MÉSZÁROS ISTVÁN (1930–2017)

Az egyetemes és a magyar marxista gondolkodás, a szocialis-
ta elmélet kiemelkedő alakja, 2017. október 1-jén az angliai Ramsgate-ben, 87 éves korában elhunyt.
Mészáros István Budapesten született, 1930. december 19-én.
Már gyermekkorában megtapasztalta mindazokat a rémségeket, amelyeket a Horthy-időkben egy proletárcsalád gyermeke megélhetett. Tizenkét éves korában édesanyja munkahelyén, a csepeli repülőgépgyárban kezdett el dolgozni. A szocialista idők
felszabadító élményét a sztálinista elnyomás számára is megkeserítette. 1949-ben az ELTE diákjaként kiállt tanára, Lukács György mellett, aminek következtében 1950-ben kis híján eltávolították az egyetemről. 1951-ben Vörösmarty Csongor és Tünde című színművéről írott esszéjéért József Attila-díjat kapott. Ebben az évben Lukács György az egyetem esztétika tanszékén tanársegédként maga mellé vette. Lukács tanítványaként 1955-ben doktorált. A Magyar Írószövetség tagjaként, a magyar szellemi élet fiatal tehetsége volt, aki mint a szocializmus és a marxizmus meggyőződéses híve és az autoriter politikai cselekvés és gondolkodás ellenfele, számos vitában részt vett. 1956-ban az antisztálinista és antikapitalista szellemi-forradalmi erők összefogása jegyében, Kodállyal, Illyéssel, Bernáth Auréllal és Lukáccsal közösen, alapítója és kijelölt főszerkesztője volt az Eszmélet folyóiratnak, amelynek két számát azonban már csak Londonban jelentethette meg, ahová a népfelkelés leverése után emigrált.
1955-ben találkozott Párizsban Donatella Morisivel, akivel 1956 februárjában összeházasodtak, Lukács György és felesége, Bortstieber Gertrúd „tanúságával” – valóban életre szólón. Három gyermekük szültetett: Laura, Susie és George.
Az Egyesült Királyság számos egyetemén tanított, leghosszabban a Sussexi Egyetemen, 1966-tól 1995-ig. Marx elidegenedés-elmélete című művéért 1970-ben megkapta az Isaac Deutscher Emlékdíjat. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Fő művei a „tőkerendszer” és az állam kritikájával, illetve a szocializmus lehetőségével foglalkoztak. Marx, Lenin, Gramsci és Lukács filozófiai örökségét tovább fejlesztve, a kapitalista termelési mód legújabb fejlődési szakaszának megfelelőn, megújította a szocializmus elméletét, amiből gyakorlati következtetések is adódtak. Ezt tanúsítják műveinek latin-amerikai sikerei, mindenekelőtt Venezuelában és Brazíliában.
Mesterünk, barátunk szellemi örökségét megőrizzük és továbbvisszük.

A szám teljes tartalma letölthető itt.

A new yorki szociológus részletesen elemzi Trump győzelmének demográfiai és politikai okait, megcáfolva a mainstream médiában elterjedt mítoszt, miszerint a „fehér munkásosztály lázadása” magyarázná meg a szélsőjobboldali politikus sikerét. Valójában a népszerűtlen demokrata elnökjelölt és programja miatt jelentősen visszaesett részvételi hajlandóság a hagyományosan demokrata szavazói csoportok körében volt az elsődleges tényező, az amerikai választási rendszer torz, antidemokratikus jellege mellett. Volt továbbá a korábban Obamára szavazó – tehát aligha rasszista indíttatású – munkásosztálybeliek egy egészen kis csoportja, amely valóban Trumpra adta voksát, miután Obama elnöksége nem enyhített a 2008 óta akut gazdasági nehézségeiken.

Az új évezred első évtizedében úgy tűnt, hogy az addig hegemón pozícióban lévő neoliberalizmussal szemben életképes, baloldali alternatíva van kialakulóban Latin-Amerikában. A tanulmány célja vázlatosan megvilágítani, hogy melyek azok a gazdasági, társadalmi és politikai tényezők, melyek a „rózsaszínű dagályt” képviselő baloldali kormányok meggyengüléséhez vezettek.

A tanulmány nyomon követi a szovjet nő ábrázolását a vizuális propagandában, és megállapítja, hogy nem beszélhetünk egyetlen, „kanonizált” ábrázolásmódról, hanem valójában az ikonológia „„tartott lépést” a szovjet politika gyakran változó irányvo- nalaival, prioritásaival. Miközben a sztálini fordulat után, az erőszakos iparosítás és kollektivizálás logikájának megfelelően előtérbe került a férfiakkal egyenrangú munkát végző, dolgozó nő, akit férfiasnak, prűdnek és aszexuálisnak ábrázoltak, a ’30-as évek második felében (és természetesen a háború alatt) nagy szerepet kapott az anyaság, a hruscsovi olvadással pedig megjelentek a szépségüket rafinált árucikkekkel ápoló, fogyasztó nők is a „mindennapi” propagandában.

Annibal Quijano szerint, a globális, eurocentrikus kapitalista hatalmi rendszer két tengely: a „hatalom gyarmatisága” és „modernitás” körül szerveződik. A hatalom gyarmatisága az emberiség felosztását „fajokra” meggyökereztette a társadalmi tudatban. Ezáltal az uralmi viszonyok a „természetesnek” tekintett felsőbb- és al- sóbbrendűség formáját öltötték. A tanulmány bevezeti a társadalmi nem/gender olyan értelmezését, amely szerint ez a fogalom a gyarmatosítás és a modernitás több- szörösen összefonódó hatalmi viszonyainak következtében alakult ki. A társadalmi nem e rendszerének van egy „világos”, átlátható és egy „sötét”, rejtett oldala, s emiatt a rendszerben a viszonyok és a viszonyokba zárt emberek nagyon különbözőkként jelennek meg, és következőleg az erőszaknak is nagyon különböző módjai jutnak osztályrészükül.

Ferenc pápa enciklikája kimondja, hogy a klímaváltozás nem pusztán az egyének magatartásából fakad, hanem a jelenlegi – a profitszempontok által dominált – gazdasági berendezkedés és tulajdonszerkezet folyománya. A globális rendszer fonák dinamikája, illetve az azt uraló gazdasági csoportok meggátolják a gyökeres változás bármely kísérletét. A jelenlegi rendszer logikáját kiszolgáló, „piackonform” megoldások nem vezethetnek eredményre. Ferenc megközelítésének másik fontos újdonsága, hogy összeköti az ökológia kérdését a társadalmi kérdéssel, mivel ugyanaz a rendszerlogika teszi lehetetlenné a szegénység felszámolását, mint amely az ökológiai áttörést akadályozza.

A szerző kiáltványa figyelemfelhívás és segélykérés is egyben. Kocsin rövid írásában rávilágít az új ukrán rezsim súlyosan elnyomó, szélsőjobboldali jellegére, melyben a rendszer kritikusan gondolkodó ellenzéki politikusai, aktivistái súlyos veszélyeknek vannak kitéve.

A szerző áttekinti a Horthy-rendszer jellegével kapcsolatos, közel egy évszázados történészi vitákat, és megkísérli e historiográfiai fordulatokat elhelyezni a gazdaság-, társadalom- és politikatörténet folyamatában. Megállapítja, hogy a Horthy-kor tudományos, kritikai vizsgálata a kádári konszolidáció idején kezdett kibontakoz- ni, meghaladva a korábban uralkodó, sematikus narratívát. A rendszerváltás utáni pluralizmussal azonban ez a progresszív irány nem folytatódott: a politika újra megfertőzte a két világháború közötti rendszerről szóló szakmunkák jelentős részét. Megkezdődött Horthynak és ellenforradalmi rendszerének pozitív átértékelése, nem ritkán azzal a szándékkal, hogy az újonnan berendezkedő hatalmi elit benne szellemi viszonyításra és történeti legitimációra találjon.

Szalay Gábor: Kelet-Európa a náci üllő és a szovjet kalapács között? Timothy Snyder: Véres övezet. Európa Hitler és Sztálin szorításában. Budapest, Park Könyvkiadó, 2012.

Sőreg Krisztina: Az európai integráció politikai kiegyensúlyozatlanságának várható következményei. The Left, the People, Populism- Past and Present transform! yearbook 2017 (Edited by Walter Baier, Eric Canepa and Eva Himmelstoss). London, Merlin Press, 2017

Az ún. szektakérdés – a jobbára nyugati eredetű és hátterű új vallási mozgalmak kelet-közép-európai megjelenése a rendszerváltozás után –, ami a ’90-es években még jelentős társadalmi s főleg politikai visszhangot váltott ki, ma már kevés figyel- met kelt a honi közvéleményben. A szcientológia azonban ez alól kivételt jelent. A cikk az egyházból immár vallási egyesületté lefokozott szervezet magyarországi történetét követi nyomon. A szcientológia a globalizáció tipikus jelensége: a vallást profanizálja, s megfordítva: az üzletet – benne a par excellence szcientológiai árut, a hubbardi standard „technológiát” – szakrálissá emeli, s ezzel a kommodifikációt, vagyis a kapitalista árucsere-viszonyokat kiterjeszti a transzcendencia iránti emberi- társadalmi szükségletek szférájára is