Tisztelt küldöttek, elvtársak!
Korszakváltáshoz érkeztünk. Napirendre került Magyarországon is az un. államszocialista struktúrák lebontása. Építés nélkül azonban sikeres lebontásról nem is ábrándozhatunk, a legélesebben merül fel a káosz veszélye.
A sztálini eredetű struktúrák lebontásából némileg leegyszerűsítve két út adódik. Az egyik, a polgári restauráció útja, amelyet némely ellenzéki szervezet ír a zászlajára, a másik a hatalom és az állami tulajdon társadalmasításának útja, amely elvezethet az embercentrikus közösség, társadalom felé. Ez a második út a magyar dolgozó osztályok és a szocialista párt útja. Ez a fejlődési út sem a keleti, sem a nyugati „modell" vagy sablon alapján nem járható. Vissza kell térnünk a „népi demokratikus fejlődés" pozitív vonásaihoz. Így a fejlődés lényegi vonása, hogy a többszektorú vegyesgazdaság fennmarad. Benne a kapitalizmus, a profitcentrikus gazdálkodás társadalmilag korlátozott és társadalmilag ellenőrzött formában újra kiterjed. Az a veszély, hogy felfal bennünket, csak akkor reális veszély, ha a kibontakozó reprivatizációt nem helyezzük a létrejövő dolgozói önkormányzatok ellenőrzése alá. Ugyanis csak a dolgozói kollektívák titkosan megválasztott megválasztott tanácsai képesek arra, hogy meggátolják a nemzeti vagyon kiárusítását, egy új osztály, a menedszerburzsoázia, a gazdasági és pénzügyi apparátusok uralmát. Amennyiben a dolgozói önkormányzatok rendelkezni fognak a tulajdonosi funkciókkal a fejlődés szocialista iránya fenntartható lesz az állami és magán kizsákmányolás rendszerével szemben.
Az egypártrendszerű elituralom helyett történelmi okok miatt sem érdemes kisérletezni a polgári demokrácia ugymond „bevezetésével". Nem „újtípusú" elituralmat akarunk, hanem olyan , valóban demokratikus jellegű fejlődést, amelyben a többpártrendszeres parlamentarizmus a lakóterületi és dolgozói önkormányzatok rendszerére épül. Csak egy ilyen fejlődés lehet garancia a régi és új elitek ellenőrizetlen uralmával szemben. A politikai és gazdasági demokrácia egymástól elválasztathatatlan fogalmak. Ahol nincs dolgozói tulajdonlás, ott nincsen valóságos demokrácia. A hatékony gazdálkodás feltételezi a dolgozói érdekeltséget, amelynek legmagasabb formája a dolgozói tulajdonlás.
A tulajdonreform a tőkés formát restaurálhatja ugyan, de csak azzal a feltétellel, hogy a többletjövedelem felhasználásában a dolgozói kollektíváknak is szavuk van. Ellenkező esetben a munkanélküliség, az elszegényedés, a Nemzetközi Valuta Alap gátlástalan uralma, egy új típusú padláslesöprés valósul meg Magyarországon. A magyar dolgozó ne legyen rosszabb helyzetben mint nyugat-európai társai. Ezt alapelvként kell kimondani bármely baloldali szocialista pártnak a világon, így a Magyar Szocialista Munkáspártnak is.
Elvtársak!A demokratikus fejlődés garanciája Magyarországon csakis egy erős baloldali tömegpárt lehet, amely mindenekelőtt az ipari és mezőgazdasági munkásokra, dolgozókra, a szellemi és anyagi javakat termelők osztályára támaszkodik. Tehát nem egy liberális szocialisztikus elitpártról van szó, hanem baloldali, marxista szocialista pártról, nem a tőkés restauráció pártjáról, hanem a közösségi tulajdonlás, a szocializmus pártjáról, nem az elkülönült politikai és gazdasági bürokrácia sztálinista hatalomkonzerválásáról van szó, hanem olyan pártról, amely alulról, az alapszervezetek felől építkezik, amely nem kisebb-nagyobb frakciók, elitcsoportok pártja, hanem a tagságé, olyan pártról van szó, amelynek legfőbb fóruma a kongresszus és nem a pártappparátus elkülönült kasztja; olyan pártról tehát, amely erkölcsileg is megtisztul, amely nem siratja meg azokat a köpönyegforgatókat, akik a nehéz időszakban jó karrieristákhoz méltóan új pártokban tűnnek fel, elhagyva azoknak a képviseletét, akiknek a nevében évtizedekig uralkodtak. A Magyar Szocialista Munkáspárt nem lehet többé a karrieristák pártja. A többpártrendszerre történő áttérés egyik nagy előnye éppen az lesz, hogy jelentős mértékben megszabadul a karrierista elemektől.
Fejlődésünk válságának egyik megnyilatkozása a párt válsága is, amelynek nemzeti és nemzetközi okairól itt nincs időm szólni. A pártválság egyik megnyilatkozása a pillanatnyi rögtönzések eluralkodása, ahogyan valaki a folyosón fogalmazta, a zsebből való politizálás. Másfelől az apparátusi kamarilla-politika eluralkodása kelt ellenszenvet a párttagság és a küldöttek körében is. Ennek a torzult hagyománynak a része az elmélet teljes elsekélyesedése a pártban, sőt, a marxizmusra való megorrolás még pártvezetők részéről is. Inkább a tükröt törik össze, csak saját hatalmi pozícióikat megőrizhessék.
A hatalom megtartása érdekében akár a párt liberális szárnya, akár konzervatív szárnya is kész a pártszakadásra. Önjelölt vezérek hatalmi ambíciói fenyegetnek bennünket. Látni kell tehát, hogy itt nem ideológiai kérdések játsszák a főszerepet. Inkább arról van szó, hogy a párton belül rendkívül eltérő szociális érdekek ütköznek meg. Egyfelől az apparátus fiatalabb erői, amelyek érdekeltek bizonyos változtatásokban, nagyobb szerephez, befolyáshoz akarnak jutni mint korábban. Másfelől az egyébként sem egységes dolgozói érdekeken kívül jelen vannak a pártban a pénz- és menedzserbürokrácia, különböző lobbik érdekei, másfelől pedig az apparátusi-hatalmi privilégiumaikat megőrizni akaró erők, amelyek az előbbi csoportokkal törnek kompromisszumra. E kétféle, de sokban összetartó csoportok „kihullása" a pártból az újjászületés valódi előfeltétele. A szakadás megelőzhető, ha a párttagság saját apparátusát képes ellenőrzése alá vonni. A szakadás, amennyiben bekövetkezik, a baloldal teljes szétszóródásával járna, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy kettészakadna a párt, sokfelé is széthullhat, márpedig ez a tőkés restauráció és a módszerében sztálinista típusú visszarendeződés sajátos kombinációját idézné elő.
Miközben a Nemzetközi Valuta Alap által diktált resrikciós kormánypolitika egyre mélyebb válságba taszítja az országot, a párt nem képes saját kormányát ellenőrizni, s új utakra irányítani. Ebben nagy része van annak, hogy a pártvezetés szétesett, a frakciós és személyi-hatalmi ambíciók paralizálták a cselekvőképességet. A párt befolyása rohamosan csökkent, a demokratikus ellenzék mellett megjelentek a kifejezetten jobboldali demagóg antidemokratikus csoportosulások a magyar politikai palettán. A választások helyett a pártvezetés saját magával volt elfoglalva, álviták osztották meg a pártot, miközben a sajtóban, mindenekelőtt a televízióban és a rádióban a régi tucatsztálinisták egy új hatalmi fordulatra várva tucatliberálisokként szidalmazták azt a pártot, amelynek tévútjaihoz nagymértékben hozzájárultak. Elvtársak! Nyers elvtárs vezetésével egy teljesen megújított pártelnökségre lenne szükség, amely számos fiatal vidéki elvtárssal az élen képes lenne úgy felkészülni a választásokra, hogy az ellenzéki demagógiával szemben meggyőzze a lakosságot: a szociális biztonság, a milliók további elszegényedésének megakadályozása, az emberi szabadságjogok és a társadalmi igazságosság összekapcsolásának valódi garanciája csakis egy, a munkásmozgalmi hagyományokra támaszkodó szocialista párt lehet. Egy ilyen párt létrejötte ma itt a tét.
Köszönöm figyelmüket.