Krausz Tamás: Második világháborús emlékezetpolitikai útmutató – a honi politikai ellenzék figyelmébe

Európa-szerte, így Magyarországon is kiéleződtek az emlékezetpolitikai küzdelmek. A regnáló tekintélyelvű hatalom politikai ellenzéke – sajnálatosan – gyakran súlyos engedményeket tett s tesz visszatérőn az uralkodó nacionalista propagandának. Olyan „szakemberek” nézetei alapján értékelik Magyarország felszabadítását/felszabadulását a náci Németország és a nyilas diktatúra rémuralma alól, akik egyenlőségjelet tesznek a náci Németország és a Szovjetunió világháborús szerepe között. Ez nemcsak végzetes erkölcsi eltévelyedés, hanem a történelmi tények durva meghamisítása is.

Manapság már-már kötelezővé vált a Vörös Hadsereg felszabadító harcait nők megerőszakolásával és tömeges fosztogatásokkal azonosítani, a nácik oldalán harcoló magyar hadsereget pedig – elhallgatva és/vagy mentegetve annak valóságos háborús szerepét – heroizálni vagy a nácik áldozatának ábrázolni.

Az alábbiakban az értelemhez apellálva, a józan ész nevében szeretnék rámutatni azokra a különbségekre, amik az Európa felszabadításában döntő szerepet játszó Vörös Hadsereg és a Magyar Királyi Honvédség csapatainak szovjetunióbeli tevékenysége között fennállott.

*

Az antifasiszta harc alapvető erejét – összefogva a nyugati szövetségesekkel – a Vörös Hadsereg alkotta.

A Szovjetuniót megtámadó, majd annak öt magyarországnyi területét megszálló magyar csapatok – a náci katonai vezetés alárendeltségében – egy faji ideológiára épülő gyarmatosító és népirtó háború végrehajtói – bűnrészesei – lettek.

Megszálló csapataink – Horthy főparancsnok tábornokainak irányításával – véres terror-rendszert vezettek be szovjet földön: közvetlenül részt vettek legalább 200 ezer szovjet állampolgár meggyilkolásában. Cselekvő szerepet vállaltak a szovjet zsidóság kiirtásában, a holokauszt végrehajtásában. A magyar megszálló hatóságok a zsidók mellett, törvényen kívül helyezték mindazokat a szovjet állampolgárokat is, akik nem voltak hajlandók kollaboránsok szerepét eljátszani. Legyilkolták az antifasiszta harc élén álló kommunistákat, szovjet aktivistákat, békés állampolgárok sokaságát, kortól és nemtől függetlenül.

A Magyarországot felszabadító és megszálló szovjet katonák is nagy számban követtek el bűntetteket hazánkban: nőket erőszakoltak meg, fosztogattak, és olyan magyar állampolgárokat is hadifogságba vetettek, akik szovjet területen korábban nem vettek részt fegyveres szolgálatban.

A Vörös Hadsereg katonái azonban nem mészárolták le a magyar civil lakosságot: nem gyilkoltak gyermekeket és nőket, és nem vettek részt sok tízezer magyar hadifogoly elpusztításában. A szovjet katonák nem perzselték fel magyar falvak sokaságát sokszor elven emberekkel együtt, nem viseltek felelősséget a holokausztért, nem építettek és őriztek haláltáborokat és gettókat, ellenkezőleg: felszabadították azokat.

Magyar katonák nemcsak megerőszakoltak – pontosan ma már feltárhatatlan számú – szovjet (gyerek)lányt és asszonyt, hanem sokakat közülük bordélyokba tereltek, halálra dolgoztattak, megkínoztak és végül megöltek, hogy tanúk se maradjanak. Mindezt büntetlenül tehették.

A magyar népnek rengeteg szenvedést okozott a háború. De a mintegy egymillió magyar háborús áldozatért, akiknek közel felét zsidó honfitársaink tették ki, a történelmi felelősséget utólag is, amíg a világ világ a Horthy-rendszer és maga Horthy Miklós kormányzó viseli.

A kép forrása: Fortepan / Lissák Tivadar