ATTAC – Nemzetközi mozgalom a pénzpiacok és intézményeik demokratikus ellenőrzésére

Ismertetjük az ATTAC néven ismert kezdeményezést, amelynek célja egy nemzetközi mozgalom létrehozása a pénzpiacok és intézményeik demokratikus ellenőrzésére.

A Le Monde diplomatique 1997. decemberi, “Fegyverezzük le a pénzpiacokat” című vezércikkében Ignacio Ramonet, a lap igazgatója – az ázsiai pénzpiacok összeomlásának apropóján – állampolgári kezdeményezést javasolt a nemzetközi pénzügyi spekuláció megfékezésére. Ramonet szerint erre az egyik leghatékonyabb eszköz a James Tobin, Nobel-díjas amerikai közgazdász által már az 1970-es évek elején javasolt 0,05-0,1%-os mértékű adó bevezetése lenne, amelyet a nemzetközi pénzpiacokon eszközölt tranzakciókra vetnének ki – általánosan, vagyis világszerte. Az így befolyó, évi legalább 100 milliárd dollár nagyságrendűre becsült összeget a kirívó szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására lehetne fordítani. Az ATTAC (Action pour une taxe Tobin d’aide aux citoyens – “Akció a Tobin-adó bevezetéséért, az állampolgárok megsegítésére”) néven meghirdetett kezdeményezés intézményesítésére Ramonet világméretű NGO (nem kormányzati szervezet) létrehozását javasolta, amely a szakszervezetekkel, illetve a kulturális, szociális és környezetvédelmi egyesületekkel karöltve hatékony nyomásgyakorló csoportosulás gyanánt működhetne országos és nemzetközi szinten, hogy kikényszerítse ennek az adónak a planetáris szintű bevezetését.

Az ATTAC először francia egyesületként alakult meg Párizsban, 1998. június 3-án, magánszemélyek, civil (érdekvédelmi, kulturális, környezetvédő és politikai) szervezetek, valamint lapok, folyóiratok részvételével. Az ATTAC betűszó feloldása módosult, a szervezet bejegyzett elnevezése: “Egyesület a pénzügyi műveletek megadóztatására, az állampolgárok megsegítése érdekében” (Association pour une Taxation des Transactions financières pour l’Aide des Citoyens). Az egyesület tiszteletbeli elnökévé Ignacio Ramonet-t, főtitkárává pedig Bernard Cassent, a Le Monde diplomatique szerkesztőjét választották meg.

Az ATTAC nemzetközi mozgalommá nyilvánítására – elnevezése: “Nemzetközi mozgalom a pénzpiacok és intézményeik demokratikus ellenőrzésére” (Mouvement international pour le contrőle démocratique des marchés financiers et de leurs institutions) – 1998. december 11–12-én került sor Párizsban, tízegynéhány afrikai, ázsiai és európai ország, illetve egyesületi szövetségek és hálózatok képviselőjének jelenlétében. Az ATTAC – mint nemzetközi mozgalom – programjának alapjául a francia egyesület platformja szolgált.

A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy egy évvel a francia ATTAC megalakulása és alig hét hónappal a nemzetközi mozgalom útjára bocsátása után az ATTAC-nak Franciaországban 11 ezer tagja volt és 120 helyi bizottsága alakult meg (egyikük a francia nemzetgyűlésben, 80 képviselő részvételével), és sorra jöttek/jönnek létre az ATTAC országos szervezetei, Argentínától Németországon és Belgiumon át (beleértve az EU-intézményeket is) Szenegálig. Az ATTAC-nak kelet-közép-európai mutációja, tudomásunk szerint, egyelőre nincs.

A nemzetközi mozgalom nem kíván létesíteni sem hierarchikus szervezetet, sem valamiféle földrajzi központot (titkárságot): a nyilvánosságra hozott programmal közösséget vállaló és alkotó kezdeményezések (mozgalmak, NGO-k, egyesületek, hálózatok, kutatócsoportok, lapok stb.) együttműködő partnere kíván lenni a neoliberális politika elleni világméretű küzdelemben.

A kapcsolattartást a mozgalom a világhálóra kívánja alapozni. Az ATTAC honlapja: www.attac.org . A nemzetközi mozgalom (belső, csak a mozgalom levelezési listájára feliratkozottak számára rendelkezésre bocsátott) e-mail-címe: transattac@attac.org. A francia ATTAC hagyományos levelezési címe: 9 bis, rue de Valence, 75005 Paris. Telefon: 00/33 143-363-054, fax: 00/33 143-362-626.

*** 

Az “ATTAC” nemzetközi mozgalom programja

Elfogadta a mozgalom alakuló ülése, Párizs, 1998. dec. 11–12.

A pénzügyi globalizáció fokozza a gazdasági bizonytalanságot és súlyosbítja a társadalmi egyenlőtlenségeket. Figyelmen kívül hagyja, megkerüli, kijátssza a nép érdekeit, a demokratikus intézményeket és a közjóért felelős szuverén államokat. Helyükbe a transznacionális vállalatok és a pénzpiacok kizárólagos érdekeit kifejező, tisztán spekulatív szempontokat állít.

A világ – természeti törvénynek beállított – átalakulására hivatkozva, mindinkább elenyészik az állampolgárok és választott képviselőik hatalma, hogy sorsukról maguk dönthessenek. Ez a leértékelődés és cselekvőképtelenség az antidemokratikus pártok előretöréséhez vezet. Sürgősen meg kell állítani e folyamatot, s létre kell hozni a szabályozás és az ellenőrzés új intézményeit, országos, európai és nemzetközi szinten egyaránt. Minthogy tapasztalat szerint a kormányok, ha nem ösztönzik őket, nem hoznak maguktól efféle intézkedéseket, a társadalmi bezárkózás és a politikai kiábrándulás kettős kihívása aktív állampolgári fellépést követel.

A korlátozatlan tőkemozgás, a “pénzügyi paradicsomok” elszaporodása és a spekulációs célú tranzakciók robbanásszerű növekedése az egyes államokat fékevesztett versengésre kényszeríti a befektetők kegyeinek elnyeréséért. Az azonnali profit utáni hajszában nap mint nap több mint száz milliárd dollár cirkulál a pénzpiacokon, tökéletesen elszakadva a javak és a szolgáltatások termelésétől és forgalmától. Emiatt a tőkejövedelmek állandóan nőnek a munkajövedelmek rovására, általánossá válik a létbizonytalanság és terjed a szegénység.

E folyamatok társadalmi következményei még súlyosabbak a függő helyzetű országokban, amelyek védtelenek a pénzügyi krízis csapásaival és az IMF válságkezelési diktátumaival szemben. Az államadósság törlesztési kötelezettségei arra kényszerítik a kormányokat, hogy a minimumra csökkentsék a szociális kiadásokat, és a társadalmakat elmaradottságra kárhoztatják. Az Észak országaihoz képest jóval magasabb kamatok tönkreteszik a nemzeti vállalatokat, s a hitelezők követeléseinek kielégítésére terjed a zabolátlan privatizáció és az állami szektor felszámolásának folyamata.

A szociális vívmányok mindenütt megkérdőjeleződnek. Amennyiben létezik nyugdíjrendszer, a munkavállalókat arra ösztönzik, hogy váltsák fel olyan befektetési nyugdíjalap-mechanizmussal, amelynek eredményeként vállalataik méginkább kénytelenek megfelelni a közvetlen profitérdekeltség követelményeinek, s a pénzügyi szféra befolyása tovább szélesedik. Az állampolgárokat megpróbálják meggyőzni a nemzetek, népek és generációk közötti szolidaritás idejétmúlt voltáról. A szabályozás visszaszorulása a munkaerőpiac egészét sújtja: romlanak a munkakörülmények, terjed a létbizonytalanság, nő a munkanélküliség, s meggyengülnek a szociális védelmi rendszerek.

A gazdasági fejlődés és a foglalkoztatás követelményeire hivatkozva, a legfejlettebb országok nem mondtak le a multilaterális beruházási egyezmény megkötéséről, amely a jogok összességét a befektetőknek juttatná, miközben a kötelezettségeket az államokra testálná. A közvélemény nyomása és heves ellenállása miatt ugyan lemondtak arról a tervükről, hogy az OECD keretében tárgyalásokat folytassanak erről az egyezményről, a vita azonban várhatóan újrakezdődik a Kereskedelmi Világszervezet égisze alatt. Egyidejűleg az Egyesült Államok, de az Európai Unió is, folytatja szabadkereskedelmi kereszteshadjáratát abból a célból, hogy újabb deregulált övezeteket hozzanak létre, kontinentális és földrészek közötti szinten egyaránt (amilyen például a Transzkontinentális Gazdasági Partnerség tervezete Európa és Észak-Amerika között).

Az Észak és a Dél közötti, illetve magukon a fejlett államokon belüli egyenlőtlenségek gépezetét ma még jobbára meg lehet fékezni. A dolgok megváltoztathatatlanságával kapcsolatos nézeteket gyakran az alternatívákra vonatkozó ismeretek hiánya táplálja. Ez az oka annak, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények és a tömegtájékoztatás médiumai (amelyek tulajdonosai sokszor a globalizáció haszonélvezői) hallgattak a közgazdasági Nobel-díjas amerikai közgazdász, James Tobin javaslatáról, aki szerint adót kellene kivetni a devizapiacok spekulációs célzatú tranzakcióira. A Tobin-adó, még ha csupán igen alacsony, 0,1 %-os szinten állapítanák is meg, évente közel 100 milliárd dollárt eredményezhetne. Ez az elsősorban a fejlett ipari országokban – ahol a legjelentősebb pénzpiacok vannak – beszedett összeg felhasználható lenne az egyenlőtlenségekkel szembeni programok céljaira, a szegény országok közoktatásának és közegészségügyének fejlesztésére, az élelmezés biztonságának és a tartós fejlődés feltételeinek megteremtésére. Egy ilyen intézkedés foganatosítása nyíltan spekuláció-ellenes távlatot nyitna, s ezáltal elősegíthetné az ellenállás jegyében fogant gondolatok megszületését, mozgásteret adhatna az állampolgároknak és az államoknak, s főként azt jelentené, hogy a politika ismét visszaszerezte az őt megillető szerepet.

Mindezt szem előtt tartva, az aláírók kifejezik szándékukat aziránt, hogy részt vegyenek a nemzetközi ATTAC-mozgalom munkájában, illetve vele együttműködjenek, annak érdekében, hogy információkat cseréljenek, hozzanak létre és terjesszenek, s közös akciókban vegyenek részt mind saját országukban, mind kontinentális és nemzetközi szinten.

A közös cselekvés célja:

  • meggátolni a nemzetközi spekulációt
  • szankciókat foganatosítani a pénzügyi paradicsomokkal szemben
  • megakadályozni a befektetési nyugdíjalapok általános elterjedését
  • elősegíteni a befektetések áttekinthetőségét a függő országokban
  • megteremteni a bank- és pénzügyi műveletek legális kereteit, hogy azok ne a fogyasztókat s még kevésbé az állampolgárokat büntessék (a pénzintézetek munkavállalói fontos szerepet játszhatnak e műveletek ellenőrzésében)
  • támogatni a függő országok államadósságának elengedését célzó követeléseket, valamint hogy az ekként felszabadult forrásokat a lakosság és a tartós fejlődés javára fordítsák, azaz – miként számosan fogalmaznak – rendezzék a “szociális és ökológiai adósságot”.

Általánosan szólva: arról van szó, hogy

  • hódítsuk vissza a pénzügyi szférától a demokrácia elveszített térségeit
  • szálljunk szembe azzal, hogy a beruházók és az üzletelők úgynevezett “jogaira” hivatkozással az állam lemondjon szuverenitásának újabb elemeiről
  • hozzuk létre a demokrácia világméretű térségét.

Arról van szó csupán, hogy újra közös erővel alakítsuk eljövendő világunkat.