„A szintetikus biológia Pandora-szelencéje" c. írásunk kiváltotta Philippe Marliére genetikus éles hangú válaszát. Szerinte kívánatos hogy a biológia ma igénybe vegye az élet új formáinak létrehozására irányuló félistennek járó utat. Ennek a profetikus állításnak az elemzése, amely visszakézből elhárítja a bíráló véleményeket, azt sugallja a politikai döntéshozók számára, hogy nem létezik más út, mint ennek a szélsőséges kutatásnak a támogatása.
A geo-mérnökség, a szélsőséges genetika, az anyag nanometrikus szinten történő manipulációja, az informatikai és kognitivista technológiák különböző mértékben veszik ki részüket a tudományos kutatás egy új modelljének robbanásszerű kialakításában. Az ilyen megközelítések forrása általában az a gondolkodásmód, amely a társadalmat és főleg a politikát képtelennek tartja az előttünk álló fő kérdések megválaszolására. Ennélfogva számukra a jólét, a biztonság, egy hosszú, nyugodt, bőségben töltött élet igényeinek teljesítésére a választ nem egy demokratikus döntéseken alapuló világ megszervezése adja – amely egyben a természet kirablásának elítélését is jelenti -, hanem a félistenek által használt technológiák alkalmazása, az ő „B-tervük". Soha nem tesznek fel kérdéseket az általuk meghatározott vágyak valós lehetőségeiről, amelyek alapjában véve nem tükröznek mást, mint egy gazdag és mindenen uralkodó emberiség önző vízióját. Soha nem gondolkodnak el azon, hogy technikai kudarcaik következményeiért valamennyiünknek fizetni kell. A mi fehér köpenyes Prométheuszunk számára csak a ragyogó sikerek léteznek. Egyébként pedig a termékeiket még azelőtt eladják, hogy tökéletesen kidolgoznák őket; a technológiát kidolgozás előtt szabadalmaztatják, és működésük fő hajtóerejét a szabadalmaztatott technológiák és az új spekulatív piacok – mint például a széndioxid-piac – jelentik.
Ami a jelenlegi helyzetben érdekessé válik, ahogyan ezek az ideológiai művészek, ezek a vásári kikiáltók és a televíziós filozófia ezen hősködő figurái előjönnek az őserdőből. Itt vannak, és erejüket abból merítik, hogy a nemzetközi szabályozás túl lassú – mint azt a koppenhágai csúcson megtapasztaltuk -, másrészt abból, hogy a „tudománytól" a közvélemény még mindig csak valami üdvözítő eredményt vár, a „tudomány" nimbusza szinte érintetlen az átlagember szemében. A válságok idején a közvélemény hajlik a leegyszerűsítő, radikális megoldások elfogadására és a döntéshozók is gyakran ezekhez biztosítanak anyagi forrásokat. Ennek egyik következménye, hogy a tisztán médiaközpontú kutatási stratégiák rendkívül eredményesnek látszanak.
Philippe Marliére, az evry-i Génoscope-ban létrehozott Isthmus társaság igazgatója, a szintetikus biológia kutatója és tanácsadója papírt és tollat ragadott, hogy feketén-fehéren leírja ennek az ideológiai választásnak a breviáriumát. Miközben megpróbál válaszolni egy általam büszkén vállalt közösség azon bírálataira, amelyek Craig Venter kísérleteire vonatkoznak, Philippe Marliére leleplezi az extremista genetikusok érvelésének valóságos struktúráját. Ajánlom, hogy olvassák el teljes egészében a „Prométheusz, Pandora és Petri" című cikkét, amelyet a VivAgora honlapon közölt. Számos idézetet fogok említeni a cikkből ebben a rövid írásban. Kezdem mindjárt azzal, ahogyan prófétai hangon bevezeti, ami aztán szövege egészét jellemzi: „A politikai hatalmasságoknak mostantól tudatában kell lenniük annak a rendkívüli beavatkozási képességnek, amelyet az öröklődő anyag, a DNS kémiai szintézise hordoz magában, és annak a lehetőségnek," hogy ezáltal képesek vagyunk átalakítani a világot. Nem a magával egyenrangúakhoz fordul, hanem a döntéshozókhoz, akik ezentúl kész helyzet elé lesznek állítva: „mintha a genomikai teremtés megfordítható lenne, és annak megvalósítási folyamatát szabadon el lehetne felejteni a jövőben".
Teljes sebességgel a „különösség" felé
Nincs már idő kérdezősködni, a „különösség" megérkezett. Halleluja! Egyébként is, aki ki meri fejezni kétségeit, azonnal besorolják a „flagellánsok" táborába, ami érdekes kép, és ennek a csoportnak a mitológiájában kettős ítéletnek is számít: középkori gyakorlatot idéz fel, és ha valaki nem hisz a „különösség" ígéreteinek, akkor azt elmaradott feudális úrnak akarják beállítani. Ez gyakran sikerrel jár. „Az ismeretelméleti törés annak következménye, hogy a rendszerint gyorsan reagáló és beszédes „bárdjaink" és felkent papjaink, a bioetika és a szakmai erkölcsök illetve az orvosok hippokratészi esküje nevében, de közhelyekre hagyatkozva szólítják meg országunk falvainak kollektív értelmét a klónozásról, a béranyákról vagy a klímaváltozásról." Minden módon azt sugallják, hogy ha valaki szabályozást és a kérdések nyilvános megbeszélését akarja, akkor az maga a tisztán és egyszerűen idejétmúlt folklór. Egyébként is José Bové1 nincs messze: „A konstruktivista módszer azonban a szerves kémiában már több, mint egy évszázada használatban van. Sajnos, akárcsak a GMO-k esetében, a közvélemény nem szereti a kémiát, amelyet természetellenesnek tekint, holott termékeinek előnyét élvezi és nagy mennyiségben fogyasztja. A szintetikus biológia eljövetelével a kémia konstruktivista megközelítései hatalmukba kerítik a deduktivista biológiát, hogy egy eddig soha nem látott fejlődési ritmust és irányt diktáljanak." A nagylelkű állítás a kémia „jótetteiről" elbagatellizálja a környezetkárosítás által okozott daganatos megbetegedések számának robbanásszerű növekedését, a termékenységi képesség csökkenését, a méhek fenyegetettségét…, ez bizony túl kevés ahhoz, hogy a vegyipar gazdasági nyereségével összehasonlítsuk.
Mert alapjában véve ennek a mérnökcsoportnak a médiaszereplése csak egyetlen célt szolgál: kész tények elé állítani a társadalmat, hogy könnyen elutasíthassanak minden szabályozást, arra a fenséges üzenetre rájátszva, hogy bármilyen „reguláció" erősen „retrográd" lenne és megtörné azokat a „reményeket", amelyeket félistent játszó módszereik ajánlanak. „Pontosan ez teszi a szintetikus biológiát tudománnyá, annak minden morális következményével és jelentős intellektuális kockázatával. Senki sem lehet próféta, hogy megmondja, mi következik be a jövőben a biotudományokban és a biotechnológiában, még maga Craig Venter sem."
Nem csupán arról van tehát szó, hogy „ez már egy lefutott játszma", de főleg arról, hogy szerinte a tudomány mai módszerei képtelenek alkalmazkodni ehhez az új világhoz: „Márpedig pontosan az analitikus megközelítés válsága az, amely létrehozza a genomikai teremtést". Mert ha az „előnyök" minden bizonnyal az út végén vannak, akkor az út nem látható be előre. „Valóban, a világ összes szakértőjének plenáris ülése – a saját őszinte vallomásuk szerint – képtelen lenne előre megjósolni, milyen életképes genomikai szöveg garantálná egy környezet betelepítését egy szaporodó organizmussal, vagy vonná magával annak kihalását. A szintetikus biológia radikálisan más megközelítést alkalmaz: ahhoz, hogy megértse, hogyan áll össze az élő anyag: következtet, összerak és tökéletesít." Ha az út nem látható előre, attól még folytatnunk kell utunkat, menni kell előre és ezt kell elfogadni – mint azt minden karizmatikus beszédben hirdetik: „Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a bioszférában mostantól egy mesterséges biodiverzitás jelenik meg."
Philippe Marliére nem az egyedüli, aki ilyen zavarosan fejezi ki magát. A szintetikus biológia védelmezői annyira bíznak félisteni helyzetükben, hogy teljes nyíltsággal magyarázzák meg céljaikat, amitől semmi sem ijeszti el őket. Így Markus Schmidt, a Synbiosafe (Safety and Ethical Aspects of Synthetic Biology – A szintetikus biológia biztonsági és etikai aspektusai) európai kutatási programjának koordinátora ugyanúgy vélekedik, mint Philippe Marliére. „Xenobiológia: az élet új formája, mint a végső biológiai biztonsági eszköz" című cikke bevezetőjének végén, amelyben számba veszi azokat a különlegességeket, amelyek a „nem konvencionális" élet formáiban érdekesek – mint az élet eredetének kutatása, az asztrobiológia, a szintetikus biológiai rendszerek kémiája -, pontosítja is azokat: „Mindazonáltal, ezek között a specialitások között a fő különbség abban van, hogy az élet eredetével és az asztrobiológiával foglalkozó kutatók az élet fejlődési jelenségeinek megértésére koncentrálnak, míg a szintetikus biológia védelmezőinek nagy része „alkalmazni" akarja a genetikai mérnökség alapelveit, hogy létrehozza az élet nem szokványos formáit, melyeknek érdekes felhasználási lehetőségei vannak." Meg kell jegyeznünk, hogy a cikk kezdete azzal adja meg az alaphangot, hogy idézi Peter Drucker-nek, a menedzselés fő amerikai teoretikusának egyik jelszavát: „A jövő megjóslásának legjobb formája, ha megteremtjük azt."
Az új Galileik… – mondják ők
Miután úgy határozta meg az ortogonalitást2 , mint a technikai gondolkodás lényegi összetevőjét, amely lehetővé teszi egy komplex rendszer egy elemének módosítását, anélkül, hogy ennek következményei lennének a többi komponensre, Markus Schmidt ezt választja a szintetikus biológia központi tengelyéül. Holott bárki láthatja – főleg az informatikai rendszerek bonyolultabbá válása óta -, hogy a rendszer egy részének előre nem várt módosításakor fellépő előre nem látható következmények elkerülhetetlen kapcsolatban állnak maguknak a komplex rendszereknek a működésével; ennek ellenére az ortogonalitás fogalmának hirdetői szerint a természetesen önreproduktív biológiai rendszerekben az ortogonalitás alkalmazható és ezért elfogadható elvi alapot jelent leleményes biomérnökeink számára!
És mindezt hogyan? Reális elképzelés – hála a DNS-szintetizáto-roknak, mint amelyeket Craig Venter is használ – egy XNS (Xeno-nukleinsav) léte, amely más bázisokat használna és „elméletben" nem lépne kölcsönhatásba a biológiai DNS-sel. Ez egy olyan megközelítés, amelynek számára a szintetikus biológia lenne az utolsó „biológiai tűzfal", biztosítva a szélsőséges genetika kísérleteinek biológiai biztonságát. Ez egy meglepő, váratlan vélemény, ami nem támaszkodik semmilyen gyakorlati tapasztalatra, ahogy ez ma már szokásossá vált az új „ígéret-tudományokban". Majd felállít tíz szabályt egy teljesen biztonságos szintetikus biológia számára; mindegyik szabály should-okkal [kellene] és must-okkal [kell] van teletűzdelve… E szabályok paragrafusai tehát maguk is kételkedést fejeznek ki és ráadásul a cikk végén a szerző felveti azt a lehetőséget is, hogy a xenobiológia szabályait nem alkalmazzák majd korrekt módon, vagy hogy valaki új fegyverek létrehozására használja az „új tudományt". De semmi sem képes kikezdeni az új hívők vallásos optimizmusát. Még egy, a laboratóriumi kísérleteihez biológiai elemeket felhasználó biohacker hálózat esetleges elindítása sem, ha az természetesen felesküszik az etikus és társadalmilag fontos biológiai biztonság betartására.
Érdekes egyébként szemrevételezni a Philippe Marliére és Markus Schmidt közötti kapcsolatot a Synbiosafe programban, ami az „első európai kutatási program lenne a szintetikus biológia etikai aspektusairól és biztonságáról". Egyik állandóan gúnyolódik az etikai elvárásokon, a másik viszont a „társadalmi" vagy „etikai" meghatározásokat használja minden cikke címében. Egyértelmű hogy szövetségük azért szükséges a média-hadműveletekben, hogy kifejleszthessék csodálatos technológiai tervüket és folytathassák a félisteni teremtéstörténetet: el kell altatni a döntéshozókat, hogy szabad maradjon a terep. A módszerek egyszerűek és ismertek: a Bad Cop [a „rossz rendőr"] a döntéshozó jobbján van, akit okosan a kihallgató iroda médiájának lámpafényébe helyeztek. Elmagyarázza nekünk, hogy túl késő reagálni, nem lehet tenni semmit, a játszmát már lejátszották. Egyébként is: „A Venter Intézet arzenáljában nem találnánk egyetlen olyan eszközt, molekulát, vagy sejtet, amelyet a szokásos biotechnológiai gyakorlat kárhoztatna, vagy amelyet drákói módon kellene ellenőrizni. Minden műveletet, amelyet a csoport és annak beszállítói alkalmaznak, külön-külön laboratóriumok ezreiben is elvégeznek, különösen a DNS kémiai szintézisét, a PCR-t, a mesterséges élesztőkromoszómák klónozását." (Philippe Marliére cikke). Ha nincs bűnös fegyver, nincs mi után nyomozni. Azután közbelép a Good Cop [a „jó rendőr"], aki az érzéseinél fogva vezeti a döntéshozót, előhúzva tarisznyájából a „biológiai biztonságot", ami nem csupán azt fogja garantálni, hogy ne következhessen be semmiféle kölcsönhatás a xenobiológia és a valódi biológiai világ között, hanem becsukja a kaput a szabadföldi genetikai módosítások ellenzői előtt is. Mert a Good Cop a szabályozás mézesmadzagját is elhúzza a döntéshozó orra előtt: „A xenobiológia elindítja az új paradigmát és megváltoztatja annak módját, ahogyan az élet természetét felfogjuk […] Mindez olyan, mint amikor a Föld elvesztette helyét az univerzum középpontjában."(Markus Schmidt cikke). Jól ismert marketing-módszer, a történelem mindenki által ismert eseményeire hivatkozni – és nem számít, ha semmi köze sincs a most folyó vitához. Bár egyértelműen „public relation" típusú manipulációs technika, de Philippe Marliére is használja, amikor például azt mondja, hogy a szintetikus biológia első lépéseit a Földön már a „neolitikumban" megtette. Ami Önöket, döntéshozókat, újságírókat, felelősöket, állampolgárokat illeti, Önök mégsem foglalkozhatnak azzal, hogy szabályozni akarják ezt a már jelenlévő új paradigmát. A történelem ferdén fog nézni Önökre, és nem égethetik meg Galileit még egyszer. Nemde?
Ha ma itt az ideje hangsúlyozni a prométheuszi tudományokról szóló gondolatokat, ez sokkal többet jelent a biológiai és környezeti kockázatoknál, amelyek pedig igen nagyok. De meg kell őrizni a tudomány és az ésszerűség, illetve a bizonyítás és a cáfolás közötti közvetlen szövetséget, vagyis minden olyan már kialakult kritériumot, amelyek megakadályozzák, hogy elszállt agyú kutatók szabadon dicsekedhessenek a közvélemény előtt és függetlenül munkájuk valóságos értékétől, társadalmi hasznosságától, pénzügyi támogatáshoz, bátorításhoz, felmentéshez és dicsőséghez jussanak. A szintetikus biológia intellektuális játéka, mint a múlttal való szakítás más technikái is, bizonyára vonzó. Talán még lehet, hogy meg is sejti a biológiai gépezet ismeretlen funkcióit. De az a mód, ahogyan ezt a paradigmát előtérbe nyomják – kész helyzeteket teremtve -, a mód, ahogyan megcsapolják a forrásokat, megkímélve magukat a bírálat minden lehetőségétől, a szabályozástól és az újratárgyalástól, a mód, ahogyan munkájukat a legrosszabb pozitivista diskurzusokhoz kapcsolják, célszerűsége mellett, mindenekelőtt egy tisztán politikai kérdést vet fel. Vonjuk ki a spekulatív piacok hajtóerőit (szabadalmak, széndioxid-piac, ígéretek finanszírozása), és újítsuk meg a tudományos vitát, az ítélőképesség által támogatott párbeszédet. Akkor fogjuk látni, hogy kijön-e belőle valami hasznos dolog.
Van időnk együttesen gondolkodni. Ez az a demokrácia, ami nem igazán tetszik a mi új vallást hirdető félisteneinknek.
Fordítói jegyzetek
1 José Bové európai parlamenti zöld képviselő, militáns ökológiai aktivista.
2 Az ortogonalitás eredetileg „derékszögűséget" jelent. Számos átvitt értelmű használata ismert, ezek egyike a fent kifejtett értelmezés, nevezetesen, hogy belenyúlhatunk egy rendszerbe egy adott ponton úgy, hogy ennek semmilyen következménye sincs a rendszer más összetevőire.
Közvetlenül a 2003-as inváziót követően a mainstream média diadalittas hangon számolt be arról, hogy a háborút megnyerték, és Irak megfelelő, demokratikus jövője biztosítva van. A The Times újságírója, William Rees-Mogg így lelkendezett: „2003. április 9-e a Szabadság Napja volt Irak számára […] és ezt a globális felszabadítás motorja hajtotta" – vagyis az Egyesült Államok. „24 év elnyomás, három háború és háromhetes folyamatos bombázás után Bagdad kijutott a sötétségből. A tegnapi a felszabadulás történelmi jelentőségű napja volt."
Íme, a tények: Irakban a gyermekhalandóság 1990, az ENSZ-szankciók bevezetése óta 150%-kal nőtt. 2008-ban az iskoláskorú gyermekeknek csupán fele járt valóban iskolába, míg 2005-ben még 80%-uk, és mintegy 1500 gyermekről lehetett tudni, akiket bebörtönöztek. 2007-ben a hivatalos kormányzati statisztikák 5 millió iraki árvát tartottak számon. Több mint 2 millióan kényszerültek az ország elhagyására, 3 millió ember pedig az ország határain belül maradva volt kénytelen elhagyni otthonát. Az irakiak 70%-a nem jutott egészséges ivóvízhez. A munkanélküliség hivatalosan 50, a nem hivatalos adatok szerint 70%-os. Az irakiak 43%-a a legteljesebb nyomorban él. 8 millió iraki szorulna azonnali segélyre. 4 millióan éheznek, és lenne szükségük humanitárius segítségre. Az irakiak 80%-a számára elérhetetlen a hatékony egészségügyi ellátás.
Amint arról már korábban szó esett, az irakiak többsége számára nem elérhetőek az olyan alapvető szükségletek, mint az egészséges ivóvíz, a megbízható elektromosság, a szemétszállítás, a jól működő csatornázás, a munkalehetőségek, az egészségügyi ellátás stb. Irak a sötétség korába süllyedt, és nem csupán szimbolikusan, hanem a szó szoros értelmében is, hiszen a fény maga is ritka árucikké vált. Állandóak a panaszok arról, hogy a közműszerű áramellátás csak napi néhány órára korlátozódik. Augusztus 22-én az iraki rendőrség vízágyúkkal és gumibotokkal oszlatta fel a déli Nasszíriában azokat, akik az egyre gyakoribb áramszünetek és az elégtelen szolgáltatások ellen tüntettek. Hasonló tüntetés volt júniusban is, amikor a rendőrökkel összecsapva mintegy ezer tüntető rohamozta meg a nasszíriai tartományi tanács épületét, illetve Baszrában, ahol a zavargások két halálos áldozatot is követeltek.