A számtalan elnevezés közül, amellyel az ezredvég át­alakuló társadalmának legjellemzőbb és legmeghatá­rozóbb csoportjait igyekeznek körülírni,, kétségkívül a leginkább ellentmondásos a kognitariátus. Az iroda­lomban ugyanezt a fogalmat két egymástól rendkívül eltérő értelemben, egészen másfajta szociális kategó­riákra alkalmazzák.

1. A nagyhatású elemzésekben népszerűsített meg­határozások egy része a koghitariátusra „a hatalmat a kognitív szféra, vagyis az általa birtokolt tudás és információk alapján gyakorló új társadalmi osztály­ként" tekint. A föld és a tőke után tehát a tudás és az információ lesz a javak megszerzésének és a gazdasá­gi-politikai pozíciók birtoklásának az eszköze – állít­ják Toffler és követői. A kognitariátus ebben a meg­közelítésben leszármazottja az értelmiség által gyako­rolt gazdasági és politikai hatalomra épülő régi és újabb elméleteknek, a tőke-tulajdont háttérbe szorító „menedzserkapitalizmusról", ill. a tudósok társada­lomirányító ambícióiról és lehetőségeiről szóló kon­cepcióknak. Rokona a médiumok birtoklását a „tuda­tiparon" keresztül hatalmi újratermelésre használó társadalmi csoportok domináns szerepbe kerülésére figyelő próféciáknak. Ahogy a tőke multinacionalizálódik, ahogy a hagyományos pénz és pénzfunkciók „digitalizálódnak", ahogy az információipar vezető jö­vedelemtermelővé válik, úgy látszik igazolnia kog­nitariátus őrségváltó természetet maga a valóság. Csakhogy egyelőre az „információbirtoklásból tulaj­donbirtoklásba" való átcsapás nem olyan nagyságren­dű, hogy minőségi ugrásról beszélhetnénk. A kognitariátusba sorolt különböző csoportok nem homogé­nek (sőt külön-külön is erőteljesen strukturáltak), nél­külözik a stratégiai tudatosságot (mégha időről időre taktikai szövetségek egymás mellé sodorják is őket), érdekeik és szocio-kulturális kötöttségeik egyelőre még jól elkülöníthetők, így a kifejezés esetükben vagy metafora, vagy csak egy majdani állapotra vonat­kozó hipotézisszerű előrejelzés.

2. A másik jelentés az előzőnek szöges ellentéte. A „proletariátus" szóhangulatára rímelve a kizsákmá­nyolás alanyainak megváltozott tevékenységi körű, de működésmódjában változatlanul a tőkefunkcióknak kiszolgáltatott nagy társadalmi csoport gyűjtőneve. Azoké ti., akik nem fizikai, hanem „intellektuális se­gédmunkásként", a „szellem robotosaiként" végzik információ- és tudáskezelésre korlátozódó munkáju­kat, s akik számára munkaerőpiaci helyzetük fenntar­tása vagy megteremtése érdekében a „kognitív" tevé­kenységek ugyanolyan elidegenedett formájukban kí­nálnak tömeges megélhetést, mint ahogy hajdanán a gyáriparba áramló egykori agrármunkaerőnek. A bá­zisa az új húzóágazatok információkezelésre orientált munkaerőigénye (elsősorban adatbevitel, adatbáziske­zelés, információszolgáltatás), de a gazdasági kény­szerfeltételek szorításában egyre inkább ugyanide „sorolódnak" át hagyományos értelmiségi szakmák is (mint pl. a pedagógusoké). Egy részüknél ugyanis hát­térbe szorul a kreativitás mozzanata, a rutinszerűvé tett munkatevékenység pedig – amit érzékletesen idéz fel pl. a közhellyé koptatott „tudásgyár" vagy a „szel­lemi tömegtermelés" fogalma – jelentős társadalmi csoportokat hagyományos bérmunkás szerepekbe kényszerít.

A „tudásmunkások" (knowledge workers) elneve­zést, mint gyűjtőfogalmat más összefüggésben a kognitariátusnak arra a rétegére használják, amely egy el­képzelt munkerőpiaci piramis legfelső szintjein bo­nyolult és specializált, s ennek révén társadalmilag kellőképpen elismert és anyagilag megbecsült réteget alkot, amely azonban az „információs közmű" üze­meltetésének kulcsfontosságú feladatához mérten jócskán alulreprezentált a gazdasági-politikai színté­ren.