Dramatizált esszé egy drámaírótól. A szatirikus színdarab főszereplője kitaszított értelmiségiből államfővé válik, s közben elveszíti korábbi kritikai attitűdjét, s a gazdasági és politikai nagyhatalmak szolgálójának szerepében találja meg történelmi szerepét.Első felvonás, első szín
Kávézó Manhattan észak-nyugati részén, nem messze a Columbia Egyetemtől. Grovel Havel hétköznapi viseletben, a New York Review of Books folyóirat szerkesztőjével és az újbaloldallal szimpatizáló egyik professzorral üldögél, kávéját kavargatja, cigarettája Jean-Paul Belmondót idézve csüng a szájában.
G. H.: A kommunizmusban semmi nem működik, pedig mindenki végzi a dolgát. A munkások színlelik a munkát, a rendszer pedig úgy tesz, mintha fizetne érte. Ez az ellenállás egy formája – cseh módra.
Szerkesztő: Borzasztó nehéz lehet sztálinista rezsim uralma alatt dolgozni.
G. H.: Mindent ellenőriznek: a rádiót, a tévét, a könyvkiadókat. Egy pár kisstílű káder kezében vannak az írószövetségek és a nagyobb lapok is. De azért élünk, hála a nyugati szolidaritásnak.
Professzor: Nem az a spekuláns Soros pénzeli a cseh disszidenseket?
G. H.: Mégis mit vár? Amikor az ember egy totalitárius szörnyeteggel áll szemben, onnan fogad el támogatást, ahonnan tud. Az Egyesült Államokban megengedhetik maguknak a luxust, hogy megkérdőjelezzék egyik-másik alapítvány tisztaságát, nekünk viszont mindegyikük támogatása – létszükséglet.
Szerkesztő: A baloldal ebben az országban kettős mércével mér. Elítéli az USA indokínai politikáját, de rendre tartózkodik a szovjetek Kelet-Európában elkövetett visszaéléseinek bírálatától.
Professzor (ingerülten): Ez nem igaz.
G. H. (széles mosollyal): Ugyan már, ön is tudja, hogy van ez. Én persze rokonszenvezem a diáklázadással meg az amerikai polgárjogi mozgalommal. Ez ugyanaz a szabad szellem, mint annak idején, 68-ban Prágában. Azonosultunk Párizzsal, Berkeley-vel; mindnyájan az utált, régi tekintélyelvvel szemben harcoltunk. A szabadságjogok körül forgott minden. Csak hát Nyugaton könnyebb fegyvert fogni. Ez azért demokrácia, az atrocitások ellenére. Jól ismerem (biccent a professzor felé) a kapitalista demokráciákat.
Szerkesztő: A kommunisták alapvetően "burzsoák" a mi demokratikus értékeink nélkül.
G. H. (mosolyog): Imádják a régi palotákat, a csokornyakkendőket meg a szép ingeket, s kezüket-lábukat törik egy vidéki dácsáért. Miközben persze elítélik a másként gondolkodó értelmiségiek "burzsoá életmódját". Nyálukat csorgatják a jó öreg arisztokrácia nádszálkisasszonykái után… Bunkó kommunista majmok.
Szerkesztő: Mennyi ideig volt a Gulágban?
G. H. (fészkelődik a székén, hezitál): Hmm, börtönben, nem koncentrációs táborban… úgy négy hetet.
Professzor: Megkínozták?
G. H.: Inkább pszichológiai nyomást mondanék: faggatózás, folyton ugyanazok az unalmas kérdések. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy nem írhattam és olvashattam, s a barátaimmal sem beszélhettem.
Szerkesztő: Akár a chilei titkosrendőrség… Amelyet Washington juttatott hatalomra.
G. H. (töpreng a válaszon): Hát, van benne valami. A diktatúráknak megvan a maguk logikája.
Első felvonás, második szín
Prágai kávéház, 1989-ben. G. H. négy barátjával: egy zenésszel, egy újságíróval, egy filozófussal és egy szabadúszó, emberjogi aktivista íróval beszélget.
G. H.: Úgy buktak meg, ahogyan a fa dől ki, amelynek elrodhadtak a gyökerei: dicsőség és részvét nélkül. A nép csodálatos volt. Az utolsó pár hét eseményeire nem volt még példa a világtörténelemben. Milliók békés tüntetésének hatására a rezsim visszavonulót fúj… s végül elismeri bukását és átadja a hatalmat. Bársonyos forradalom. Salud! (Megemel egy pohár whisky-t, a többiek követik példáját.)
Zenész: Ünnepi koncertet adunk. Végre azt játszhatjuk, amit szeretnénk, s ott, ahol mi akarjuk. Szabadon utazhatunk, olvashatunk és beszélhetünk. Eddig azt gondolták rólunk, hogy csak azért, mert fizetést kapunk és van állásunk, nem gondolkodunk, csak játszuk, ami a kottában áll… De most végre meg lesz mindenünk…, szabadság, civilizált életkörülmények…, ugyanúgy, mint Nyugaton.
Újságíró: Aha, talán. De most majd a nagy amerikai, angol és német cégek által kiadott zenékkel, videó- és magnókazettákkal kell versenyre kelniük. Amúgy igaza van. Az ember inkább éhezzék, semmint hogy az állam vályújából kanalazzon, s tovább írja a hazugságokat a pártsajtóba.
Filozófus: Remek alkalom kínálkozik most a dolgok megváltoztatására; olyanná varázsolunk mindent, mint Svédországban vagy Németországban…, jóléti állam és szabadság. Mostanában egyik gyűlésről a másikra járok. Elképesztő, ahogy az emberek szomjaznak a beszélgetésekre, a dolgok megvitatására. Mindenféle nézet felbukkan: liberális, nacionalista, demokratikus szocialista… A szabad piac, a hajdani földbirtkosok vagy a háború előtti jobboldal hívei egyaránt hallatják hangjukat.
Szabadúszó író: Talán nekünk is lesz egy Margaret Thatcherünk vagy egy Ronald Reaganünk. ők a leghíresebb nyugati politikusok. (Némi rosszalló arckifejezés, nevetés.)
Filozófus: Magától értetődik. ők voltak a legkeményebb antikommunisták… "Ellenségeink ellenségei a barátaink." A legtöbb ember azonban semmit sem tud a Nyugatról, s ezért megint meglopják majd őket, ha nem ismerik ki magukat elég gyorsan.
G. H.: Mi az, csak nem nosztalgiát érzek a hangjában a bukott rezsim iránt? A saját kezünkben van végre a sorsunk – nem könnyelműsködhetünk! Ünnepelhetjük a függetlenségünket, de észre kell vegyük azt is, hogy része vagyunk – mármint a kultúránk, a szokásaink révén – a Nyugatnak. A kommunizmus előtt a nyugati civilizációhoz tartoztunk, nem a szlávhoz.
Szabadúszó író: Vagyis szakítsunk Szlovákiával?
G. H. (elutasítóan legyint): Szó sincs róla. Szlovákiával a kapcsolataink a történelemben gyökereznek. Mi majd irányítunk, ők pedig követnek bennünket.
Első felvonás, harmadik szín
Kávézó Washington D. C.-ben. G. H. kongresszusi tagok és tanácsadóik egy csoportjával ül egy asztalnál.
Képviselő délről: Csodálatos beszéd volt, Grovel! Megengedi, ugye, hogy a keresztnevén szólítsam?
G. H.: Persze, hisz’ így hívnak. (Kedélyes nevetés.)
Képviselő délről: Tudja, amit a marxizmus materializmusáról kifejtett, telitalálat volt. Emlékszem, amikor szegény gyerekként a papa farmján éltem, lelkesítettek a helyi lelkész hasonló leckéi arról, hogyan győzedelmeskedik a lélek a testi szükségletek felett. Mivel sokszor éheztünk, nagy hatással volt rám ez a tanítás.
G. H. (kissé kellemetlenül érzi magát, mozgolódik): Ki tudja… talán ha majd elnök leszek, a szónokolni fogok… (mindenki nevet)
Szenátor New Yorkból: Igazán remek fordulat volt a marxi dialektikát fejreállítani: "A tudat határozza meg a létet, s nem fordítva."
G. H. (mosolyog): Aha. Az ötvenes években egy orosz író "Nem csupán kenyérrel" címmel írt egy könyvet, amely érzékeny pontra tapintott. (Unottan bekap egy falat véres bélszínt.)
Képviselő nyugatról (egy szelet kenyér után nyúl): Hát, bizonyos fokig egyet értek. De azért fizikai táplálék nélkül sem mennénk messzire.
G. H.: Természetesen ez csak hasonlat volt…
Képviselő Texasból: Tudja, Grovel, nagyra tartjuk, hogy értékeli demokráciánk szépségeit. Vannak persze problémáink a nagyobb városokban, de ön ezt úgyis jól tudja. Mindenesetre valamennyi demokrácia közül a miénk a legtökéletesebb, s tudjuk, hogy mint kritikus értelmiségi, ön nem külföldi segélyek érdekében hízeleg.
G. H. (elkomolyodik, tekintete őszinte): Beszédem minden szavát komolyan gondoltam. Nem lehet az embereket csupán osztályhelyzetük vagy osztályérdekeik alapján megítélni. Vannak ennél alapvetőbb szellemi és kulturális jellemzőik is.
Mindenki egyszerre: Ahogy mondja.
Északnyugati képviselő: Fogadok, egy csomó mindent újjá kell építeniük. A kommunisták mindent porrá zúztak. Hallottam, hogy amikor valamelyik szovjet gyártmányú repülőgéppel utaztak, a jegyhez ejtőernyő is járt…
G. H. (nevet): Ha az nem is, de párnát azért ajánlatos vinni, hogy legyen mire leülni. (Mindenki nevet.)
Északnyugati képviselő: Ha kellemesebbé akarja tenni a repülőútjait, csak szóljon, s összehozom egy barátommal a Boeingnél.
Képviselőnő Közép-Nyugatról: Uraim, ez nem a megfelelő alkalom ilyesmihez.
G. H. (átveszi a képviselő névjegykártyáját): Nem felejtem el. Nagyra becsülök minden támogatást, amelyet az Egyesült Államok nyújt a kommunista iga levetéséhez. S ezen nemcsak az anyagi javakat értem…, egy működő demokrácia erkölcsi buzdítása legalább olyan fontos.
(Mindenki G. H.-ra emeli poharát, skandálni kezdenek: "Grovel, Grovel.")
Képviselő délről: "Az erkölcs határozza meg a létet." Így is lehet mondani, nemdebár?
(G. H. bólogat.)
Második felvonás, első szín
Elnöki palota. G. H. kigombolt nyakú pólóban, arannyal futtatott falak között, egy újságokkal teli íróasztalon ül, finoman metszett kristálycsillár alatt. Tanácsadói szintén pólót és divatos farmert viselnek, időnként viccelődnek.
G. H. (cigarettázik): És hol van az udvari bolond meg az ajtónálló? (Végigméri a pazar berendezést, ironikusan mosolyog.) Ez hát a bársonyos forradalom… (A tanácsadók nevetnek.)
Első tanácsadó: A jómódú, kapitalista életvitel mintapéldányai vagyunk.
Második tanácsadó: Nem a forma, hanem a tartalom az, ami számít.
Harmadik tanácsadó: A demokraták számára semmi sem lehet túl jó.
Negyedik tanácsadó: De mit fognak szólni ehhez a volt trockista barátaim Párizsban?
G. H. (rágyújt): Majd hozzászokunk. Az elnök lakjon csak az elnöki palotában – ezt várja el a közvélemény. Belenyugszunk. Legfeljebb estéről estére váltogatom a hálószobáimat, amíg meg nem szokom. (Felrakja a lábát az asztalra és pöfékel.) Mi a mai menetrend?
Első tanácsadó: Találkozás a Volkswagen cég egyik vezetőjével: Skoda-részvényeket akarnak venni.
Második tanácsadó: Földjeiket visszaigénylő hajdani földtulajdonosok delegációja kér bebocsátást.
Harmadik tanácsadó: A Vatikán képviselője is itt van: az egyházi ingatlanokat követeli vissza – felújítva…
Negyedik tanácsadó: Két munkanélküli nő jelentkezett be a Színészszövetségétől. Azt szeretnék, hogy újra vezessük be a színházak állami támogatását. Mellesleg nagyon csinosak.
G. H. (mosolyog): Kezdjük a színészekkel. Hozzájuk értünk a legjobban. (Két csinos nő lép be. G. H. az üdvözlésükhöz feláll, a tanácsadók is felállnak, néhányuk láthatóan ismeri őket.)
G. H. (kedélyes, de mosolya ironikus): Üdvözlöm önöket a nép elnökének palotájában. Foglaljanak helyet. (Hanyagul ül az asztal szélén.)
Első színésznő: Köszönjük, hogy ilyen gyorsan válaszolt a beadványunkra. Ne haragudjon, hogy ilyesmivel zaklatjuk, de tudja, a színház világa haldoklik; az állami támogatás megvonása volt a kegyelemdöfés. A színésztársadalom több mint 80 százaléka munkanélküli.
Második színésznő: Amikor a Kulturális Minisztériumba mentünk, ott azt mondták, felejtsük el a régi sztálinista szisztémát. Szabadok vagyunk, keressük meg a saját pénzünket.
Első színésznő: Tudja, Grovel úr, mindannyian küzdöttünk a sztálinista cenzúra ellen. Miután aláírtam a Helsinki petíciót, hosszú ideig nem kaptam eljátszható szerepet…
G. H. (közbevág): Tudom, tudom. Volt egy barátnőm az önök társulatából. Mindent elmesélt. (Mosolyog.) Bár nehéz idők voltak, mégis sikerült egymásnak szép perceket szereznünk. Együtt ettünk…
Első színésznő: Nekünk még a Soros Alapítvány pénzéből se jutott. Valahogy mindig ismertebb ellenállók kapták…
G. H. (észreveszi a mondat élét, kissé bosszúsan): Nézzék. Változnak az idők. A szabadságnak ára van, s ha tényleg olyanok akarunk lenni, mint a Nyugat, nem lehet, hogy állam bácsi oldjon meg mindent. Régen persze az állam pénzelte mindazt, amit cenzúrázhatott.
Első színésznő: Nehezen követem. Az egy kommunista állam volt, ez viszont demokratikus állam. Cenzúra nélkül is lehet támogatni.
G. H. (közbevág): Persze, persze (zavartan mosolyog). Nézzék. Beszélek a minisztériummal, hátha lehetséges valamiféle konszolidálás. Azért mégis azt ajánlom, nézzenek valamilyen magánforrás után is. Tudják, az Egyesült Államokban a kulturális tevékenység nagy részét a vállalatok finanszírozzák. Beszéljenek a Volkswagennel. És Sorossal. Miért is ne?
Első színésznő: A kommunista rezsim bukása után lelépett.
G. H. (az órájára tekint): Adják meg a telefonszámukat az egyik tanácsadómnak, és összehozunk még egy találkozót a minisztériummal. Ígérem, minden rendben lesz. (Megkönnyebbülten sóhajt, amikor elmennek.)
Első tanácsadó: Az ilyen elvarázsolt művész-bűvész alakok még mindig a múltban élnek. Nem gondolja?
(A többi tanácsadó figyeli G. H. reakcióját.)
G. H.: Igaz, vannak problémáink, de mindannyian tudjuk, hogy az átmenet nagyon bonyolult. Ezek csupán apró nehézségek a fellendülés előtt. Sok víz folyik még le a Moldván, mire mindenen túl leszünk. (A tanácsadók egyetértően bólintanak.) Különösen a piacgazdaság kulturális ügyei…, azok felettébb kényes esetek.
G. H. (megint csak irónikusan): Hívja be azt a német elvtársat, aki a Volkswagentől jött. Vele könnyebb dolgunk lesz. Ha a német tőkét és technológiát ötvözzük a cseh szaktudással, csodákra leszünk képesek.
Első tanácsadó: És a kinti bérnek csupán egy ötödével kell számolni.
Második tanácsadó: Piacot is találnak majd.
Harmadik tanácsadó: Megvetjük a lábunkat a Közös Piacon.
Kórusban: A Nyugat részévé válunk!
Második felvonás, második szín
Kávéház Prágában. A két színésznő két író társaságában szürcsölgeti kávéját.
Első író (az apróhirdetéseket nézegeti az újságban): A Lakáshivatal visszajuttatta a bérházat, amiben lakom, egy volt náciszimpatizánsnak, akinek első dolga volt a négyszeresére felemelni a lakbért, s megpróbált kidobni néhány öreget, akik már vagy 30 éve laktak a házban.
Első színésznő (az újságot olvasgatja): Itt van egy lakás – csak neked: "műterem az óvárosban", csupán 500 $-ért havonta.
Első író: Egyhavi fizetésem!
Második színésznő: Ja, a szabadság ára, édes fiam. Grovel is megmondta.
Második író: Mit is mondott pontosan?
Első színésznő: Azt, hogy kopogtassunk a Volkswagennél vagy a McDonald’snál, hátha támogatnak.
Második író: Miért nem próbáltok meg bekerülni a pornóipar vérkeringésébe? Úgyis "széles látókörű, szakmailag fejlődni vágyó" színésznőket keresnek.
Első színésznő: Egyáltalán nem nevetséges. Az egyik balett-táncosnőnek is hakniznia kell, hogy az albérletét ki tudja fizetni.
Első író: Na és ki olvas még manapság könyvet? Az egyik könyvárus barátom mesélte, hogy raktárban kell tárolniuk Grovel legújabb könyvét, a Tudat és létet, hogy legyen hely a polcon az új Stallone- és Schwartzenegger-videóknak.
Második színésznő: Ennyit a tudat és a lét viszonáyáról…
Második író: Hát igen. Bárki, aki tud valamilyen tulajdonosi jogcímet kreálni s kap egy tanúvallomással alátámasztott igazolást arról, hogy ártatlan politikai menekült, visszajön és követeli valamilyen múltbéli ingatlanját.
Első színésznő: A McDonald’s tárgyalásokat folytat a püspökkel a katedrális részleges bérbevételéről.
Második író: Hamarosan jön a Pápa is, hogy misézzen és mozgósítsa a hívőket. Hosszú ingatlan-visszaigénylő listát is hoz magával, megelőzendő, hogy az amerikaiak és a németek mindent lenyúljanak.
Első színésznő: Még az is lehet, hogy a Disney megveszi a Nemzeti Színházat.
Második színésznő: Miért, nem hallottad még, hogy diszkó lesz belőle? Az orosz maffia és a New York-i ingatlankereskedők egyik csoportja vásárolja fel. A kábítószerpénzeket itt mossák majd tisztára.
Első író (gúnyosan): Szóbeszéd. A lényeg az, hogy alkalmazkodni kell az új idők új dalaihoz. Dezodorok reklámszlogenjeit fogom írni.
Első színésznő: Csupa émelyítő illat. (Turistacsoport halad el mellettük, az egyik túrista le szeretné fényképezni őket, de nem reagálnak.)
Második színésznő: Lehet hogy pénzt kéne szednünk a turistáktól a pózolásért: "maradvány munkanélküliek a kommunizmusból".
Első író: Á, nem jó, ezek amerikaiak. Legyen inkább: "vállalkozóvá lett hajdani szabadságharcosok".
Második színésznő: Vagy áruljuk gyermekek pornóképeit a jó öreg, erkölcsös briteknek.
Második író: Felhívod Grovel tanácsadóját? Talán elküld turnézni, feltéve, persze, ha befekszel az ágyába.
(Első színésznő füstöt fúj az író arcába.)
Második felvonás, harmadik szín
Elnöki palota.Grovel kigombolt, hajszálcsíkos inget, lazán kötött nyakkendőt és elegáns nadrágtartót visel. Tanácsadóin öltöny és nyakkendő van. Titkárnője, irodavezetője és hivatalsegédje fel-alá járkálnak az irodák és Grovel között. Mindenféle hivatali iratokat visznek aláírásra, ki-be kísérgetik a látogatókat.
Titkárnő: Olc asszony szeretné látni önt, elnök úr.
(Grovel feláll és int neki. Elegáns, ötvenes-hatvanas éveiben járó nő, ezüstös hajjal)
Olc asszony: Grovel, mennyire örülök hogy látom. Mikor is találkoztunk utoljára? Azon a felső East Side-i adománygyűjtő gyűlésen, ahol azok a Béke és Demokrácia-típusú emberek meg dúsgazdag zsidó befektetési ügynökök jöttek össze?
G. H. (hűvösen, üzletiesen): A memóriája jó, de kissé szelektív. Miben segíthetek?
Olc asszony (egyenesen Grovel szemébe néz): Ingatlanokra nyújtunk be igényt. A kommunisták elkobozták a földjeinket s minden más vagyonunkat, a prágai családi birtokainkkal együtt.
G. H.: Ezt már megvizsgálta a tulajdonjogok helyreállításával foglalkozó bizottságunk.
Olc asszony (mint tanár a diákhoz): De drága Grovelem, még csupán az elején vagyunk. Ön jól tudja, hogy még mindig milyen sok a hatalmon lévő régi, vonalas kommunista. A szokásos bírósági procedúra évekig is eltarthat. (Felemeli a hangját, felháborodottan.) És ez idő alatt azok az állami gazdák továbbra is a mi földjeinken élősködnek majd.
G. H. (kissé kötekedően): Azt akarja, hogy kihúzzam alóluk a földet?
O. A. (fagyosan néz Grovelre): Nézetem szerint, a Világbank és az Egyesült Államok kormányában tevékenykedő barátaink feltétlenül pozitív jelként értékelnék, ha a kormány valódi változásokat eszközölne a piacgazdaság visszafordíthatatlanná tétele érdekében.
G. H. (sóhajt egyet): Igaza van: fontos, hogy megfelelő jelzéseket adjunk az EGK-nak. Fontolóra veszem egy elnöki rendelet kibocsátását.
O. A.: Ön nagyon okos, elnök úr. A nép szeretni fogja. Ha kész lesz a kastélyunk, meghívjuk vacsorára.
G. H. (magában mormol): A "jó társaság" már szeret.
A nő kimegy. Közben Grovel behívatja a titkárnőt és diktálni kezdi a rendeletet "az egykori földtulajdonosok jogairól birtokaik visszaigénylésére, hogy előkészítsék a földeket a vetéshez". Az irodavezető bejelenti a pénzügyminisztert, Klaus Louce-t. A hivatalsegéd bevezeti az irodába.
K. L.: Jó reggelt, elnök úr. Itt van a privatizálásra váró vállalatok listája.
G. H. (a listára pillant): Minden benne van a vízen, a levegőn és talán az járdákon kívül. (Kissé gúnyosan.) Ezek hogy maradhattak ki?
K. L.: Azon vagyunk, hogy találjunk egy magántulajdonban lévő vízművet, de annak, amelyre Angliában bukkantunk, rekordmagasságú a kólibaktérium-szennyezettsége és csillagászatiak az árai….
G. H.: A hatékonyságot természetesen egyensúlyba kell hozni a közegészségügy szempontjaival.
K. L.: A vállalatokat hamarosan árverésre bocsátjuk: 50% lesz a külföldi vevőké, 50% pedig a munkavállalóké.
G. H.: Hogyan működik majd a rendszer?
K. L.: A dolgozók megkapják a részvényeket, de a cégeket a befektetők irányítják – felvétel, kirúgás stb.
G. H.: Rendeben. És mi a helyzet az árral?
K. L.: Az ár másodrangú kérdés, elnök úr. Ha a vállalatok bekerülnek a piacra, visszavonhatatlanul a kapitalizmus útjára lépünk. A jó irány az, ha olcsón adunk el, és fenntartjuk a jó viszonyt a németekkel és az amerikaiakkal.
G. H.: Ez egyúttal a NATO-ba és az Európai Közösségbe való bejutást is jelenti. Támogatom. (Kezet ráznak. Ahogy KL elhagyja a színt, Grovel magában motyog.) Mintha valamit is számítana. Már a tegnapi lapokban bejelentette a privatizációt.
A titkárnő egy cseh nacionalista csoport pártvezetőjét jelenti be, aki határozott léptekkel jön be; megölelik egymást.
Otto Bendic: Üdvözlöm, elnök úr.
G. H.: Hagyjuk a formaságokat. Mit ötlöttél ki?
O. B.: A szlovákok érzelgős nacionalizmusa és kisebbségi komplexusa tönkre fogja tenni az országot.
G. H. (elgondolkodva): Túl közel Oroszországhoz és túl messze a Nyugattól.
O. B.: Azt állítják, hogy minden kormánytámogatást elhappolunk, s hogy felszámoljuk a hadiiparukat.
G. H. (feláll székéből és nagy léptekkel fel-le jár a szobában nyakkendőjét simítgatva): Menjenek csak a saját fejük után. De ez egy tragédia! Hiába próbáltam elmagyarázni nekik, hogy az átmeneti időszak milyen fájdalmas lesz mindannyiunknak, s hogy ebből nekik is ki kell venni a részüket.
O. B.: Csak arról tudnak beszélni, hogy a gazdaságuk a hadiiparon alapszik. Meg hogy a munkanélküliség megkétszereződött.
G. H. (ásít, ábrázatán unalom jelei): Nem tehetünk mást, mint megpróbáljuk rávenni őket, hogy maradjanak velünk. Végtére úgyis ők döntenek, legfeljebb majd el kell viselniük a szétválás következményeit. Nekünk itt van Németország; nincs is rájuk szükségünk.
O. B.: De a különválás a mi területünket is kisebbítené.
G. H. (arckifejezése komoly, megfontolt): Igen, ez tragikus lesz… Leragadtak a régi, sztálinista modellnél: nehézipar, fegyverexport… Nem emberségesebb-e ennél még az is, ha több a munkanélküli, viszont kevesebb a gyilkos eszköz? A helyzet tragikus. (Megsimítja selyem nyakkendőjét, majd az asztalt megkerülve kivezeti Otto Bendic-t a szobából. Monológja közben körbe-körbe járkál az irodában.) Annyi minden megváltozott. Ki gondolta volna hogy pont mi, demokraták a NATO-ért fogjuk elhagyni a Varsói Szerződést, és inkább leszünk kisfiúk Németország mellett, mint hogy a szlovákokkal maradjunk. A téeszparasztokat kisemmizzük, hogy visszaadjuk a földet a nagybirtokosoknak. (Arca felvidul, hanghordozása ironikus.) A marxisták persze most mondanák a magukét, hogy a politikám, no meg a tudatom a burzsoá létemet tükrözi. De ki törődik velük többé…, nem léteznek. Bármekkora árat is fizet a társadalom, ez másodrendű kérdés. Újra civilizált, nyugati ország leszünk.
Harmadik felvonás – első szín
Prágai gyorsétkezde az egykori kávézó helyén. G. H. régi értelmiségi barátainak összejövetele. Itt van a zenész, az újságíró, a filozófus és a szabadúszó író. Műanyag székeken műanyag pohárból isszák kávéikat a neonlámpák fényénél.
Újságíró: Szóval, elmész Új-Zélandra. Talán a Volkswagen nem fizeti meg a prágai szimfonikusok másodhegedűsét?
Zenész: Valahogy így. De játszhatnék háttérzenét idelátogató olasz üzletembereknek egy nívós bordellóban.
Újságíró: Hát te, mindentudó filozófus barátom, sikerült-e anyádat kommunistából igazi izraeli zsidónak megtérítened?
Filozófus: Felajánlottak egy állást a Negev Egyetemen. Agymosott palesztin foglyokkal kell elsajátíttatnom az új jeruzsálemi zsidó települések erkölcsi normáit.
Újságíró: Igen környezetkímélő eljárás. Sőt, még a titkosrendőrség villanyszámláját is csökkented.
Filozófus: A munkával együtt jár egy rendes lakás is, gyönyörű kilátással a sivatagra.
Újságíró (gúnyosan): Én meg itthon maradok és megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt a bársonyos forradalom elveiért.Tegnap is majdnem meglincseltek a cikkem miatt, amit a könyvtárból eltávolított marxista könyvekről és az egyetemről kirúgott professzorokról írtam. Azt vágták a fejemhez, hogy visszasírom a sztálinizmust.
(A zenész a szomszéd asztalnál ülő tizenéves prostituáltra pillant. A lány ruhája a köldökéig ki van vágva, csizmája combközépig ér.)
Zenész: No lám, az új prágai tavasz. Minden nyílás szellőzik.
Szabadúszó író: Tudjátok, miből fizetem az albérletet? Lágypornó-filmek feliratozását csinálom. Litván serdülőlányok és munkanélküli román focisták szerepelnek bennük.
Újságíró: Micsoda kozmopolita kultúra. Mit gondoltok, mi erről Grovel véleménye?
Mind együtt: Ez a demokrácia ára. (Kissé hosszasan nevetnek.)
(A filozófus kinéz az ablakon, ahol éppen temetési menet halad el… Dudálás és káromkodás hallatszik.)
Szabadúszó író: Ahogy Grovel mondaná: "újra civilizált nép lettünk".
Filozófus: A privatizációt követő létszámcsökkentések és a téesztagok elbocsátása ellenére, a közvélemény-kutatások alapján Grovel még mindig nagyon népszerű.
Zenész: Miért is ne? Minél jobban gyötröd őket, annál jobban élvezik.
Szabadúszó író: Lám-lám, milyen bölcsességekre képes a birkapásztorok leendő hegedűse… Úgy látszik, emigránskám, savanyú a szőlő. Pedig elnökünk tényleg nagy elnök. Megmondta, hogy fel fogjuk támasztani a nemzeti kultúrát, s tessék, elárasztott bennünket a hollywoodi szemét, meg egy középkorú, pocakosodó, sortos angol urakból álló kvartett, amely 60-as évekbeli nótákat énekel fejhangon… Azt is megmondta elnökünk, hogy független politikát folytatunk majd, s íme, koldulni járunk Kohlhoz és össztesszük a kezünket a NATO-uralomért. Grovel tulajdonképpen csodálatraméltó dialektikus.
Újságíró: Ha az amerikai külügyminiszter asszony látogatására gomndolok, erotikus képek jelennek meg a szemem előtt. Albright meghágja Grovelt, míg emez váltig bizonygatja a világnak, hogy ez mennyire más érzés, mint amikor a Medve tette ugyanezt.
Filozófus (merengve, csak úgy maga elé): Hát…, kinek a pap, kinek a papné.
Zenész: És azelőtt?
Szabadúszó író: Megengedhetted magadnak, hogy lakásod legyen. Egy hónap nyaralás, biztos munka és a hatalommal szembeni összetartás jóleső érzése. Most meg? Nyaljuk a nyugatnémetek seggét, három különböző helyen gürizünk, és ráadásul ki is lakoltatnak, hogy jusson szoba amerikai befektetési ügynököknek, akik Prága óvárosában akarják egy letűnt világ kultúrájának levegőjét magukba szívni.
Zenész: Gyógyíthatatlan nosztalgiázó vagy. (Mímeli a hegedülést.) Idézd fel a régi szép időket!
Szabadúszó író: Ha 68-ban nyertünk volna Dubcek-kel, most minden más lenne.
Újságíró: Lenne…lehetne… Felejtsd el Dubceket, Grovelünk van, meg Klausunk és nem Sikünk. Szóval, tedd meg, ami tőled telik! Tanulj angolul és németül, és a megélhetésedért írj a hatalom új embereinek kedvében járó röplapokat! Tudniillik ezt csinálják manapság az értelmiségiek – a szabadpiacon.
Zenész (feláll): Nekem szimpatikusabbak az új-zélandi birkapásztorok.
Filozófus: Én inkább a negevi naplementét kedvelem.
Szabadúszó író: Én meg megkérdezem ott azt a tini prostit, szerezzek-e neki egy tiszta, kanadai diplomatát.
Író: Olyan ez, mintha glasszékesztyűben kéne vécét pucolnod.
Harmadik felvonás – második szín
Elnöki hivatal.Grovel idegesen jár le-fel a következő látogatóra várva. Madeleine Albright-ot jelenti be a titkárnő.
Grovel (Előremegy, hogy üdvözölje, közben megigazítja a nyakkendőjét és hízelgő mosolyt ölt. Kezét előrenyújtja a belépőnek.): Külügyminiszter asszony, mennyire örülök, hogy ellátogatott hozzánk. (Kezet ráznak.)
Albright: Boldog vagyok, hogy oly hosszú idő után megint itt lehetek, bár a város sokat változott. Az a rengeteg autó, a szmog…
Grovel: A jólét ára – már mindenkinek van autója.
Albright: Persze, persze. De térjünk inkább a tárgyra. Készen áll-e kormánya arra, hogy alávesse magát a NATO szabályainak?
Grovel (bölcselkedve): Elsőrendű lehetőség ez számunkra, hogy a Nyugat része lehessünk. A legjobb eszköz arra, hogy megszilárdítsuk demokráciánkat és elkergessük az oroszokat.
Albright (öt másodpercig mosolyog, majd megint mint komoly üzletasszony szólal meg): Biztosítani fogjuk a védelmüket, de ennek ára van: a kölcsönösség. Támaszpontokat létesíthetünk, továbbá rakétákat és nukleáris robbanófejeket telepíthetünk országukba bármikor, ha ezt hadászatilag szükségesnek ítéljük.
Grovel (egy pillanatra összehúzza szemöldökét): Ezt természetesen még meg kell vitatni az országgyűléssel, és…
Albright (a szavába vág): Ez nem irodalmi stílusgyakorlat, Grovel. Ön az elnök, döntse el: akar-e a Nyugat része lenni, vagy sem? A terhek jó részét maguknak kell viselniük.
Grovel (alázatosan): Természetesen. Ne értsen félre. Semmi ellenvetésem sincs, de mégiscsak demokráciában élünk. Össze kell hívnom a pártvezetőket. Biztosíthatom, nem lesz semmi probléma. Függetlenségünkhöz mindennél fontosabb, hogy amerikai vezetés alá kerüljünk a NATO-ban.
Albright (cinizmussal és enyhén leplezett megvetéssel a hangjában): Napjainkban csak egyetlen nagyhatalom létezik, Grovel. Jól döntött. Igaz, nem is volt más választása.
Grovel (halványan elmosolyodik): Szabad akaratunkból döntöttünk így, s a nép túlnyomó többségének támogatását élvezzük.
(Albright felkel, kezet ráznak, majd kimegy.)
Albright (monológ): Mikor hagyja már abba ezt a szent-szar szöveget és ezt a kenetteljes magatartást? Nekünk akarja elmagyarázni, hogy mi a NATO eredeti jelentése? Ha-ha. Mi szerveztük meg, mi irányítjuk, s európai szövetségeseinkkel nyalatjuk a talpunkat. (Megáll, töpreng.) Azt hiszem, Grovel annyit zagyvált már erről a szirupos marhaságról a liberálisoknak, hogy maga is elhiszi, hogy képes vizen járni… Hogyan is írta abban a cikkben: "finomítani a NATO céljának, küldetésének és hovatartozásának meghatározásán". Ide hallgass, Grovel, a NATO az Egyesült Államok hatalmáról szól, érted? Arról, hogy a világon mi vagyunk a "number one". (Arca elvörösödik, megáll, gondolkodik, majd felcsillan a szeme.) Azt hiszem, semmi bajunk nem lehet belőle, ha Grovel erkölcsi mázzal keni be menetelésünket az orosz határ felé. Néha azon tűnődöm, hogy vajon nem az én állásomra pályázik-e, amikor azt ecseteli, hogy az "új NATO" az "európai és amerikai civilizáció őre, és így az egész világra kiterjedő védelem főpillére". Mindenesetre nagyon élvezem. Jó érzéssel tölt el addig is, amíg az oroszokat döfködjük. Oh, Grovel, ha bármikor munkára lesz szükséged, beajánllak az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatalához. Persze, akkor is csak egy dagályos seggfej marad. Ahányszor találkozunk, mindig az az érzésem, hogy annak a szövegnek a piszkozatát olvassa fel, amelyet másnap lead a New York Times publicisztikai rovatába, vagy nyílt levélként a New York Review of Books-ba. Mégis, ez a dicső szónok megkönnyíti nekünk, liberálisoknak a dolgunkat, hogy jóízűen lenyelethessük saját erőpolitikánkat. (Önelégülten mosolyog.) Egy ilyen szigorú erkölcsi normákkal bíró fickónak térdvédőt kellene hordania. (Vidáman felnevet.)
Grovel (monológ): Ez a nő sötétebb, mint gondoltam. Persze, ha egy nagyhatalom képviselője vagy, akkor is tisztelnek, ha a nevedet se tudod rendesen lebetűzni. Itt volt például Reagan. Elaludtaz üléseken, s mégis egész Európa zseninek hitte. Óh, mennyire megalkuvó ez a nő. Mit meg nem tesz azért, hogy behízelegje magát. Előbb a kongresszus neandervölgyi ősemberei előtt eljátssza, hogy ő kőbaltás harcos az ENSZ-ben, majd mert nő, bekerül a kormányba, azután csehként beszél az európaiakkal, miközben, hogy közép-európai politikájának hitelt szerezzen, zsidónak mutatja magát. (Teátrális mozdulattal széttárja a karját.) Mit meg nem kell még tennem ezért az országért… (Kopognak az ajtón.) Tessék!
Titkárnő (belép): Írók csoportja van itt. Azt állítják, be vannak jelentve.
Grovel: Látni se akarom őket. Biztosan munkát akarnak. Küldje őket a kulturális miniszterhez.
Titkárnő: Azt mondják, eszméik miatt üldözték őket.
Grovel (ingerülten): A sztálinista Írószövetség akciója lehetett a nómenklatúra egy részével szemben. (Megnyomja a csengőt, egyik tanácsadója besiet.) Vezesse ki azokat a munkanélküli sztálinistákat.
Tanácsadó: Mármint a középkorú irodalomprofesszorokat?
Grovel: Honnan tudja hogy irodalmat tanítanak?
Tanácsadó: Egyikük a tanárom volt. Dubceket támogatta, s ezért kirúgták a sztálinisták. Csöppnyi lakásában adott órákat.
Grovel: Jól van. Beszéljen vele. Esetleg kereshet munkát neki valamelyik középiskolában.
Harmadik felvonás – harmadik szín
Három év múlva a négy értelmiségi visszatér a kávézóba. Amerikai muzsikától zajos háttér, neonfények, műanyag asztalok, Starbuck kávé.
Szabadúszó író: Üdvözlök mindenkit osztálytalálkozónk alkalmából… Bár lehet, hogy nem kéne ilyen divatjamúlt kifejezést használnom…
Zenész: Éppen le voltak árazva az Államokból induló járatokra a jegyek, s így olcsón hazajöhettem. El kell adnom elhunyt anyám lakását.
Filozófus: Otthagytad Új-Zélandot?
Zenész: Ja. Az ottani munkáspárti kormány Grovel nyomdokaiba lépett, és megvonta az állami támogatást a zenekartól. Azt mondták, keressünk magunknak farmereket, akik támogatnának.
Filozófus: És Amerikában vannak még közpénzek?
Zenész: Valamennyi van, de leginkább van egy sereg hivatásos adománygyűjtő, aki mindannyiunk után sápot húz. A pénzeszsákok az alapítványba fektetett tőkét levonhatják az adójukból, s még nevük és a nejeik neve is bekerül a programfüzetbe. (Az asztalhoz fordul.) Hát te, drága Maimonides barátom? Még mindig a Negeven adsz órákat a feltételezett terroristák házai felrobbantásának jogosságáról?
Filozófus (keményen): Az antiszemitizmus megint fölütötte fejét Közép-Európában. Jelenleg a jeruzsálemi Zsidó Egyetemen tanítok. A székemet egy jónevű new york-i konfekciógyárostól és családjától szereztem. Egyszerűen csodálatos. Évente csupán egyetlen szemináriumot és egy előadássorozatot tartok "Mit jelent zsidónak lenni?", "Vegyes házasságok: veszély vagy lehetőség?" s hasonló témákról, olyan filantróp csoportoknak, mint például a Hadassah.
Újságíró: Ne izgass fel… Ez majdnem olyan izgalmas, mint régi amerikai szappanoperák kéziratait átírni a cseh tévénézők számára. A lényeg az, hogy jól fizetnek, és a gyerekeim nemzetközi cégek tejfelesszájú igazgatóinak kölykeivel járhatnak ugyanabba a magánsuliba. Csehül is német vagy angol akcentussal beszélnek. Mindenesetre többre viszik majd, mint én.
Szabadúszó író: Nekem nincs szerencsém. Nem vagyok körülmetélve. Nem sikerült egyetlen vezérigazgatót se megnyernem, hogy támogatást adjon a számítógépemhez…, annyit meg nem tudok inni, hogy megjöjjöm az étvágyam a felmelegített amerikai szappanoperákhoz.
Filozófus: Sértett antiszemita vagy.
Zenész: A múltban élsz.
Újságíró: És miből tartod el magad?
Szabadúszó író: Grovel könyveit árulom az utcán, 90%-os árengedménnyel.
Író: És hol van ebben haszon?
Szabadúszó író: Ingyen kapom őket a raktárból.
Zenész: Elég csupán Grovelt árulni? Ennyire sok fogy?
Szabadúszó író: A külföldi turisták veszik a lefordított Groveleket, különösen ha ráhamisítom az aláírását és az ajánlását. Érdekes, egy csomó furcsabeszédű amerikai keresi a Szellem a lét felett című könyvet, amit az egyik politikusuk ajánlott nekik. Rájuk sózom mindet, s a fordító hibájára fogom címbeli eltérést. Marx és Lenin összeseket is adok el régiségkereskedőknek. Az olcsó Tolsztoj-, Dosztojevszkij- és Gorkij-kiadásokért 50 centet kapok példányonként attól a kevés korosodó csehtől, aki még olvas. Szóval reggel írok, délután árulok.
Filozófus: És télen?
Szabadúszó író: A feleségem egy utazási irodánál dolgozik… Olyan tájakról írok útleírásokat, amelyeket sohasem láttam.
Újságíró: Gazdag fantáziát kívánó műfaj. S mi lett a bársonyos forradalomról írt regényeddel?
Szabadúszó író (Beszélni kezd, de észreveszi hogy a többiek nem figyelnek. A filozófus lengén öltözött turistákat néz. A zenész a Financial Times egy példányát lapozgatja, az újságíró pedig éppen egy ásítást nyom el.): Nagyjából a kétharmada van kész. A forradalom elárulásáról szól. Arról, hogy hogyan fordult a visszájára minden, amiért harcoltunk. (Megáll.)
Filozófus: Nos, uraim, nekem mennem kell. Az üzletemberek és filozófusok közös konferenciájára vagyok hivatalos, amelynek témája a vállalatfelvásárlások etikai aspektusa.
Szabadúszó író: Mivel mentegetőznél, ha rajta kapnának?
Zenész: Nekem is mennem kell. Díszelőadást próbálunk Grovel és nagybecsű vendége, Albright alkirály tiszteletére.
Szabadúszó író: Dugj egy cigarettát a szájába, és mondd, hogy semmit sem változott.
Újságíró (összeszoríjta ajkait, döbbenten bólogat): Önmagadat pusztítod. Tudod, élveztem kívülállóként szemlélődni, amikor te fiatalon a jó ügyért, a sztálinizmus ellen harcoltál, pláne mikor a Nyugat is mellétek állt. Soros szórta a millióit, az Amnesty jelentéseket írt, a Nemzeti Alap a Demokráciáért pedig fizetett. Bármit is írtál, zseniálisat vagy szart, ha kritikus volt, biztos lehettél benne, hogy a New York Times, a Le Monde, vagy a New York Review of Books vevő volt rá. (Megáll, mondandóját lassan, de határozottan folytatja.) Ez az idő azonban elmúlt. Megkapták, amit akartak. Az elnök-vezérigazgató urak befészkelték magukat a kormányhivatalokba, ahol Klaus-szal, Grovellel és a többiekkel üzletelgetnek. Nem érdekli őket többé a másként gondolkodó kritika. Ez a vállalkozók, az üzletemberek, az új idők ünnepeltjeinek kora. Öngyilkosság folytatni az írást az újonnan megjelent pornóiparról, az osztálykülönbségekről, a privatizációs visszaélésekről, az újgazdagokról. Kit érdekel mindez? A fiatalokat biztosan nem. Nézz körül! A gimis lányok német üzletembereket bűvölnek Calvin Klein farmerokért, diszkós éjszakákért, míg fiúik a székesegyház oldalába hugyoznak a sörparti után. A Pápa pedig Grovelt magasztalja, s 327 jól jövedelmező ingatlan visszaigénylő listáját lobogtatja az orra előtt.
Szabadúszó író: Nagyon ihletett vagy. Neked kellene megírnod a könyvem.
Újságíró: Nézd. Tudom mit gondolsz a múltbéli elvtársainkról. Mindent eladtak, ugyanúgy, mint én is. De én legalább tisztában vagyok vele.
Szabadúszó író: A jó öreg cseh módszer: a felszín alatt tombol a harc, míg kifelé összhang mutatkozik. Hát nem ez az, amit annyira gyűlöltünk a Dubcek utáni időkben?!
Újságíró: Igazad van, de te sem tudsz más kiutat. És a legrosszabb az, hogy manapság senki nem áll melléd, ha a globális kapitalizmussal akarsz szembeszállni. Inkább érdemes a felszín alatt, apróbb dolgokért küzdeni.
Szabadúszó író: Példának okáért, szappanoperáid hősei használjanak újrahasznosítható óvszert. Biztonságos szex, és még a zöldeknek is tetszik.
Újságíró: Eközben te egyik munkahelyről vándorolsz a másikra és legnagyobb ellenséged, Grovel Havel könyveit árulod.
Szabadúszó író: Hát nem érted? Úgy állok bosszút rajta, hogy 25 centért adom a Tudat és létet.
Újságíró: Azt hiszed érdekli? Nem is emlékszik a könyv címére. Új könyvet ír Zöld bársony címmel, melynek kezdő sora így hangzik: "Itt jönnek a brókerek: vesd szét a lábad és élvezz!"
Szabadúszó író (fanyarul vigyorog): Ennek is meglesz a böjtje. A cseh emberekből nem lehet hülyét csinálni. A munkások egy nap rá fognak ébredni arra, hogy többet dolgoznak mint a németek, de ötödannyi a fizetésük, mint azoknak.
Újságíró: Te tényleg álmodozó vagy. Az idősebbek még tudják, hogy elvesztettek valamit: a biztonságot, terveiket, szabadidejüket, de a nyugdíjig kitartanak. A fiatalabbak azért dolgoznak, hogy fogyaszthassanak. Eszük ágában sincs lázadozni. A munkakörülményekkel nem törődve, nekik minden áron hifitorony és saját kis Volkswagen kell. A kapitalista pedig azt kapja, amit a kommunista csak megpróbált elérni.
Szabadúszó író: Mindenhez idő kell. Sok idő… Addig is, ha szükséged van valakire, aki név nélkül besegít a szappanoperák fordításába, csak hívj fel.
Újságíró: Szó se lehet róla. Inkább mintázok rólad egy hőst, aki még a klozettpapírt is újrahasznosítja.
(Függöny.)
(Fordította: Szabó Veronika)
