A double edge study, criticising, on the one hand, those considering the contracts between the IMF and Hungary a relationship free of politics and dependency, and, on the other hand, those who claim that the subordination of Hungary to external financial conditions represents some kind of conspiracy against the Hungarian nation. The author describes the evolution of the relationship between Hun­gary and the Fund, and reflects on the literature on external in­debtedness.

A Maquiladora vagy Maquila üzemek olyan „off-shore" tevékenységeket végeznek, amelyek keretében korlátozás nélkül importálhatnak Me­xikóba nyersanyagokat és alkatrészeket, hogy ott azokat feldolgozzák, majd pedig exportálják az USA-ba.

Először a kelet- és délkelet-ázsiai „tigris-or­szágokban" jelentek meg ilyen üzemek, és á résztvevő vállalatok döntő többsége külföldi, je­lesül amerikai tulajdonban volt. Mexikóban 1965-bén indult be egy kormány által támogatott kezdeményezés, amely az USA határterületére koncentrálódott.

A maquiladora program gyors expanziója 1982-ben, a mexikói adósságválság, a peso leértékelése és a reálbérek hirtelen esése nyomán kezdődött meg. Az ezekben az üzemekben fog­lalkoztatottak száma az 1982-es százhuszonhá­romezerről majdnem félmillióra emelkedett 1991-re, és az évszázad végéig elérheti a három­milliót is. A nyolcvanas évek végére a maquiladora szektor termelte az ország feldolgozóipari exportjának kb. egynegyedét. 1991-ben az USA 7,25 milliárd dolláros értékben importált Mexi­kónak ettől a szektorától.

A 70-es évek eredetileg kisméretű, szinte ki­zárólag nőket foglalkoztató üzemei mostanra megnőttek, a női munkások aránya ötven száza­lékra esett vissza. A jelentősebb multinacionális vállalatok nagyobb hangsúlyt helyeznek a tech­nikailag igényes termékekre és a hibamentes be­szállítói rendszerre. A kereskedelem jelentős ré­sze cégen belül, vagy egyazon multinacionális társasághoz tartozó egységek között bonyolódik. A határtól távolabbra is telepítenek üzemeket, mint például a Nissan hatalmas aguascalientesi motorgyárát.

Jelenleg a közlekedési ipar (mégpedig főleg autógyártás) a legnagyobb munkaadó több mint száztízezer alkalmazottal, ezt követi az elektro­nikai ipar több mint százezer, és a textilipar kb. negyvenötezer fővel. Összesen kétezer ilyen üzem működik.

A nyolcvanas évek közepére – az amerikai AFLCIO szakszervezet akkori becslése szerint – közvetlenül háromszázezer, közvetve pedig több'" mint egymillió állást telepítettek át az USA-ból Mexikóba. A mexikói kormány a maga részéről azt állította, hogy az USA negyvennégy államá­ból ötezer cég szállít nyersanyagot Mexikóba. Egy újabb és pontosabb felmérés szerint az el­múlt évtized folyamán kétszázötven munkahely kb. százezer dolgozója nézhette végig, amint ál­lását áttelepítik Mexikóba.

A NAFTA, a GATT és a vámtarifák csökken­tése nyomán a mexikói feldolgozóipar „kompa­ratív előnye" még inkább az alacsony bérköltsé­gekre fog korlátozódni. Meg fognak szűnni a maquiladora feldolgozóipar vámjellegű előnyei.

Az 1879-ben született Emiliano Zapata egy ki­csiny parcellát örökölt családjától. Öszvérhaj­csárként, istállómesterként és lovászként kereste kenyerét. 1909-ben a Morelos állambeli, Mexi­kóvárostól délre fekvő Anenecuilco falu lakosai beválasztották őt a helyi elöljáróságba.

Nem sokkal azután, hogy 1910-ben kirobbant a forradalom Porfirió Díaz diktatúrájával szem­ben, Zapata – kihasználva, hogy beszéli a náhuatl nyelvet – felkelő hadsereg toborzásába kez­dett.

Zapata fő célkitűzése a Porfirió Díaz uralma alatt a parasztságtól elragadott földek eredeti tu­lajdonának helyreállítása volt. 1910-ben, Díaz le­mondása után Zapata nem volt hajlandó leszerelni hadseregét mindaddig, amíg ez a követelé­se nem teljesül. Novemberben közzétette az Ayala-tervet („Plan de Ayala"), melyben megfo­galmazta az agrárreformmal kapcsolatos követe­lését:

„Az elbitorolt földeket, erdőket és vizeket… haladéktalanul vissza kell szolgáltatni azon fal­vaknak és polgároknak, akiket megilletnek… Mivelhogy a mexikóiak nagy többségének semmije sincs, azon a földön kívül, amelyen jár… ezen birtokok egyharmadát előzetes kártalaní­tással ki kell sajátítani, hogy a falvak és a pol­gárok házhelyekhez és legelőkhöz juthassanak."

Mexikóvárosban nyomban kezdetét vette a fegyveres konfliktus Francisco Madero kor­mányával, és hamar kiterjedt a környező álla­mokra is. 1912 elejére a szövetségi hadsereg már több ízben vereséget szenvedett.

Miután 1913 februárjában egy puccs megfosz­totta Maderót hatalmától, Zapata sem a helyébe lépő Viotoriano Huesta kormányának nem volt hajlandó alávetni magát, sem az észak-mexikói „konstitucionalista" ellenzékhez nem csatlako­zott. Zapatának tulajdonítják a következő (ké­sőbb a spanyol polgárháborúban is felkapott) szállóigét: „jobb állva meghalni, mint térden áll­va élni."

Huerta kormánya 1914-ben megbukott. A rá­következő Aguascalientesi Konvención a zapatista küldöttek azon véleményt képviselték, hogy a forradalmat a földért és a szabadságért, és nem pusztán az alkotmányos reformért vív­ták. Létrejött egy ideiglenes szövetség az észak-mexikói Pancho Villával.

Az ezt követő zűrzavaros és erőszakos évek­ben Zapata ellenzékben maradt az egymást kö­vető kormányok mindegyikével szemben. 1919 márciusában „nyílt levelet" intézett Venustiano Carranza elnökhöz:

„Mint polgár, akit megillet a gondolkodáshoz és a beszédhez való jog, mint paraszt, aki na­gyon is tisztában van az egyszerű nép szükség­leteivel, mint forradalmár és sokak vezetője szó­lok önhöz, Carranza polgártárs… Ön a harcot a saját előnyére és azok javára fordította, akik se­gítettek önnek a felemelkedésben, majd meg­osztoztak a zsákmányon: gazdagság, címek, üz­letek, bankettek, orgiák… A régi földbirtokokat új földesurak kerítették kézre… és megcsúfolták az emberek reményeit."

Carranza egy gondosan kitervelt csapdát állí­tott fel, hogy megszabaduljon Zapatától. Jesús Guajardo, a szövetségi hadsereg ezredese láza­dást színlelve felajánlotta Zapatának a csatlako­zást 500 emberrel, fegyvereikkel és lőszerrel. Jó­hiszeműségük bizonyítékaként néhány dezertőr zapatistát haditörvényszék elé állítottak, kivé­gezték őket, és Jonatacepec városát „elfoglalták" Zapata nevében. Konferenciát hívtak össze 1919. április 10-ére a Hacienda de Chinamecán, Zapata szülőföldjén.

Zapata csupán tíz emberével lovagolt a haciendára: a díszőrség tagjai megcélozták fegyve­rükkel, és ott lelte halálát a golyózáporban.

(A New Internationalist nyomán)