A lengyelországi hadiállapot bevezetésének előestéje, 1981. december. (Egy történelmi dokumentum: Viktor Anoskin altábornagy „munkafüzete”)

1997-ben reprezentatív, nemzetközi konferenciát rendeztek Lengyelországban az 1981 decemberében bevezetett hadiállapotról. A rendezvény legnagyobb szenzációja a Kulikov marsall titkára, Viktor Anoskin által az események idején vezetett „munkanapló" felbukkanása volt. A résztvevők közül többen a dokumentum hitelességét is megkérdőjelezték. A tanulmány szerzője a naplót a korabeli viták és események, valamint más források figyelembevételével hitelesnek tartja. A fő kérdés természetesen az volt: nyújtson-e katonai „segítséget" a Szovjetunió a lengyel kommunista pártnak a helyzet kezeléséhez?

1997-ben a Varsó közelében fekvő Jachrankában egy önmagában is kuriózumnak számító nemzetközi konferenciát rendeztek. A téma Lengyelország huszadik századi történelmének talán legvitatottabb pontja, az 1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski által bevezetett hadiállapot (stan wojenny) volt. A tanácskozáson a fő kérdésre keresték a választ, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tervezett-e katonai intervenciót Lengyelország ellen, vagy sem. Másképpen feltéve a kérdést: Jaruzelski valóban a szovjet intervenciótól mentette-e meg Lengyelországot a hadiállapot bevezetésével?1

A konferencia egyediségét az adta, hogy a szervezőknek sikerült egy asztalhoz ültetni a ma már történelmi esemény még élő résztvevőit. Szovjet részről jelen volt Viktor Georgievics Kulikov marsall, a Varsó Szerződés (VSZ) Egyesített Fegyveres Erőinek (EFE) akkori főparancsnoka, illetve Anatolij Ivanovics Gribkov tábornok, a Szovjetunió hadseregének akkori vezérkarifőnök-helyettese, illetve a VSZ EFE volt törzsparancsnoka. A lengyel felet Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) első titkára, Lengyelország akkori miniszterelnöke és honvédelmi minisztere, illetve Stanisław Kania, a LEMP első titkára, Jaruzelski elődje képviselte. Néhány lengyel ellenzéki vezetőn kívül az Egyesült Államokból Carter és Reagan elnökök biztonságpolitikai tanácsadóinak, Zbigniew Brzezińskinek és Richard Pipesnak a jelenléte tette igazán nemzetközivé a tanácskozást. A történészeket a téma egyik legismertebb lengyel kutatója, Andrzej Paczkowski, illetve az amerikai Mark Kramer képviselte számos más országból érkezett kutatóval együtt.

A találkozónak a kutatók számára az elhangzottakon kívül is volt egy óriási hozadéka. Viktor Kulikov a konferencián bemutatta Viktor Ivanovics Anoskin altábornagy ún. munkafüzetét, illetve annak az 1981. december 9. és 16. közötti időszakra vonatkozó részét. Anoskin akkoriban Kulikov marsall személyes szárnysegédje volt, és napi rendszerességgel ún. "rabocsaja tyetragy"-ot (munkafüzetet) vezetett egy A5-ös nagyságú kockás füzetben. E kézzel írt feljegyzéseket Kulikov a személyes gyűjteményében őrizte, és onnan vitte magával a konferenciára. A dokumentumot Mark Kramer történész rendelkezésére bocsátotta, aki nem sokkal később angol nyelven publikálta a feljegyzések egyes részeit.2 Fontos hangsúlyozni, hogy nem visszaemlékezésről van szó, hanem korabeli, munka közben végzett feljegyzésekről.

A dokumentum puszta léte is megdöbbentette az események lengyel résztvevőit, de tartalmának megismerése után kétségbe vonták a valódiságát. Éppen ezért a lengyel kiadáshoz végül is csatolták Jaruzelski és Florian Siwicki volt lengyel vezérkari főnök, honvédelmi miniszterhelyettes hozzászólásait is.3 Mindezek fényében és a volt szovjet levéltárakból előkerülő iratok segítségével már a történész feladata rekonstruálni az eseményeket, illetve megállapítani a dokumentum hitelességét. Fontos leszögezni azt is, hogy nem egy levéltárban fellelhető iratról van szó, tehát az eredeti kézírásos változat továbbra sem hozzáférhető. Azonban az is tény, hogy sem Kramer, sem Paczkowski nem vonta kétségbe a dokumentum hitelét.

 

Anoskin feljegyzései

 

Anoskin altábornagy, első bejegyzése szerint, 1981. december 7-én érkezett Lengyelországba a "hadiállapot bevezetésének idejére".4 Ezután valójában csak december 10-től kezdődően van érdemi bejegyzése. Ezen a napon moszkvai idő szerint délelőtt kilenc órakor Dmitrij Fjodorovics Usztyinov5 az akkor már Lengyelországban tartózkodó Kulikov marsallnak azt jelentette, hogy "a lengyel ügyet a lengyeleknek maguk kell megoldaniuk […], nem készülünk Lengyelország területén a hadsereg bevetésére".6 E bejegyzés hitelességét alátámasztja, hogy e napon reggel ülésezett az SZKP KB Politikai Bizottsága. Az ülésről készült jegyzőkönyv szerint a szovjet pártvezetés egyértelműen állást foglalt arról, hogy semmilyen esetben sem lehet a szovjet hadsereget Lengyelországban bevetni.7 Jurij Andropov, a KGB elnökeként a leginformáltabb és legbefolyásosabb szovjet vezető, úgy fogalmazott az említett ülésen, hogy "nem szándékozunk a hadsereget Lengyelországban bevetni. Ez a helyes álláspont, és nekünk ezt kell végig követnünk".8 Usztyinov tehát katonai vonalon, az elhatározás után azonnal közvetítette a Politikai Bizottság állásfoglalását Kulikov marsallnak.

E tény rögzítése azért is fontos, mert Jaruzelski visszaemlékezése szerint egy nappal korábban, december 8-ról 9-ére virradó éjszaka a Kulikovval folytatott megbeszélésen Kulikov állítólag tett utalást arra, hogy a szovjet hadsereg, illetve szövetségesei is "segítséget" nyújtanának Lengyelországnak.9 Ez a kérdés felmerült az említett PB ülésen is, ahol Usztyinov, aki talán a legjobban támogatott volna egy katonai akciót, kiállt Kulikov mellett: "Ami azt illeti, amit állítólag Kulikov elvtárs a hadsereg Lengyelországban való bevetésével kapcsolatban mondott, teljes felelősséggel mondhatom, hogy ezt ő nem mondta. Ő egyszerűen megismételte azt, amit mi és Leonyid Iljics már kimondott arról, hogy Lengyelországot nem hagyjuk a bajban."10 Utalt ezzel az SZKP XXVI. kongresszusán Brezsnyev által megfogalmazott mondatokra, vagyis "a szocialista Lengyelország számára fontos politikai támogatást jelentett a Varsói Szerződés 1980 decemberében megtartott moszkvai találkozója. Ez a találkozó világosan megmutatta: a lengyel kommunisták, a lengyel munkásosztály, az ország dolgozói bizton számíthatnak barátaikra és szövetségeseikre. A szocialista Lengyelországot, a testvéri Lengyelországot nem hagyjuk el a bajban, nem engedjük bántani."11 Az 1980. december 5-i állásfoglalás azonban nem jelentett katonai fenyegetést Lengyelország számára. Sem a tanácskozáson elhangzottak, sem a kiadott közös nyilatkozatban ilyen jellegű célzást nem lehet találni. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a válságból a lengyeleknek maguknak kell a kiutat megtalálni, és szolidaritásukról biztosították a lengyel kommunistákat az ellenforradalommal vívott harcban.12

Vaszilij Mitrohin, aki a KGB Külföldi Hírszerzés Első Főigazgatóságának (PGU) dokumentumait kezelte, idézi Kulikov jelentéséből, hogy Jaruzelski december 8-ról 9-ére virradó éjjel tájékoztatta őt a hadiállapot bevezetésének menetrendjéről, majd aggályainak adott hangot az akció sikerességét illetően. A jelentésben azt is közli, hogy Jaruzelski szerint szükségessé válhat, hogy segítséget kérjenek a Varsói Szerződés erőitől, amelyre Kulikov úgy válaszolt, hogy "ha segítséget kell nyújtani önöknek, és a saját forrásaik kimerülnek, a főparancsnokság fog dönteni".13

E rövid visszatekintés tükrében válnak érthetővé Anoskin további bejegyzései. Eszerint Jaruzelski Mirosław Milewski közvetítésével próbált Andropovtól információkat szerezni a szovjet állásfoglalásról. Milewskit korábban éppen Jaruzelski távolította el a belügyminiszteri posztról, hogy helyét a hozzá hűségesebb Czesław Kiszczak foglalja el, de most jól jött Milewski KGB-hez fűződő szoros kapcsolata és híres szovjetbarátsága.14 December 10-én Averkij Arisztov, a Szovjetunió varsói nagykövete táviratozta Moszkvába Milewski kérdéseit. A válasz Anoskin szerint másnap érkezett meg, melyben ez állt: "Ebben a periódusban nem lesz szovjet jelenlét."15 Milewski fontos közvetítő szerepére hasonlóan emlékszik vissza Vitalij Pavlov is, aki ebben az időben a KGB varsói rezidentúráját vezette.16

Anoskin december 11-i bejegyzései a követségi munkatársak családjainak evakuálásával, a számukra szükséges élelmiszer biztosításával, illetve a szállítóeszközökkel (pl. repülőgépek) foglalkoznak. Úgy tűnik, a szovjetek féltek attól, hogy a hadiállapot bevezetése miatt a szovjetellenes hangulat felerősödik.

 

Kulikov és Siwicki

 

December 11-én este 19 óra 40 perctől Florian Siwicki lengyel vezérkari főnök beszélgetést folytatott Kulikov marsallal. Siwicki továbbította Jaruzelski kéréseit (amit, Milewski segítségével egy nappal korábban Arisztovon keresztül is eljuttatott Moszkvába), ami a gazdasági segítségnyújtást érintette elsősorban, de szerette volna, ha valaki a szovjet vezetésből Lengyelországba érkezik a hadiállapot bevezetésének politikai kérdéseit megvitatni. Másrészt Jaruzelskit nagyon nyugtalanította, hogy úgy érezte, nem kapott egyértelmű választ arra, hogy a Szovjetunió hogyan reagál majd a hadiállapot bevezetésére. Jaruzelski "nyugtalansága" valójában nem abból fakadt, hogy nem ismerte a szovjet szándékokat. Ismerte. A problémát inkább az okozta, hogy nem volt világos, kézzelfogható indok a hadiállapot bevezetésére. Az alkotmány ugyanis egyértelműen fogalmazott: "Az Államtanács a Lengyel Népköztársaság egész területére vagy annak egy részére hadiállapotot vezethet be, amennyiben azt az ország külső védelme vagy belső biztonságának fenyegetettsége megköveteli. Ezekben az esetekben az Államtanács általános vagy részleges mozgósítást rendelhet el."17 Jaruzelski nem akart katonai intervenciót az országa ellen. Nyilvánvaló, hogy nem volt kétsége afelől sem, hogy az általa 13 éve, miniszterként vezetett hadsereg képes a parancsait végrehajtani, de a hadiállapot igazolásához óriási szüksége lett volna egy nyílt fenyegetésre a Varsói Szerződés és a Szovjetunió katonai vezetői részéről. Már csak azért is, mert a hadiállapot egész propagandáját a lengyel nép hazafias érzelmeire alapozták. Siwicki is elmondta Kulikovnak, hogy az akciót a "Haza megmentése" és a "nemzet megmentése" jelszavak alatt fogják megvalósítani.18 Felmerült a kérdés: kitől kell megmenteni a "nemzetet", a "Hazát"? Ha nincs külső fenyegetés, tehát nem az intervenciótól, akkor az ország "belső biztonságának fenyegetettségétől", a Szolidaritástól, az ország lakosainak döntő többségétől? Jaruzelski is érezte az ellentmondást.

Siwicki a Kulikovval való beszélgetés közben partnere szemére vetette, hogy "egy héttel ezelőtt a szovjet vezetéshez fordultunk, de nincs válasz".19 Siwicki ezen elszólását, melyet Anoskin lejegyzett, a magyar és a volt csehszlovák levéltárakból előkerült dokumentumok segítenek értelmezni, és rávilágítanak Jaruzelski nehéz helyzetére. Egy héttel azelőtt, december 4-én zárult Moszkvában a Varsói Szerződés Honvédelmi Miniszterek Bizottságának (HMB) négynapos ülése, amelyen Jaruzelskit éppen Florian Siwicki helyettesítette. A tanácskozás harmadik napján Siwicki a szovjet vezetőkhöz fordult Jaruzelski azon kérésével, hogy a HMB adjon ki egy közös, kemény hangvételű nyilatkozatot, amelybe burkoltan a Varsó Szerződés tagállamainak katonai fenyegetését is belefogalmazzák.

A kiegészített nyilatkozat, a dokumentumok egybehangzó tanúsága szerint, így hangzott volna: "A Varsói Szerződés Honvédelmi Miniszterek Bizottsága aggodalmát fejezi ki a Lengyelországban a szocialistaellenes erők bomlasztó tevékenysége következtében kialakult helyzettel kapcsolatban, amely megnehezíti, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak fegyveres erői végrehajthassák szövetségi kötelezettségeiket, és megfelelő rendszabályok meghozatalát teszi szükségessé a szocialista közösség biztonsága érdekében Európában."20

A nyilatkozat ilyen módon való kiegészítése mind retorikában, mind tartalmában emlékeztetett egy tizenhárom évvel korábban (1968), éppen a varsói Kongresszusi Teremben elhangzott szónoklathoz. Leonyid Iljics Brezsnyev akkor, a csehszlovákiai intervenció után, úgy fogalmazott, hogy ha egy szocialista országban "a szocializmus ügye veszélybe kerül, akkor az egész szocialista közösség biztonsága kerül veszélybe", mindez "rendkívüli kényszerintézkedéseket" válthat ki a testvéri országok részéről, hiszen a "szocializmus ellenségeinek nyílt tevékenysége […] veszélyezteti a szocialista tábor közös érdekeit".21

Az egybecsengés azonnal feltűnt az ülésen részt vevő magyar honvédelmi miniszternek, Czinege Lajosnak is, aki telefonon azonnal konzultált Kádár Jánossal. A magyar párt első titkára, számítva a románok ellenállására, arra utasította miniszterét, csak akkor járuljon hozzá, hogy e mondat bekerüljön a közös kommünikébe, ha azt minden fél egyértelműen támogatja. A románok valóban tiltakoztak egy ilyen nyílt fenyegetés ellen, s emiatt Czinege sem támogatta. Jaruzelski kérését így tehát elvetették.22 Ám úgy tűnik, hogy a szovjet vezetés sem tette magáévá e kezdeményezést. Néhány nappal később, december 10-én, a Magyarországon tartózkodó szovjet miniszterelnök, Tyihonov elnézést kért Kádár Jánostól az incidensért.23

Így a Varsói Szerződés katonai vezetői nem fenyegették meg Lengyelországot, csupán a szolidaritásukról biztosították a LEMP-et az ellenforradalommal való harcában.24 Ennek ellenére a LEMP Politikai Bizottsága az ülés után egy nappal, december 5-én döntött a hadiállapot bevezetéséről, bár a pontos időpontot még nem tűzték ki; ezt teljes mértékben Jaruzelskire bízták.25

De térjünk vissza Anoskin feljegyzéseihez, illetve Siwicki és Kulikov beszélgetéséhez. December 11-én Siwicki újra megpróbálta az ún. "Brezsnyev-doktrínát" működésbe hozni, és kijelentette, hogy "józanul értékeljük a helyzetet, és ha nem lesz politikai, gazdasági és katonai támogatás a Szovjetunió részéről, akkor Lengyelország a Varsói Szerződés számára el fog veszni".26 Kulikovot láthatóan nem lepte meg a lengyel katonai vezető által felvázolt borús jövőkép, és biztosította kollégáját, hogy szerintük "Lengyelország képes maga megoldani a problémáit […], az erőtök megvan hozzá. Tudjuk." Végül Kulikov "fakadt ki": "Miért merült fel a katonai segítség problémája? Megvitattuk a hadiállapot minden aspektusát."

Úgy látszik, a szovjet tábornok nem értette meg, hogy a nyílt fenyegetésnek milyen jelentősége van Jaruzelski számára. Siwicki pedig már nem magyarázkodott, csak annyit tett hozzá, hogy "külső segítség nélkül nekünk, lengyeleknek nagyon nehéz" lesz.27

Ugyanezen a napon Kulikov, Pavlov és Arisztov táviratban jelentette, hogy minden előkészület megtörtént a hadiállapot bevezetéséhez, vagy ahogy ők nevezték, az "X művelet" megkezdéséhez.28 A táviratban az is szerepel, hogy Jaruzelski továbbra is követeli a kéréseinek teljesítését.

A szovjet pártvezetés tartott attól, hogy a Jaruzelski meggondolja magát, annál is inkább, mert még mindig nem hozta meg a végső döntést. "Jaruzelski újra ingadozó pozíciót foglal el. Először felbuzdult, most meg újra ellágyul. Ha ők az ellenforradalommal való harcban továbbra is ingadozni fognak, akkor náluk semmi sem fog megmaradni a szocialista Lengyelországból" – értékelte Jaruzelski magatartását Gromiko a SZKP Politikai Bizottságának decemberi ülésén.29 Végül december 12-én reggel Jaruzelski telefonon beszélt Brezsnyevvel és Szuszlovval,30 majd meghozta a végső döntést: éjféltől érvénybe lép a "W óra".

Anoskin 12-i bejegyzései nem tartalmaznak erről semmilyen információt. Elképzelhető, hogy nem ismerte a részleteket, nem is tartozott a hatáskörébe. Aznap főleg a hadsereg különböző hadosztályainak mozgásait regisztrálta. Feljegyezte azonban Usztyinov tájékoztatását arról, hogy a szovjet vezetőségből a legnagyobb titokban Lengyelországba érkezhet Szuszlov, Csernyenko, Ruszakov és Rahmanyin.31 További bejegyzések tájékoztatnak a Nemzeti Megmentés Forradalmi (valójában: Katonai) Tanácsának felállításáról, és feladatként jelöli meg, hogy ennek tagjairól információkat kell gyűjteni. Néhány megjegyzés az egyház és az ellenzék viselkedéséről, de összességében elégedett hangnemben. Hangot ad néhány hiányosságnak is: "Értékelésünk szerint egyelőre nem jellemző a kollektív vezetés. W. Jaruzelski elvtárs továbbra is megőrizte a kezében a teljes katonai és politikai vezetést." Nagyobb probléma, hogy "egyidejűleg a munkásosztály jelentős része részt vesz a sztrájkokban, ami arról tanúskodik, hogy az ellenforradalom még él a széles néptömegek között".32 Anoskin december 16-án éjjel hagyta el Lengyelország területét. Az utolsó bejegyzése szerint gépe moszkvai idő szerint éjfél körül szállt fel a varsói Okęcie repülőtérről.

Hogyan értékelheti a történész Anoskin altábornagy "munkafüzetét"? Valós kordokumentum vagy utólagos hamisítvány? Mind láttuk, talán bizonyítottuk is, hogy Anoskin állításai teljesen összhangban vannak más levéltári forrásokkal, illetve visszaemlékezésekkel. Amint már utaltunk rá, leginkább Jaruzelski és Siwicki kérdőjelezte meg a "munkafüzet" hitelességét. Természetesen személyes okokból. A történelmi igazságosság ezért megköveteli, hogy megvizsgáljuk Jaruzelskinek és Siwickinek a "munkafüzethez" fűzött kommentárjait is.

 

Tények és kérdőjelek

 

Jaruzelski visszaemlékezése szerint a legnagyobb probléma abban áll, hogy a dokumentum nem teljes. Egyrészt nem tartalmazza Anoskinnak Kulikovval december 8-án éjjel folytatott beszélgetését, másrészt Jaruzelski állítása szerint a december 10-én megtartott SZKP PB ülésen nem került szóba a szovjet katonai segítségnyújtás kérdése.

Anoskin valóban csak 10-étől jegyzetel, tehát a füzet korábbi eseményeket nem tartalmazza, de mint láttuk, a korábbi események dokumentumai nem Jaruzelskit igazolják, vagyis nem bizonyítható, hogy lett volna politikai akarat egy esetleges katonai intervenció realizálására Lengyelország ellen. A második állítást pedig nem támaszthatjuk alá, hiszen az SZKP PB jegyzőkönyve egyértelműen tanúsítja, hogy szóba került az intervenció ügye, éppen Jaruzelski "kérésével" kapcsolatban. Jaruzelski azt viszont nem hiányolja, hogy Anoskin nem említi a december 12-én Brezsnyevvel és Szuszlovval folytatott beszélgetését.

Florian Siwicki sokkal részletesebben szólt a dokumentum ellen. Szerinte hihetetlen, hogy Kulikovnak a tíznapos lengyelországi tartózkodása alatt ne lett volna más tárgyalópartnere, csak Anuskin. Valójában Jaruzelskivel is találkozott e napokban. Másrészt nem világos, hogy a Varsói Szerződés legmagasabb rangú parancsnokának miért és kivel kellett volna még találkozni a két legmagasabb rangú lengyel katonai vezetőn kívül. Siwicki azonkívül tagadja, hogy azt mondta volna Kulikovnak: ha szovjet részről nincs ígéret a segítségre, akkor egy nappal elhalaszthatják a hadiállapot bevezetését, és arra csak 13-án éjjel kerülne sor. Ezzel szemben több dokumentum is bizonyítja, hogy szó volt ez utóbbi időpontról is. Mitrohin iratai szerint ebben az esetben a hétfőt is munkaszüneti nappá nyilvánították volna.

Arisztov jelentése szerint több variáció is létezett. Péntekről szombatra, azaz 11-ről 12-re, vagy szombatról vasárnapra, vagyis 12-ről 13-ra. Felmerült még az is, hogy egy héttel később, 20-án kezdődjön az akció.33 Ez utóbbi dátum azért volt valószínűtlen, mert a hatalom meg akarta előzni december 17-ét. Erre a napra ugyanis a Szolidaritás több százezer fős tüntetést tervezett a varsói Győzelem térre (ma: Pilsudski tér), az Ismeretlen Katona sírja elé. A pártvezetés félt attól, hogy a tüntetők és a rendőri erők között akár fegyveres összecsapásra is sor kerülhet. A meghatározó szempont valóban az volt, hogy a hadiállapot bevezetése munkaszüneti napra essen, mert a lakosság döntő többsége ez esetben otthon tartózkodik.

Siwicki azt is tagadja, hogy valaha beszélt volna Andropovval. Ebben könnyen lehet, hogy igaza van, ám Anoskin nem is állított ilyet. Anoskin szerint Siwicki azt mondta Kulikovnak, hogy az "Andropovval való beszélgetésen megértettük, hogy számíthatunk a segítségre tevékenységünk II. szakaszában". A többes szám első személy feltételezi, hogy a beszélgetést Milewski vagy Kiszczak is folytathatta Andropovval, mint ahogy valójában ez történt.34 Végül Siwicki elismeri, hogy Kiszczakkal együtt fültanúja volt december 12-én Jaruzelski Brezsnyevvel és Szuszlovval folytatott telefonbeszélgetésének, amikor Jaruzelski újra feltette a visszatérő kérdést: "Mi lesz, ha a helyzet bonyolódik a hadiállapot bevezetése után?" A válasz az ismert módon hangzott: a hadiállapot a lengyelek belső ügye lesz, képesek megoldani a problémáikat. Jaruzelski ezután hozta meg a végső döntést.35 Erre ő is így emlékszik. Mint írja, "megbizonyosodtam Szuszlovnál és kisebb mértékben Usztyinovnál, hogy ez a mi belső ügyünk lesz".36

A hadiállapot bevezetése körülményeinek tisztázásához újabb adalékot szolgáltatott Władysław Pożoga, aki 1980 szeptemberétől a lengyel hírszerző és elhárító szolgálatok (Służby wywiadu i konrtwywiadu) főnöke volt. Elődje, a már említett Milewski ekkor lett belügyminiszter. E szolgálatok szoros együttműködésben álltak az akkor éppen Vlagyimir Alekszandrovics Krjucskov által vezetett szovjet hírszerzéssel, a PGU-val. Pożoga szerint nem valószínű, hogy a Varsói Szerződés tagállamai katonai invázióra készültek volna Lengyelország ellen, hiszen a hírszerzés tudott volna ezekről a tervekről. "Figyelmesen követtük a KGB csoportjainak tevékenységét Lengyelországban. Nem tettek semmiféle előkészületeket" – állítja a volt hírszerző főnök.37 Nyugodtan dolgoztak, az előre megtervezett feladatokat látták el, rutinmunkát végeztek.38 Semmi olyan jel nem volt látható, mint két évvel korábban Afganisztánban.

Ezzel egyidejűleg a nyugati hírszerzés emberei is a megszokott rendben tevékenykedtek. "Az éterben csend volt. Rádiós hírszerzőink unatkoztak, nagyon ritkán fogtak el egy-egy, ügynöktől származó rejtjeltáviratot."39 A világ különböző országaiban dolgozó lengyel ügynökök sem tudtak beszámolni semmi újról. Pożoga arra is felhívta a figyelmet, hogy a lengyel hírszerzés már régóta figyelte a szovjet hadsereg csapatmozgásait is, de azokat látszólagos erődemonstrációkként értékelték, amelyek részben az USA szatellitfelvételei miatt, az amerikaiak megtévesztése céljából történtek.40 A szovjet pártvezetésnek valóban volt olyan szándéka, hogy maximálisan kihasználja mind a Szolidaritásnak, mind a Nyugatnak egy esetleges szovjet katonai intervenciótól való félelmét ("ellenforradalmi faktor").41

Érdekes tény, hogy Jaruzelski soha nem hivatkozott a lengyel belügyminisztérium vagy a hírszerzés jelentéseire, amikor azt állította, hogy a hadiállapottal megmentette Lengyelországot a szovjet katonai inváziótól. Sőt, a több mint négyszáz oldalas emlékiratában Pożoga nevét még csak le sem írta!

Az eddig kutatások alapján kijelenthetjük, hogy nincsenek olyan dokumentumok, amelyek igazolnák Jaruzelski és Siwicki állításait. A lengyel belügyminisztériumnak a hadiállapot bevezetésével kapcsolatos iratait átvizsgálva megállapítható, hogy a másfél év alatt előkészített akció egyetlen dokumentuma sem tartalmaz olyan állítást, amely igazolta volna, hogy a Varsói Szerződés tagállamai vagy a Szovjetunió katonai intervenciója a küszöbön állt.42

Látható, hogy Anoskin "munkafüzetébe" írott állításait a történelmi dokumentumok egyértelműen igazolják. Sem a Szovjetunió (és a Varsói Szerződés), sem Jaruzelski nem akart 1981 decemberében katonai intervenciót Lengyelország ellen, de a lengyel vezetőnek – éppen azért, hogy a hadiállapot körülményeit a lakossággal könnyebben elfogadtassa – szüksége lett volna a nyílt fenyegetésre. Ezt, mint láttuk, nem kapta meg. Anoskin "munkafüzete" is ezt támasztja alá. A Szovjetunió számára a Jaruzelski által megvalósított hadiállapot volt a legoptimálisabb megoldás, amely politikai és katonai veszteség nélkül és a lehető legkisebb anyagi áldozatvállalással járt.

A "munkafüzet" hitelességében erősíti meg a történészt az a tény is, hogy Gribkov hadseregtábornok visszaemlékezéseiben, a forrás megjelölése nélkül, több helyen is szó szerinti idézeteket közöl Anoskintól. Gribkov öt évvel a "munkafüzet" napvilágra kerülése előtt publikálta első írásait,43 következtetésképpen már jóval korábban megkaphatta Kulikovtól e dokumentumokat.

Emiatt, illetve a dokumentum formai jegyeinek figyelembevételével hitelesnek fogadhatjuk el Anoskin "munkafüzetét". Más kérdés, hogy a lengyel titkosszolgálat a hadiállapot bevezetésétől kezdve terjeszteni kezdte a Lengyelország ellen tervezett szovjet intervenciós szándék hírét. Ez azonban már egy újabb történet…

 

Jegyzetek

 

1 A konferencia anyaga két évvel később jelent meg lengyelül: Wejdą nie wejdą. Polska 1980-1982 wewnętrzny kryzys, międzynarodowe uwarunkowania. London, Aneks, 1997.

2 Kramer, Mark: The Anoshkin notebook on the Polish crisis, December 1981. In: Cold War International History Project Bulletin 1998. 11. winter, 17-31.

3 Lengyelül az angol nyelvű kiadás után nem sokkal publikálták, Mark Kramer bevezetőjével: "Zeszyt roboczy" generała Anoszkina 9-16 grudnia 1981 r. Warszawa, Instytut Studiów Politycznych Polskiej Akademii Nauk, 1998. A tanulmányhoz a lengyel változatot használtam, az idézetek is a lengyel fordításból származnak.

4 "Zeszyt roboczy", i. m. 23.

5 A Szovjetunió honvédelmi minisztere, 1976-tól az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja.

6 "Zeszyt roboczy", i. m. 23.

7 Rosszijszkij Goszudarsztvennüj Arhiv Novejsej Istorii (Legújabb Kori Történelem Orosz Állami Levéltára – a továbbiakban: RGANI), 89. fond, 66. perecseny, 6. gyelo.

8 Uo.

9 Jaruzelski, Wojciech: Stan wojenny. Dlaczego… Warszawa, BGW, 1992. 391.

10 RGANI 89. fond, 66. perecseny, 6. gyelo.

11 A Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. Kongresszusa, 1981. február 23. – március 3. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1981. 13.

12 Jelentés a Politikai Bizottság részére. Magyar Országos Levéltár MDP-MSZMP Központi Szervei (továbbiakban: MOL M-KS) 288. fond 11. csoport 4391. őrzési egység, valamint: MOL XIX-J-1-j-Varsói Szerződés-VI-1-001283-1981; lásd még Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság, 1980-1981. Századok, 132. (1998) 5. sz. 1133-1173. A közös nyilatkozatot közli: Népszabadság, XXXVIII. (1980. december 6.) 286. sz. 1.

13 Andrew, Christofer – Mitrohin, Vaszilij: A Mitrohin-archívum. A KGB otthon és külföldön. Budapest, Talentum, 2000. 542.

14 Milewski különösen jó, baráti kapcsolatokat ápolt Vitalij Pavlovval, a KGB varsói rezidentúrájának vezetőjével, de Moszkvában is megbízható embernek tartották. Milewski 1945 óta a belügyminisztériumnál, illetve a lengyel titkosszolgálatnál szolgált. A hírszerzés főnöke, majd belügyminiszter.

15 "Zeszyt roboczy", i. m. 25.

16 Generał Pawlow: Byłem rezydentem KGB w Polsce. Warszawa, BGW, 1994. 173.

17 A Lengyel Népköztársaság 1976. február 10-én módosított alkotmánya 3. fejezet 33. cikkének 2. pontja szerint. Lásd: Az európai népi demokráciák alkotmányai. Szerk. Kovács István. Budapest, KJK, 1985. 328.

18 "Zeszyt roboczy", i. m. 30.

19 Uo. 27.

20 M-KS 288. f. 47. cs. 765. ő.e. 30. dok.; lásd még a csehszlovák honvédelmi miniszter jelentését: Paczkowski, Andrzej – Werblan, Andrzej: On the decision to introduced Martial Law in Poland in 1981. Two historians report the Commission on constitutional oversight of the Sejm of the Republic of Poland. Washington, CWIHP, 1997. 39.

21 Népszabadság, XXVI. (1968. november 13.) 266. sz. 2.

22 Hasonlóan emlékszik vissza erre Gribkov is. Lásd Gribkov, A. I.: "Doktrina Brezsnyeva" i polskij krizisz nacsala 80-h godov. Vojenno-Isztoriceszkij zsurnal, (1992) 9. sz. 51.; vö. uő: Szugyba Varsavszkovo Dogovora. Voszpominanyija, dokumentü, faktü. Moszkva, Russzkaja Knyiga, 1998. 137.

23 MOL M-KS 288. f. 47. cs. 765. ő.e. 30. dok. A szovjet pártvezetés, úgy tűnik, valóban nem tette magáévá Jaruzelski kérését, sőt általában véve az ún. "Brezsnyev-doktrínát" sem. Andropov az SZKP Politikai Bizottságának december 10-i ülésén a következőket mondta: "Én nem tudom, hogy fog állni Lengyelország ügye; ha a »Szolidaritás« hatalma alá kerül, az egy dolog. De ha a kapitalista országok a Szovjetunióra rontanak, s megegyeznek egymással a különböző nemű gazdasági és politikai szankciók ügyében, az nekünk nagyon nehéz lesz. Nekünk gondoskodni kell az országunkról, a Szovjetunió megerősítéséről. Ez a mi fő vonalunk." Lásd: RGANI 89. f. 66. p. 6. gy.

24 Meg kell említeni, hogy Jaruzelski emlékirataiban nem pontosan így idézi fel az eseményeket. Mivel ő maga nem vett részt a moszkvai tanácskozáson, Siwicki állítólagos beszámolójára hivatkozik. A hosszasan idézett szövegben azonban nincs szó Jaruzelski kéréséről, egy szóval sem említi a közös nyilatkozatról szóló vitát! Lásd Jaruzelski: Stan wojenny, i. m. 378-379. Egy másik résztvevő, az akkori román honvédelmi miniszter visszaemlékezéseiben szintén tárgyalja a kérdést. Szerinte a bolgár, a csehszlovák és a keletnémet delegáció támogatta a Jaruzelski által kért fenyegetést. Lásd: Olteanu, Constantin: "Furtuna in Tratatul de la Varsovia". Dosarele Istoriei, 2001. 1. sz. 12-22.

25 Tajne dokumenty Biura Politycznego. PZPR a "Solidarność" 1980-1981. Szerk. Zbigniew Włodek. London, ANEKS, 1992. 549-569.

26 "Zeszyt roboczy", i. m. 28.

27 Uo. 29-30.

28 Érdemes megjegyezni, hogy Jaruzelski semmit nem ír könyvében december 11-ről. Nehezen elképzelhető azonban, hogy két nappal a hadiállapot bevezetése előtt semmilyen programja ne lett volna.

29 RGANI 89. f. 66. p. 6. gy.

30 Mihail Andrejevics Szuszlov – aki 1956-os szerepe miatt Magyarországon is ismert – volt annak a bizottságnak a vezetője, amelyet az SZKP Politikai Bizottsága hozott létre a lengyel események elemzésére és megoldására 1980. augusztus 25-én. Lásd: RGANI 89. f. 66. p. 1. gy.

31 Ők végül nem utaztak Lengyelországba. Lásd A. I. Gribkov: "Doktrina Brezsnyeva", i. m. 52.; uő: Szugyba Varsavszkovo Dogovora, i. m. 141.

32 "Zeszyt roboczy", i. m. 35.

33 RGANI 89. f. 66. p 6. gy.

34 Czesław Kiszczak 1981. augusztus végén járt Moszkvában, Pavlov kíséretében, és találkozott Andropovval. A KGB vezetője felhívta az új lengyel belügyminiszter figyelmét az erőszak alkalmazásának veszélyeire, és azt üzente Jaruzelskinek, hogy a szovjet hadsereggel nem szándékoznak bevonulni Lengyelország területére. Lásd Generał Pawlow: Byłem rezydentem KGB w Polsce…

35 Lásd Siwicki, Florian: Komentarz do niektórych faktów związanych z konferencją w Jachrance. In: "Zeszyt roboczy", i. m. 52.

36 Jaruzelski: Stan wojenny, i. m. 402.

37 Pożoga, Władysław – Piecuch, Henryk: "Wojciech Jaruzelski tego nigdy nie powie." Mówi były szef wywiadu i kontrwywiadu, pierwszy zastępca ministra Spraw Wewnętrznych generał dywizji Władysław Pożoga. Warszawa, Reporter, 1992. 108.

38 Pożoga-Piecuch: i. m. 108.

39 Uo. 109.

40 Uo.

41 RGANI 89. f. 66. p. 39. gy. 11.

42 Widacki, Jan: Czego nie powiedział generał Kiszczak. Z Janem Widackim rozmawia Wojciech Wróblewski. Warszawa, BGW, 1992. 146.

43 Gribkov: "Doktrina Brezsnyeva", i. m. 46-57.