A magyar információs társadalom fejlődése a társadalmi tőke szempontjából

Magyarország információs társadalma az elmúlt években – a mérsékelt ütemű fejlődés ellenére is – az egyre mélyülő megosztottság képét mutatja. Az eddig ismert okok mellett elgondolkodtató, hogy a kirekesztettek többségének semmilyen közvetlen kapcsolata nincs a jellegadó eszközökkel (számítógéppel, internettel), illetve olyan személyekkel, akik ezeket a mindennapi rutin szintjén használják. Ahhoz viszont, hogy a digitális megosztottságért leginkább felelős kulturális, tudásbeli gátakat lebontsuk, olyan közösségi informatikai kezdeményezések szükségesek, amelyek révén regenerálódhatnak azok a hiányos társadalmi kapcsolatok, amelyeken keresztül az innovációk, az új értékek, attitűdök a jelenleginél gyorsabb ütemben tudnának terjedni.

Problémafelvetés

A fejlett nyugati demokráciákban a társadalomkutatók azt tapasztalták az utóbbi évtizedekben, hogy egyre csökken az emberek hajlandósága a civil, közösségi szervezetekben való részvételre, csökkent a politikai participáció mértéke, az állampolgárok nem bíznak abban, hogy a demokratikusan választott vezetőik valóban a választók érdekeiket képviselik, egyre kevesebben vesznek részt népszavazásokon, kevesebben járnak templomba. Mindezeket a kedvezőtlen tendenciákat metszi keresztül a modern információs és kommunikációs technológiai (a továbbiakban: IKT) eszközök forradalmi léptékű elterjedése, melyekkel kapcsolatban gyorsan fellángoltak a társadalomra gyakorolt hatásukról szóló viták. A számítógépek, internet, mobiltelefónia alapjaiban változtatják meg a hagyományos fogalmak jelentését, a társadalmi alrendszerek működését. Behatolnak a mindennapi életünkbe, egyre fontosabb szerepet töltenek be a kommunikációban, tanulásban, munkavégzésben, kapcsolattartásban, szórakozásban. Az internet társadalmi elterjedése, diffúziója a fejlett országokban a televízió valaha mért elterjedési ütemével vetekszik. Az Egyesült Államokban egy 50 éves trend tört meg 2003-ban: ebben az évben történt meg először, hogy a tv-nézésnél több időt fordítottak a fiatalok egy másik médium, a világháló használatára (Cole 2003). Úgy tűnik tehát, hogy az internet hatása túlszárnyalja a telefon és a televízió 20. századra gyakorolt társadalomalakító erejét.

A szociológiai gondolkodás történetében meghatározó szerepet játszik annak a folyamatnak a vizsgálata, amely a modern társadalmakban egyre inkább háttérbe szoruló személyes kapcsolatok és az ezeken alapuló elsődleges közösségek (családi, szomszédi, baráti kapcsolatok) csökkenő jelentőségére hívja fel a figyelmet.

Számos társadalomkutató a modern társadalmak fejlődésének egyik alapvető veszélyét abban látja, hogy egyre inkább a személytelen, közvetett kapcsolatokon – például intézményeken, szerződéseken, kommunikációs technológiákon – alapuló szerveződések törnek előre, míg ezzel párhuzamosan csökken a társadalmi normákat közvetlenül átadó, fenntartó közösségek szerepe. Szociológusok sora figyelmeztet arra, hogy a társadalmi tőkét befolyásoló tényezők erodálódása (például a gyengülő civil társadalom, a társadalmi kapcsolatokat erősítő közösségi terek csökkenő száma stb.) miatt évtizedek óta hanyatlik a bizalom, az emberi kapcsolatok intenzitása és a civil szerepvállalás mértéke. Ebben a kontextusban válik egyre népszerűbbé a társadalomtudományokban a társadalmi tőke fogalma, amit tovább erősít az IKT-eszközök egyre gyorsuló társadalmi diffúziója.

Kérdésként merül fel tehát, hogy az IKT-eszközök használatával egyre inkább hálózatszerűen működő társadalomban, közösségekben az internet lesz-e az a végső izoláló technológia, ami még inkább visszaszoríthatja a közösségi életben való részvételünket, vagy inkább ellenkező folyamat figyelhető meg.

Elméleti háttér

A rohamos fejlődést látva hamarosan napvilágot is láttak olyan kutatási eredmények (Kraut et al. 1998; Nie et al. 2000; 2002; 2003), amelyek szerint az internet tovább izolálja a felhasználókat, kiszakítja őket a társadalmi hálózatokból, hiszen a használat miatt kevesebbet érintkeznek családtagokkal, barátokkal és közösségekkel. Norman H. Nie professzor meglátása szerint az e-mail hiába alkalmas kapcsolatot kialakítani emberek között, ha nem képes egy kávé vagy sör melletti beszélgetés, egy ölelés hangulatát nyújtani, így az internet lehet az a végső izoláló technológia, amely végleg romba dönti a televízió és az autók által már így is meggyengített közösségeket. Kutatásuk (Nie-Erbring 2002) szerint minél több időt internetezik valaki, jellemzően annál kevesebb időt tölt el valódi emberi lények társaságában. Egyesült államokbeli longitudinális adatbázison végzett elemzések szerint (Kraut et al. 2004) az internethasználat elvezethet a barátokkal és családtagokkal való kapcsolat (látogatás) gyakoriságának visszaszorulásához, ráadásul ez a hatás erősebb azoknál, akik a használat előtt több társadalmi kapcsolattal rendelkeztek. Mindez azt eredményezheti, hogy „a számítógép-hálózatok használatának következtében idővel egy egész társadalom felelőtlenebbé vagy atomisztikusabbá válhat" (Levine 2004). A pesszimista nézőpontot képviselők szerint ha az interneten keresztül létre is jönnek új ismeretségek, ezek többnyire pusztán gyenge kapcsolatok,1 hiszen az e-mail „alacsonyabb" szintű kommunikáció, mint a telefonálás vagy a személyes találkozás (Cummings-Butler-Kraut 2002). Az információs technológiák negatív hatásait erősíti, hogy ezek alkalmat adnak az anonimitás és az individualizmus megerősödésére, így gyengítik a társadalmi normákat, a bizalmat, pusztítják a társadalmi tőkét (Kiesler et al. 1991).

Mindez joggal veti fel azt a kérdést, hogy a modern információtechnológia miként hat a társadalmi integrációra, a kisközösségek kohéziójára, az egyén társas viszonyaira. Vajon a televízió után itt egy újabb olyan technológia, amely szétzúzza az emberi kapcsolatokat, izolálja az egyént, gyengíti a kisközösségek normaközvetítő és -kontrolálló szerepét? – vetődik fel a kérdés egyre gyakrabban a szociológiai szakirodalomban.

Természetesen a disztópikus forgatókönyvek mellett nincs hiány az utópisztikus látásmódot képviselőkből sem. Jon Katz 1997 végén úgy mutatja be az internetet a napi rutin szintjén használó „hálózati polgárt", mint egy toleráns, a közügyek iránt felelősséget érző és vállaló, erős civil öntudattal rendelkező, szabadságszerető embertípust. A lelkes szólamok szerint az IKT-eszközök elterjedése megerősíti az egyént az állammal és a hagyományos hierarchikus struktúrákkal szemben, és soha nem tapasztalt mértékű lehetőséget ad arra, hogy sok felhasználó kommunikáljon egyszerre sok más emberrel. Szoftverek, webes alkalmazások, közösségi informatikai fejlesztések sora táplálja azt a reményt, hogy a hanyatló civil aktivitás, a bizalom, a deliberatív, azaz a folyamatos konzultáción, bevonáson alapuló politikai élet, a nyilvánosság intézményei megerősíthetőek az IKT-eszközök értelmes, körültekintő és innovatív használata révén.

Putnam (2000) a televízió elterjedése miatti életvitel- és időháztartásbeli változásokat a társadalmi tőke csökkenésének magyarázató tényezői között döntőnek tekinti,2 viszont az új információs és kommunikációs technológiai eszközök esetében lát reményt arra, hogy ezek használata révén az egyének növelni tudják társadalmi tőkéjüket (Putnam 2002). Cole és Robinson (2002) vizsgálatai azt igazolják, hogy az internetet használók nem fordítanak kevesebb időt társas kapcsolataik ápolására, mint a világhálót nem használók, az internethasználók pedig pozitívabb társadalmi attitűdökkel rendelkeznek, miközben kevésbé érzik magukat magányosnak. Wellman és munkatársai (2002) már határozottabban fogalmaznak: „Az internet erősíti a személyek közötti kapcsolattartást, a szervezetekben való részvételi hajlandóságot és új lehetőséget biztosít a közösségi elkötelezettségnek", vagyis az „internet képes növelni a társadalmi tőkét, a civil elkötelezettséget, és az online közösségeknél ez a fejlődés érzékelhető is".

A társadalmi tőkére tehát tekinthetünk úgy, mint „magánjószág"-ra (private good) és úgy is, mint „közjószág"-ra (public good) (Putnam 2000). Előbbi esetben az egyéni érdekek által vezérelt kapcsolatépítés eredményéhez jutunk, utóbbinál viszont annak ellenére, hogy nem a közösségek alakítanak ki társadalmi kapcsolatokat, mégis részesednek a hálózati mechanizmusok következményeiből. Ez a kölcsönös haszon vezeti el az embereket az együttműködésre, melynek hagyománya, kultúrája országonként, sőt ezen belül egyes régiónként is eltérő lehet (Putnam 1993; 2000).

A társadalmi tőkének tehát van egy olyan makroszintű olvasata is, mely szerint ez a tőkefajta elsősorban nem magánvagyon, hanem sokkal inkább egy olyan közjószág, amelyből mindenki részesülhet. Más tőkefajtákhoz hasonlóan a társadalmi tőke is erőforrás, így annál sikeresebb egy társadalom, erősebb egy gazdaság, minél több társadalmi tőkével rendelkeznek a közösségek. Az emberek közötti együttműködés és bizalom mértéke a gazdasági-társadalmi hatékonyság egyik kiemelkedő erőforrása, egyenesen egy gazdaság sikerességének fokmérője. A makroszintű megközelítésmódot képviselőkhöz sorolható Fukuyama (1997) is, aki szerint a társadalmi tőke szintjétől függően az egyes társadalmak gazdaságának még a szerkezete is eltérő, sőt mindezt összefüggésbe hozza a modern információs és kommunikációs technológiai eszközök elterjedésével is. Meglátása szerint a már a digitális forradalom előtt is magasabb társadalmi tőkével rendelkező társadalmakban sokkal sikeresebben terjednek el a számítógépek, az internet, azaz véleménye szerint a bizalom- és kapcsolathiányos országok nem igazán képesek kihasználni az IKT-eszközök nyújtotta előnyöket.

Tanulságok Magyarország számára

Mindez különösen érdekes kérdést vet fel Magyarország tekintetében is, hiszen nálunk az utóbbi néhány évben alig változott az internethasználók szociológiai összetétele, a háztartások PC- és internetellátottsága. A felnőtt magyar lakosság 53 százaléka nem használt számítógépet 2006-ban, 64 százaléka pedig nem tekinthető internetezőnek a World Internet Project3 (2006) – a továbbiakban: WIP – becslései szerint.

Hazánkban az elmúlt években – a diffúziós (elterjedési) várakozásokkal ellentétben – a fontosabb lakossági mutatók terén csak lassú fejlődésről beszélhetünk. Az otthoni számítógépek aránya 2003-hoz képest 2004 végére pontosan annyival – 1 százalékponttal – bővült, mint az „öreg" technológiának számító színes televízióé, csakhogy amíg a tv ezt 96 százalékos lefedettségi szintről produkálta, addig a PC pusztán 32 százalékról. Ugyanígy nehéz pozitív eredményként elkönyvelni az otthoni internetfelhasználás terén tapasztalt 2-4 százalékpontos éves növekedési ütemet, amellyel Magyarország körülbelül 20 év alatt érné el az Egyesült Államok mostani otthoni hozzáférési arányát.

Ennél is aggasztóbb az a jelenség, hogy a nem használókon belül túlsúlyban vannak azok, akiknek semmilyen közvetlen, személyes kapcsolatuk sincsen az információs társadalom jellegadó eszközeivel, továbbá olyan közeli személyekkel, akik például interneteznek vagy használnak e-közszolgáltatásokat. Tíz internetet nem használó közül hatot még soha senki nem akart személyesen meggyőzni arról, hogy a világháló használata előnnyel járna a számára. Mindez vissza is tükröződik abban, hogy ma már egyértelműen a motivációbeli korlátok (nem érdekli, nincs rá szüksége) játsszák a főszerepet az anyagi akadályokkal szemben (WIP 2006).

Ennek pedig nagyon súlyos társadalmi-gazdasági következményei lehetnek. Már most azt tapasztaljuk, hogy az információs társadalom lassú fejlődési üteme mellett egyre mélyül a lakosság digitális megosztottsága Magyarországon. Sajnos jó esélyünk van arra, hogy az ország kulturális értelemben véglegesen kettészakadjon: a társadalom körülbelül egyharmada követi az információs társadalom változásainak trendjeit, jellemző rájuk a folyamatos technológiaváltás – például mobil eszközök, vezeték nélküli széles sávú internet-hozzáférés használata stb. -, valamint az online szolgáltatások kiterjedt használata, míg a felnőtt lakosság körülbelül kétharmada inkább elutasító, közömbös magatartást mutat az információs társadalom jellegadó eszközeivel szemben.

A megosztottság főbb törésvonalai az életkor, az iskolai végzettség és a településtípus mentén rajzolódnak ki. Az életkor előrehaladtával drámaian csökken az internethasználat valószínűsége: a harminc évnél fiatalabb korosztályhoz képest a 60 év felettiek esélye erre 94, de a 30-39 éveseké is több mint 50 százalékkal alacsonyabb. A legerősebb hatása az iskolai végzettségnek van: a nyolc általánost végzettekhez képest a felsőfokú végzettségűek csaknem tizenháromszoros, de még a középfokú végzettségűek is több mint négyszeres mértékben esélyesek – minden más vizsgált tényező hatását kiszűrve – a világháló használatára.

Milyen megoldási lehetőségek adódnak, milyen kutatási eredmények segíthetik a helyes beavatkozási irányok feltérképezését?

A társadalmi tőke és az internethasználat elterjedése közötti kapcsolat vizsgálatakor világos képet kaptunk (Albert-Dávid-Molnár 2006): az internethasználókra valóban jobban jellemző a társas környezet gazdagsága, mint a nem használókra. Az a csoport, akiknek van barátja, külföldi, illetve vidéki rokona, ismerőse, valamint az adatfelvételt megelőző hónapban volt baráti összejövetelen, 1,5-2,5-szörös arányban nagyobb eséllyel internethasználó, mint az, amelynek tagjai nem rendelkeznek ilyen kapcsolatokkal. Még fontosabb talán az, hogy minden más tényező hatását kiszűrve az internethasználat elkezdése a vizsgált időintervallumban (2001 és 2003 között) kétszeres arányban jellemezte a baráttal rendelkezők csoportját a barátokat nélkülözőkhöz képest.

Jól érzékelhető tehát, hogy a nem internetezők alacsonyabb társadalmi tőkével rendelkeznek, azonban ez az esetek döntő többségében nem pusztán csak azt jelenti, hogy mérhetően kevesebb a társadalmi kapcsolatuk és kevésbé kiterjedt a társadalmi hálójuk, hanem egyben jóval kevesebb is az olyan ember, akitől tanácsot, segítséget kérhetnének az IKT-eszközökkel, a világháló hasznával, használatával kapcsolatban. Egyszerűen hiányoznak azok a kommunikációs csatornák, amelyeken keresztül a megfelelő minták, illetve társadalmi kényszerek megjelenhetnének előttük.

Ebben a kontextusban értékelődnek fel újra és újra azok a közösségi helyek, amelyek – főleg a kistelepüléseken – nemcsak a nélkülözhetetlen szolgáltatásokat teszik elérhetővé, hanem egyben olyan szociális teret is biztosítanak, ahol emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, információkat cserélhetnek, adott esetben tanulhatnak, szórakozhatnak.

Kutatási eredményeink (Molnár 2004; Albert-Dávid-Molnár 2006) azt bizonyítják, hogy az internetezés esélyét elsősorban nem a közvetlen családi, rokoni kapcsolatok befolyásolják, hanem a baráti, ismerősi kör. Ezen belül is azt láttuk, hogy nem elsősorban a kapcsolatok mennyisége, hanem azok minősége számít döntő tényezőnek. A számítógép- és internethasználat elterjedésében a gyenge kötések (barát, ismerős, sőt idegen szakember) játsszák a döntő szerepet, aminek a létrejöttében és ápolásában az IKT-eszközök hozzáférését is biztosító közösségi terek – például könyvtárak, kisposták, közösségi házak, teleházak – töltenek be kulcsszerepet.

Adatainkból tehát kitűnik, hogy az innovációk elterjedését valóban jelentős mértékben befolyásolja a társadalmi kapcsolatrendszer finom szövete, hiszen igen éles különbséget látunk az internetet nem használók beszűkült társadalmi kapcsolatai, illetve a már használók és a most belépők társas készségei között. Különösen figyelemreméltó az, hogy a különböző közösségi helyek és a barátok milyen kiemelkedő szerepet töltenek be az internetezés szempontjából a belépők körében.

Éppen ezért elszomorító, hogy a rossz gazdasági helyzetben lévő kistelepüléseken paradox módon ezek a közösségi helyek esnek először áldozatul a leépítéseknek, így pontosan a gyenge kötések visszaszorulása miatt mondhatjuk azt, hogy az IKT-eszközök elterjedését nagymértékben akadályozza a kapcsolathiányos magyar társadalom.

Bármennyire is meglepő, de a magyarországi kispostákat felváltó mobil posták elleni tiltakozások, népi ellenállási mozgalom kibontakozása mögött is elsősorban a közösségi helyeknek a gyenge kötésekben játszott kiemelkedő szerepét, illetve annak féltését, a megóvására irányuló szándékot kell látnunk (Molnár-Székely-Karvalics 2005). A postahivatalok nemcsak különféle szolgáltatásokat biztosító intézmények, hanem a közösségi érzést erősítő és fenntartó színhelyek is. Ide nemcsak azért mennek be az emberek, mert fel akarnak adni egy levelet, hanem azért is, mert itt elérhetik a helyi lakosok által fenntartott „ingyenes közösségi szolgáltatást" is: ismerősökkel, barátokkal találkozhatnak, információkat szerezhetnek be, informálódhatnak a közösséget érintő eseményekről. Mindez hozzájárul a közösségi érzés erősítéséhez, az egyének társadalmi kapcsolathálójának kiterjesztéséhez.

A társadalmi közvetítők szerepe

Számos kutatási eredmény támasztja alá azt a tényt, hogy a magyar társadalomban igen jelentős azoknak az aránya, akik a digitális világ szempontjából teljes elszigeteltségben élnek. A legnagyobb társadalompolitikai kihívást elsősorban az jelenti, hogy esetükben sem belső motiváció, nyitottság, érdeklődés, sem a külső segítségnyújtás lehetősége nem fedezhető fel. Az elszigeteltség fő forrása, hogy a nem internetezőkre egy beszűkült társadalmi kapcsolatrendszer jellemző, így hiányoznak azok az alapvető társadalmi kötések, interakciók, amelyek elősegítenék az innovációk elterjedését.

A beszűkült társadalmi kapcsolatok különösen az új lehetőségekkel, eszközökkel kapcsolatos információk beszerzésénél okoznak jelentős hátrányt. Az alábbi táblázatokból látható, hogy a személyi számítógépek, internetcsatlakozás beszerzésénél elsősorban nem a családtagoktól, rokonoktól kérnek tanácsot, hanem a gyenge társadalmi kapcsolatokat alkotó ismerőstől, szakembertől.

PC vásárlásakor kapott tanácsok forrása (azon háztartások százalékában, amelyek vásárlás útján jutottak PC-hez; több válasz is lehetséges volt):

Baráttól, ismerőstől

 

40%

 

Szakembertől

 

35%

 

Családtagtól

 

16%

 

Munkatárstól

 

15%

 

Más rokontól

 

7%

 

Nem kapott tanácsot senkitől

 

16%

 

Forrás: Informatikai és Hírközlési Minisztérium, 2005

 

Az internet bevezetésekor kapott tanácsok forrása (azon háztartások százalékában, amelyek vásárlás útján jutottak internet-hozzáféréshez; több válasz is lehetséges volt):

Szakembertől

 

35%

 

Baráttól, ismerőstől

 

31%

 

Családtagtól

 

24%

 

Munkatárstól

 

14%

 

Más rokontól

 

4%

 

Nem kapott tanácsot senkitől

 

25%

 

Forrás: Informatikai és Hírközlési Minisztérium, 2005

Mindez azért fontos jelzés, mert a magyar társadalom digitális megosztottságát vizsgálva azt látjuk, hogy az internetet nem használók döntő többségének sem az eszközökkel nincs kapcsolata, sem olyan személyekkel, akik egyébként járatosak az információs társadalomban. Az összes nem használó 57 százaléka lakik olyan háztartásban, ahol sem internet, sem számítógép, sem internetező nincs, további 20 százaléknál szintén nincs otthon internet, sem használó, viszont van számítógép. Ezt a két csoportot tekinthetjük az információs társadalom jellegadó eszközeitől, rétegeitől teljes mértékben elszigeteltnek.

Az internetet nem használók a háztartásokban élő személyek százalékában:
Van a háztartásban

Arányuk az internetet nem használók

százalékában

számítógép internet internethasználó
van van

van

9%

van

 

nincs

 

van

 

12%

 

nincs

 

nincs

 

van

 

2%

 

van

 

nincs

 

nincs

 

20%

 

nincs

 

nincs

 

nincs

 

57%

 

Forrás: Eneten, 2005

Az információs társadalommal kapcsolatos elszigeteltséget növeli, hogy a nem használók több mint fele még nem is gondolt rá, hogy kipróbálja az internetet.

Gondolt-e már arra, hogy kipróbálja az internetet? (az internetet nem használók százalékában):

Nem gondoltam még rá

 

54%

 

Igen, de nem próbáltam még ki

 

24%

 

Igen, ki is próbáltam már

 

20%

 

Igen, régebben rendszeresen használtam is

 

2%

 

Forrás: Eneten, 2005

Az igen erős szubjektív korlátok (motivációhiány, érdektelenség) mellett sajnos közrejátszanak egyéb mikroszintű, de ugyanakkor objektív akadályozó tényezők is. Ugyanis az internetet nem használók több mint fele – 66 százaléka – semmilyen ösztönzést, segítséget nem kap más személyektől.

Biztatta-e már valaki, hogy használja az internetet? (az internetet nem használók százalékában):

Igen, a családból valaki

 

15%

 

Igen, ismerősök

 

13%

 

Igen, munkahelyen kollégák

 

5%

 

Más személy

 

1%

 

Nem, senki sem

 

66%

 

Forrás: Eneten, 2005

A belső motiváció és a külső segítség hiánya leginkább az idősebb és a szegényebb rétegeket érinti, ők az információs társadalom szempontjából pillanatnyilag teljesen elérhetetlenek. A nem internetezőkön belül idesorolható minden második felnőtt magyar lakos. Számuk a teljes felnőtt lakosság körében 30 százalékra tehető, azaz mintegy 3 millió főre.

 

 

Hiányzó láncszemek: IT-mentor és közösségi informatika

 

Többek között ezekre a kutatási tapasztalatokra támaszkodva került előtérbe egy új szakma kialakításának igénye is. Az IT-mentor4 olyan szakképzett, gyakorlott segítő, aki például közösségi hozzáférési helyen személyes segítséget nyújt az embereknek élethelyzetük, életesélyeik javításában, elsődlegesen a modern IKT-eszközökre és hálózati szolgáltatásokra támaszkodva. A mentorok feladata elsőrendűen az, hogy azokat az embereket segítsék, akik önállóan nem képesek igénybe venni az információs társadalom nyújtotta szolgáltatásokat, nem tudják (ki)használni az információs és kommunikációs technológia kínálta lehetőségeket. A mentor lenne az az összekötő kapocs, aki képes a közösségék igényeinek, kulturális hagyományainak megfelelően közelebb hozni a digitális világ új szolgáltatásait, lehetőségeit azok számára is, akik ennek előnyeivel még nincsenek tisztában.

A magyarországi IT-mentor-program egyedi kezdeményezés. A megoldás sajátossága elsősorban abban áll, hogy az IT-mentor személyében olyan szakembert képeznek, aki az informatikai eszközök használata mellett a célcsoport szociális helyzetét, problémáit is ismeri. A mentor közösségi hozzáférési pontokon segít az IKT-eszközök által nyújtott lehetőségek kihasználásában, illetve bizonyos élethelyzetek kezelésében. Ennek megfelelően komplex támogatást nyújt, az egyének és a közösségek társadalmi-gazdasági folyamatait segíti, lehetővé téve a hátrányos helyzetű egyének és térségek esélyegyenlőségének fokozását.

Az IT-mentor legfontosabb feladata a digitális írástudás elterjesztése előtt álló, az egyének szintjén tapasztalt motivációs gátak leküzdése. Ő hidalná át az IKT-eszközök és a segítségükkel elérhető tartalmak, elektronikus szolgáltatások, valamint a – hagyományos és a digitális értelembe vett – hátrányos helyzetűek hozzáférése és használata közötti távolságot. A mentorok feladata elsőrendűen az, hogy azokat az embereket segítsék, akik önállóan nem képesek igénybe venni az információs társadalom nyújtotta szolgáltatásokat, nem tudják (ki)használni az információs és kommunikációs technológia kínálta lehetőségeket.

Az IT-mentor-szolgáltatás, -szakma csíráit már a 2001-ben elfogadott Nemzeti Információs Társadalom Stratégiában is megtalálhatjuk: a társadalompolitikai fejezet kiemelte, hogy „az intézményekbe olyan szakemberek kellenek, akik képzettségük és attitűdjeik révén interfészként képesek közvetíteni" a felhasználók és nem felhasználók között.

A 2004 elején megjelenő eKormányzat 2005 stratégia már „IT mentornak" nevezi ezt a közvetítő szakembert, akinek a részvétele nélkül elképzelhetetlen az elektronikus közszolgáltatások társadalmasítása.

A Magyar Információs Társadalom Stratégia programfüzeteinek megfogalmazásakor viszont már világosan látható volt, hogy a magyar társadalom jelentősebb része nem fog segítség nélkül a digitális kultúrának a részévé válni. A Társadalmi integráció (e-inclusion) program kiemelt célcsoportjai: az idősek, a valamilyen fogyatékkal élők, a romák, a digitális megosztottság szempontjából hátrányos helyzetben lévők. A program kiemelt célja volt, hogy a fizikai infrastruktúra – jellemzően az eMagyarország-pontok – mellett a humán infrastruktúra is kiépüljön az IT-mentori hálózaton keresztül: azaz olyan közösségi hozzáférési pontok hálózata, ahol nemcsak az IKT-eszközök speciális használatának igényei elégíthetők ki, hanem a kiemelt célcsoportokat és a segítségül hívható infokommunikációs technológiát is jól ismerő IT-mentor („szociális munkásba oltott informatikus") szakember is elérhetővé válik.

Világossá vált, hogy a technológiai eszközök lehelyezése, elérhetővé tétele nyilvános helyeken csak akkor ér bármit is, ha az kivált valamilyen kedvező társadalmi-gazdasági hatást. Az egyik ilyen legfontosabb hatás, hogy a meggyengült, erőtlenné váló kistelepülések közösségeit megerősítse. Ha egy ilyen közösségépítő, -erősítő, -regeneráló hatást nem tud kiváltani az, hogy egy eMagyarország-ponton, könyvtárban, kispostán vagy teleházban elérhető a fénymásoló, a számítógép és a széles sávú internet, akkor az kidobott pénz, mert csak azok fogják igénybe venni, akik eddig is (azaz diákok, fiatalok, képzettek). A legnagyobb gond a kistelepüléseken van (számuk kb. 2500), ahol alig van már olyan humánerőforrás, akire alapozni lehetne, így a közösségek megtartó ereje rohamosan csökken Magyarországon. Szociológiai alapművek tucatjai szólnak arról, hogy mennyire káros, ha a társadalomnak ezek az alapszövetei rosszul kezdenek működni, ha nem töltik be funkcióikat, például normák, viselkedési minták, értékek átadását.

Ennek ellenére évekig nem történt semmi érdemi előrelépés a politika, államigazgatás részéről az IT-mentori szakma meghonosításával kapcsolatban, mígnem 2006 végén elindult az Információs Társadalmi Tanácsadó (ITT) képzés a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek célja az volt, hogy az információs társadalmi területen működő (vagy a terület iránt érdeklődő), már diplomával rendelkező szakemberek speciális, tanácsadói szakoktatásban részesüljenek, amelyet mindennapi tevékenységük során hasznosítani tudnak.

A két koncepció – IT-mentor és IT-tanácsadó – között lényegi különbségek fedezhetők fel. Az IT-tanácsadókat arra képezik, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy az internet nem az ördögtől való; vannak olyan szolgáltatásai, amelyek fontosak lehetnek a hétköznapokban. Ezt valóban el tudja látni egy tanácsadó egy könyvtárban, de ez ettől még nem közösségfejlesztés, ettől még nem szolgálja a társadalmi integrációt. Inkább egy reflektív szolgáltatás: ha bejön valaki – jellemzően az ügyfélszolgálatra -, akkor az ott elhangzott kérdésre keres választ, amiben segítségül hívja az IKT-eszközöket. Az IT-tanácsadó tehát jellemzően azt a réteget tudja megszólítani, akik rendelkeznek motivációval, érdeklődnek a digitális világ iránt, de vagy nem értenek hozzá, vagy nincs ehhez eszközük, hozzáférésük. Az IT-mentor ezzel szemben proaktív: azokat próbálja elérni, akik nincsenek tisztában azzal, hogy számukra milyen előnyöket is nyújthatnak az IKT-eszközök, online szolgáltatások; az igényeket, elvárásokat ő gyűjti be, ő azonosítja a közösségre jellemző problémacsoportokat, ezeket pedig egy más eszközvilággal, más megközelítésmóddal próbálja kezelni.

Az IT-mentor intézménye tehát egy közösségi szolgáltatás; a mentor egy közösség szintjén gondolkodik, jóllehet természetesen segítséget nyújt egyéneknek is. Az IT-tanácsadó ezzel szemben csak perszonalizált segítséget nyújt, tanácsadással.

Az IT-tanácsadó alkalmas arra, hogy támogassa azokat, akik nyitottak az IKT-eszközök használatára, ugyanakkor nem ismerik annak lehetőségeit, mivel senki nem mondta el érthetően számukra, hogy mindez alkalmas például ügyintézésre, kommunikációra, banki szolgáltatások igénybevételére stb. Kérdés, hogy mekkora ez a (nyitott attitűddel, de korlátos hozzáféréssel, hozzáértéssel bíró) réteg Magyarországon? Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de egyéb kutatások szegmentációs próbálkozásaiból a felnőtt magyar lakosság körülbelül 15 százalékára lehet következtetni. Ez jóval kisebb réteg, mint azok, akiknek csak egy IT-mentori szolgáltatás tud hatékony segítséget adni.

Az IT-mentor mindezzel szemben elsősorban – ráépülve a tanácsadói szerepkörre – a teljes mértékben távolmaradókat, elutasítókat, kirekesztetteket próbálja elérni, ami elsősorban nem az "e" betűvel összefüggő jelenség, hanem szociális, szociálpolitikai, közösségfejlesztési, oktatási probléma, azaz elsősorban ilyen irányú kompetenciákkal rendelkező szakembereket igényel. Tehát az IT-mentor elsősorban azokat célozza meg, akiknek sem belső motivációs igényük, sem külső, fizikai lehetőségük nincs kapcsolatba kerülni a digitális világgal. Ez a réteg a fentiekben bemutatott kutatások eredményeire támaszkodva a magyar társadalom mintegy 30-40 százalékát teszi ki.

Jól látható, az IT-mentor és az IT-tanácsadó nem egymást kizáró, de mégis különböző folyamatokra reflektálnak. Az egyik ezért jó, a másik azért, így észre kell venni, hogy mégsem azonos a két elképzelés, tehát nem helyes, ha a gazdasági minisztérium csak az IT-tanácsadókban gondolkodik.

Az információs társadalom kihívásaira adott magyarországi válaszok mindezt a tudást nem nélkülözhetik. Mára világossá vált, hogy bármilyen informatikai infrastrukturális beruházás csak akkor tekinthető sikeresnek, ha képes elérni valamilyen közösségi hatást; ha képes beindítani valamilyen közösségfejlesztési, esélynövelési mechanizmust. Ha ezek elmaradnak, úgy érthetően késni fog a társadalom alkalmazkodóképességének növekedése is.

Úgy tűnik, a magyar társadalom nem képes – hiszen ehhez egyelőre nem is kap semmiféle segítséget, ösztönzést például a politikai osztálytól – annyi társadalmi tőkét termelni, amennyi a megújulásához szükséges lenne. Vélhetően túl gyors az a változás, amit a rendszerváltás gazdasági, politikai, társadalmi átalakulása után az információs társadalom kihívása Magyarország elé állít. Azonban az akadályozó tényezők, a veszélyek feltérképezésében és főleg az ezek megszüntetését elérni kívánó helyes beavatkozási irányok meghatározásában a civil társadalom fogalomköre, a szociológia adhat még egy-két használható gondolatot.

 

Felhasznált irodalom

Albert Fruzsina – Dávid Bea – Molnár Szilárd (2006): Az Internet-használat és a társadalmi tőke időbeni alakulása Magyarországon. Egy longitudinális vizsgálat eredményei. In: Internet.hu. A magyar társadalom digitális gyorsfényképe 3. TÁRKI, Budapest, 2006, 69-110.

A digitális jövő térképe: Gyorsjelentés a World Internet Project 2006. évi magyarországi kutatásának eredményeiről. ITHAKA, Budapest, 2006.

Dombi Gábor – Kollányi Bence – Molnár Szilárd (2007): Társadalmi befogadást most! Az életminőség, digitális esélyegyenlőség és a társadalmi megújulás Magyarországa. eInclusion éves jelentés.

Eneten Közvélemény- és Piackutató Központ (2005): Lakossági internethasználat 2005.

Gáspár Mátyás (2002): Telecottage – The chance for small communities for development. http://instruct1.cit.cornell.edu/courses/crp637/Gaspar_Telecottage_HU_YUG.doc

Gáspár Mátyás (2004): e-Community: How to. Establish and Run a Successful Telecenter. UNDP.

Informatikai és Hírközlési Minisztérium (2005): Helyzetértékelés a szélessávú elektronikus kommunikációs stratégia megalapozásához. Lakossági szegmens. Nemzeti Szélessávú Stratégia projekt.

Katz, Jon (1997): The Digital Citizen. Wired, 12.

Kraut, Robert – Patterson, Michael – Lundmark, Vicki – Kiesler, Sara – Mukhopadhyay, Tridas – Scherlis, William (1998): Internet paradox: A social technology that reduces social involvement andpsychological well-being? American Psychologist, 53, (9), 1017-1032.

Kraut, Robert – Kiesler, Sara – Boneva, Bonka – Cummings, Jonathon – Helgeson, Vicki – Crawford, Anne (2002): Internet Paradox Revisited. Journal of Social Issues, 58, 1, Spring 2002, 49-74.

Kraut, Robert – Rainie, Lee – Shklovski, Irina (2004): The Internet and Social Participation: Contrasting Cross-Sectional and Longitudinal Analyses. Journal of Computer-Mediated Communication, 10 (1).

Levine, Peter (2005): Az internet és a civil társadalom. Információs Társadalom, V. évf. 1. sz. 41-60.

Molnár Szilárd (2004): Sociability and Internet. Review of Sociology, 10, 2, 67-84.

Molnár Szilárd – Székely Levente – Z. Karvalics László (2005): Mobilposta Magyarországon – szakmai és stratégiai elemzés. Kutatási Jelentés. 111-127.

Nie, Norman H. – Erbring, Lutz (2000): Internet and Society: A Preliminary Report. IT & Society 1 (1): 275-283.

Nie, Norman H. – Hillygus, D. Sunshine (2002): The Impact of Internet Use on Sociability: Time-Diary Findings. IT & Society 1 (1): 1-20.

Nie, Norman H. – Hillygus, D. Sunshine – Erbring, Lutz (2003): Internet Use, Interpersonal Relations and Sociability: A Time Diary Study. In: The Internet in Everyday Life. Ed. by Wellman and Haythornthwaite. Oxford: Blackwell Publishers. Cikk: http://www.people.fas.harvard.edu/~hillygus/Wellmanchapter.pdf

Putnam, Robert D. (1993): Making Democracy Work: Civic Traditions in Modern Italy. Princeton University Press.

Putnam, Robert D. (2000): Bowling Alone. The Collapse and Revival of American Community. New York: Simon and Schuster.

Putnam, Robert D. (2002): Bowling Together. The American Prospect, vol. 13.

Wellman, Barry – Haase, Anabel Quan – Witte, James – Hampton, Keith (2002): Növeli, csökkenti vagy kiegészíti az Internet a társadalmi tőkét? Információs Társadalom, II. évf. 1. sz. 5-26.

Jegyzetek

1 Más nézőpont szerint persze a gyenge kapcsolatok is fontos erőforrások.

2 Putnam a televíziózással kapcsolatban kiemeli, hogy felnőtt egy olyan generáció, amely a tv-t szinte csak kikapcsolódásra, háttérzajnak vagy csatornaszörfözésre használja, nem pedig céltudatos információszerzésre. Nem véletlen, hogy ebben a fiatal, 18-29 éves korosztályban radikálisan csökkent a társulási hajlam a szülőkhöz képest.

3 Lásd még http://www.ithaka.hu/Kutatas/wip

4 Az Információs Társadalom Mentor kifejezés Gáspár Mátyástól, a magyar teleház mozgalom meghatározó személyiségétől származik. Lásd bővebben: http://itmentor.hu/