsajátították volna a profi ismereteket, amelyek egy igazgató tevékenységéhez szüksége­sek. Többek között ezek a tapasztalatok vezettek oda, hogy számomra a hatalomért való harc másodlagos jelentőségű.

Ezért van az is, hogy noha szinte mindegyik pártban találok szim­patikus vonásokat, de mégis mindegyiknek ellenzéke vagyok. Viszont nagyon fontos az számomra, hogy a civil társadalomban, és ezen belül elsősorban a munkásságban legyenek olyan mozgalmak, mozgások, akár pártok is, amelyek nem a hatalomért versengenek, hanem ezt a kontrollfunkciót teljesítik. Ez nem azonos a szakszervezeti érdekvédel­mi funkcióval. Ez a társadalom érdekében kifejtett ellenőrző tevékeny­ség.

Számtalan alkalommal láttam ennek a hiányát, és azt, hogy ez mi­lyen károkhoz vezetett a nemzetgazdaságban. Csak egy példa: Most, hogy munkanélküliség van Magyarországon, a Puma tizenhét vállalat­tal kötött szerződést, de ebből már tizennégynél fölmondta, mert selej­tet gyártottak, a határidőt nem tartották be, és a másik háromnál is föl fogja mondani, és átmegy Szlovákiába. Most, amikor minden eshető­séget meg kéne ragadni, hogy munkaalkalmat találjunk a magyar mun­kás számára. Ilyenekre nem kerülhetne sor, ilyet nem lehetne megtenni munkás-kontroll mellett.

Úgy gondolom, hogy a civil társadalomnak nagyon sokféle intéz­ménye lehet. Éppen ezért a Munkásakadémiának – mert ugye erről akarunk itt beszélni – az egyik alapvető sajátossága, hogy semmiféle intézményhez nem kötődik, tehát független.

A tagjai – tehát akik a négy évet elvégzik, azaz nyolc szemesztert – egyaránt működhetnek egyházi szervezetekben, szakszervezetek­ben, pártokban. Tulajdonképpen nem lehet azt mondani, hogy maga ez az akadémia a civil társadalomnak ehhez vagy ahhoz az intézmé­nyéhez kötődik. Csakis a kontrollfunkcióhoz.

Miért éppen Munkásakadémia, mire utal az elnevezés?

Ezt a kérdést sokan feltették nekem, mondván, hogy lejáratott a szó a „munkás". Én munkáson olyan embercsoportot értek, akinek a munká­ját a hatalmat gyakorlók határozzák meg. Ez igaz egy irodai alkalma­zottra is. Őket is a Munkásakadémia lehetséges tagjainak tekintem. Nem értem bele azt, aki hatalommal rendelkezik mások munkája felett, és nem értem bele azt, aki önálló, aki fölött nincsen hatalom (például értelmiségi vagy kisvállalkozó). A munkás tehát az, aki alárendelt hely­zetben van. Egy kicsit provokatívan használom persze a szót, de szán­dékosan.

Hogyan jött létre az alapítvány? Kik csatlakoztak és hogyan működik? Egyál­talán, honnan áll rendelkezésre a szükséges pénz?

Az alapítvány egyelőre az én pénzemből áll. Ennek a következő a tör­ténete: 1988-ig rokkantsági nyugdíjat kaptam. Ez olyan ötezer forint kö­rül volt, először kevesebb, aztán az öt százalékkal növekedett; de aztán egyszer csak hirtelen, anélkül, hogy kértem volna, a Grósz-kormány a fejemhez vágta, hogy nem nyugalmazott gazdasági tanácsadó, hanem nyugalmazott miniszterelnök vagyok, és e szerint illet meg a nyugdíj. Természetesen visszaadhattam volna a pénzt, mint ahogy visszaadtam az autót. De nem adtam vissza, hanem megcsináltam belőle ezt az alapítványt. Remélem, hogy lesznek további támogatók is. Sem­miképpen nem szeretnénk olyan támogatót, mint amilyen például az állam vagy a pártok, mert a pártsemlegességet vagy az államtól való függetlenséget fontosnak tartjuk. De csatlakozhatnak különböző alapít­ványok, vagy akár vállalkozások, akik leírhatják az adóalapjukból. Akár Nyugatról is; jó kapcsolataim vannak például a Renner Intézettel.

A Munkásakadémia szervezeti intézményi formái egyébként már kialakultak. A kuratórium, és egy negyven-ötven tagú pártfogó testület már dolgozik, és ezzel együtt fontosnak tartom, hogy neves kül­földi előadók is szerepeljenek a programban, hogy tágabbra nyithassuk a hallgatók horizontját, látókörét.

Hogyan lesz valaki tagja az akadémiának? Milyen korból, hogyan toborzódik a tagsága?

A hallgatókat a pártoló testületeken keresztül próbáltuk toborozni, nem túl sikeresen. A következő félévben másképp próbálkozunk majd. Most talán egy bizonyos egyoldalúság jellemző az első évfolyamra. Úgy tű­nik, többségében a munkástanácsok emberei jelentkeztek. Ez egyéb­ként nem baj, a munkástanács-mozgalom a mostani állapotában, szellemében hasonlít egy kicsit ahhoz, amit én a munkáskontroll letéte­ményesénél szükségesnek látok.

Most indul az első szemeszter. Egy évfolyamon hozzávetőleg 25 hallgató lesz, és ha teljesen kiépül minden évfolyam, akkor nagyjából 100 tagja lesz az akadémiának.

El akarják ismertetni az itt szerzett végzettséget? Egyáltalán ad valamilyen igazolást az akadémia?

Természetesen ad majd valamiféle igazolást arról, hogy ezt a nyolc szemesztert a hallgató végigjárta. Ha magának a Munkásakadémiának lesz tekintélye, akkor ennek a papírnak is, ha meg a Munkásakadémiá­nak nem, akkor a papírnak sem lesz. Ez ugyan nem képesít semmire, de hát mire képesítettek, mire képesítenek például a különféle igazga­tói továbbképzések? Azokat mégis elismerték.

Tantárgyak egyébként nincsenek. Tematikus bontás viszont van. Az első szemeszter lényege, ha nagyon tömören akarnám mondani, az „izmusok" és a munkások. Tehát sztálinizmus, titoizmus, trockizmus, liberalizmus, meg a kereszténydemokrácia, végső soron az is va­lamiféle „izmus". Ezen belül az első témacsoport: A sztálinizmus és a munkások. A második: az önigazgatás és a munkásság. A harmadik: a posztsztálinizmus, kádárizmus. A negyedik: a szociáldemokrácia, szo­cializmus (tehát a nyugat-európai szocializmus). És az ötödik témacso­port: a kereszténydemokrácia.

Az anyagokat megkapják a hallgatók, és minden hónap utolsó péntekén van egy nyilvános előadás. Az adott témának valamely rep­rezentánsa, neves szakembere tartja. A sztálinizmus témakörben most így hívtuk meg Roj Medvegyevet. Az önigazgatás témában meghívtam Mihajlo Markovičot. A posztsztálinizmusra szeretném a Mlynařt, aki Dubček mellett dolgozott a CsKP-titkárság tagjaként. Utána jön négy előadás szombaton, amit magyar előadók tartanak. Ezt követően főleg szeminarizálás, az anyagok feldolgozása. Vasárnap délelőtt pedig úgy­nevezett közösségépítés szerepel a programban. Tehát az évfolyam­közösség alakítását szolgáló programok. Mert a Munkásakadémia egyféle társadalmi értelemben vett „koedukációt" is jelent. A legkülön­bözőbb rétegek, legkülönfélébb irányzatok képviselőinek kell megtanul­niuk az egymással szembeni empátiát, türelmet.

A második félév lesz azután a makroökonómia. A harmadik: a mikroökonómia. Tehát – mint mondtam – témacsoportok vannak, me­lyeket a legkülönbözőbb oldalról világít meg a szociológia, a törté­nettudomány, a pszichológia (főleg a szociálpszichológia). A cél az, hogy az a munkás, aki közéleti szerepet vállal, aki a kontrollfunkció gyakorlása által részt vesz a közéletben, képes legyen elég sokolda­lúan eligazodni. A mérce pedig az, hogy a hallgatóink ilyen értelemben vett kultúrájának meg kell haladnia az egyetemet végzettek kultúráját. (Nem speciális szakismeretben persze, hanem ebben az eligazodóképességben.)

Tervezzük egyébként egy bulletin-féle, egy „newsletter"-féle kiad­vány megjelentetését is, havonta, szerény keretek között, mert anyagi eszközeink egyelőre igen korlátozottak.

Hogyan szelektálnak a jelentkezők között?

Ameddig nem volt valóságosan működő akadémia, addig nem akartam a semmit propagálni, ezért került sor az első évfolyam kiválogatódására a pártoló tagok ajánlata alapján.

Lényegében két dologra figyelünk, amit előzetes beszélgetéssel próbálunk meg értékelni. Az egyik, hogy van-e az ajánlkozónak közéle­ti ambíciója, közéletiségre való hajlama. Ez alapvető dolog, mert nem privát embereket akarunk itt képezni. A másik, és ezt még nehezebb megítélni, hogy szeretnénk, ha az ide jelentkezők minél inkább kariz­matikus adottságokkal rendelkeznének. Ez független az iskolai végzett­ségtől, sőt ennek a szociális koedukációnak a szellemében akár a négy elemit végzett ember is rendelkezhet ilyen adottságokkal.

Kik a kuratórium, és kik a pártoló testület tagjai?

A kuratórium tagjai olyan személyek, akik nem elkötelezett pártem­berek. A pártfogó testületben vannak üzemorvosok, üzempszichológu­sok, történészek, de van közöttük politikus is.

Ami az előadókat illeti: a már említett külföldieket nem nagyzolásból hívjuk, hanem azért, hogy a hallgatók előtt egy kicsit szélesebb távlatokat nyissunk. Minden témához más tanárok lesznek, a csopor­toknak sincs állandó vezetője.

Még annyit: Az előadások helye a Benczúr utca 33-ban lesz.

FÜGGETLEN, DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁGOT!

A magyar társadalom jelenlegi súlyos kríziséért egyaránt felelősség terheli a világgazdasági válság terheit reánk hárító fejlett kapitalista államokat, az anti­demokratikus posztsztálini bürokráciát és azokat az erőket, amelyek az or­szágot a fejlett ipari államok és a nemzetközi pénzügyi szervezetek gazdasági-politikai és kulturális függvényévé kívánják tenni. Ma már nyilván­való, hogy az utóbbi évek, hónapok során kidolgozott, s részint megvalósított politikai és gazdasági programok, törekvések – származzanak bár a legkülön­bözőbb pártoktól, kormányoktól, pénzügyi szervezetektől – csupán elmélyítet­ték a krízist. A hatalomra került gazdasági és politikai elit hibás döntéseinek terhét a társadalom munkavállalói többsége, a nyugdíjasok, a felnövekvő nem­zedék hordozza.

A Szövetség álláspontja szerint sem az idejétmúlt bürokratikus államszo­cializmus, sem a kapitalizmus liberális vagy nemzeti-konzervatív restaurációja nem jelenthet kiutat a jelenlegi helyzetből.

A fejlődés útja csak a dolgozó és lakóhelyi önszerveződésen, önigazgatá­son alapuló társadalmi demokrácia kialakítása lehet.

A társadalmi demokrácia megvalósítása érdekében az alábbi célok elérésére tö­rekszünk:

NEMZETI FÜGGETLENSÉGET!

A külpolitika feladata a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködés kialakítá­sa; elutasítjuk a meggondolatlan konfrontációs politikát, éppen úgy, mint az ismételten egyoldalú, új függőségeket létrehozó szövetséges váltást.

Az ország függetlenségét ma elsősorban a multinacionális tőke korlátoz­za. A mesterségesen felduzzasztott, és mára már többszörösen visszafizetett adósságállományt felhasználva a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap – ki­zárólag saját érdekeit követve – olyan gazdaságpolitikát kényszerít az ország­ra, amelynek következtében profit és kamatok formájában a nemzeti jövedelem egyre nagyobb hányada áramlik át a fejlett ipari országokba. Elen­gedhetetlennek tartjuk az adósságok teljes vagy részleges leírását, a kamatfel­tételek könnyítését, a külföldi tőke spekulációs nyereségének korlátozását.

Az ország nem válhat az idegen tőke gyarmatává; ez azonban csak a ha­sonló helyzetben lévő országok együttműködésével valósítható meg.

GARANTÁLT EMBERI JOGOKAT!

A létbiztonság alapvető emberi jog. Mindenki számára biztosítani kell a mun­kához való jogot, az állampolgári jogon járó térítésmentes és színvonalas egészségügyi ellátást és oktatást. A kultúra, az autonóm alkotóműhelyek álla­mi támogatása alapvető nemzeti érdek.

Elítéljük az állampolgárokat sújtó politikai, gazdasági, vallási és etnikai diszkrimináció minden formáját, a lelkiismereti szabadság sorozatos megsérté­sét, a magánéletbe való állami és egyházi beavatkozást. A mindenkori kor­mány szerezzen érvényt az ENSZ emberjogi határozatainak!

POLITIKAI DEMOKRÁCIÁT!

Reális veszély az új tekintélyuralmi rendszer kialakulása. Követeljük a politi­kai intézményrendszer korrekcióját, demokratizálását. Meg kell védeni a poli­tikai szabadságjogokat

A legjelentősebb törvényjavaslatokat előzetes társadalmi vitára kell bo­csátani. Tiltakozunk a népszavazás lehetőségének tervezett jelentős szűkítése ellen.

Az Országgyűlés, a helyi önkormányzati, testület a népet képviselje, ne a párteliteket! Helyre kell állítani a képviselők visszahívhatóságának, beszámol­tatásának és ellenőrzésének intézményét.

A Szövetség álláspontja szerint ki kell alakítani a demokrácia népi alter­natíváját. A hiteles állampolgári akaratkifejezés biztosítására támogatjuk a la­kóhelyi és munkahelyi önszerveződéseket, az önigazgató közösségek hálózatának kialakulását.

GAZDASÁGI DEMOKRÁCIÁT!

A jelenlegi állami vagyon – létrejöttétől függetlenül – minden magyar állam­polgár tulajdona, elidegenítése csak a nemzet beleegyezésével mehet végbe. Privatizálás csak a belföldi és nemzetközi államadósság arányos részének át­vállalásával, a lakóhelyi és a dolgozói kollektívák belegyezésével történhet. Az állami, a vállalati és a szövetkezeti vagyon társadalmilag indokolatlan el­idegenítése, fiktív társasággá alakítása esetén az ezt megelőző tulajdoni álla­potokat alapul vevő vizsgálatot kell kezdeményezni.

Veszélyben az ország kenyere, valamint a parasztság és az agrárértel­miség létbiztonsága. A föld nemzeti közkincs; a belőle származó haszon csak azé lehet, aki megműveli. Meg kell akadályozni a nagyüzemi mezőgazdaság szétverését, a téeszeket a tulajdonosok önszerveződő társulásaként kell mű­ködtetni.

A Szövetség álláspontja szerint a termelés gazdaságossá tételében a tulaj­donnal rendelkező közvetlen termelő a legérdekeltebb, ez biztosítja számára jövedelme növekedését, munkahelyének védelmét. A dolgozók maguk döntsék el, milyen tulajdoni formát kívánnak létrehozni. Minden tulajdonformában meg kell teremteni a dolgozói önkormányzatokat, alkalmazni kell az önigazga­tás, a munkásellenőrzés és az alkalmazotti részvétel jogának történelmileg ki­alakult formáit. Ahol lehetséges, a dolgozói kollektíva maga válassza ki és alkalmazza vezetőit a gazdasági, műszaki, igazgatási teendők ellátására.

IGAZSÁGOS KÖZTEHERVISELÉST, ÉS ELOSZTÁST!

A tisztes megélhetés minden állampolgár alapvető joga; meg kell akadályozni az életszínvonal további romlását. A nyugdíjak, a családi pótlék, az ösztöndí­jak stb. mértéke a megélhetési költségek növekedésének megfelelően alakul­jon. A munkajövedelmeket sújtó költséges és igazságtalan személyi jövedelemadót fel kell számolni. A kieső állami jövedelmek pótlására megfon­tolandó a luxusadó és a vagyonadó bevezetése.

A Szövetség elutasítja a régi kiváltságok átmentését és új kiváltságos is csoportok kialakulását. Az ingyenkonyhák, a menhelyek, a szociális háló ígérete helyett mindenki számára állampolgári jogon – átmeneti jelleggel – biztosítani kell a munkanélküli-segélyt, az átképzés lehetőségét. A megélhetés fő formája azonban csak a társadalmilag hasznos munka lehet.

Céljainkat csak a szomszédos országokban és a világ többi részén hason­ló célokért küzdő mozgalmakkal, szervezetekkel együtt érhetjük el. Ki kell alakítani a velük való együttműködés feltételeit.

Nem kívánunk olcsó, bennszülött munkaerő lenni saját hazánkban. Szabad emberek önkéntes társulásán alapuló társadalom felépítésére törekszünk.

*

A Szövetség nyitott minden állampolgár, minden politikai, érdekvédelmi és társadalmi szervezet, azok tagjai, helyi szervezetei számára.

Csatlakozásra hívjuk mindazokat:

• akiket fenyeget a munkanélküliség, vagy már el is veszítették állásukat,
• akik úgy érzik, hogy visszaélnek hazafias és vallásos érzéseikkel,
• akik féltik a demokratikus vívmányokat,
• akik baloldali elkötelezettségűek, és ki akarnak tömi a rájuk kényszerített elszigeteltségből;
• azokat, alak felismerték, hogy a jelenlegi pártelitek nem képviselik érde­keiket, s ezért távol maradtak a választásoktól.

Felhívunk mindenkit, aki egyetért céljainkkal, aláírásával fejezze ki csatlakozá­sát a Szövetség chartájához.

*

A chartát aláíró pártok, érdekvédelmi szervezetek, munkástanácsok, társadalmi szervezetek és mozgalmak, állampolgárok és állampolgári kezdeményezések fenntartják teljes szellemi, politikai és szervezeti önállóságukat, ugyanakkor cselekvési programjuk kialakítása során figyelembe veszik a Chartába foglalt célokat, s készek együttműködni azok megvalósításában. A Szövetséghez való csatlakozás nem érinti az aláírók szervezeti tagsági viszonyát.

Szövetség a Társadalmi Demokráciáért, 1990.

*

A Szövetség a Társadalmi Demokráciáért mozgalom szervezését és adminiszt­rációját a Baloldali Alternatíva Egyesülés végzi.

Tartalomjegyzék

1. Bill Lomax : A feje tetejére állt világ. Két forradalom Magyarországon: 1956 és 1989
2. Marton Imre : Nyugat-Európa az átrendeződő világrendszer szorításában
3. John Rees : Az új imperializmus
4. Tót Éva : Hogyan védekeznek a háztartások? – Beszélgetés Sík Endrével
5. Ékes Ildikó : Hogyan élünk az ezredforduló küszöbén? Egy 6.000 háztartásra kiterjedő kérdőíves felmérés eredményei
6. Tátrai Gábor : Az 1990-es választások – Beszélgetés Wiener Györggyel
7. Márkus Péter : Modernizációs elméletek a nyolcvanas évek hazai társadalomtudományában – Vázlat
8. Mocsáry József : Magyarország és az államkapitalizmus – Tézisek 1949 utáni történelmünk gazdasági paradoxonainak értelmezéséhez
9. Szalai Pál : Bibó eszméi nem győzedelmeskednek?
10. Vigvári András : Reform és rendszerváltás – Vázlat a magyar gazdaságpolitika és reform történetéhez, valamint a közeljövő lehetséges alternatíváinak elemzéséhez
11. Szabó András György : Korszerű-e a marxizmus?
12. Demokrácia
13. Az Állampolgári Kezdeményezések Fórumáról
14. A hatalmat ellenőrizni kell – Beszélgetés Hegedűs Andrással a most szerveződő Munkásakadémiáról
15. A Szövetség a Társadalmi Demokráciáért 1990 chartája
16. Szak Péter Otmár : Az Eszmélet 1-8. számainak név- és tárgymutatója
17. Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor : Politika és/vagy társadalom

Névmutató 

A tanulmányok és bibliográfiák, táblázatok szerzői, ill. összeállítói

Andor László 6: 147

Ankerl Géza 7: 154

Belocerkovszkij, Vagyim 6: 136

(Sz.) Bíró Zoltán 8: 103 (8)

Bodó László 7: 71

Bowles, Samuel 8: 121

Buldakov, V. P. 8: 9

Cazzaniga, Gian Maria 6: 118

Csanády András 6: 67

Damette, Félix 2: 79

Durucskó Mihály 8: 3; 8: 16; 8: 56; 8: 57; 8: 70 (B)

Feitl István 2: 42

Fekete Gyula. dr. 1: 100

Füzes Oszkár 5: 65

Girondeaux, Gilbert 7: 91

Hajdú F. András 5: 103 (B)

Harsányi Iván 2: 25

Herlitz, Urban 425

Hoerr, John – Collingwood, Harris 2: 124

Juhász József 5: 70

Kagarlickij, Borisz 2: 86

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor:  1: 7; 2: 4; 4: 59; 6: 29; 7: 4

Keresztes Lajos 7: 102

Koháry Ilona 7: 42

Krausz Tamás 1: 14; 4: 115; 5: 4; 8: 53

Landau, Saul 4: 55

M. Lengyel László 5: 132

Lepehin, V. 8: 81

Loránd Ferenc 7: 124

Lóránd Károly 6: 80

Magyar Péter 5: 149

Maróthy János 3: 95; 7: 137

Marton Imre 2: 110

Merza József 7: 143

Meginterjúvolt személyek:

Denitch, Bogdán 5: 146

Havas Gábor 6: 125

Köllner Ferenc 2: 128

Márkus Péter 2: 132

Pinior, Józef 5: 126

Simon Zaven József 6: 85

Szilágyi Ákos 8: 17

Szili Sándor 8: 157

Wallenstein, Immanuel 7: 59

Wasserman, Gilbert 8: 133

Wekler Ferenc 7: 158

Az interjúk készítői:

Herman József 5: 146

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor 7: 59; 8: 133

Kállai R. Gábor 3: 102

Kiss Margit Rita 5: 126

Marton Imre 8: 133

Szénási Sándor 8: 17

Szűcs Katalin 6: 85

Tót Éva 2: 128; 3: 102; 6: 125; 7: 59; 7: 158; 8: 157

Mocsáry József 3: 43

Nagy Balázs 3: 56

Nagy Péter Tibor 8: 71

Niederhauser Emil 5: 24

Orcun, Fuat 6: 89

Osztojkán Béla 6: 112

Pomeranc, Grigorij 3: 83

Porosz Tibor 4: 83; 724

Hácz József 7: 112

Sebeök János 7: 148

Singer, Dániel 8: 125

Sipos Péter 6: 109

Slemmer László 4: 148

Sz. Bíró Zoltán lásd Bíró Zoltán

Szabó András György 3: 73; 4: 103

Szalai Erzsébet 3: 39

Szegő Andrea 1: 65

Szépkúti István 3: 65

Szigeti Péter 4: 37

Tálas Péter 1: 35; 5: 44

Thoma László 5: 86

Tőkei Ferenc 1: 3

Trockij. Lev 1: 56

Tütő László 4: 4

Vass Csaba 3: 23

Wallerstein, Immanuel 6: 52; 8: 105

Wassermann, Gilbert 6: 46

a 1: 118; 4: 81; 6: 105

K. 3: 79

K.G. 6: 121

M.M. 8: 139

tót 1: 113

T. 3: 114; 5: 161

… 1: 4; 3: 4; 7: 142; 8: 5

Kerekasztal-beszélgetések résztvevői:

Angyal Ádám 8: 141

Drucker Tibor 3: 102

Für Lajos 6: 5

Juhász Pál 2: 11; 3: 5

Kemény Csaba 3: 102

Kósa Ferenc 6: 5

Lengyel László 2: 11; 3: 5

ifj. Marosán György 8: 141

Mocsáry József 8: 141

Szabó Miklós 6: 5

Tütő László 2: 11; 3: 5

Varga Csaba 2: 11; 3: 5

Varjas András 3: 102

Bemutatott könyvek szerzői:

Bergyájev, Nyikoláj 8: 58

Csanády András 3: 79

Diósi Ágnes 6: 121

Lomax, Bill – Kemény István 4: 81

Mészáros István 8: 125

Samary, Catherine 5: 161

Schiller, Herbert 4: 5

Közölt dokumentumok:

Autonómia Csoport 3: 114

A csehszlovák Baloldali Alternatíva 5: 117

A CSKP 1968-as programja 1: 43

A Halálbüntetést Ellenzők Ligájának nyilatkozata 7: 147

Az „M" című francia folyóirat bemutatása 3: 130

A Marxism Today angol folyóiratbeli kerekasztal másodközlése 5: 110

Munkástanácsok dokumentumai 5: 170

A németországi Egyesült Baloldal 5: 121

Az OSZDMP (mensevikek) 1920-as tézisei 4: 138

Önkormányzati Mozgalom 2: 136

Szegények és Kiszolgáltatottak Szövetsége 8: 153

A szovjet anarchoszindikalista mozgalom 5: 129

A Zöldek (NSZK) programja 2: 53

Kislexikon-témák:

Egyenlőség 1: 125

Kizsákmányolás 2: 141

Kommunizmus 1: 121

Liberalizmus 4: 52

Munkás 4: 146

Nemzet 5: 43

Osztály 1: 123

Piacgazdaság 2: 141

Privatizálás – reprivatizálás 3: 112

Szocializmus 5: 159

Társadalmi tulajdon 2: 141

Tulajdon 3: 77

Tárgymutató

(Csupán a fogalmak azon előfordulásait tüntettük fel, amelyek elemzést, értelmezést, vagy bírá­latot tartalmaznak).

abszolutizmus 5: 30

abszurd 7: 54

adósságcsapda 1: 65, 68, 82, 323, 5: 10,87, 6: 81, 8: 142

agresszió 7: 115

alkalmazkodási modell 1: 70

alkotmány 3: 36

állam 1: 56, 4: 9, 61, 85, 104, 5: 27,119, 134, 156, 6: 58, 7: 24, 60, 91, 162, 8: 11

államkapitalizmus 1: 16, 3: 55, 58, 4: 6, 154

államszocializmus 2: 129, 3: 74, 4: 103, 6: 105

állami tulajdon 2: 137, 5: 132, 6: 140

alternatívák 1: 23, 5: 90, 6: 62, 8: 6, 141

anarchizmus 2: 7, 3: 114, 7: 25

anarcho-szindikalizmus 5: 129, 7: 38

antikommunizmus 5: 18

antiszemitizmus 6: 47, 110, 8: 25

asszimiláció 5: 32, 6: 9, 42, 7: 154

átalakulási törvény 3: 39

átlag alatti jövedelmek 1: 101

baloldal 1: 96, 118, 2: 4, 112, 3: 4, 5: 68, 117, 152, 6: 26, 29, 107, 125, 7: 59, 8: 91, 121, 134

bankrendszer 4: 84, 6: 19

bérlakás 1: 115

bérlet 3: 76, 5: 135

bérmunkás 4: 12, 146, 149, 5: 163, 138

betegség 7: 151

birodalom 8: 112

bolsevikok 4: 119, 6: 95, 8: 14, 62

Brezsnyev 2: 90

Büchner 7: 42

bürokrácia 5: 163,8: 26, 49, 81

cigányok 2: 69, 6: 14, 112, 121, 130, 7: 116

család 3: 26

cselekvés 7: 28

CSKP, Csehszlovákia 1: 35, 5: 117

cserearány, csereérték 4: 84, 6: 69, 79

demokrácia 1: 10, 95, 2: 58, 102, 3: 64, 4: 43, 100, 141, 5: 86, 118, 128, 153, 6: 11, 115, 142, 149, 7: 25, 71, 136, 151, 8: 82, 122

diktatúra 7: 20, 8: 77

egészségügy 2: 16, 75

egyenlőség 1: 125

egyén 7: 37, 126

egyenlőtlenség 1: 61, 125, 3: 62, 4: 75, 6: 70

egyetemesség 6: 64

egyház 5: 52

eladósodás 1: 81

életminőség 4: 66

életszínvonal 7: 69

elidegenedés 1: 71, 5: 118, 6: 145, 7: 84

elit 2: 22, 3: 5

ellenforradalom 4: 162

ellenzék 6: 61

elmaradottság 5: 25

elnyomás 2: 60

elpolitikaiasított tulajdon 3: 23

emancipáció 4: 70, 7: 39

emberi jogok 6: 119

Engels 4: 5

érdekvédelem 1: 115, 3: 16

erkölcs 7: 40

erőszak 7: 4, 24, 112, 124, 144. 148

erőszakmentesség 2: 60, 7: 19. 142, 147

értelmiség 3: 81, 4: 62, 5: 92, 7: 14, 8: 12, 65

érték 4: 72, 92, 6: 6, 52, 117, 7: 125

ESOP 2: 124, 3: 67, 8: 146

Európa 7: 65, 71, 147

ezerkilencszázötvenhat 2: 42, 8: 159

falu 7: 158

fasizmus 7: 114, 140, 8: 77

fegyverkezési verseny 7: 95

fél-autonómia 3: 6

fiatal szocialisták 2: 86

filozófia 4: 93

FKP. Franciaország 6: 49, 7: 76

fogyasztás 6: 40

forradalom 4: 138, 7: 10, 29, 42. 138, 8: 5, 9, 17

függetlenség 6: 93

földtulajdon 2: 13, 3: 54, 5: 136, 6: 137

gazdaság 4: 52, 6: 83, 7: 82, 8: 141

gazdasági reform 1: 50, 2: 79

gazdasági válság 2: 56

grúzok 6: 100

Guinea 2: 115

gyermekügy 2: 66

háború 7: 36

hadiipar 7: 91

hadügy 1: 59

haladás 7: 131

halálbüntetés 7: 143

hatalom 5: 19, 26, 147. 6: 33, 75, 7: 8, 24

Hruscsovizmus 8: 115

huliganizmus 8: 29

humanizmus 7: 19, 142

IBM 1: 15

ideológia 6: 155, 7: 8.120,8: 71, 119,125

IMF 1: 69, 5: 87

induló 7: 137

infláció 1: 109

információ 4: 35, 63, 97, 6: 13

III. Internacionálé 4: 126

intézmények 4: 143, 6: 133

irenizmus 2: 81

iskola 123

Japán 2: 84, 6: 151,7: 74

jobboldaliság 1: 8, 3: 96, 6: 46, 7: 59, 8: 91

jog 6: 56

jövedelmek 1: 100, 4: 22

Jugoszlávia 5: 70, 166

kamat 6: 25, 80

káosz 7: 148

kapitalizmus 2: 81, 3: 97,4: 4, 37, 60, 98, 123, 138, 148, 5: 161, 6: 140, 147, 7: 66, 101, 8: 128, 135

katarzis 7: 56

Kelet-Európa 4: 68, 5: 4, 24, 120, 6: 37, 105, 7: 74, 8: 121, 136, 139

kereszténység, keresztény kurzus 6: 109, 7: 143

keynesizmus 1: 98, 4: 46,5: 161, 6: 26

kisajátítás 3: 42

KGST 5: 123

kisárutermelők 4: 150

kisebbségek 2: 7, 6: 10, 32, 60, 77, 121, 7: 154

kispolgárság 4: 131

kizsákmányolás 2: 141, 4: 150

kollektivizálás 2: 28, 38

kommunizmus 1: 121, 2: 113, 4: 135, 159, 7: 85, 8: 17

konkurencia 6: 141

konzervatívok 8: 87

kormányzat 4: 18, 5: 102, 6: 143

korporatív nyelv 4: 55

kölcsönhatás 7: 134

középrétegek 6: 126

közöny 5: 100

Közös Piac 6: 18

közösség 6: 5, 32, 7: 129

közösségi tulajdon 2: 21, 3: 22, 8: 122

községi önkormányzat 2: 15

kultúra 2: 72, 4: 55, 92, 101, 5: 112, 6: 8, 23, 52, 68, 126, 7: 100, 149

lakáshelyzet 1: 109

Lassalle 4: 107

Latin-Amerika 1: 87

LEMP, Lengyelország 5: 44, 45, 93

Lenin, leninizmus 3: 89, 4: 45, 5: 112, 8: 65, 106

lepenizmus 6: 47

leszerelés 7: 91

létminimum 1: 103

liberalizmus 4: 52, 8: 91

lopás 7: 34, 822

Lukács 8: 64

macedónok 5: 40

magántulajdon 1: 10, 3: 11, 24, 4: 161, 5: 139

Majakovszkij 8: 27

Marx, marxizmus 1: 3, 121, 2: 6, 81, 4: 79, 5: 20, 110, 6: 21, 7: 4, 60, 8: 60, 105, 123, 129, 134

második gazdaság 3: 43

megye 2: 23,7: 160

mensevikek 4: 115

mezőgazdaság 5: 22, 6: 74, 8: 46

migráció 7: 68

minőség 7: 80

mitológia 7: 48

monetáris restrikció 8: 146

monopólium 8: 151

MSZMP 3: 104

multinacionális tőke 5: 86, 7: 85

munkabér 8:

munkaerőáru 4: 149

munkaerőpiac 4: 90, 6: 128

munkamegosztás 4: 157, 6: 59

munkanélküliség 6: 144, 8: 43, 156

munkásmozgalom 5: 39, 114, 127, 6: 20, 7: 138

munkásosztály 4: 107,154, 7: 11, 89, 8: 21, 41, 99, 106

munkástanács 3: 63, 119, 4: 81,5: 170, 174

munkástulajdon 3: 57, 74, 8: 164

művészet 6: 54, 8: 28

nacionalizmus 6: 30, 53, 106

nagyhatalmak 5: 32

NDK 5: 121

német katona 7: 103

nemzet 5: 26, 43, 80, 6: 5, 18, 29, 53, 89

nemzeti érzés 6: 16, 30

nemzeti mozgalmak 5: 14

nemzetiségek 6: 21, 68, 8: 51

nemzetköziség 4: 67

NEP 8: 40

népakarat 4: 145

népi nevetéskultúra 7: 43

népiség 2: 5, 5: 38

nőkérdés 2: 63

növekedés 4: 95

nyelv 4: 40, 6: 116, 7: 155

nyugdíjasok 2: 67

Offe 4: 23, 37

oktatásügy 2: 70

OKP 5: 149

olaj 6: 25, 80

Oroszország 8: 5, 9, 58, 72, 108

orvosok 2: 27

osztály 1: 123

ökológia 2: 57, 5: 120, 125, 7: 150

önigazgatás 2: 12, 43, 61, 79, 4: 102, 5: 119, 127

önkormányzat 1: 119, 2: 10, 11, 25, 120, 136, 3: 71, 117, 5: 70, 168, 6: 136. 7: 157

önszerveződés 6: 117, 128

örmények 6: 85, 90

parasztság 6: 39, 8: 110

Párizsi Kommün 4: 112

pártok 1: 45, 3: 35, 5: 33, 61, 68, 71, 82, 117, 129, 6: 19, 142, 7: 21, 77, 8: 12, 53, 87

pártállam 5: 88

pártdemokrácia 2: 62

paternalizmus 5: 31, 8: 144

pazarlás 8: 155

pedagógia 7: 124

pénzügy 5: 122, 7: 159

peresztrojka 8: 82

piacgazdaság 2: 17, 142, 3: 7, 32, 4: 8, 5: 146, 156, 166, 6: 138, 149, 7: 9, 73

pluralizmus 5: 37

polgárság 7: 137

Prágai Tavasz 7: 61

proletárdiktatúra 4: 124, 140

proletariátus 7: 11

propaganda 7: 110

punk 7: 112

racionalizmus 8: 34

redisztribúció 4: 89

reform 2: 89, 98, 5: 7, 46, 56, 66, 76, 150, 164

reprivatizáció 3: 112

Románia 5: 65, 6: 67

saját csoport 7: 117

sajtó 1: 48, 2: 74, 7: 28

sorban állás 4: 30

Spanyol Köztársaság 2: 25

szabadság, szabadságjogok 1: 47, 6: 65,7: 52, 132

szakszervezetek 2: 39, 44, 50, 102, 124, 5: 48, 120, 8: 43

szegénység 1: 105, 6: 125, 8: 153

szellemi munka 3: 80, 4: 63

szélsőjobboldal 6: 46

személyiség 1: 126

szervezetek 7: 161

Szlovákia 6: 67

szociáldemokraták 8: 93

szociális közösség 4: 16

szocialisták 8: 93

szocializmus 1: 21, 29, 62, 71, 97, 2: 34, 82, 95, 111, 3: 73, 83, 95, 4: 25, 59, 83, 117, 163, 5: 71, 89, 115, 118, 125, 147, 150, 159, 161, 6: 71, 148, 153, 8: 14, 26, 69, 101, 143

szociálpolitika 3: 36, 4: 11

szolgáltatások 4: 26

Szolidaritás 2: 11, 5: 12. 50, 96, 127, 6: 141

Szovjetunió 1: 14, 2: 80, 89, 3: 83, 5: 6, 132, 6: 37, 7: 106, 8: 81, 111

szövetkezet 2: 13, 3: 15, 43, 66, 4: 110. 5: 140, 8: 144

Sztálin, sztálinizmus 1: 56, 3: 91, 4: 83, 531, 6: 102, 8: 7, 19, 40, 111

sztrájk 5: 54, 128

szükséglet 3: 8, 100

tanácsi önkormányzat 2: 128

társadalom 1: 62, 6: 158, 7: 6, 29

társadalomlélektan 4: 73

technokrácia 2: 105, 5: 73

technológiai mód 4: 32

termelési mód 1: 11,4 : 111, 7: 99

természet 7: 150, 8: 154

terror 7: 35, 49

tervezés 5: 122

tervutasítás 3: 65

totalitarizmus 8: 34

tőkeközösség 4: 13

tőkés termelés 4: 87

tőkeviszony 1: 9, 124, 3: 61, 4: 19,88

tömegkommunikáció 6: 147

tömegmozgalmak 8: 95

Törökország 6: 98

törvény 7: 39

Trockij, trockizmus 1: 57, 3: 89

tudomány 1: 54, 8: 127

tulajdon 2: 19, 127, 3: 39, 77, 4: 94, 5: 20, 162, 6: 137

tulajdonreform 3: 28, 41, 60, 71, 5: 132, 8: 144

Tungsram 3: 56

USA 1: 80, 2: 84, 6: 152, 7: 62, 72, 87,8: 121

utópia 8: 119

üzemi tanácsok (NSZK) 2: 121

üzleti bukás 1: 106

vagyonügynökség 8: 151

vállalkozás 3: 49, 56, 72, 4: 105, 5: 145

vallás 5: 34, 6: 36, 90

válság 4: 40

verseny 2: 20

vezetői alkalmasság 2: 140

világgazdaság 8: 47, 116

világkultúra 6: 54

Waffen SS 7: 102

zöldek 2: 53, 4: 64, 7: 65

zöldségmaffia 3: 53

zsidókérdés 6: 14, 42

A név- és tárgymutatót összeállította:  Szak Péter Otmár

A magyar és a kelet-európai rendszerváltás gazdasági, szociális és politikai sa­játosságai iránti érdeklődés az egész nemzetközi baloldalon egyre élénkebb és elmélyültebb. Ezt bizonyította a folyóiratunk által szervezett nemzetközi kon­ferencia is, amelynek anyagaiból következő számunkban kaphat ízelítőt az ol­vasó. Ez alkalommal a hazánk történetével – mindenekelőtt az 1956-os felkelésével – foglalkozó jól ismert angol baloldali kutató, Bill Lomax igen­csak meggondolkodtató tanulmányát közöljük. Különösen fontosnak azért tart­juk, mert a magyar „rendszerváltást" abban a történeti kontextusban tárgyalja, amelyet az új rendszer ideológusai – minden pompázatos forradalmi frázis el­lenére – egyszer sem mertek becsületesen megvizsgálni. Mennyiben bukott el 1989-90-ben 1956 szocialista hagyománya, mennyiben merült feledésbe, mennyiben tűnt el 1956 progresszív munkástanácsi öröksége a rendszerváltás restaurációs eufóriájának ködfüggönye mögött? (A szerk.)

***

Az 1956-os magyar forradalmat gyakran úgy tekintik, mintha az az értelmiségé lett volna, vezetői írók és egyetemisták; míg 1989 őszének eseményeit, a kommunista rezsimek hatalmának megdöntését Kelet-Európa szerte mint a „népek forradalmait" írják le. Világos, hogy az igazság ennek épp ellenkezője: a vé­gén még a kommunisták is rájöttek, hogy 1956 „népfelke­lés" volt, 1989-ben pedig az elitek cseréje, az értelmiség hatalomra jutása ment végbe. Hogyan lehetséges hát, hogy az ilyen elterjedt értelmezések ennyire ellentmondanak a té­nyeknek – miért állítja az ideológia a feje tetejére a világot? Az itt következő rövid írásban ezzel a kérdéssel foglalkozom.

1956 sok megfigyelő számára a liberális értékek győzel­mét jelenti a totalitarianizmus felett; 1989 a demokrácia diada­lát. Az ilyen jellegű értelmezések egyaránt elterjedtek a bal- és a jobboldalon. Sokkal többen szálltak szembe az 1956-os for­radalommal azon az alapon, hogy az a kapitalizmus restauráci­ójára irányuló ellenforradalmi kísérlet volt, mint ahányan kétségbe vonták az 1989-es változások céljait. Ugyanakkor, azt hiszem, ez az értelmezés is nyilvánvalóan visszájára fordít­ja az igazságot.

Hannah Arendt, a politikai filozófia egyik legkiemelkedőbb művelője azok közül, akik a magyar forradalmat liberális forra­dalomnak tekintették, azt a tényt emelte ki, hogy ennek célja – szerinte – nem a materiális nyomor enyhítése, a szociális felté­telek javítása volt, hanem valójában, a társadalom privilegizált tagjainak mozgalmaként, tisztán politikai szabadságjogok meg­teremtését célozta meg. Dicsérte a munkástanácsok szerepét, azonban csak addig, amíg azok kizárólagosan politikai intéz­mények maradtak. Azokat a kísérleteiket, amelyek a gyárak át­vételére, az ország egészét átfogó új gazdaságirányítási rendszer kidolgozásában való részvételre irányultak, Arendt eleve halálraítéltnek, végzetesen hibásnak tekintette.

Némileg paradox módon, Kemény István, a magyar szo­ciológus követi Arendtet abban, hogy a munkástanácsoknak csupán korlátozott szerepet tulajdonít, azonban, vele ellentét­ben, ő ezeket elsősorban gazdasági, nem pedig politikai intéz­ményeknek tekinti. Joggal dicséri a munkástanácsokat, amiért nem követeltek maguknak minden hatalmat, hanem egy olyan rendszerre törekedtek, amelyben nem lehetséges abszolút ha­talom; ám amellett is érvel, hogy a munkástanácsok egyáltalán nem kívántak maguknak politikai hatalmat: azzal csupán hiva­tásos politikusokat akartak megbízni.

Mindkét nézettel vitatkozni fogok, mivel ezek egyaránt ideologikus értelmezésnek tűnnek a számomra: egyik sem fér össze a tényekkel, s egyik sem méltányolja kellőképpen a munkástanácsok mozgalmának sem spontaneitását és eredeti­ségét, sem gazdag összetettségét.

Két magyar szerző, Fehér Ferenc és Heller Ágnes elgon­dolása szerint a magyar forradalmat leghelyesebben a „radiká­lis demokrata" terminus írja le. Ez a forradalom létrehozta saját, új és eredeti intézményeit, amelyek között éppúgy szerepeltek a munkástanácsok, mint a hagyományos politikai pártok. Így létrejött egy „új, radikális politikai közösség", s a szocializmus mint radikális demokrácia éledt újra. Az ő véleményük szerint éppúgy, mint szerintem, a munkástanácsok egyaránt voltak a gazdasági és a politikai emancipáció szervei.

A forradalmárok csaknem minden esetben abban a hitben tevékenykednek, hogy a világ újrateremtésében, egy új és igazságosabb társadalom megalkotásában vesznek részt, s a forradalmakra mindig jellemző volt az idealizmus és az önfelál­dozás szelleme, résztvevőiknek az a meggyőződése, hogy ügyük hatalmasabb, mint a puszta önérdek. Hannah Arendt ezt mint a forradalom újdonságát és kreativitását, eredetiségét reprezentáló, „forradalmi szellemet" említi, amely megteremti a közös cselekvés alapjait s az új népközösség létrejöttét inspirá­ló elveket. Meglehet, Shelley szavai fejezik ki legjobban e szel­lemiség lényegét: „Áldás volt megélni azt a hajnalt". Talán megengedik, hogy felidézzem ennek egyetlen megnyilvánulá­sát 1956-ból. Egy akkori fiatal joghallgató, aki a Nagybudapesti Központi Munkástanács tevékenységében működött közre, úgy emlékszik, hogy amikor a szervezetet betiltották, társai a követ­kező szavakkal bocsátották útjára: „Közöttünk éltél. Tudod, mi­ért harcolunk. Ha külföldre menekülsz, vidd magaddal az eszméinket is – a világ munkásaihoz. Nem a kormányokhoz, mert tőlük soha nem kértünk és nem is vártunk semmit. De a népek hadd tudják meg az igazságot…" Sok résztvevő számá­ra az 1956-os forradalom volt életének legfontosabb esemé­nye, s a legtöbb esetben mindmáig az maradt – ennek oka, azt hiszem, a forradalmi szellem részegítő erejében rejlik.

Véleményem szerint a forradalmi szellem gondolatát leg­jobban Rousseau-nak, a felvilágosodás filozófusának „általános akarat" fogalma világítja meg, amely a közjót, a társadalom ál­talános érdekét képviseli, az általános értékeket a partikuláris értékek helyett. Ezért tűnnek rendkívüli eseményeknek a forra­dalmak, ezért érzik úgy résztvevőik, hogy valami olyasmiben vesznek részt, ami nagyobb náluk, maguknál, s ezért tekintik e forradalmakat a filozófusok és társadalomtudósok „világtörté­nelmi" jelentőségű eseményeknek. S valóban, a forradalmak nem csak saját társadalmuk javát képviselik. Gyakran érezzük, hogy kihatással vannak az emberiség sorsára, az egész embe­ri fajra.

S ezért nem érzem úgy, hogy az 1989 őszi események megérdemelnék a „forradalom" nevet. Az egyik legélénkebb emlék, ami azokból a napokból megmarad, azoknak a kelet-né­meteknek a képe, akik Magyarországról Nyugatra menekültek, vagyis – ahogy leggyakrabban mondták – a „szabadságba". „Szabadságon" azt értették: „megmenekülés". Mi sem áll távo­labb a múlt forradalmait jellemző reményteli szellemtől. Nem jut eszembe egyetlen forradalom sem, amit az jellemzett volna, hogy a forradalmárok elmenekülnek hazájukból, legalábbis azelőtt nem, hogy a forradalmukat leverték volna. Ezekben az eseményekben sehol sem jelent meg a teremtés vagy az uni­verzalitás eleme: az emberek tisztán önérdekből cselekedtek. Ha egyáltalán beszélhetünk közös érdekről, akkor a rousseau-i „mindenki akarata" jöhet szóba legfeljebb – az egyéni vagy specifikus érdekek összege -, azonban semmi sem volt, ami akárcsak hasonlított volna is az általános akaratra. S ez nem csak a kelet-németek viselkedéséből látszik. Percekkel azután, hogy meghozták a döntést, amely lehetővé tette, hogy eltávoz­zanak, a magyarok sáskák módjára szállták meg a budapesti kelet-német táborokat: taxisofőrök, akik utasokat kerestek a ha­tárig, s mások, akik a kelet-németek járműveire vagy egyéb olyan tárgyaira alkudtak, amit azok nem vihettek magukkal. S ez igencsak elüt a magyarok 1956-os viselkedésétől.

Keserű és kegyetlen paradoxon, hogy az 1948-tól 1953-ig tartó sztálinista rezsim a közös emberség és szolidaritás érzé­sét hívta életre a magyar társadalom egészében, ez az érzést, amely oly tisztán mutatkozott meg az 1956-os forradalomban, s amely megannyi külföldi megfigyelőt is megihletett; a Kádár­rezsim liberálisabb korszaka viszont az önzés és szemé­lyes előmenetel törekvéseit erősítette, s aláásta a közösség és együttérzés szellemét, amely az elnyomás és közös ínség fel­tételei között virágzott. Az 1989-es események semmilyen módon nem képviselték az 1956-os forradalom szellemé­nek újraéledését – ellenkezőleg, azt tükrözték, hogy a Ká­dár-rezsim sikeres volt e szellem s az általa hordozott általános értékek megsemmisítésében, a népesség depolitizálásában, s abban, hogy az egyén viselkedését a közér­dek helyett az önérdek felé fordítsa.

A mai Magyarország, annak során, amit sokan a liberális demokráciába való átmenetnek tekintenek, a Kádár-évek örök­ségének terhét viseli. Az új demokratikus rezsimet egyre in­kább az a veszély fenyegeti, hogy elveszti legitimitását, s távolról sem világos, hogy megvannak-e a feltételek a liberaliz­mus és a demokrácia további együttélésére vagy akárcsak ar­ra, hogy a kettő közül egy is fennmaradjon. Liberalizmuson a hatalom megosztását és a korlátozott kormányzást értem; de­mokrácián pedig a társadalom valamennyi érdekének politikai képviseletét és artikulációját. A liberalizmus a hatalom korláto­zását, a demokrácia a hatalom elosztását követeli meg.

Valamennyi kommentátor megfigyeli az új politikai pártok gyenge társadalmi gyökereit s az emberek irántuk tanúsított apátiáját és érdektelenségét. Mindazonáltal ez nem azt jelenti, hogy a nép mindörökre visszavonult volna a politika színpadá­ról. Ellenkezőleg: 1990 októberének végén olyan spontán népi megmozdulás ment végbe, amelyet sokak 1956 őszéhez ha­sonlítottak. A kormány bejelentette a benzin árának 75%-os emelését, mire a taxisok és a teherautósofőrök sztrájkba kezd­tek, s blokád alá vették Budapest és a vidéki városok főbb híd­jait és főútvonalait. A pártok csaknem egyhangúlag elítélték a blokádot, mint egy szektor érdekcsoportjának alkotmányellenes cselekedetét. A közvélemény-kutatások viszont azt mutatták, hogy a lakosságnak több mint 80%-a támogatta a sztrájkot. Bár a kormány kezdetben a blokád erőszakos feloldását szor­galmazta volna, végül kapitulált, s jelentós engedményeket tett a sztrájkolóknak.

Az incidens a piacgazdaságra való áttérés okozta növekvő elégedetlenségből fakadt. Az elmúlt évben a termelés több mint 20%-kal esett vissza, az infláció pedig meghaladta az 50%-ot. A további piacosítás és privatizáció tervezett intézke­dései a jelenlegi ipari kapacitás több mint egyharmadának megszüntetésével s egymilliónál jóval nagyobb számú munka­nélkülivel járnak majd. Ez könnyen több mint hárommillió em­ber megélhetését sodorhatja veszélybe. S ha valamennyi érintett csoport a taxisokéhoz hasonló módon adna hangot elé­gedetlenségének, s hozzájuk hasonló támogatást kapna a la­kosságtól, az ország egyszerűen kormányozhatatlanná válna. Egy „általános akarat" megteremthetné a demokrácia foly­tonosságának alapjait, azonban a mai Magyarországon nem létezik „általános akarat". A „mindenki akaratának" érvényre jutása viszont vagy anarchiába sodorja az orszá­got, vagy visszatéríti a diktatúrához.

Számos megfigyelő rámutatott már Kelet-Európa új de­mokráciái korai összeomlásának veszélyeire s az esetleges „latinamerikanációra" – mind a Nyugat-Európától való egyre na­gyobb függőség, mind az esetleg katonai rezsimek létrejötté­hez vezető növekvő nacionalizmus tekintetében. Jómagam azonban úgy vélem, a katonai puccsokra kisebb az esély, mint arra, hogy fokozatos visszacsúszás történjék az autoritarianizmusba, amely esetleg professzionális vagy technokratikus jelle­gű is lehet. Magyarország főbb pártjai valamennyien liberálisak, azonban éppen a nagy liberális, John Stuart Mill mondta, hogy a politikusok az orvosokhoz hasonlatosak, a páciensnek pedig nem az a dolga, hogy a kúrát megszabja, hanem az, hogy be­vegye a doktor által rendelt orvosságot. Ahogy Magyarorszá­gon elmélyül a gazdasági és társadalmi válság, a liberális pártok egykönnyen megállapodhatnak egy szakértői kormány létrehozásában – a parlamentben nincs hiány közgazdászokból és ügyvédekből -, amely elrendelné és végrehajtaná a kúrát. Ezzel véget érne az a fajta demokratikus pártpolitizálás, ame­lyet Nyugaton ismerünk, ráadásul – egy ideig – egy ilyen fejle­mény a lakosság támogatását is élvezné. Végső soron azonban ez a szcenárió mindenképpen a demokratikus sza­badságjogok és az érdekek szabad artikulációjának és képvi­seletének legalábbis részleges felfüggesztéséhez vezetne.

Ez azonban nem az egyedül lehetséges forgatókönyv. Az autoriter út a – demokratikus módon kormányozhatatlan -"mindenki akaratának" elfojtásához és a hatalomnak egy szűk, bár meglehet, jóindulatú, civilizált és liberális elit kezébe adásá­hoz is vezethet. Ez a liberalizmus győzelmét jelentené a de­mokrácia fölött, bár kétséges, maga a liberalizmus meddig élné túl ezt a győzelmet.

Egy másik szcenárió szerint a politikai pártok és a civil tár­sadalom más intézményei – a szakszervezetek, érdekcsopor­tok, polgári egyesületek – olyan irányba fejlődnének, hogy képesek legyenek a társadalom egészének tágabb érdekeit to­vábbítani, artikulálni, kifejezni és képviselni. Ehhez az embe­reknek a jelenleginél jóval szélesebb körű részvételére volna szükség a politikai folyamatokban és a döntéshozásban. Így létrejöhetnének azok a feltételek, amelyek mellett a liberaliz­mus és a demokrácia egyaránt tovább élhet. Annak azonban, hogy ez következik be, nem sok jelét látom.

Egy harmadik lehetőség 1956 forradalmi szellemének újra­éledését vonná maga után, s ezzel a „mindenki akaratának" át­alakítását egy új „általános akarattá". Nehéz elgondolni, hogy egy ilyen mozgalom milyen más ideológiai kifejezést találhatna magának, mint a szocializmust – amely a társadalom általános érdekeit képviseli a piac partikuláris érdekeivel szemben. 1990 őszén a magyar író, Konrád György, korának általános vélemé­nyét tükrözte, amikor azt mondta, hogy „a kapitalizmus az az ár, amit a demokráciáért fizetnünk kell". Ám Kelet-Európa ma azzal a veszéllyel néz szembe, hogy meglehet: a kapitalizmus ára éppen az lesz, hogy a frissen kivívott demokrácia nem él soká. Másfelől viszont könnyen lehetséges, hogy a demokrácia megmentése a szocializmus eszméjének feltámasztásával ér­hető el.

1956 radikális demokrata és, sok tekintetben, szocialista forradalom volt. Még ha egyáltalán forradalmaknak nevezhetők is az 1989-es események, akkor is inkább liberális, semmint demokratikus forradalmak voltak. Valóban, sokan a történelem végét és a szocializmus halálát látták bennük. A liberalizmus azonban felettébb gyönge alapot nyújt a demokráciához. A de­mokrácia összeomlása és a valamiféle autoriter kormányzás­hoz való visszatérés ellen a legerősebb garanciát talán egy újfajta népi szocializmus megjelenése adná, amely hangot és képviseletet nyújtana azoknak az érdekeknek és csoportoknak, amelyek a mai rendszertől egyre jobban elidegenednek és el­távolodnak, vagy éppen eltávolíttatnak.

1956 szocialista szellemének újjászületése megdöbbente­né az írástudókat, a világot pedig ismét szilárdan talpára állíta­ná.

(Ford.: Szalai Miklós)