Egy térség periferizálódásának gyakran használt, szemléletes megnevezései Elsősorban arra utal, hogv az adott társadalom és gazdaság egyre inkább kiszolgáltatottá válik és alárendelődik a világgazdaság centrum-országainak, kiújuló válságai aláássák az esetleges demokratikus fejlődést.
Napjainkban az alárendelódes fő formája a transznacionális vállalatoknak és a nemzetközi pénztőkének való fokozott kiszolgáltatottság, amelynek kihasználásával a centrum alaposan megcsapolja a periferikus ország jövedelmeit. A multinacionális tőke behatolása nem járul hozzá a társadalmi és gazdasági rendszer egészének fejlődéséhez; annak csak egyes szegmentumait, „enklávé" jellegű részeit kapcsolja a világgazdaság vérkeringésébe, míg a kimaradó részek fejlődését hátráltatja, illetve lehetetlenné teszi. Felgyorsítja ugyanakkor a társadalom jövedelmi és vagyoni differenciálódását, az: abszolút és relatív elnyomorodást.
Térségünk átalakuló országairól a rendszerváltás során mint latin-amerikanizálodó társadalmakról beszélnek sokan, tekintettel a népesség vagyoni, jövedelmi, demográfiai, kulturális paramétereire, valamint az árnyékgazdaság nagyságrendjére. Ezt mások azzal igyekeznek cáfolni, hogy a mi esetünkben nem alakultak ki a Latin-Amerikára hosszú időn keresztül jellemző populista hatalomgyakoriásí formák, illetve a gazdasági megszorító intézkedések nem igényeltek diktatórikus eljárást, mint például Chilében, Argentínában, Paraguayban és másutt. A vita ebből a szempontból valóban meddő, hiszen az analógia alkalmazásával nem azt feltételezzük, hogy a másutt jellemző folyamatok égy az egyben bekövetkezhetnek, hanem azt, hogy a párhuzamok felfedésével az átalakulás lényegének megragadásához támaszt nyerhetünk. Így megállapíthatjuk például, hogy a peronista és pinochetista tendenciák gyengesége ellenére a volt szocialista országok többsége inkább a Dél, és nem az Észak országaival mutat több közös vonást.
Célszerűbb tehát a latin-amerikanizálódás helyett periferizálódásról beszélni, már csak azért is, mert az előbbi kifejezés időnként rasszista felhangokkal is párosul, mondván, hogy a latin-amerikaiaknak természetes adottság, és tulajdonképpen normális helyzet, hogy latin-amerikai módon élnek, míg nekünk nem az.
A latin-amerikanizálódás fogalmát meg kell különböztetnünk a balkanizálódás fogalmától, amely szintén egyfajta társadalmi és politikai válság állandósulására utal. Míg azonban az előbbi döntően országon belüli feszültségekről szól, az utóbbi alapvetően államok közötti konfliktusokra utal, és egyértelműen az európai kulturális hagyományokhoz illeszkedik. A balkanizálódás kifejezés még a latin-amerikanizálódásnál is jobban elfedi a külső tényezők (nagyhatalmi politikai, illetve multinacionális gazdasági beavatkozás) szerepét az érintett országok válságainak kialakulásában. (Latin-Amerikával kapcsolatos írások olvashatók az Eszmélet 23. [Jamaica, Dominikai. Köztársaság, Mexikó] és 29. [Chile, Kuba] számaiban.)