E számunk írásai két nagyobb blokkot alkotnak. Az elsőben a kapitalizmus globális és helyi uralmának új(szerű) fejlődési tendenciái állnak a vizsgálódások középpontjában. Vajon új szakaszába lépett-e a világkapitalizmus, amelyet a tőke transznacionálissá válása s egy transznacionális tőkésosztály és állam kialakulása (látszik) jellemez(ni)? A transznacionális burzsoázia megerősödésének és relatív önállósodásának intézményi alapjai „megkötik” a helyi, nemzeti tőkések kezét, noha az kész kielégíteni az előbbi elvárásait is. Vitás kérdés az új imperialista nagyhatalmak közti ellentmondások mélységének megítélése is: elvezethetnek-e ezek az ellentmondások a félperiférián vagy a centrumban egy új szocialista ellentámadáshoz? Másik témánk a feminizmus kifejlődése a történeti fejlődés tükrében, különös tekintettel – egyrészt – a nőkérdésnek a marxi életműben és a marxista elméletben elfoglalt helyére (Silvia Federici, a kérdés ikonikus alakjának munkássága alapján), másrészt a nők által végzett házimunka szerepére a tőkeviszony, s azon belül a bérmunkáslét reprodukciójában – mind elméletileg, mind pedig (az 1970-es évek Olaszországában kibontakozott „Munkabért a házimunkáért” mozgalom bemutatásán keresztül) a társadalmi gyakorlatban.
Nagy Éva összes bejegyzése
121. szám (2019. tavasz)
E számunkat elsősorban a 100 éves Magyarországi Tanácsköztársaság emlékének szenteljük. A cikkek nemcsak elhelyezik történetileg a magyar kommunista forradalmi kísérletet a maga korában, hanem felvázolják történelmi értelemben vett aktualitását is: antikapitalista törekvéseit, széles értelmiségi és társadalmi hátterét. 1918–1919 két magyar forradalma tükrében különösen érdekes a háborút követő európai forradalmi hullám alakulásában sorsdöntő jelentőségű németországi forradalom sorsa, különös tekintettel a munkás-önigazgatás – a szakszervezeti forradalmi bizalmik hálózata, majd a munkástanácsok – és a szociáldemokrácia balszárnya (a Független Szociáldemokrata Párt és a Spartakus-szövetség) viszonyára. Az írások fényében napjaink neohorthysta emlékezetpolitikája gondolati sivárságával és amorális hazugságaival tűnik ki. Másik blokkunk – Szelényi Iván egy írására reagálva –, a „Marx 200” jegyében, a marxizmus mibenlétével, egységének és „pluralizmusának” meghatározását bontja ki polemikus formában. Sajnálatosan aktuális írás foglalkozik a neoliberalizmus és a szélsőjobboldal „összeölelkezésével” Brazíliában, amely rokon vonásokat is mutat az Orbán-rezsimmel. Hasonlóan tanulságos az oroszországi rendszerváltás nemzetközi hátterét és következményeit vizsgáló tanulmány is.
120. szám (2018. tél)
E számunk fő témáját a tőkeuralommal szembeni társadalmi ellenállás globális és helyi lehetőségeinek elméleti és gyakorlati kérdései alkotják. Ezt a témát – nyilvánvaló aktualitásán túl – különösen is középpontba állítja Samir Amin halála, aki a teória és a gyakorlati mozgalom terén egyaránt kiemelkedő életművet hagyott hátra. Barátunktól, elvtársunktól – aki írásaival három évtizede rendszeresen jelen volt folyóiratunkban – nem búcsúzó írásokat közlünk. Éppenséggel azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a kapitalizmussal szembeni társadalmi ellenállás sokféle irányból szerveződik, láthatók a szellemi ellenállás kontúrjai is, noha egyelőre megoldatlan a részkérdések és az egész kapcsolata a rendszer fejlődésében, átalakításában. Amin ennek szellemében alkotott, s a róla szóló megemlékező írás is ezt érzi lényegesnek. A tőkés rendszer egyetlen nagy problémája sem gyógyítható a rendszer keretein belül. Az útkeresés mind szélesebb körben s mind magától értetődőbben folyik. A tüntető, ellenálló fiatalokat világszerte megérintette a világos antikapitalista perspektívák hiánya. Írásaink egy része ezt a szükségletet kívánja kielégíteni. A kritikai társadalomtudomány irányzatainak új kérdésföltevéseiről – a marxista kritikai földrajz bemutatása után (lásd előző számunk írásait) – ezúttal a mélylélektan (a pszichoanalitikus elmélet) kritikai potenciálja kerül terítékre és önálló, nagy ívű tanulmány foglalkozik Polányi Károly „kettős mozgás” fogalmának, a társadalom piaci és a kulturális integrációjának antagonizmusával. Végül sor kerül két 1956-tal kapcsolatos – ismeretlen vagy kevéssé ismert – tény- és eseményközlésre – eredeti dokumentumok tükrében.
Antal Attila: The rise of the far-right in Hungary: How Orbán ended democracy, 2020. 05.01.
Antal Attila: A koronavírus és az Orbán-rendszer osztálypolitikája
Antal Attila: A koronavírus és az Orbán-rendszer osztálypolitikája
[A cikk az Eszmélet 125. (2020. tavasz) számában jelenik meg]
Nem a koronavírus hozta el a fasizálódást veszélyét Magyarországon, hiszen ezek a folyamatok már korábban elindultak. A koronavírus által közvetlenül és közvetve okozott egészségügyi katasztrófa, s különösen a nyomában járó gazdasági válság, a munkásosztály tömegeinek ellehetetlenülésével együtt járó társadalmi katasztrófa, és a rá adott neoliberális, tőkevédő intézkedések azonban minden eddiginél jobban kedveznek egy autoriter rendszer mögötti osztálypolitikának. Mindezt súlyosbítja, hogy az Orbán-rendszer a válságban is saját osztálypolitikájának rabja marad, vagyis tudatosan nem a leginkább rászorulókat, hanem a felső középosztályt kívánja megmenteni, és a hatalmi rendszer által kinevezett nemzeti tőkések érdekvédelmén dolgozik. A felhatalmazási törvénnyel pedig immár rendelkezésre áll az eszköz is, amellyel uralni lehet a járvány utáni világot.